Igen, valóban rántotta recept következik! De nem ám akármilyen, ígérem. Egyébként is, a rántotta, vagy az omlett még a csúcsgasztronómiában is az egyik legszentebb fogás, igazi, tökéletes, technikás változatával pedig alig találkozni (itthon pláne), és tényleg csak a legjobbak tudják. Utoljára Párizs egyik legjobb klasszikus bisztrójában, a Paul Bert-ben volt hozzá szerencsém - lélegzetelállítóan finom rókagombával szerepelt az étlapon, eszembe nem jutott volna rendelni, ha nem látom a szomszéd asztalnál. Pont úgy nézett ki, mint az Ételművész című (Burnt) gasztronómiai romkom legjobb jelenetében, ahol a kiégett, alkoholista, de csillagra törő séf kétségbeesett tombolása utáni reggelen a konkurrens szakács perfekt omlettel fejezi ki barátságát. Feltekert külsején sehol egy sült, barna folt, csak az egyenletes, halványsárga, vajtól fényes felület, és a remegő, krémes belső. Ennek ugyanis ilyennek kell lennie. Titka a szuperfriss, tanyasi tojás, az alacsony sütési hőfok -semmi sercegés, vagy más sülési hang, a tojás inkább krémesedik és dermed, mint sül -, a titok a tapadásmentes serpenyő, és a spatula, amivel az ember folyamatosan kevergeti és mozgatja a masszát.
További bejegyzések »
