szerda, február 26, 2014

“Az asztal tartja össze a családot” –vallja Rákóczi Feri, a Korhely társtulajdonosa


Régóta lehet róla tudni, hogy főzős ember. Néhány napja Korhely néven éttermet nyitott társaival, amelyet leginkább budapesti kisvendéglőként aposztrofál, klasszikus, házias magyar konyhával, bárzongoristával – az étlapon pacal, vadas, pörköltszaft fehérkenyérrel, sült kolbász. Olyan vendégeket képzelnek el, mint ők maguk: már tisztes családfők, de még szívesen belecsapnak a lecsóba a mesemondás után. Interjú Rákóczi Ferivel.


További bejegyzések »

 

 

Mangós-currys csirkesaláta - Harmath Csaba vendégreceptje





Harmath Csaba gasztronómiai- és borszakértő, nagyon kedves barátom. Rendezvényekre ő a catering együttműködő partnerem, számos étterem tanácsadója, magazinokban publikál, szakmai berkekben mindenki ismeri, kicsit rettegnek is tőle, mert mindig kendőzetlenül ad hangot a véleményének, ami gyakran – finoman szólva – kritikus hangvételű. (Legutóbb a TV Paprikán is szerepelt az egyik főzőpárbajos műsorban, ahol a zsüriben – természetesen – a főgonosz szerepét töltötte beJ.)

További bejegyzések »

 

 

péntek, február 14, 2014

Házi lepénykenyér & za’atar



Házilag  lepénykenyeret sütni a világ legjobb dolga. Az alább ajánlott tészta óriási előnye, hogy akár egy hétig is eláll a hűtőben, mindig épp csak annyit csíphetünk le belőle, amennyit frissen megsütünk.  A za’tar - az viszont rendkívül személyes ügy. A közel-keleti hétköznapok és a regionális identitás fontos része ez a különleges fűszerkeverék – kérdezzünk csak meg bárkit  – libanoniakat, jordánokat, izraelieket, palesztinokat, arabokat. Maga a za’atar szó két dolgot jelent: egyrészt magát a fűszernövényt, másrészt a szárított kakukkfűből, szumákból és pirított szezámmagból álló fűszerkeveréket. 

További bejegyzések »

 

 

csütörtök, február 13, 2014

Programajánló: Erdélyi bor-lakoma, Thai pop up, Restaurant Day

A Valentin-napi programajánlóktól eltekintek, azok úgyis szembejönnek velünk, akár szeretnénk, akár nem. Akad viszont néhány izgalmas program, ami nekem leginkább felkeltette a figyelmem, hátha benneteket is érdekel:

További bejegyzések »

 

 

hétfő, február 10, 2014

Lablabi - tunéziai csicseriborsóleves


Tunéziáról a többségnek a napfény, a sivatag és a nyaralás jut eszébe, nem feltétlenül a gasztronómia sokszínűsége. Pedig ha túljutunk a kuszkusz (persze speciális edényben gőzölve) – harissa (Tunézia chilipasztája) – brik (ezzel-azzal megtöltött, ropogós tésztabatyuk) hármasán, ismeretlen és rendkívül izgalmas kulináris világ tárul fel elénk. Arab – francia –török –olasz –berber fúziós konyha ez a legjavából, amely számos meglepetést és világbajnok fogást rejteget. Például a tartalmas, ízről ízre építkező, összetett hétköznapi levest, a lablabit. A szikkadt kenyérre mert forró, csicseriborsós lébe citromot, római köményt, harissát, olívaolajat kevernek. Az igazán jóízű, finom lablabi-hoz valóban száraz csicseriborsót kell használni, nem lehet konzervvel helyettesíteni és gyorslevest varázsolni belőle, ugyanis a csicseri főzőleve szolgál ízes alapléként. 

További bejegyzések »

 

 

vasárnap, február 02, 2014

"Vitello tonnato"


Ebben a cikkben egyáltalán nem hangozhatna el a vitello tonnato kifejezés. Bármennyire is a klasszikus olasz fogás ihlette ezt az ételt, olyannyira szentségtörésnek minősülne az általam elkövetett elkészítési módja, hogy valószínűleg azonnali támadást intézne ellenem az itt élő olasz közösség. Így csak óvatosan említem meg, hogy a vitello tonnato, vagyis a tonhalas borjú, amely Észak-Olaszországból származik, az egyik legnépszerűbb előétel, azonban hagyományosan nyáron készítik. 
További bejegyzések »

 

 

Parmezános sült burgonyakrémleves



Kiváló minőségű somogyi kifliburgonyát találtam az Aldi-ban, rengeteg különböző burgonyasalátát készítettem vele decemberben, januárban (a bécsi krumplisaláta a kedvencem, ennek az öntetét húsleves, fehérborecet és olívaolaj képezi). Ezúttal azonban visszatettem a sütőbe, és héjastul megsütöttem. A sült krumpli puha, forró húsát levesben használtam fel, amely így nagyon intenvíz, sokkal inkább, mint főzve. Ezt a koncentrált sült krumpli ízt támasztja alá a parmezán, a tejszín és az édeskés vaj. Hidegre, téli hónapokra való leves ez.

További bejegyzések »