Sült paprika feta sajttal

Egy gyors, könnyű ebéd, vacsi, praktikus, mutatós és isteni (ja, és egészséges is).
Tulajdonképpen bonyolultnak néz ki, pedig elmondhatatlanul egyszerű, egy nappal előtte elő lehet (sőt lehetőség szerint kell) készíteni, tehát semmi nem marad utolsó percre mint összerakni az egyes elemeket. Akár egy sima hétköznapi vacsorára, ill ebédre is szuper, de borzasztó hálás fogás vendégségre vagy partira előételnek vagy svédasztal részeként, ráadásul nagyon dekoratív. Itt a trükk a paprika grillezése. Higgyétek el, ezt egyszerűen képtelenség elrontani. Ha egyszer kipróbáljátok, esküszöm, állandóan ezt fogjátok csinálni. Nagyon forró előmelegített sütőben (240C), leginkább a grillfokozaton egy alufóliával bélelt tepsiben kell a paprikákat megsütni (én fejenként egy nagy kaliforniai paprikát szoktam számolni). Egyszer meg kell közben fordítani, akkor, amikor a héja már fekete és hólyagos (és tényleg addig kell sütni, amíg szó szerint fekete, nem kell megijedni, az lekerül róla!). Ez kb. 7-8 perc oldalanként a grillben, de nyilván sütőfüggő. Ekkor kivesszük a sütőből, egy nagy mély tálba tesszük és a tálat szorosan, teljesen légmentesre lefedjük átlátszó fóliával, majd kb. 15 percig békén hagyjuk, rá se nézünk. Ez idő alatt a paprika összeesik és a héja teljesen simán lehúzhatóvá válik. A meztelen paprikákat hosszú csíkokra vágjuk és némi olívaolajjal meglocsoljuk – mehet a hűtőbe másnapig (sőt, három-négy napig simán eláll, úgyhogy még hamarabb is elő lehet készíteni, ami nem egy utolsó szempont pl. egy parti előkészületeinél. Minimum 1 órával tálalás előtt ki kell venni a hűtőből, mert szobahőmérsékleten jön ki igazán az édes, koncentrált íze. Egy nagy lapos tálon elrendezzük a paprikacsíkokat sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk még egy kis olívaolajjal és rászórjuk a morzsolt fetát, valamint közvetlenül a tálalás előtt a friss zöldfűszereket, leginkább bazsalikomot és petrezselymet, meg ha van éppen otthon, valamilyen pirított magokat (nálam most fenyőmag volt, de van amikor mandulaforgács, vagy dió kerül épp rá). A feta sajtok között óriási minőségi eltérések vannak, érdemes kikísérletezgetni, hogy melyik a legfinomabb (ez nem feltétlenül árfüggő), lehetőleg juhtejből készüljön. Itt Brüsszelben nekem a Delhaize-ben kapható „Dodoni” márka ízlik a legjobban (made in Greece), otthon pedig emlékeim szerint a Lehel piac alagsorában lévő kis közel-keleti boltban találtam egy kimérten kapható nagyon finomat. Alapvetően a nagy húsos, piros és sárga kaliforniai paprikákból a legfinomabb, de nyáron otthon kipróbáltam a magyar fehér paprikából és isteni volt úgy is (az sokkal hamarabb megsül, mert vékonyabb a héja)

Hozzávalók:
Fejenként egy nagy kaliforniai paprika (különböző színűek)
Olívaolaj
Só, bors
Friss bazsalikom és petrezselyem
Pirított mag (bármilyen)
Feta sajt (egy kétszemélyes adaghoz kb. 5-6 dkg-ot szoktam használni)

New York cheesecake brüsszeli módra

Ne haragudjatok, egyszerűen képtelen vagyok sajttortának nevezni. Tudom, tudom, pedig tényleg így hívják, de hát ez magyarul ugye rémesen hangzik. Jó, jó, lehetne túrótorta, na de az megint nem az igazi, tekintve hogy nem túróból készül. (Olyan igazi magyar morzsás túró csomó országban nem is létezik. Például itt sem.) A sajttorta legkiválóbb magyar nyelvű meghatározására és történeti áttekintésére ajánlom mindenki figyelmébe Váncsa István zseniális szakácskönyvét, amely majdnem két teljes oldalt szán a basic csízkék bemutatására. (A szakácskönyvét egyébként is kötelező olvasmányként ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is szereti a konyhaművészetet, a receptek is szuperek benne, bár erősen, de bevallottan haladóknak szólnak és az írások valami fenomenálisak, sokszor csak az intellektuális élményért olvasok át egy-egy részt.) Visszatérve a csízkékre, az előbb említett remekműből idézem:

„ A recept nevében szereplő „New York” kitétel arra látszik utalni, hogy a sajttorta valami speciálisan újvilági és ezen belül is nagyvárosi képződmény, azaz modern, hiperurbánus, angolszász és persze globalizációíze van. Holott, ahogy Karinthy mondaná, már a régi görögök is ismerték a sajttortát és ezt most vehetjük nyugodtan szó szerint. Ismerték. Ahogy később ismerték a rómaiak is, ők pedig magukkal vitték Európában mindenhova. A reneszánsz lényegében a sajttorta virágkora volt.” (Váncsa István szakácskönyve, 510.o)

Magyarországon viszont tényleg nem honosodott meg, valószínűleg, gondolom leginkább azért, mert maga az alapanyaga, a krémsajt (cream cheese) nem jellemző hozzávaló, nagyon nem is kapható. Természetesen még véletlenül sem a különböző Sport (az még létezik?), meg Camping, netán Boci márkájú medvesajt típusú krémsajtokról beszélünk! Hanem cream cheese-ről, ami leginkább a Philadelphia márkájú natúr krémsajt. Most már otthon is kapható, de nem a legolcsóbb. B. barátnőm, aki szintén nagy szakácsnő és az egyik legkedvesebb, legszórakoztatóbb kulináris partnerem, csízkék specialista és valamelyik otthoni natúr vajkrémmel, ill. mascarpone-val szokta helyettesíteni, esetleg megosztja velünk a tapasztalatit (?)

A torta elkészítésére többféle recept létezik, lehet rendesen sütni, vagy vízfürdőben készíteni, a használt krémsajt/tejföl/tojás mennyiség is változhat, nekem ez az összetétel jön be legjobban, amit több recept mixelésével kísérletezgettem ki. Ja, és az benne a brüsszeli, hogy a torta aljához, amihez általában valamilyen kekszmorzsa használatos, én speculoos-t használok, ami egy belga (pontosabban flamand) specialitás – egy fűszeres, fahéjjal és egy különleges karamellizált barna cukorral (cassonade) készült keksz. Itt nagyon sok érdekes recept alapja, pl. mascarpone-t rétegeznek vele (hú, az nagyon jó) és fagyit is készítenek belőle.

Recept:

Hozzávalók (8-10 szelet)

25 dkg keksz (itt speculoos), darálva
12,5 dkg olvasztott vaj
5 dkg kristálycukor (csak akkor kell, ha a keksz nem édes, a speculoos-hoz nem kell)
70 dkg krémsajt (Philadelphia)
15-20 dkg porcukor (ízléstől függően lehet több is, ha valaki édesebben szereti)
1 citrom reszelt héja és ½ citrom leve
1 dl tejföl
1 dl tejszín
2 egész tojás
3 tojássárgája
2 púpos tk étkezési keményítő

A sütőt előmelegítem 180C-ra.
Először elkészítem az alapot: az aprítógépben ledarált kekszmorzsát összekeverem az olvasztott vajjal és belenyomkodom egy 23 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljába, amit előtte kivajaztam és sütőpapírral leterítettem. Kb. 1 cm vastag sima felületet kell kapni, amit én legjobban úgy érek el, hogy egy pohár aljával és oldalával nyomkodom a masszát. Beteszem a hűtőbe, amíg készül a töltelék: A krémsajtot (aminél kulcsjelentőségű, hogy szobahőmérsékletű legyen, különben lehetetlen csomómentesre keverni) kikeverem a tejföllel, porcukorral, citromhéjjal és lével, tejszínnel és a keményítővel (elhagyható, de olyan jó állagot biztosít) és a tojásokkal. A tortaformát kívülről és alulról jól bebugyolálom több réteg alufóliába, ez azért szükséges, hogy majd a vízfürdőből a víz nehogy beszivárogjon a tortába. Behelyezem a formát egy akkora mély tepsibe, amelyben elfér. Ekkor frissen forralt vizet öntök a tepsibe, úgy, hogy kb. a tepsi feléig érjen fel. Beteszem a sütőbe és 45 percig sütöm. Ekkor még „remegni” fog egy kicsit, de nem baj, mert a hűlés alatt is sül még tovább. Kiveszem a tepsiből és teljesen lehűtöm. Kifejezetten jót tesz neki, ha egy éjszakát áll a hűtőben, úgyhogy előző este kell elkészíteni. Szép nagy sima kerek felület, úgyhogy a díszítésre komoly mozgástér van, de szerintem annyira gyönyörű, hogy én végül maradtam a minimalista változatnál.

Csirkenyársak (satay) mogyorószósszal

Ez egy nagyon népszerű, klasszikus indonéz étel. Az indonéz konyha az egyik, konkrétan a kedvenc konyhám. Elég későn fedeztem fel, először egy Bonnban élő cseh barátnőm révén, akinek indonéz férje van (mondtam, hogy kozmopolita lesz…) és néhányszor főzött nekünk autentikus indonéz ételeket. Utána pedig Amszterdamban, ahol a kifinomult holland cuisine finomságaival szemben (hering, krumpli, hering) bármikor a jobbnál jobb indonéz éttermeiket részesítem előnyben. Az, hogy Indonézia 1942-ig holland gyarmat volt, valószínűleg a legjobb dolog, ami a holland konyhával valaha történhetett.

A mogyorószószról elterjedt, hogy tipikus thai étel, szupermarketekben, éttermekben lehet is sokszor ilyen elnevezéssel kapni. Pedig szegény thaiföldieknek körülbelül annyi köze lehet hozzá, mint mondjuk a magyar konyhának a knédlihez…Kasma Loha-unchit, aki egy Amerikában élő, thai származású hölgy, azt írja egy cikkében, hogy náluk dél-kelet Ázsiában eleve csak úgy készítenek ilyen szószt, hogy azt frissen pörkölt és darált amerikai mogyoróból főzik és semmiképpen sem mogyoróvajjal (peanut butter), ami a létező legamerikaibb (és más nemzetek által egyébként legkevésbé fogyasztott) dolog a világon. Hát, én ezt a szószt mogyoróvajjal csinálom, mert sajnos így is isteni, ráadásul kb. 5 perc alatt kész van, szóval ez a nem eredeti, instant változat, de mindenképpen szeretném megtanulni az autentikus készítési módot, valószínűleg ezt a receptet próbálom majd ki. Nagyon összetett, de valószínűleg ennek megfelelően sokkal kifinomultabb ízű. Majd tudósítok. Egyébként ha valaki szeretne megismerkedni a thai konyhával, akkor ennek a hölgynek a kiváló szakácskönyvét ajánlom, ami sokkal több mint szakácskönyv, ugyan nincsenek benne színes szagos fotók, viszont rengetek kulturális, gasztronómiai háttérinformáció és magyarázat található benne.

Nem bírom ki, hogy ehhez a recepthez ne meséljek el még egy nagyon édes történetet. Amikor egyszer meglátogattak itt a barátaim és éppen ételekről beszélgettünk (biztos ők terelték a beszélgetést már megint ilyesmire..), valahogy szóba került a mogyorószósz és én lelkesedésemről számoltam be. Barátom felesége viszont közölte, hogy ez az egyik legborzasztóbb étel, amit valaha evett, ugyanis megcsinálta a Stahl könyvből és egész jól alakultak a dolgok, mindaddig, amíg az edényben piruló húshoz és zöldségekhez hozzá nem adta a „mogyorókrémet”, amikor is az egész gyakorlatilag ehetetlenné vált. Mivel a könyvben szereplő receptek jók és működnek, gyanús volt a dolog, és néhány célzott kérdés feltevését követően minden világossá is vált: a receptben a hozzávalók között a „mogyorókrém” kifejezés szerepel. És ő, hát hogy is mondjam, khm.., nem mogyoróvajat (peanut butter) használt, hanem a másikat (igen, a csokis mogyorós reggelizős Nutellát!!)…Viszont azt hiszem, nő még nem részesült ilyen szerelmi vallomásban, ugyanis a férje hősiesen megette és még meg is dicsérte! (Puszi, R.!)

Recept

Hozzávalók (4 személyre)

Csirkenyársak:
4 db csirkemellfilé (összesen kb. 80 dkg)
4 gerezd fokhagyma
egy darab (kb. 5 cm-es) friss gyömbér
0,5 dl olaj
0,5 dl kecap manis (édes szójaszósz, ázsiai boltokban kapható. Ha nincs, szójaszósz és méz keverékével helyettesíthető).
3 ek rizsbor (száraz sherry-vel helyettesíthető)
1 szál citromfű, vékony karikákra szeletelve
Bambusznyársak (fejenként 5-öt számolok)

Mogyorószósz:
1 doboz kókusztej (4dl)
6-7 ek mogyoróvaj (nem édesített)
2 tk piros curry paszta
2 ek barna cukor
2 ek halszósz
2 ek tamarindlé (1 tk-nyi sűrített tamarindpaszta forró vízben feloldva). Lime-, vagy citromlével helyettesíthető

A sütőt előmelegítem 180C-ra. A bambusznyársakat 30 percre hideg vízbe áztatom (erre azért van szükség, mert különben a forró sütőben megégne. De ha nincs időm akkor a nyársak végét, amit nem fed majd hús, betekerem egy kis darab alufóliába). A csirkemelleket kb. 2-3 cm vékony hosszú csíkokra vágom és harmónikaszerűen a pálcikákra húzom (az a tapasztalatom, hogy egy csirkemellfiléből öt nyárs jön ki). Összekeverem a pác hozzávalóit: az egész apróra vágott fokhagymát, gyömbért, citromfüvet, olajat, sherry-t és kecap manis-t (vagy szójaszószt és mézet) Ráöntöm a húsra és min. 20 percig pácolom (akár előző este is előkészíthető). A pác egyébként lehet bármi más is, akár csak sima olaj és fokhagyma vagy egy kis hagyma, szóval ami úgy épp van otthon. A nyársakat egy alufóliával bélelt tepsire helyezem és 15 percig sütöm. Ezalatt elkészítem a mogyorószószt: a kókusztejet felmelegítem és belekeverem a currypasztát. Amikor a fúszerpaszta feloldódott, beleteszem a mogyoróvajat és krémesre keverem. Hozzáadom a halszószt és a tamarindlét (a tamarindsűrítményt, ami ázsiai boltokban kapható, beáztatom kb. 1 dl forró vízbe és a savanyú levét használom. Ha nincs, akkor lime, vagy citrom is megteszi). A nyársakat a szósszal tálalom. Basmati, vagy jázmin rizs, vagy rizstésza illik hozzá, amire friss koriandert szórok.

Joghurtos céklaleves

Sajnos a fényképezési készségem még nagyon kezdő, ugyanis ez a leves igazából sokkal de sokkal pinkebb volt az életben, olyan elképesztően gyönyörű, élénk sötét rózsaszín, hogy már csak a színe miatt is imádom főzni és enni is. Nem zseniális, hogy bármilyen mesterséges adalékanyag nélkül, teljesen természetes alapanyagból ilyen színű étel készíthető??

A cékla is azok közé a zöldségek közé tartozik, amelyet vagy utál valaki (a többség), vagy imád. Én az utóbbiak táborát gyarapítom, jöhet bármilyen mennyiségben, bármilyen formában, feltéve persze, hogy friss cékláról van szó és nem valamilyen bolti konzerves szétfőzött változatról. Nálunk otthon a családban is rengeteget ettünk mindig is, zseniálisan főző Apukám jobbnál jobb dolgokat produkál belőle, legyen az az egyik nagy kedvencünk, a fokhagymás céklasaláta, vagy a céklamártás, vagy borscs, vagy ilyesmi céklaleves. Szerintem sokan csak azért utálják, mert szegény zöldségnek nem túl jó az image-e, és mert soha életükben más formában nem próbálták ki, csak a hagyományos ecetes tormás céklasalátaként. Pedig nagyon változatosan lehet elkészíteni, nem beszélve arról, hogy mennyire egészséges! Kifejezetten gyógyító, méregtelenítő hatású, tele van rostokkal és vitaminokkal (C-vitamin, kálium, folsav) és nagyon alacsony a kalóriatartalma. Itt is található még a cékláról egy csomó érdekes tudnivaló és adat (angolul).

Most itt van látogatóban K. barátnőm és az volt a megállapodás, hogy a héten csakis lájtos, egészséges kajákat csinálunk. Cékla mindig van a hűtőmben (itt Brüsszelben egyébként csak a piacon lehet frisset kapni, a közértben csak előfőzötten, vákuumcsomagolásban), úgyhogy egyértelmű volt, hogy főzök akkor ilyen levest, amit egyébként is gyakran készítek, mert szép, laktató, jóízű és akkor mégis valami értelmeset eszik az ember és nem valami unalmas, fantáziátlan nyers uborkát. K.-nak ízlett, nagyon meg voltunk magunkkal elégedve, utána egy jó salátát ettünk csak.

…ja, meg desszertnek (mert annyira rendesek voltunk!) egy szelet Pierre Marcolini féle csokimousse tortát…khm…no comment.

Recept

Hozzávalók (4 személyre)

2 közepes méretű nyers cékla (itt kicsi gumókat lehet kapni, abból lehet 3-4, otthon vagy egy nagy gumó, vagy kettő közepes)
1,2 l víz (ha van esetleg kész alaplé, még jobb)
3 ek olívaolaj
1 közepes fej hagyma (én itt salottát használok, abból kettő kicsi)
só, bors, citromlé, cukor
2 dl kefír, vagy joghurt

A céklagumókat meghámozom és lereszelem. (Ha valakit ijesztenek a horrorisztikus elemek, akkor ehhez a művelethez használjon gumikesztyűt, mert nagyon fog a színe, egyébként citromlével lejön.) Az olívaolajon üvegesre párolom a kockákra aprított hagymát, majd rádobom a reszelt céklát. Kb. 3-4 percig párolom. Felöntöm a vízzel (vagy a húslevessel), ízesítem sóval, borssal. Főzöm kb. 10 percig, amíg a cékla megpuhul de még kicsit roppanós. Ekkor botmixerrel pürésítem, majd ezt követően hozzáadom a kefírt, vagy joghurtot. (Ennél a lépésnél nagyon fontos, hogy a joghurtot először egy külön kis tálkában csomómentesre keverem, hozzáadok pár kanál levest, hogy kiegyenlítődjenek a hőmérsékletek és csak ezután öntöm a levesbe). A legvégén ízesítem a citromlével és a cukorral (kb. fél citrom leve és 3 ek cukor, de ez mindenki saját ízlésétől függ. Egy pikáns, savanykás édeskés ízt kell kapni)

Ez a nagyon light-os alapváltozat, ha még finomabbra akarom csinálni, akkor az olívaolaj helyett vajon párolom a zöldségeket és hagyományos lisztes tejfölös habarással sűrítem. Lehet bele friss fűszernövényeket is tenni a végén, bazsalikom, rozmaring, vagy petrezselyem illik bele.

Nemzetközi food blog események

Az előző íráshoz illene némi kiegészítést fűznöm, mivel angolul írtam és nem biztos, hogy egyértelmű, hogy miért. Ilyen food blog, mint az enyém, a nagyvilágban több ezer létezik. (Magyar nyelvűt egyébként továbbra sem találok, ha tud valaki, szóljon.) Jobbnál jobbak, csak győzze az ember olvasni. Ennek a közösségnek, amely csupa olyan emberből áll, akiket a gasztronómia iránti szenvedély köt össze, vannak játékszabályai, illeme és vannak saját virtuális „rendezvényei”. Ilyenkor, általában havonta egyszer, egy blog író valahol a világban meghirdet egy konkrét témát, (pl. muffin, vagy narancssárga színű ételek) és a meghirdetett napon a világ összes gasztronómiai blogírója, aki részt vesz, a honlapján ebben a témában közöl írást. Az ilyen rendezvények közül a leghíresebbek az IMBB (Is my blog burning) és a SHF (Sugar High Friday) – a fordításuktól eltekintenék (Magas cukortartalmú péntek…hm, tetszik:)?). Ez utóbbi az édességes rendezvény és ebben vettem részt múlt pénteken. Itt most a téma a custard volt (leginkább talán vaníliapuding-ként fordítanám, de mindenesetre tejjel, vagy tejszínnel, tojással készült sűrű krémet jelent). Pénteken 70 darab gasztronómiai blog-on jelent meg ilyen témájú recept. Az összefoglalót ilyenkor az adott havi rendezvény gazdája (host-ja) készíti el, felsorolja a megjelentetett recepteket a linkekkel együtt, lehet tobzódni. A vaníliakrémes desszertek összefoglalója itt található. Én mákos gubát készítettem narancsos vaníliamártással, hogy egy kis magyaros jellege is legyen a dolognak. Végignéztem az összes receptet, jobbnál jobbak, nekem egy torta della Nonna nevű vaníliakrémes süti tetszik a legjobban (egy bécsi székhelyű blog írótól), ezt majd mindenképpen kipróbálom valamikor, meg egy kávékrémes eclair fánk Koppenhágából.

Hungarian poppyseed bread&butter pudding with an orange vanilla custard (Mákos guba) - SHF 12.

You see, I made the decision to write my blog in Hungarian (by the way, I’m not aware of any other Hungarian food bloggers, are you?). But to be honest, I just absolutely couldn’t wait to participate in one of the international food blog events, so I decided to do a few entries in English. This allows me to become a guest of the international blogosphere at least from time to time. This is my very first participation in a Sugar High Friday, idea of Jennifer at Domestic Goddes, so I thought I would come up with a nice Hungarian sweet, this is anyway the best part of our cuisine. And when I saw at Elise’s site who is kind to host the event this time, that theme would be custard , after a short consideration I knew what I want to prepare.

This easy dish is a kind of comfort food that families would prepare on weekdays and eat it maybe after a hearty soup. Of course then it’s not served in a fancy way like I did – no individual servings, no sauce, etc. (not speaking of the little siruppy kumquats I put on the top- indeed, not very Hungarian:)) – basicly, the recipe then would be just: pour some sweet hot milk over bread, sprinkle with poppyseed and sugar and eat…well, this time I made it a little more sophisticated and richer through adding this and that. In fact, this pudding is sooo delicious that some people have it as a christmas eve dessert. You know, just before Hungary became a member of the European Union in 2004, some eurosceptic groups would announce in their anti-EU communication campaign that because of EU legislation it will be forbidden to sell and buy poppyseed in Hungary and we will be never ever anymore allowed to eat our favourite yummy dishes with poppyseed, like Makos Guba (yes, this is the name of this dish). Of course it turned out not to be true and a whole nation was relieved. (It is true however that in some countries there are some strict rules on poppyseed production due to its high opium content). In most of the countries it can be hard to get ground poppyseed - you can buy either whole poppyseed in small bags or processed, sweetened and flavoured cake filling poppyseed. If you use the whole ones, you need to grind it in a spice or coffee grinder before using. (So, this is also one of the small secret bags that travel with me regularly on the Budapest-Brussels flight.) But it is worth believe me! I need to prepare this for my friends from abroad really many times. Always a big hit. Ah, one little warning: Don’t forget to brush your teeth immediately after eating it, in order to avoid funny comments about cute little insects, you know what I mean..

Recipe:

Ingredients (4 servings):

80g ground poppyseed
100g icing sugar
600ml milk
2 egg yolks
4 tbsp caster sugar
one piece of an orange peel
seeds of ½ of a vanilla bean
12 slices of some sweet bread, or rolls (e.g. milk loaf or challach)
50g unsalted butter
2 tbsp honey

For the orange vanilla custard sauce:
200ml milk
200 ml cream
2 eggyolks
seeds of ½ of a vanilla bean
100g caster sugar
one piece of an orange peel
1 tablespooon orange liqueur (I used Cointreau)

Preheat oven to 180C.
Mix the ground poppyseeds with the icing sugar and set aside. Combine caster sugar and egg yolks until pale. Heat up the milk with the vanilla seeds and the orange peel and pour over the egg sugar mixture. Put back on heat and cook until thickened just a litte (it should remain liquid) Slice the bread or roll, butter an ovenproof dish (or individual ramekins) and put one layer bread slices into it. Pour over the hot custard, let soak a little and sprinkle with a layer of of the ground poppyseed and icing sugar mixture. drizzle with some honey and put some flakes of butter on it. Repeat the procedure once again or until all bread is used. The last layer on the top should be bread. Put flakes of butter on the top and put the dish in the oven for 25 minutes.
In the meantime prepare the second custard which will become the sauce. This is the standard way of preparing it, nothing new, just heat the milk and cream with the sugar, vanilla seeds and orange peel, pour over the eggyolks and cook until thick. Add the orange liqueur.

Csőben sült padlizsán

Itt Brüsszelben általában vasárnap kora reggel megyek piacozni, ami az egyik kedvenc elfoglaltságom bárhol a világban. Igazi hangos, arabos típusú, hatalmas olajbogyós standokkal, rengeteg egzotikus gyümölccsel, nagy kerek török kenyerekkel, friss menta és koriander illattal. Három zöldség évszaktól és hangulattól függetlenül minden egyes alkalommal kerül a kosárba: cukkini, piros kaliforniai paprika és padlizsán. Ezek aztán a hét folyamán valamilyen formában asztalra kerülnek. Annyi féle képpen lehet őket elkészíteni, hogy soha nem unom meg. Vagy csak simán grillezve, vagy valami egyéb formában. Csak úgy magukban, vagy leginkább valami sajt, pl. feta, vagy halloumi (az egy isteni ciprusi nyikorgó sajt, majd még fogok róla a későbbiekben lelkesedni) társaságában. A padlizsán bármilyen formában, bármilyen mennyiségben jöhet, a török konyha többek között azért is az egyik kedvencem, mert annyi mindent csinál belőle. Ugye ettetek már a Szent István körúti Szeráj-ban joghurtos padlizsánt?? Ha nem, most tegyetek le mindent és vegyetek, vegyetek, könyörgöm!!!

Tegnap ez lett a padlizsánból. Most nem törökös, inkább olaszos, olyasmi mint a parmigiana. Ez egy kis egyszerű, de nagyon finom és egész light-os hétköznapi vacsi. Önmagában isteni, esetleg valami zöldsalátával, de köretként is megállja a helyét, pl. sült csirke mellé. Nagyon egyszerű és pont 25 perc alatt megvan.

Recept:

Hozzávalók (2 személyre):
1 nagy padlizsán
2 dl jó minőségű paradicsomszósz (házi, vagy bolti)
1 gerezd fokhagyma, fél fej hagyma (opcionális)
2 ek light tejföl, vagy joghurt
kis darab (kb. 2 dkg) friss parmezán, reszelve
olívaolaj
só, bors, oregánó,
friss bazsalikom (ha épp van)

A sütőt előmelegítem 200C-ra. Egy tepsit kibélelek alufóliával, azt meglocsolom kis olívaolajjal és megszórom sóval, frissen őrölt borssal és szárított oreganoval. A padlizsánt kb. 1 cm vastag karikákra szeletelem és egyesével az alufóliára helyezem, úgy hogy egy rétegben legyenek. A tetejére is locsolok egy pici olívaolajat és megszórom a fűszerekkel. Beteszem a sütőbe és kb. 15-20 percig sütöm, amíg megpuhul és kívül ropogós piros. (15 perc után meg kell őket fordítani). Mialatt sül a padlizsán, felturbózom egy kicsit a bolti paradicsomszószt: olívaolajon megpárolom a felaprított hagymát és fokhagymát, ráöntöm a paradicsomot, összeforralom. Pici cukorral, sóval, borssal ízesítem. Leveszem a tűzről és belekeverem a tejfölt, a reszelt parmezán felét és ha van, pár levél felaprított friss bazsalikomot (vagy más, paradicsomhoz illó friss fűszert, nekem pl. rozmaring volt most otthon). A kész padlizsánkarikákat két kis egyszemélyes hőálló edénybe, vagy egy nagy lapos jénaiba elrendezem, leöntöm a paradicsomszósszal és megszórom a reszelt parmezán másik felével. Forró grill alá teszem és csak egy-két percig sütöm ,amíg a sajt megpirul és a szósz bugyog.

Narancsos mandulatorta

Tegnap este vacsoravendégségbe voltam hivatalos egy kedves barátnőmnél. A standard kérdésre: mit vigyek? standard válasz: semmit, csak magadat. Rossz válasz. Ha ugyanis vendégségbe megyek, akkor az esetek többségében egészen biztos fogok készíteni valamit, úgyhogy maximum választani lehet, hogy az sós, vagy édes legyen. Főleg, ha a vendégség hétvégén van és még időm is van rendesen (mondom ezt úgy, mintha hétközben be sem tenném a lábam a konyhába…khmm). Szóval, már pénteken elkezdtem gondolatban tervezni, hogy mit süssek (ja, a sós/édes kérdésben nyilván szélsebesen a második győzött, a vendégség mindig jó ürügy a sütésre..). Ilyenkor jön a szokásos dilemma: jól bevált klasszikus a repertoárból, vagy új recept kipróbálása? Általában hajlok a második felé. Ekkor a szakácskönyvgyűjteményből előkerülnek a sütős témájúak, hogy valami inspirációra tegyek szert, hosszúlista készül a potenciális jelöltekről. A hosszúlistán mindig több recept szerepel az egyik alapműből, sokak sütőbibliájából, Nigella Lawson: How To Be a Domestic Goddess című remekművéből, aminek valószínűleg már a végiglapozása plussz egy kilót jelent. Aztán elérkezik a vasárnap és a listán szereplő finomságok különböző szempontok alapján szűkülnek: 1. milyen hozzávalók találhatóak meg/nem találhatóak meg a háztartásban; 2. Akinek készül, annak milyen speciális igényei/körülményei lehetnek? (Pl. egy gyermek mindenképpen speciális körülmény:) mert akkor pl. nem lehet alkoholos..)3. Azért legyen viszonylag lightos (ha-ha-ha, hát ez tréfa..). Így most erre a receptre esett a választás, az eredeti citrommal készül, én azt narancsra cseréltem, tettem bele egy csipet fahéjat és a sütési időt variálni kellett a könyvben szereplő instrukciókhoz képest. Nagyon jó az állaga, nem olyan száraz piskóta típusú, ami maximum tejeskávé mellett élvezhető, hanem olyan jó szaftos, szottyogós, a narancs és a mandula párosítása nagyon működik. A végeredmény összességében az OK-nál mindenképpen sokkal jobb, de azért nem kerül be a top öt-be.

Recept:

Hozzávalók (8-10 szelethez):

22,5 dkg vaj
22,5 dkg darált mandula
22,5 dkg cukor (fele simát, fele barnát használtam)
4 tojás
5 dkg liszt
1 narancs leve és héja
1 tk fahéj, csipet só

A sütőt előmelegítem 180C-ra.
A szobahőmérsékletű (mikróban kicsit meg lehet olvasztani, ha hűtőből vettük ki) vajat a cukorral fehéredésig keverem, hozzáadom a darált mandulát, majd egyesével a tojásokat. Lassanként beleszitálom a lisztet. A masszához adom a narancs kifacsart levét és lereszelt héját és végül a csipet sót és a fahéjat. Egy kivajazott, sütőpapírral az alján kibélelt 20 cm átmérőjű tortaformába öntöm a masszát és 180 C-on kb. 70 percig sütöm (tűpróba). Az első tíz perc után alufóliával letakarom az egész formát. ( a könyv azt írja, hogy 30 perc után, ezt nem javaslom, hacsak nem szeretnénk egy szép fekete színű tortát)

Eredeti recept: Nigella Lawson: How To Be a Domestic Goddess (Dump lemon and almond cake)

Parmezános burgonyakrémleves

Tim Mälzer a németek legújabb, legmenőbb sztárséfje, az ő Jamie Oliver-ük. Olyannyira, hogy a hamburgi szakács fiú többek között magánál Jamie Oliver-nél is tanulta a szakmát, így az igencsak nyilvánvaló hasonlóság nyilván egyáltalán nem véletlen. Mind az ételei, mind az image – menő, laza, fiatalos – a bevált Jamie mintára épül. Szóval, annyit hallottam már róla (a TV műsorát sajnos nem láttam, mert a VOX adón megy és azt sajnos nem tudom fogni), hogy a múltkor amikor Köln-ben megláttam a szakácskönyvét, kíváncsiságból megvettem. Hát, mit is mondjak…A könyv maga tulajdonképpen szépen van megcsinálva, sok szép fotó, jó beállítások, de a koncepció teljesen megegyezik a Jamie Oliver könyvekkel – szinte szó szerint ugyanazok a fejezet címek, hasonló ételek, némelyik kicsit németesítve. Alapvetően nem rossz, de semmi különös, semmi új. A könyvben két recept van, amit bejelöltem kipróbálásra, az egyik ez a leves (ő parmezánlevesnek hívja), a másik pedig valami mézes lazac mogyoró pesto-s uborkasalátával. Persze nem bírtam ki, a receptet nem szó szerint csináltam, módosítottam rajta ezt-azt (tettem hozzá egy kis sherry-t, egy kis szerecsendiót és jócskán csökkentettem a rozmaring mennyiségét). Nagyon egyszerű volt és jelentem, isteni.

Recept:

Hozzávalók (2 személyre):

3 dl húsleves
3 dl tej
1 db közepes méretű burgonya, kockázva
4 dkg parmezán reszelve
1 salottahagyma (vagy fél fej vöröshagyma)
1 gerezd fokhagyma
néhány szál friss rozmaring (egy ágról kb. 8-10 tű)
só, bors, szerecsendió
egy lötty sherry, egy lötty tejszín
diónyi vaj, vagy olívaolaj

A vajon, vagy olívaolajon (vajjal persze finomabb) megfuttatom a felaprított hagymát és fokhagymát, kicsit párolom. Felöntöm a tejjel és a húslevessel, majd beleteszem a meghámozott, apróra felkockázott krumplit. Hozzáadom a rozmaringot. Addig főzöm, amíg a krumpli teljesen megpuhul. Ekkor hozzáadom a reszelt parmezánt. Botmixerrel az egész leves pürésítem, majd átszűröm, hogy egy sima, krémes állagú levest kapjak. Ízesítem pici szerecsendióval, sóval, borssal, hozzálöttyintek egy pici (kb. 1 evőkanálnyi) sherry-t és ugyanennyi tejszínt.

Eredeti recept: Tim Mälzer: Born to cook

Grillezett kecskesajt salátaágyon friss fügével

Amilyen hosszú a neve, olyan egyszerű és gyors ez az elegáns étel, amit én előételnek szoktam tálalni, de abszolút megteszi egy könnyű vacsorának is. Itt Brüsszelben ilyenkor az őszi szezonjában gyönyörű, nagy, lila, húsos friss fügék jelennek meg, amiknek egész egyszerűen nem tudok ellenállni. Mindig elcsábulok, még akkor is, ha tudom, hogy éppen nem lesz alkalom kezdeni velük valamit, valahogy a kosaramban landolnak. Egyébként pedig ha nincs füge szezon, vagy nem lehet kapni szépet (otthon Budapesten nem jellemző), akkor piros szőlővel helyettesítem, úgy is nagyon finom. A salátának a dióolaj adja az extra ízt, amit a vinaigrette elkészítéséhez használok.

Recept:

Hozzávalók (2 személyre)

10 dkg saláta (pl. galambbegy, vagy fodros endívia, vagy mix)
kb. 10 dkg kecskesajt (itt Brüsszelben a henger formájú Crottin Chavignol-t veszem, de lehet bármilyen)
3 szelet barna kenyér
2 friss füge
Dresszing:
3 ek dióolaj
2 ek balzsamecet
1 tk méz
só, bors
pár szem dió, méz

Először előmelegítem a grillt.
Összekeverem a dresszing hozzávalóit. A kenyérből pogácsaszaggatóval ugyanakkora korongokat vágok ki, mint a kecskesajt (összesen 6 korongot). Ha a sajt nem henger formájú, vagy lusta vagyok, akkor ez lehet bármilyen más forma (háromszög, vagy négyzet). A sajtot ráhelyezem a kenyérre és beteszem a grill alá. Amíg a grillben szép aranyszínű, bugyogósra sül (vigyázat, gyorsabban megy mint gondolnánk, kb. 1 perc), cikkekre felszeletelem a fügét és összekeverem a salátát a dresszinggel. A tányér közepére halmozom a salátát, annak tetejére kerül 3-3 kecskesajtos kenyér, körbe pedig egy cikk füge, egy szem dió. A sajtot megcsurgatom pici mézzel. Kész is. Gyönyörű.

Thai uborkasaláta rákkal

Ha meg kell neveznem a kedvenc konyhámat, az első helyeken egészen biztos az indonéz és a thai konyha szerepel. Mindkettő viszonylag késői felfedezés, ám annál nagyobb szerelem. Az indonéz az abszolút dobogós, de főzni még gyakorolnom kell. A thai konyhában viszont már egész jó vagyok, ami annak köszönhető, hogy több thai főzőtanfolyamot is elvégeztem itt-ott amott. Szerintem valami egészen zseniális, hogy micsoda brilliánsan összetett, izgalmas, ugyanakkor kiegyensúlyozott ízvilágot képesek produkálni a legkontrasztosabb hozzávalókból. Az egész konyha alapja a négy fő íz, a sós, csípős, édes és savanyú harmóniája. A sós ízt a halszósz (nam pla), ill. a szójaszósz, a csípőset a chilik, az édeset a kókusztej, vagy a cukor, a savanyút pedig a lime (zöldcitrom) adja. Ezeket pedig egy sor fantasztikus fűszer egészíti ki, például a galanga gyökér, a citromfű és a kaffir lime levél. Ezek a hozzávalók ma már mind viszonylag könnyen beszerezhetők, hát itt Brüsszelben, ill. máshol külföldön persze különösen (itt van külön thai szupermarket), de pont a múltkor otthon a csarnokbeli Ázsia boltban láttam, hogy ott tényleg minden kapható.

Ezt a receptet sokfajtaképpen lehet variálni, az alapja a dresszing, amely gyönyörűen kihozza a négy alapíz harmóniáját, ezt pedig bármivel lehet társítani. Ezzel készül pl. a híres thai marhasült saláta, de készítik üvegtésztával, tintahallal és más tengeri herkentyűkkel is. Nekem az egyik kedvencem ez az uborkás, shrimps-es variáció, van olyan, hogy hetente többször sikerül elkészítenem, annyira oda vagyok érte. Kb. 10 perc alatt kész van és még lelkiismeretfurdalása sincs az embernek, mert minimális a kalóriatartalma. És szép. (Ami mint tudjuk, nagyon fontos, hiszen a szemünkkel is eszünk). A friss zöldfűszerek legjobban alufóliába csomagolva a hűtőben tárolhatóak, így tapasztalatom szerint majdnem egy hétig frissek maradnak.

Recept:

Hozzávalók (2 személyre):

1 kígyóuborka
10 dkg rózsaszín főtt rákocska
1 salottahagyma kis kockákra aprítva (vagy fél fej vöröshagyma)
1 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 piros chili paprika
egy marék friss menta
egy marék friss koriander
2 ek halszósz
fél lime leve
1 ek cukor

A kígyóuborkát meghámozom, félbevágom, kikaparom a vizes magos részét és félhold alakú szeletekre vágom.
Hozzáadom a rákot.
A dresszinghez egy kis tálban összekeverem a halszószt, a zöldcitrom levét, a cukrot (nyugodtan lehet balanszírozni ezekkel addig, amíg kikerekedik az íz. Ez mindenkinek más lehet, valaki több lime-ot, más meg több cukrot fog hozzá tenni) a vékonyra szeletelt chili paprikát (ízléstől függően – vigyázat, nagyon csíp!), az apróra vágott hagymát és fokhagymát.
A dresszinget ráöntöm az uborkára és rákra. Hozzáadom a felaprított mentát és koriandert – ez itt nem dísz, hanem íz, úgyhogy nem kell vele spórolni. Az egészet jól összeforgatom és tálalom.

A Kezdet.

Most mi legyen? Egyszerűen vágjak bele a közepébe?? Nem…azért némi magyarázatot fű(ő)zök hozzá.. Szóval, mi ez? Ez egy gasztroblog.(internetes főző/gasztronómiai napló). Miért? Mert imádok főzni és ezt szeretem megosztani másokkal. Ha meg másokat nem érdekel, hát akkor egyszerűen magam szórakoztatására. Amikor az interneten felfedeztem a gasztroblogokat, ahol Párizstól New York-ig a hozzám hasonló mániások (szakkifejezés: "foodies") kulináris élményeikről blogolnak, két perc alatt tudtam, hogy én is szeretnék ilyet. És ez most az.

És még néhány érv, amiért:

• A szakácskönyveim mennyisége valószínűleg (=biztos) meghaladja a teljes ruhatáramét (kvantitatív indikátor: jelenleg kb. 90 darab. (Te jó Isten, hová teszem majd otthon…)
• A múltkori hazautazásom alkalmával a MALÉV Brüsszel-Budapest járatán a bőröndömben velem tartott egy kisebb friss ázsiai fűszercsomag, egy papaya, továbbá öt darab helyes kis zöld lime, mert ezekből otthon nem lehet jó minőségűt kapni…(ja, öt napra mentem haza)
• A múltkori ideutazásom alkalmával a MALÉV Budapest-Brüsszel járatán a bőröndömben velem tartott kettő darab kukta, hogy itt is tudjak s.o.s gyorsan húslevest főzni. A dupla kiadás egy jószándékú kedves „baleset” eredménye. És hát ha már ugye…
• A legnagyobb sorscsapás lenne, ha egy olyan pasival hozna össze a sors, akit egyáltalán nem érdekel a gasztronómia. Ja, és aki a sovány nőket szereti. (mindkettőre csekély az esély )

Számos további konkrét gyanús jel utal arra, hogy a dolog kezd kicsúszni a hobbi kategóriából (szenvedély?, mánia?) és intervenciót igényel…

…vagy egy gasztroblog létrehozását.

Még egy gondolat az induláshoz. A konyhámban a kozmopolita kulináris megközelítés dominál, egyrészt mivel több különböző országban jártam/éltem és azok gasztronómiai kultúrája formálta az ízlésemet, másrészt mert jelenleg Brüsszelben helyezkedem el és az itt kapható, az évszaknak megfelelő alapanyagokból főzök. Magyaros ételekről tehát nem sokat fogok írni, azokról úgyis annyi jó, bevált családi recept van és egyébként is az egyik melegen, pirosan, hagymásan szereti a tökfőzeléket, a másik pedig hidegen, kaprosan, tejfölösen, édes-savanykásan (én például).