péntek, július 15, 2016

Egyben sült csirke nyári céklákkal


Vasárnap délelőtt, lassan ébredezik a város, a Tűzoltó utcai kézműves söröző udvarán azonban már korán reggel nagy az izgalom. Már szeletelik a hagymát és a paprikát a jótékonysági lecsóhoz, amit majd rászorulóknak osztanak szét. A debütáló közösségi piacra érkezett árusok gondosan elrendezik portékájukat: Gyöngyöspatáról mézédes málna és érett kajszibarack, Nagykátáról patisszon, újhagyma, világbajnok, extraropogós kovászos uborka és zsenge, néhány centis bébicékla jött. Egyel odébb francia briós, mellette mindenmentes, nyers desszertek, a következő standon házi mustárok, szörpök. 

További bejegyzések »

 

 

hétfő, július 04, 2016

Sütés nélküli sajttorta csatos üvegben


A Nők Lapja mostani számában amerikai ihletésű recepteket találtok tőlem: hamburger tépett sertéshússal, nyári lazacleves csöves kukoricával, ragacsos, csípős csirkeszárny, többek között. Az amerikai desszertek, sütemények közül teljesen egyértelműen a sajttorta, azaz cheesecake a top favorit, azzal egészen egyszerűen soha nem lehet melléfogni. 

A klasszikus New York cheesecake receptem még a blog őskorából, 2005-ből származik, a legelső receptek között volt, rengetegen készítitek, és soha nem vall kudarcot. Azt a receptet nagyon sokáig tökéletesítettem, hogy az arányok, a krémesség, minden a legmegfelelőbb legyen, és nem is kell rajta máig semmit változtatni, még tizenegy év elteltével sem. Sok rendezvényre is vittem már, és az a tapasztalatom, hogy készíthet az ember bármilyen kifinomult, különleges, nagyszerű desszertet, a sajttorta mindent letarol, és mindig utolsó morzsáig elfogy.
További bejegyzések »