And he again rings twice..EBBP#4 this time from France

This has been my second time participating in the EuroBlogging by Post event and certainly not the last one..Last time I received a wonderful parcel from Johanna. After returning back from New York I just couldn’t wait to see Andrew’s e-mail saying to which country in Europe and to which other foodblogger I’m going to send my foodie parcel. Andrew was the host of this round – a big big Thank you goes to him for this ( I have the feeling that it must take a lot of energy and nerves to organize an event like this with all that personal e-mailing and tracking..just look at his roundup)
When my parcel finally arrived I just absolutely couldn’t wait to see from whom it comes…it came from the charming Fanny at FoodBeam, a wonderful blog which I already knew and which I visit and like a lot! Fanny is French, she lives in Toulouse in France and makes absolutely wonderful food photography. She has a lot of great sweet recipes on her site but also some other creative cratfy things.
This is what I received from Fanny:

- A jar of Piment d’Espelette – a mild chili from Espelette, a small town in the Pyrennées Atlantiques region of France where it is grown under special conditions (apelation d’origine controllée). Fanny suggest to use it instead of piri-piri for example in this prawn recipe from the famous Tessa Kiros cookbook

- Confit de Violette – a violet jam -do you see on my picture how beautiful this is? Toulouse is the city of violets and this beauty comes from the best shop int he town selling violet products (I’ve been to Toulouse and I actually remember this shop!). Fanny recommends to try it as a syrup over vanilla ice cream (hmm..) or as a a glaze for duck. To be tested!

- A bag of fantastic quality medjol dates – this is already gone..khm..

- A bag of Fanny’s homemade caramel au beurre salé –absolutely addictive –already gone..Salted caramel is in fact something I got familiar with through reading other foodblogs and something which is very high on my list to be tried to make. Fanny also provided me with the recipe for it but to be honest, I’m a bit afraid to try it. Definetely too good…

- Confiture de figue maison – a jar of homemade fig jam –now I of course opened it already just to test…OMG..this is heaven, believe me! I’ll try to be very nice with Fanny and get the recipe..it would be the fisrt thing I’d make in the figue season.

Fanny, dear, THANK YOU very much for your beautiful parcel I’m enjoying every single item of it!!

Sült paprikás hummusz mártogatni

A hummusz közel-keleti étel, amely a térség minden országában jellemző és népszerű. Alapvetően ez egy csicseriborsópüré, kikeverve olívaolajjal, citromlével, fokhagymával és tahini-vel, ami egy szezámpaszta. Ez utóbbi kapható otthon az ilyesmit áruló üzletekben (Lehel alja, Ázsia, stb.). A tahini egyébként isteni joghurttal és fokhagymával keverve bármilyen saláta önteteként. Nekem nincs türelmem megfőzni az igazi csicseriborsót, úgyhogy konzervből szoktam csinálni a hummuszt és azért így is nagyon finom .A hagyományos „natúr” hummuszt lehet mindenféle további ízesítéssel variálni, ezt azt amazt tenni hozzá, most például egy sült paprikát kevertem hozzá, ami gyakori elkészítési mód. Recept pl. itt. Én legjobban zöldségmártogatóként szeretem, csinálok mellé még padlizsánkrémet, esetleg guacamole-t, nagy halom zöldség, pita, egyebek, mindig sikere van. De lehet szendvicsre kenni, falafel-hez adni, vagy sültek mellé.

Recept:

Hozzávalók (2-4 személyre):

1 doboz csicseriborsó (lecsepegtetve)
2 tk tahini
egy fél nagy citrom leve
1 sült kaliforniai paprika, hámozva, szeletelve
2 fokhagyma gerezd
2 tk joghurt
2 ek olívaolaj
1 kk őrölt kömény
só, bors

Az összes hozzávalót az aprítógépbe dobom és simára pürésítem. Ha túl tömörnek tűnik, picit öntök hozzá a csicseriborsó levéből. (Vagy ízlés szerint mehet még bele olívaolaj, vagy joghurt lágyítani). Tálkába öntöm, a tetejét meglocsolom olívaolajjal, megszórom pirospaprikával. Zöldségekkel, pitával tálalom. Előző nap is elkészíthető.

Elő-tavaszi sült burgonyás saláta

Na akkor mai nappal úgy döntöttem, hogy itt Brüsszelben is betört a tavasz. (Kivéve a mai negyedórás igen érdekes jégesőt.) Ha meg tavasz, akkor most már tényleg jöhetnek a saláták. Félreértés ne essék, imádom őket mindenféle formában, de télen szerintem annyira de annyira nem kívánja a szervezet, legalábbis az enyém, hogy a zöldségeket sokkal inkább más formában vagyok hajlandó elkészíteni és megenni. Na de, tavasz, nyár..jöhet minden frissen, nyersen. De azért egy kis átmeneti időszakot biztosítani kell, ugye....nehogy hirtelen sokkot kapjon má az a szervezet..szóval olyan salátát kreáltam magamnak, amiben azért van némi anyag is: héjában, jó sok fokhagymával és kakukkfűvel sütöttem meg apró szemű kifliburgonyát és azt kevertem a salátához. Az öntethez a sült fokhagymákat kinyomkodtam és összepürésítettem olívaolajjal, balzsamecettel és pici mustárral, ez az isteni emulzió vonta be a saláta összetevőit. A tetejére pedig egy 4 perces lágytojás került, olyan folyósan, gusztán. Jóó..

Recept

Hozzávalók (2 személyre)
a mennyiségek persze teljesen ízlés- és étvágyfüggőek

1 zacskó vegyes salátalevél (rukkola, galambbegy, fodros, stb)
vagy tetszőlegesen az éppen kapható, vagy kedvelt fajták keveréke
25 dkg kifliburgonya, falatnyi darabokra vágva (vagy más aprószemű, nem szétfővő krumpli)
15 fokhagymagerezd
a sütéshez olívaolaj, friss kakukkfű, só, bors
1 doboz (25dkg) koktélparadicsom (vagy kockázott sima)
6 ek olívaolaj
3 ek balzsamecet
1 kk mustár
só, bors

parmezánforgács
fejenként egy (vagy több) lágytojás

A sütőt előmelegítem 220C-ra (gáz 7)
A burgonyát falatnyi darabokra (vagy félbe, ha apró) vágom és megmosom, megszárítom. A héját rajta hagyom. Egy uzsonnázó- vagy fagyasztózacskóba teszem. Meglocsolom olívaolajjal, megszórom sóval, frissen őrölt borssal és a zacskóban jól összerázom, hogy mindenhol egyenletesen érje. Beleszórom egy alufóliával bélelt tepsibe. Rámorzsolok némi friss kakukkfüvet (vagy rozmaringot) és elterítem rajta a fokhagymagerezdeket is. 30-35 perc alatt pirosra sütöm. Amikor kész, a fokhagymagerezdeket megszabadítom a héjuktól, 5-6 gerezdet az olívaolajjal, a balzsamecettel, pici mustárral, sóval, borssal az aprítógépbe dobok és simára turmixolom (vagy egyszerűen villával összenyomkodom és kikeverem). Ez az öntet. 4 perces lágytojást főzök. Összeállítom a salátát: egy tálban összeforgatom a salátaleveleket, a koktélparadicsomot, a héjában sült krumplit, a sült fokhagymagerezdeket. Meglocsolom a sült fokhagymás öntettel. Megszórom a parmezánforgácsokkal, végül a tetejére helyezem a lágytojást.

Édesköményleves fokhagymás garnélanyárssal

Ebben a levesben az a legjobb, hogy úgy álltam neki, hogy nem szeretem az édesköményt. Leginkább a markáns ánizs íze miatt, amelyet más formában sem kedvelek egyáltalán. Hogy ebben az esetben mégis hogyan kerül a bevásárlókosaramba egy gumó, mai napig rejtély marad. Egész egyszerűen valamilyen titokzatos megfontolásból teljesen spontán leemeltem egyet a szupermarket polcáról és még aznap megcsináltam, kifejezetten azzal a céllal, hogy felülvizsgáljam a vele kapcsolatos gasztronómiai álláspontomat. Jelentem, megtörtént. Megváltozott. Igen határozottan.
Az édeskömény elsősorban a francia és olasz konyha elengedhetetlen kelléke, mindenféle formában sütnek-főznek vele, de ma már számos más nemzet konyhaművészetében használják. Vitaminokban, rostokban gazdag, nagyon egészséges, igen alacsony kalóriatartalmú, méregtelenítő hatású.
Először nyersen elemeztem magamban az ízhatást-így egyértelműen továbbra sem ízlik, túl sok ánizs. Kár, pedig a fantasztikus friss, ropogós állaga miatt nyilván szuperül és kreatívan használható salátákban. Leves lett, minimál fűszerezéssel és a krumplival, sherry-vel és tejszínnel letompítva az ánizsíz. Isteni. Az ánizsíz főzve eltűnik ami átjön, az egy kellemes, nagyon aromás, édeskés, kerek íz. Önmagában a leves kicsit túl minimalistának tűnt, még kívánt valamit. Jött hozzá a fokhagymás garnéla, ami így a nyárson mutatós, a levessel együtt pedig mennyei harmónia. Nem véletlen, hogy hal- és herkenytűs ételekkel gyakran párosítják, most már értem. Megértettem és megszerettem az édesköményt
Így elsőre ezzel a kis egyszerű, ártatlan, ámde magas élvezeti értékű levessel kezdtem a konyhámban való szereplését, de legközelebb már bátrabb leszek, például biztosan kipróbálom a Rollller által a Kitchen Diaries-ból ajánlott tejszínes édesköményes csirkét, meg azt a grillezett édesköményes mozarellát, egyik jobban hangzik mint a másik.

Recept

Hozzávalók (2 adag)

1 fej édesköménygumó, vékonyra szeletelve
1 közepes burgonya, apró kockára vágva
1 salotta, vagy fél közepes vöröshagyma, aprítva
5dl húsleves
½ dl tejszín
½ dl sherry, vagy fehér portói (vagy Pernod)
só, fehérbors
2ek vaj, vagy olívaolaj
A garnélához:
fejenként 5-6 garnéla
1 gerezd fokhagyma, aprítva
diónyi vaj

A vajon, vagy olívaolajon üvegesre pirítom a hagymát. Rádobom a vékonyra szeletelt édesköményt, átforgatom, és hozzáadom az egész apró kockákra (vagy vékony karikákra) vágott krumplit. Felöntöm a sherry-vel, kicsit elpárologtatom. Hozzáadom a húslevest, és addig főzöm, amíg a zöldségek megpuhulnak, kb. 15-20 perc. Botmixerrel ízlés szerinti állagúra pürésítem (én picit darabosan szeretem), sóval, fehérborssal ízesítem. Hozzáadom a tejszínt és összerottyantom. (A tejszín kalóriaspórolás esetében akár elhagyható, önmagával sűrítve is jó a leves állaga) A garnélát az utolsó percben készítem el: felhúzom egy bambusznyársra, amely ráilleszkedik a leveses csészére, vagy tányérra. Egy serpenyőben vajat olvasztok beledobom a fokhagymát. Átpirítom benne a garnélanyársat és azonnal a levessel tálalom. A garnéla helyett halat (pl. lazac), vagy éppen kagylót is lehetne használni. És persze nem kell feltétlenül a nyárs, végül úgyis a levessel együtt fogyasztjuk.

Egy valóban kozmopolita kulináris kaland - Spice Market, New York

Szeretném idehozni egy kicsit a világ közepét, ha szabad... Egy valóban kozmopolita kulináris kaland -sokcsillagos hangulatjelentés egy különleges helyről..
Az úgy volt, hogy egy otthoni barátom részére rendelést kellett teljesítenem, valami műszaki kütyüt konkrétan (a mai napig nem nagyon tudom, mit szereztem be, de csak ebben a valami hiperszuper fotós szakboltban lehet kapni). A bolt Manhattan egy elég kieső részén található, ahova egyébként nem feltétlenül keveredik el az ember, de az óhaj természetesen parancs, úgyhogy mentem. Mission fulfilled, kütyü beszerezve. Eszembe jutott, hogy ha már arrafelé járok, megnézem már magamnak ezt az új híres trendi negyedet, ami az utóbbi években kezdett el felvirágozni és határozottan úgy tűnik nemcsak átmenetileg. Manhattan ún. Meatpacking District-jéről van szó (egy kis hangulatszagolás céljából érdemes bekukkantani a negyed honlapjába)., amelyet 2003-ban történelmi negyednek nyilvánítottak. Mint ahogy a neve is utal rá, ez a városrész régen New York húsipari központja volt, hentesekkel, húsraktárakkal, piacokkal. Igen, ezt el is tudtam képzelni, ahogy ott járkáltam. Viszont az ember baktat ott ezen az iszonyatosan lepukkant, sivár, lehangoló részen, és akkor hirtelen néhány blokk és utca erejéig felbukkan egy-egy nagyon menő, drága designer üzlet, elfüggönyözött, kívülről teljesen minimalistának látszó bár és étterem, valamint az ezekbe betérő nyilvánvalóan nagyon trendi közönség. Közben eszembe jutott egy vad ötlet: mi lenne, ha megpróbálnék csak úgy spontán, foglalás nélkül ebédelni az egyik ottani menő, foglalás nélkül alapvetően teljesen esélytelen étteremben, amelyről nagyon sokat hallottam már..(hállo, nem lehet esetleg, hogy tudat alatt tulajdonképpen már ezzel a szándékkal indultam eleve abba az irányba, hogy ezt megtegyem? merül fel a kérdés..és marad meg költőinek..). Jean-Georges Vongerichten, elzászi származású, évtizedek óta az Egyesült Államokban élő séf egyik új sikeres étterméről van szó, akit a csokoládéláva csoda kapcsán mutattam be. Aki pedig ilyen desszertet tud alkotni, az rossz ember nem lehet…New Yorkban (és Londontól Hong Kong-ig világszerte) több éttermet nyitott, az első new york-i étterme a New York Times-tól rögtön négy csillagot kapott (a maximum és borzasztó ritka), ami komoly teljesítmény, mind azt figyelembe véve, hogy a New York Times nem osztogatja nagyon bőkezűen a csillagokat, mind azt, hogy a séf akkor mindössze 29 éves volt. A Spice Market dél-kelet ázsiai konyhát visz, a koncepció a thai és vietnámi „street foood”, vagyis az utcai árusok által készített ételek visszaidézése.
A kívülről szerény semmiségnek tűnő helység bejáratánál nagy levegőt vettem és beléptem. Ami bent fogadott, arra a leírások alapján fel voltam készülve, mégis nagy hatással volt rám: hatalmas tér, mind horizontálisan mind vertikálisan, rengeteg fa és természetes anyag, a nehéz, földig érő függönyök fölött bekúszó nappali fényáradat, sok narancssárga, ázsiai bútorok, passzoló zene – nagyon teátrális, de ízléses, hangulatos, egyáltalán nem giccses enteriőr. A kezdeti akadályokat sikeresen legyűrtem -1. hely – határozottan a hostess lány pultjához lépve közöltem, hogy nincs foglalásom, egyedül vagyok és esetleg esély ebédelni? 5 perc pszichológiailag és marketingileg a bárpultnál történő kötelező ücsörgés után jöttek értem és felvezettek az étterem legjobb helyén lévő asztalához, ahol enjoyolni fogom a lunch-omat. 2. Soha nem ültem még be, pláne egy ilyen étterembe egyedül – ezt a belső gátlást két dolog is azonnal feloldotta: egyrészt maga a tény, hogy ebben a városban ez egyáltalán nem abnormális és nem ciki, minden étterem be van rá rendezkedve, itt is rajtam kívül még legalább hat asztalnál ettek egyedül; másrészt a borzasztó helyes pincérlány, aki végig olyan természetességgel és könnyedséggel kezelt, hogy egy percig nem éreztem magam kellemetlenül. Szegényekre egyébként valami narancssárga, teljesen hát nélküli (!) kötényruha van kényszerítve. Megfigyeltem, hogy az összes női pincér fehér volt, a fiúk viszont egytől egyik ázsiaiak – nem hiszem, hogy e-mögött lenne-e bármi koncepció. No, a lényeg: az étel. A kiválasztása nagyon könnyű volt – átlapoztam a menüt és egy perc alatt tudtam, hogy a fix ebédmenüt választom, ami négy fogásból áll és mindössze 25usd-ba kerül (ez mind az ottani árszinthez, mind a hely színvonalához képest hihetetlenül kedvező). Persze azért az étlapot magamnál tartottam, hogy tanulmányozhassam. Fotózni természetesen lehetetlen volt, egyrészt mert egy ilyen helyen az ember nem kapja elő a fényképezőgépet, másrészt teljesen átadtam magam az élménynek, úgyhogy eszembe sem jutott. A felszolgált ételsor a következő volt:

Mango salad, cherry tomato, crystallized tamarind
Green vegetable curry
Chargrilled chicken with kumquat and lemongrass dressing
Green tea icecream

Az előétel egy hagyományos zöld mangó saláta volt az általam is nagyon kedvelt és sokszor készített dresszinggel, kandírozott tamarind konkrétan kettő icipici darab volt rajta. Ízhatás OK, de nem földöntúli. Ezt követően érkezett a zöld curry, ami kizárólag zöld színű zöldségeket – brokkolit, spárgát, cukkinit, okrát tartalmazott egy nagyon élénk zöld, kókusztejes currymártásban. Zöldségek állaga fenomenális, a szósz nekem nem elég kerek, valami hiányzott. Következett a faszénen grillezett csirke, citromfüves, kumquat-os dresszinggel (szintén a halszószos fajta), sok fokhagymával, csípős chilivel és friss korianderrel. Egyértelműen ez vitte az egész ebédben a pálmát, ez egészen fantasztikus volt, elraktároztam az ízlelőbimbóimban a tökélyt. A zöld tea fagylalt nagyon extravagáns csomagolásban érkezett: hatalmas fekete tálon egy lótuszlevél, azon pedig egy ízléses, zárt papírdoboz vékony fémfüllel, benne a fagyi. Az állaga tökéletes, az intenzív zöldtea ízéhez hozzá kellett szokni, de a kezdeti ellenérzés után érthető és megszerethető. Az egyértelmű volt, hogy minden alapanyag kivételesen friss és szuper minőségű, az ízek pedig egyáltalán nem lebutítottak és semlegesítettek, hanem nagyon markánsak és autentikusak. A prezentáció gyönyörű, többnyire nagy, fehér és fekete tálak, minden a természetes formájában, nem túldíszítve. Feketepont, hogy a jázmintea, amit a végén még rendeltem, gyönyörű, kiszerelésben érkezett, viszont a tea maga egy lógatós, íztelen semmi volt. Jellemző és nagyon vicces, hogy számos kritika azt kifogásolta, hogy milyen kicsik az adagok – az adagok természetesen az amerikai átlag family size-hoz képest kicsik, az európaiak másfélszerese, én minden fogásnak a feléig jutottam. A kiszolgálás majdnem tökély volt, bár én jobban szerettem volna, ha egy, vagy max. két pincér szolgál ki, és nem minden egyes fogást más prezentál.
Összességében fantasztikus, egyszeri élmény volt, kulinárisan jóval több mint korrekt, de nem egetrengető, az enteriőr, a show, a hangulat, a tálalás egyvelegével együttesen azonban mindenképpen kivételes. Ha esetleg arrafelé vet valakit a sors, nagyon ajánlott.

Kókuszos amerikai bundáskenyér banánnal

Ha már reggeliről van szó, akkor beszámolok, hogy a nagy inspiráció hatása alatt vasárnap reggel csináltam french toast-ot. A french toast valójában nem más, mint konkrétan bundáskenyér, csak french toast-ként kicsit elegánsabban hangzik ugye, mint bundáskenyérként, amiről talán inkább a napközis citromos tea és hideg gyermekkori reggelek jutnak eszembe, és kevésbé az elegancia. Na jó, a french toast nem is elegáns. De lehet úgy is csinálni, ha akarjuk. Viszont csak azért, hogy jobban hangozzon, csak nem fordítom „francia pirítósnak”, ha egyszer bundáskenyér, nna. Ha van valakinek jobb ötlete, szeretettel várom. Ráadásul a francia pirítós se nem biztosan francia, se nem pirítós. Az eredetéről elég sok ködös információ található, egyes források szerint már 17.századi amerikai szakácskönyv említi ilyen névvel, van olyan teória, amely szerint az USA-ban egy Joseph French nevű ember találta volna fel (háát..), a legvalószínűbbnek és leghitelesebbnek talán az tűnik, hogy már a középkori Európában szinte mindenhol létezett valamilyen formában, hiszen a száraz kenyérnek egy kiváló felhasználási formája volt. Franciául „pain perdu”, azaz elveszett kenyér az étel neve. És csak valahogy innen keveredett arrafelé is..Ehhez viszont a legabszurdabb sztori, hogy 2003 elején a Fehér Házban és számos amerikai étteremben Franciaország az iraki háború kapcsán tanúsított magatartása miatt átkeresztelték a french toastot freedom toast-ra, a french fries-t pedig freedom fries-ra (ráadásul a sült krumpli belga..)
Mindenesetre ma az amerikai reggeli egyik kedvenc fogása, körülbelül ötezer féle elkészítési módja létezik. Lehet kísérletezgetni a fűszerezéssel, a bundával, a belsejével (kenyér, kalács, briós, croissant), a lehetőségek tárháza tényleg végtelen. Én most egy extravagánsabb változatot próbáltam ki, ez volt az alaprecept, amin persze változtattam. Alapvetően az arányokon változtattam, továbbá a kókuszos „panírhoz” reszeltem egy fél lime héját, ami nagyon feldobta ezt az amúgyis egzotikus beütésű ízvilágot. Legközelebb viszont egyértelműen kaláccsal csinálom (csak az most nem volt)


Recept

Hozzávalók (2 adag)

4 szelet toast kenyér (vagy kalács)
2 tojás
1 dl tej
4 dkg corn flakes morzsa (kb 3 marék pehely)
4 dkg kókuszreszelék
fél zöldcitrom reszelt héja
(opcionális: 1 tk vaníliakivonat)
csipet só
5 dkg vaj
­*legközelebb úgy csinálnám, hogy a kókusz-corn flakes arány a kókusz javára billenne (mondjuk 6dkg kókusz, 2 dkg corn flakes)
a tálaláshoz: egy banán, karikázva, juharszirup, vaj

A kenyereket két fél háromszögre vágom (ha kalácsot használok, egyben hagyom a szeletet). A corn flakes-et aprítógépben nem túl finom, durva morzsa állagúra darálom. Egy mélytányérban összekeverem a kókuszreszelékkel és a reszelt citromhéjjal. A két tojást felverem a tejjel és a csipet sóval (és esetleg vaníliakivonattal). A kenyér háromszögeket belemártom a tojáskeverékbe, megforgatom, picit benne hagyom, de csak annyira, hogy megszívja magát a tojással, de megtartsa a formáját. Beleforgatom a kókuszos keverékbe, hogy egyenletesen befedje, az összes „panírozott” kenyeret egy tálra helyezem sütésig. Egy nagy serpenyőben felolvasztom a vajat és a amikor forró, belehelyezek annyi szeletet, amennyi kényelmesen elfér benne. Közepes lángon mindkét oldalán aranyszínűre sütöm. (Ha két menetben kell sütni, az első után érdemes a serpenyőt kitörölni és friss adag vajon sütni a második adagot, mert a vaj hamar odakap és a panír kis fekete morzsákat hagy hátra). Karikára szeletelt banánnal és juharsziruppal meglocsolva tálalom.

Egy reggeli New York-ban..

Amerikában az egyik legistenibb dolog szerintem a reggelizés. Nem lehet, hogy azért is olyan kedvesek és barátságosak az emberek, mert jókat reggeliznek? Milyen jó lenne, ha nálunk is lenne reggeliző kultúra és lenne sok olyan klassz hely, ahova mondjuk vasárnap délelőtt be lehet ülni órákra a barátokkal jó zene és finom ételek mellett..
Mit is reggeliznek New York-ban (ami azért persze egy teljesen külön világ az USA-n belül és köze nincs az átlag amerikai feeling-hez..)? Otthon eleve kevesen – esetleg müzlit, vagy tejjel főzött zabkását (oatmeal), amelyet reszelt almával, vagy friss gyümölcsökkel fogyasztanak. Hétköznap mindenesetre az elmaradhatatlan kb. 5 literes hordozható kávésbödön a legjellemzőbb reggeli látvány, amiből munkába menet az utcán, a metrón, a taxiban szürcsölik a grande cafe latte-t (tejeskávé tejhabbal). Az irodákba sietők nagy része ezt leginkább a nem létező amerikai kávéházi kultúrát létrehozó Starbucks-ban veszik, amelyből minden sarokra legalább kettő jut és ahol a kávé ugyan jóval drágább mint az egyéb helyeken, ellenben a többi irtózatosan ihatatlan löttyhöz képest legalább jó, továbbá a helynek hangulata van. (A kávé rendelése itt egyébként külön művészet és komoly szellemi teljesítmény, ugyanis számos adatot kell közölni, pl. hogy milyen méretű legyen, milyen tejjel (kb. 5 féléből lehet választani), milyen ízesítéssel (aki akarja), esetleg nyáron jeges formában (iced), stb. Európában már rengeteg városban van Starbucks, egyelőre sem Brüsszel, sem Budapest még nincs rajta a térképükön. Tudja valaki hogy miért? Pedig biztos felmerült már. Drága a franchise díj? Vagy mert nekünk van kávéházi kultúránk? (De hát az van pl. Párizsnak is..)
New York croissant-ja és egyik fő gasztronómiai szimbóluma a híres bagel, a középen lyukas, gyűrű formájú kenyérféleség. A bagel eredetileg lengyel származású, a 19. század végén lengyel zsidó bevándorlók honosították meg New York-ban. Az igazi bagel két lépésben készül, ugyanis a karikára formázott tésztát először forrásban lévő vízbe dobják pár percre és csak ezt követően sütik meg. Ez a technológia adja a kész kenyér tömörségét és a fényes felületét. Egészen az 1960-as évekig mindez manuálisan történt, ekkor azonban egy Dan Thompson nevű kanadai bagel sütő feltalálta azt a gépet, amely egyszerre formázza és főzi a bagelt. Innentől kezdve nagy mennyiségekben lehetett előállítani - ez jelentette a bagel amerikanizálódását. A bagel mindenféle ízesítéssel készül, a tetejére kerülhet mák, szezámmag, pirított hagyma, vagy mindez együtt (ebben az esetben az „everything” frappáns nevet viseli). Máshol egyáltalán nem ismert, de New York-ban nagyon népszerű és zseniálisan finom testvére a bialy, (egy Bialystock nevű lengyel városból származó pék receptje) amely szintén kerek, de nem lyukas és egy pirított hagymás fokhagymás keverék van a közepében. Ma már viszonylag kevés helyen sütik frissen helyben a bagel-t, ahol igen, oda viszont érdemes elzarándokolni. Amikor kint éltem, akkor az egyik ilyen kultikus helytől nem messze laktam, és szemtanúja voltam, hogy mondjuk egy szombat reggel milyen kígyózó sor van ott. (Ezeken a helyeken, a többitől eltérően pirítva –toasted- nem is lehet kérni, mert megsértődnek. És persze minek) A bagel-hez cream cheese, azaz Philadelphia típusú krémsajt jár, amely természetesen szintén ezer féle ízesítéssel készül, a zöldségestől a tofus-ig. Nekem a scallion cream cheese, vagyis az újhagymás a kedvencem. Az egyik leghíresebb new york-i klasszikus a bagel krémsajttal és pácolt, füstölt lazaccal (lox&cream cheese), ami már azért a gourmet reggeli kategóriába emelkedik.
Aztán itt vannak a tojások. Ez simán hétközben is megy, minden kávézóban és deli-ben (tipikus new york-i élelmiszerüzlet, ahol rengeteg készétel is kapható) lehet reggel kérni, to go, azaz elvitelre is. Az embernek magának kell kitalálnia, hogy milyen formában kéri, rántottaként, vagy tükörtojásként (és azon belül hogyan – sunny side up: a sárgája teljesen lágy, vagy overeasy –egyszer megfordítják, úgy hogy a sárgája is teljesen megsül), esetleg buggyantott tojásként. Ez utóbbinak egy szofisztikált formája a 19. század végén kreált tipikus new york-i tojásétel, az „eggs benedict”, amely a következőképpen néz ki: egy fél pirított, speciális zsömleszerűségre (English muffin) kerül egy szelet bacon, arra a buggyantott tojás, majd az egészet leöntik hollandi mártással. Ez utóbbi hétköznap azért nem jellemző fogás, ellenben elmaradhatatlan kelléke a népszerű hétvégi brunch-oknak.
Ezzel át is térnék a hétvégére. Amikor is elkezdődik az igazi tobzódás…Szombaton és vasárnap délelőtt a jobb helyek előtt kígyózó sorok várakoznak türelmesen, hogy bejussanak brunch-olni. Itt aztán minden van, sós, édes, kicsi, nagy, családok, gyerekek, gay és nem gay párocskák, fiatal és idős társaságok, feketék, fehérek, sárgák, jó fej, kedves pincérek, isteni!!
A hatalmas ételválaszték kiegészül alkoholos koktélokkal, legjellemzőbben pezsgőkoktélokkal (pl. mimosa= pezsgő és friss narancslé, vagy bellini=pezsgő+paszírozott gyümölcspép, pl. klasszikusan barack, de lehet más is, pl. málna – idén úgy láttam ez utóbbi a legmenőbb). Az ételek közül egyértelműen a tojásos cuccok vezetik a népszerűségi listát, amelyek általában pirítóssal, opcionálisan bacon-el és sült krumplival érkeznek (home fries, vagy hasbrown: apró kockákban pirított hagymás sült krumpli – rosszabb és sajnos valószínűbb esetben az előző napi maradék sült krumpliból). Mind a menő, vagy komolyabb brunch helyeken, mind az egyszerűbb sarki diner-ekben, ( amelyek őszíntén szólva többnyire sem túl sok hangulattal, sem remekelő konyhával nem, ellenben magas számú helyi törzsközönséggel rendelkeznek), a tányérokon további három jellemző fogás jelenik meg: pancakes, waffles és french toast. A pancakes a tipikus amerikai, szerintem jellegtelen, kissé unalmas, sütőporos tésztából készülő, pufi palacsinta, a waffles a gofri, amit ott kizárólag reggelire fogyasztanak (amerikai barátaim igencsak csodálkoztak, amikor meglátták, hogy az igazi belga gofri édesség, amit reggelire hát viszonylag fogyasztunk). A french toast pedig bundás kenyér, nagyon népszerű és sok különböző formája létezik. Mindhárom dolgot juharsziruppal locsolják meg és vagy friss gyümölcs, pl. eper, banán, vagy áfonya kerül rá, vagy még jellemzőbben sült bacon, sonka, vagy kis sült kolbászkák. Egyik reggel bevállaltam egy french toast-ot juharsziruppal és bacon-nel (lsd. fotó), csak hogy azonosulni próbáljak a feeling-gel. Nem sikerült. (Viszont ma reggel csináltam egy különlegesebb verzióját házilag, azt majd leírom). Az adagok mindenből abnormálisak, legalább kettő, de inkább még több személyesek.
Szóval, reggelizni azt (is) nagyon tudnak. Na, ki csinál velem Budapesten eszementül jó reggelizős helyet? A befektetők jelentkezését a megadott e-mail címen várom:)

Világgá jöttem...

A Ch&V szerzője most a világ közepén van. Majd beszámolok a blog szűk témakörébe tartozó élményekről.

Hungarian curd cheese square "Rákóczi style" -SHF#17.

Magyarul hamarosan

When I saw the announcement for this months Sugar High Friday, this time organized by Andrew at Spittoonextra, I was so sure, I want to participate.Why? Because the theme this months is dairy products. I always try to whip up some typical Hungarian dish whenever I blog in English, and that’s so very easy this time. A lot of our typical sweets and pastries are being prepared with tons of dairy products, more specifically our curd cheese: túró. Then I also enjoyed that great post of Angelika about those wonderful looking Austrian Topfenpalatschinken (which I by the way of course consider as Hungarian:)) and Pille’s Estonian curd dessert. Ever since I have had some bad cravings for that real curd cheese. Not ricotta not cottage cheese, not quark, but túró. The real Hungarian thing is not available here in Belgium, neither is it in other neighbouring countries as far as I know. There are some similar products everywhere but none of them comes close and has the same texture and taste like our TÚRÓ. It’s crumbly, slightly dry but creamy, a little sour, a little bitter and fantastic. I found a funny post about its terminology at this site written for the expat community in Budapest. Anyway, I smuggled some of the stuff in my handbaggage to Brussels and just had to decide what to make with it (I love to eat it plain just as it is, maybe mixed with a good sour cream and a dollop of homemade jam but that wouldn’t qualify for SHF I’m afraid,). This time I had a wide choice since there is a number of wonderful Hungarian sweets containing curd cheese –I could make some curd cheese dumplings, or maybe some curd cheese pie or a Vargabéles – a popular strudel cake consistig of a mixture of curd cheese, eggs and cooked vermicelli noodles between two layers of crispy filo pastry.

Finally I decided for this sophisticated cake: „Curd cheese square Rákóczi style”, because 1. I’ve never prepared it from scratch, 2. it has even something to do with Belgium where I live right now.
The cake was namely named after János Rákóczi, a Hungarian chef (1897-1966) According to some sources the cake was popular in the thirties and the recipe was first published in 1937 for a food magazine „Magyar Szakács” (The Hungarian Cook). However, it aquired some international attention at the EXPO 58 – the Universal Exibition in Brussels in 1958 where it was served at the Hungarian restaurant. (According to other sources, the cake itself was in fact invented for the menu of the restaurant).

You can get this cake at every pastry shop in Hungary, there might be slight differences in the look – the original version has some meringue grids on its top, filled in between with apricot jam, other versions have a very thick layer of meringue. The base is a thin paté sucré crust, followed by a layer of sweet curd cheese filling and finally that meringue. As for that curd cheese you might try to drain ricotta or fine curd cottage cheese overnight through a paper-towel lined sieve set over a bowl, I think that would probably give you a good substitute. Dry curd cheese is preferred for the filling because a wet, creamy one would melt, giving a soft, runny texture.

Recipe

Ingredients (for 12 pcs)

Dough:
150g flour
75g cold butter
40g icing sugar
1 tbsp sour cream
pinch of salt

Filling:
500g curd cheese
100g sugar
3 egg yolks
grated zest of 1 lemon
100ml sour cream
big handful of raisins

For the meringue:
3 egg whites
50g icing sugar
optional: apricot jam

Preheat oven to 200C. Mix flour, butter, sugar, salt and sour cream. Let the dough rest for 15 minutes in the fridge. In the meantime prepare the filling: mix the curd cheese, sugar, yolks, lemon zest, sour cream and raisins. (Some recipes advise to put the curd cheese through a sieve, I didn”t because I prefer the more crumbly texture). Roll the dough to the size of a baking pan (18x25cm) and bake it for about 15 minutes or until lightly golden. Reduce the oven temperature to 180C. Spread the cheese mixture over the base and bake until set (about 20 minutes). Reduce the oven again to 160C. Whisk the eggwhites untill stiff (add sugar at the end). Now you have two options: either you simply spread all the meringue on the top of the filling, or (like I did) you pipe some strips (or grids) of it on the top. Bake for 5-10 minutes until just lightly dried. Let completely cool and cut into squares. If you made the srips or grids, fill in between with apricot jam.

Cukkini & Rukkola krémleves

Tavasz még sehol. Ezt a vasárnapi budapesti havazást egyszerűen nem hiszem el. Úgyhogy még mindig leves időszak. Pedig milyen jó lenne, ha már végre jönnének a jó kis frriss tavaszi ropogós zöldségek. Mikor lesz már zöldborsó meg spárga, meg új karalábé..már alig várom..
Addig is marad ami most van. Ez a leves már olyan régen motoszkált a fejemben, ma végre kipróbáltam. A rukkolát imádom és amióta kipróbáltam Johanna gorgonzolás rukkolás rizottóját, amibe csak úgy bele van dobva a végén, azóta csomó mindent kísérletezek vele. Pl. nagyon bejött a rukkolás krumplipüré, amibe a rizottó mintájára csak úgy belehajítottam a végén egy marékkal. A levesben is jó volt, bár kicsit sajnáltam pürésíteni és az íze azért nem leves formában sokkal intenzívebb. A levesnél arra figyeltem, hogy nehogy agyonfőzött szürke trutyi legyen, így a cukkinit is rövid ideig főztem és a rukkolát is csak a legvégén adtam hozzá és rögtön pürésítettem. Így kb. 10 perc alatt kész is volt az egész. Ha vendégeknek csinálnám , akkor átpaszíroznám, hogy teljesen sima legyen, mivel azonban csak magamnak főztem, abszolút nem zavart, hogy kicsit darabos (a rukkolát nem viszi teljesen a mixer). Azért valami hiányzott hozzá. Konkrétan egy nagy szelet puha, friss kenyér, attól tartok. Szerencsére nem volt itthon..

Recept

Hozzávalók (2 adag)

1 közepes cukkini, lereszelve
egy nagy marék rukkola (egy 5dkg-os zacskó fele)
1 kicsi hagyma, apróra vágva
2 nagy gerezd fokhagyma, vékonyra szeletelve
5dl húsleves
1/2 dl tejszín
3-4 dkg pecorino, vagy parmezán, reszelve
só, bors, szerecsendió
2ek vaj, vagy olívaolaj

A vajon, vagy olívaolajon üvegesre pirítom a hagymát és fokhagymát. Rádobom a lereszelt (héjával együtt) cukkinit. Átforgatom, pár percig párolom. Felöntöm a húslevessel, pár percig főzöm, hogy a cukkini puha legyen, de még szép zöld legyen a színe. Beleszórom a reszelt sajtot és beledobom a rukkolát. A rukkola azonnal összeesik. Botmixerrel, vagy robotgépben pürésítem a levest. Beleöntöm a tejszínt (elhagyható, önmagával sürítve is jó lesz, de azért jobb a tejszínnel..), összerottyantom. Végül ízlés szerint sóval, borssal és szerecsendióval ízesítem.

Csicseriborsó, bab, lencse..

Ismét egy gyors 10 perces hétköznapi vacsi - bár én ezt a múltkor még annak a bizonyos indiai vacsorának a részeként főztem még más fogások mellé. De azóta már csináltam csak úgy spontán is. Rizzsel, naan-nal, vagy csak magában is szuper. Csicseriborsó konzerv mindig van itthon, mert nagyon változatosan lehet elkészíteni és még egészséges is. És igen, valóban még finomabb ha nem konzerv, na de a csicseriborsót még áztatás után is kb. 2 órán át kell főzni, úgyhogy az úgy nem mindig annyira praktikus. Egyébként többnyire hummuszt szoktam belőle csinálni de amióta elkezdtem indiaiul főzni, pláne feltankolok belőle, mivel nélkülözhetetlen alapanyag.

Ez tulajdonképpen egy jó kis fűszeres, paradicsomos csicseriborsó curry, a szokásos hagyma-fokhagyma-gyömbér keverékkel indul, rá a fűszerek, a csicseriborsó, a paradicsom, pici víz, főz, végén spenót bele, összesik, putty, kész is.

És pityputy, ez most egy ilyen összecsapott post, többre most nem telik:)

Recept

Hozzávalók (2 személy)

1 doboz csicseriborsó
20 dkg friss spenót
fél doboz kockázott paradicsom
1 friss paradicsom
1 hagyma
2 fokhagyma
darab gyömbér

2-3ek olaj
1 tk őrölt kömény
zöld chili
garam masala
só,bors
őrölt koriander, cayenne bors

Az olajon üvegesre párolom az apróra vágott hagymát, fokhagymát és gyömbért. Hozzáadom az apróra vágott chilit és a fűszereket, kevergetem. Ekkor rádobom a paradicsomkonzervet és a kimagozott, lehámozott paradicsomot (nyilván lehet csak konzerv is, vagy ha van finom friss paradicsom, csak az). Jön bele a lecsepegtetett csicseriborsó, fél pohár víz, összerottyant, a végén megmosott friss spenót beledob, összesik. Ízesít só, bors, még fűszer, ha kell, a paradicsom miatt pici cukor ha kell. Friss meleg naan-nal tálal, eszik.

Eredeti recept: Kochen rund um die Welt -Indien, Kichererbsen in würziger Tomatensauce -Chhole, 93.o.