Túléltem! Köszönöm szépen a sok bátorítást és kedves drukkolást!
Hazatértem a hétnapos léböjtkúráról, amely tényleg nem áprilisi tréfa, bár a bevonulás időpontját tekintve (április 1.) valóban egy vicc is lehetett volna az egész. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, azonban, ha egyetlen szóban kellene kifejeznem a véleményemet, nemigen jutna jobb kifejezés az eszembe, mint az elcsépelt fantasztikus. Márpedig, saját magam számára is meglepő módon, az volt. Az esetemben minden bizonnyal ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a legjobb barátnőmmel vonultam be, akivel évek óta nem töltöttem egy napnál hosszabb időt, nekem már önmagában ezért is megérte.
Ott helyben, és utólag is, leginkább luxusként éltem meg ezt a hét napot, és nem a körülmények miatt, amelyek kifejezetten otthonosak. Luxus volt ennyi időre kivonni magam a munkából és a hétköznapokból, luxus volt, hogy ennyi idő jut saját magamra -mind testileg mind lelkileg-, és luxus volt, hogy minden ki volt találva, meg volt szervezve, és a legsúlyosabb döntés, amit a hét alatt hozni kellett, az volt, hogy tegyek-e fahéjat a zabkására, vagy ne. Néhány kulcsszó mentén talán könnyebben össze tudom foglalni a tapasztalataimat:
Tudat
A hét egyik legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy mennyire igaz, hogy minden a fejünkben dől el. Mintha első nap az agyamban kikapcsolták volna az “éhség” gombot, és az így is maradt az azt követő napokban. Komolyabb holtpontom sem volt, fáradtságot sem éreztem, az energiaszintem folyamatosan nőtt. (Sokan tették fel a kérdést, hogy miért nem lehet ezt otthon csinálni, szerintem leginkább azért, mert ezt a fajta módosult tudatállapotot csak a saját közegünkön kívül, ingerszegény övezetben lehet elérni. Legalábbis nekem csak így sikerült.)
Pihenés
Az igazat megvallva, utólag már szinte nem is emlékszem, hogy léböjt is volt, sokkal intenzívebben maradt meg bennem a szokatlan mértékű pihenés emléke, a szanatórium jelleg, nem is tudom, melyik adott többet. Az alvás, olvasás, csendespihenő, séták, beszélgetések ugyanolyan fontos részei az egész folyamatnak, mint a fizikai oldala. És arra is ismét rájöttem, hogy ez az alvás egész jópofa és hasznos dolog.
Rendszeresség
A legtalálóbb talán az, ha azt mondom, olyan volt, mintha visszamentünk volna óvodába. Etettek, itattak, tornáztattak (minden reggel Pilates) sétáltattak (minden nap 5-7km gyaloglás az erdőben), maszíroztak, kötelező csendespihenőnek vetettek alá bennünket, az asztal körül pedig mindenkinek megvolt a maga helye és a maga bögréje. Sokat adott számomra a rendszeresség értékének felismerése.
Éhség
Furcsa és meglepő, hogy az ember hét napig nem eszik, és mégsem jelentkezik éhségérzet. Nem mondom, hogy nem volt egy-két pillanat, amikor nagyokat kordultak a gyomrok, de összességében az éhség eltűnt. A napi 3-4 liter folyadék (ásványvíz és gyógyteák) mellett azért kaptunk frissen centrifugált gyümölcsleveket, búzafűlevet, híg zöldségleveseket, és zabkását, összesen 500kcal értékben. Mindezt kétórás ütemezésben, így a vércukorszint sem ingadozott.
Étvágy
Direkt írom külön az éhségtől, mert ez már egy külön tészta. Persze, folyamatosan femerült, hogy ki mit enne, végül fejben talán meg is kóstolta. Tény és való, hogy az ízek hiányoztak legjobban, néha kísértést éreztem, hogy végignézzem az autómat, és bevigyek a leveshez egy kósza csomag római köményt. A fűszerek hiányoztak. Többen mondták, hogy megváltozik majd az ízlelésem, ebből egyelőre (némi párolt zöldség és kefír után) annyit érzékelek, hogy inkább olyan, mintha az ember újra tanulná az ízeket, nagyon rácsodálkoztam például a kefír valódi ízére.
Fogyókúra
Értelemszerűen, ha az ember hét napig nem eszik semmilyen szilárd táplálékot, akkor nagyon valószínű, hogy fogy. Hogy ki mennyit, az egyénfüggő, általában 2-6kg között mozog az átlag (nekem valahol a kettő között). A léböjt önmagában fogyókúrás célra nem igazán alkalmas, viszont kiváló kezdő löketet adhat az életmódváltáshoz.
Szellemi feltöltődés
Hogy ki mennyire fogékony a spiritualitás és az ezotéria iránt, az is egyénfüggő, számomra a szellemi feltöltődés inkább más irányból nyilvánult meg. Milyen ritkán adatik meg, hogy az ember el tudja magát szakítani a rázúduló külső ingerektől, és ennyire a saját gondolataira és céljaira tud összpontosítani.
Sokszínű társaság
A csoportunk tízfős volt, és a léböjtre mindenki más-más motivációval érkezett. Érdekes volt megélni, ahogy a tíz legkülönbözőbb emberből álló csapat a hét végére valamilyen fajta egységgé vált. Jó volt ennyi féle ember szemszögéből látni a világot.
A cigányka
Azt mondták, mindig minden csoport folyamatosan ételekről beszél, és főz. Én igyekeztem titkolni, hogy mivel foglalkozom, de nem sikerült sokáig. Azért az picit szürreális jelenet volt, amikor ott ültünk az asztal körül, többek kezében jegyzetfüzet, és én recepteket magyarázok, illetve azt diktálom, hogy melyek mostanság a jó éttermek, cserébe nekem elárulják, hogy Sopronban hol kapható a legjobb csülök (a Prinyó nevű helyen). A mumus pedig nálunk a cigányka lett, ami nem más, mint egy békéscsabai specialitás, amelyet többnyire disznótorkor készítenek: a bekevert kolbászhúst májjal és fűszerekkel keverik, majd hártyában kis gömböcöket formáznak. Azt hiszem, a csoportban ez az étel hangzott el legtöbbször.
Összességében tehát nekem nagyon sokat adott ez a hét nap mind fizikailag mind szellemileg. Nagyon tetszett, ahogy a program szakértően fel van építve, ahogy az íve követi az energiaszint változását. Irtó pozitívan fogadtam, hogy semmit nem tettek kötelezővé, tehát ha valamelyik foglalkozásra nem ment valaki, azt nem kényszerítették, és nem néztek ki, ha valamelyikre kevésbé voltam fogékony. Jövőre, ugyanekkor, ugyanitt, én biztos ott leszek.
Ennyit a magánügyeimről, köszönöm a türelmet, most már jönnek a receptek. Nekem még hátravan egy hétnapos, szigorú felépítő étrend, amelytől megkímélek mindenkit, nem kell tartani tőle, hogy párolt csirkemellről szólnak majd a következő napok.
Full disclosure: a léböjtre a Napsugár Életház nagyvonalú meghívására érkeztem, költségeimet ők állták
Napsugár Életház, Érd
Napsugár Életház facebook oldal
