kedd, február 28, 2012

JÁTÉK! Ki szeretne egy Makány Márta estélyit??


Makány Márta divattervezőnővel évek óta jóban vagyok, jó néhány szép ruhát készített már nekem. Elég sok vidám percet is töltöttem vele a szalonjában, ahol a hangos kacaj finoman szólva nemcsak ritka vendég. Márta legújabb projektében piacozós/bevásárlószatyrot tervezett az egyik nagy hipermarketnek. Ahogy a képen látjátok, a táska egyik oldala ocelotos-rózsás, a másik pedig farmeres. Én már piacoztam vele (mármint a szatyorral, nem Mártával, pedig ő is nagy piacmániás+szuperül főz), és arról tudok beszámolni, hogy szuperpraktikus, mert egyrészt rendkívül erős, tehát nagy, cipelős mennyiséget is jól bír, másrészt pont akkora méretű, hogy kényelmesen elfér benne egy nagyobb bevásárlás is. 


Még két fontos szempontra szeretnék rávilágítani: egyrészt nagyon jól állnak a táskának a kikandikáló zöldségek, úgymint például a póréhagyma, másrészt a két oldal miatt mindenféle színű cipőhöz remekül passzolJ


Márta facebook oldalán pedig most játszani lehet egy személyre és méretre szabott estélyi ruháért!

A teendő a következő:

2.     Egy MM bevásárlószatyor levadászása
3.     Egy csinos fotó készítése a táskával
4.     A fotó feltöltése Márta facebook oldalára


A játék határideje 2012. Március 7. éjfél. Sok sikert!


Full disclosure: ez nem egy fizetett promóció, azért teszem ki, mert szeretem Mártát és a munkáját, és azért egy estélyi ruha nyeremény tőle nem semmi! De jó lenne, ha chili olvasó nyerné!:)

 

 

hétfő, február 27, 2012

Heti Hármas: Konda Brigi, Mangódesszert, Libarillette


Minden hétfőn egy-egy hét három legemlékezetesebb gasztronómiai élményét szeretném itt megosztani. Néha étterem, néha recept, vagy valami teljesen más, természetesen a gasztronómiához kapcsolódóan. A héten egy tányér, egy desszert és egy éttermi fogás.


Mind a blogból mind a könyveimből azt hiszem elég egyértelmű, hogy tálalásban leginkább a fehér tányérokat részesítem előnyben, egyrészt, mert nekem ez tetszik, másrészt, mert szerintem ezeken tud legjobban előtérbe kerülni maga az étel. Egy aktuális nagy munkám során azonban (részletek hamarosan) nem az én személyes ízlésemet kellett megjeleníteni, hanem egy adott téma szellemiségét. Ehhez pedig sokkal jobban passzoltak a sötét és színes tálalóeszközök. Konda Brigi keramikussal már régebben is kapcsolatban voltam, akkor azonban valahogy még nem jött el az ideje az ő tányérjainak. Most viszont igen. Nézzétek csak, milyen szépek! Ennyit a fehér tányérokról…A képen is az ő munkája.

2.  Mangó vaníliás-fehércsokoládés joghurtöntettel (a képen)

Ferran Adria  TheFamily Meal című könyvéről már tettem említést, az ajánlóban arra is utaltam, hogy leginkább a desszertes receptek tetszenek benne, ugyanis mind egyszerű, mégis mutat valami újat. Ez a könnyű, üde mangós édesség pont ilyen.

2 személyre feszeletelünk egy mangót. Vízgőz fölött felmelegítünk 5dkg fehércsokoládét. Levesszük a tűzről, kissé lehűtjük (csak annyira, hogy ne legyen tűzforró), majd kézi habverővel hozzákeverünk 12dkg natúr joghurtot és fél vanília kikapart magjait (ez nincs az eredeti receptben). A mangóra kanalazzuk, majd meghintjük pirított mandulával és pisztáciával. (Ez egy nagyon jó kis kiindulási alap, a mártás nyilván más gyümölcsökhöz is passzol, és azt egyéb fűszerekkel is lehet ízesíteni (pl. kardamom, sáfrány).

3.Rántott libarillette, Mandula étterem/Gere Pincészet

A hétvége gasztronómiai eseménye kétségtelenül a szigetmonostori Rosinante Fogadóban megrendezett “Stílusos Vidéki Éttermiség” (jaj, ez a név…) elnevezésű rendezvény volt, ahol számos vidéki étterem főztjét lehetett megkóstolni. A hangulatos programon többek között az Anyukám Mondta (Encs), Chianti, (Veszprém) Nomád (Noszvaj), Walter (Perbál), Mandula (Villány), Gusteau (Mád), séfjei mutatkoztak be. Számomra a legkiemelkedőbb fogás a Mandula étterem rántott libarillette-je volt (mellette polenta és verjus mártás), amely egyszerű volt, elegáns, és meggyőzött arról, hogy villámgyorsan meg kell őket látogatni Villányban. 

 

 

péntek, február 24, 2012

Tormás-céklás túrókrém, pumpernickel



Gyors és látványos kis vendégváró falatka ez, főzésből megmaradt féladagos alapanyagokból eszkábáltam össze három perc alatt. Amikor sült céklát készítek, mindig jóval többet sütök a kelleténél, alufóliába csomagolva ugyanis kiválóan eláll néhány napig a hűtőben, és vagy egyszerűen meglocsolom kevés olívaolajjal, és megsózom, vagy salátához, esetleg leveshez használom fel. Most lereszeltem, és kencét készítettem belőle.  Elég jó kis színe van. Tetején durvára vágott pisztácia.

Pumpernickel kenyérre kentem, erre a német származású, sötét barna, szinte fekete színű, többnyire téglalap formájúra vágott, előszeletelve kapható kenyérre, én a DM-ben szoktam venni. Durvára őrölt rozslisztből készül, az állaga kellemesen tömör, darabos, az íze is nagyon jellegzetes, enyhén savanykás, ugyanakkor édeskés, elsőre, sokan nem szeretik, pedig van, amihez nagyon jól passzol. Például ehhez a pink kencéhez.

Tormás-céklás túrókrém
Hozzávalók (kb.12 szelet)

12,5dkg krémes túró
1 kisebb sült cékla, meghámozva, finomra lereszelve
1 kisebb zöldalma, meghámozva, finomra lereszelve
1 teáskanál ecetes torma
1 teáskanál frissen reszelt torma
2 evőkanál olívaolaj
1 kávéskanál zöldcitromlé
só, bors

A hozzávalókat összekeverjük, és rozskenyérre (vagy pumpernickelre) kenjük. Kifejezetten jót tesz az ízeinek, ha áll egy órát. Tetejét megszórhatjuk durvára vágott pisztáciával, vagy más maggal.



Ez pedig egy új gasztronómiai oldal, szerzője Dibbuk művésznéven publikál, írásaival a Pesti Műsorban találkozhattatok.

 

 

kedd, február 21, 2012

Heti Hármas: Kim Kocht, Meierei, Prosi


Kim Kocht, Naschmarkt, chilis-garnélás rizstészta


Ha nem bánjátok, mostantól kezdve rendszeresíteni szeretnék egy új rovatot, amelyben egy-egy hét legkiemelkedőbb gasztronómiai élményeit osztom meg. Aki követ a Facebook-on, ezekről többnyire menetközben is értesül, itt a blogon azonban mégis picit összeszedettebben tudom összefoglalni és részletesebb megjegyzéseket, linkeket is könnyebben tudok hozzáfűzni. A rovat neve Heti Hármas.

Ezúttal három bécsi ajánlóval kezdek, hétvégén ezeket gyűjtöttem:

A koreai származású Sohyi Kim-mel négy évvel ezelőtt interjút is készítettem, éttermét akkor is imádtam. Azóta a Naschmarkton is nyitott egy apró, családias kifőzdét, ahol mindössze néhány fogás közül lehet választani. Marhahúsos bibimbap-ot, és chilis-garnélás rizstésztát (currys-kókusztejes mártásban) rendeltünk (a fotón), utóbbi zseniális (17Eur). Az üzletben számos kiegészítő, fűszer, szósz is kapható.

2.     Meierei, Bécs
Ennek a tej-, és sajtbárnak a meglátogatását már nagyon régóta terveztem, most végül összejött (vasárnap is nyitva, de foglalás nélkül esélytelen!). Szuper design, óriási sajtválaszték, néhány bécsi klasszikus (borjúbécsi, pájsli, császármorzsa, stb.), normális árak. Facebook-on sok fotót tettem fel.

Bécs legnagyobb egzotikus szupermarketje, a Culinaris és az Ázsia együtt ehhez képest egy kis trafik – na jó, ez túlzás, de elképesztő választékot kínál. Az itthon kapható alapanyagokhoz képest az afrikai és a latin-amerikai választék a legnagyobb különbség (utóbbi konyhájához pl. nagyon sok dolog nem kapható itthon).


Végül három rendezvényt is ajánlok (úgy tűnik, vége a téli uborkaszezonnak):

Vidéki éttermek bemutatkozója a Rosinante Fogadóban (Anyukám Mondta, Mandula, Walter, Imola, Chianti például), ez érdekes lesz, én megyek.

Engem ez nagyon érdekel, gourmet vega vacsora, izgalmas.

Fesztivál az Akváriumban. Gasztronómiai szempontból nem látok semmi izgalmasat a programban, de hangulatosnak biztos hangulatos lesz, és a neve is jó.

 

 

hétfő, február 13, 2012

Csicsókahummusz, macaron nap és továbbiak



 Csicsókaszezon közepette vagyunk, én nagyon szeretem, csak pucolni ne kéne. Főleg, amikor olyan miniatűr, igen göcsörtös darabokhoz jut az ember, olyankor dupla mennyiséget számolok bruttóban, mert annyi hulladék keletkezik a hámozásnál. Átfogóan írtam a csicsókáról még 2007-ben (abban a posztban tíz felhasználási javaslat is megbújik), csicsókaleves a Malackarajon, négy szuper csicsókarecept Gabojszától a mostaniMagyar Konyhában, ill. csángó csicsókaleves nála.

Nálam az idei csicsókaszezon egyértelmű szupersztárja a csicsókahummusz lett, ami gyakorlatilag pont úgy készül, mint a hagyományos csicseriborsós, csak csicsókából. A tahini eszméletlenül kihozza a csicsóka mogyorós karakterét, viszont ellensúlyozza az édességét.


Csicsókahummusz
Hozzávalók (4 kis adag)

30dkg csicsóka (pucolt súly, előtte kb.50dkg)
csipet só
1 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma, reszelve
2 evőkanál citromlé
2 púpos teáskanál tahini

A meghámozott csicsókát sós vízben kb. 35 perc alatt teljesen puhára pároljuk. Hozzáadjuk az olívaolajat, a reszelt fokhagymát, a citromlevet és a tahinit, majd botmixerrel, vagy robotgépben teljesen simára pürésítjük. Sózzuk, borsozzuk.


Csicsókán kívüli egyéb híreim:

Nagy Judit televíziós műsorvezetőnő nagyon szép, személyes csokoládékollekcióval mutatkozott be. Részletek itt, csak limitált kiszerelésben kapható.

Huhú, március 20-án Magyarországon is a macaron napja lesz, kíváncsian várom, csatlakozzatok a facebook-on az eseményhez.

A vasárnapi Wamp-on remek kekszest fedeztem fel, váci cukrászfamília új vállalkozása ez, ha jól látom, kóstoltam mind a négy féle kekszet, a diós tetszik a legjobban. Legyen csak sok ilyen.

Aki esetleg Valentin-napi programot keres, fontolja meg az alábbi vacsorát a hangulatos Tranzit Art Café-ban:

Szarvasgomba&Pezsgő vacsora 13 fogásban
Menü:

Cézársaláta Speciál 
Szarvasgombás Burgonyahableves
Érlelt Kapolcsi Sajt Mézzel

Libamájpástétom Céklalekvárral, Tortillába tekerve
Szarvasgombás Libamájhab Tokaji Aszú-zselével
Narancsos Füstölt Kacsamell, Céklalekvárral

Teában Pácolt Aszaltszilva Bacon-be tekerve, Balzsamecetszósszal
Érlelt Speck-sonka Lilahagymalekvárral
Borjúsajt Szarvasgombás Majonézzel

Grillkolbász-variációk Narancsos Mustárral
Grillezett Csirkemell Tárkonyos Ananásszal

Francia Palacsinta Szarvasgombás Szilvalekvárral
Kókuszos Tejberizs Tokaji Aszú-zselével


A pezsgőket bemutató kézműves borászok, Szentesi József és Légli Géza, 5 féle pezsgő kóstolóval várják a vendégeket:
Piros Habzóbor, Kislaki Bormanufaktúra 
Rajnai Rizling pezsgő, Kislaki Bormanufaktúra 
Hamburgi Muskotály pezsgő, Szentesi Pince 
Rajnai Rizling pezsgő, Szentesi Pince 
Chardonnay pezsgő, Orsolya Pincészet 

Az 13 fogásos szarvasgombás menü és a kézműves pezsgő sorozat ára a helyszínen: 6000 / fő
Pároknak és elővételben történő jegyvásárlásnál kedvezményeket is biztosítunk!
Elővételben: 5500 Ft / fő    Elővételben, pároknak: 5000 Ft / fő

Helyszín: Tranzit Art Café 
Időpont: 2012. Február 14., kedd 19.00 – 23.00
Asztalfoglalás és info: tranzit@tranzitcafe.com

Cím: Tranzit Art Café, 1116 Budapest, Kosztolányi Dezső tér (Bukarest u.-Ulászló u. sarka, volt Volánbusz pályaudvar ) Tel.: 06 1 209 3070

(Aki rendszeresen olvassa a blogot, tudja, hogy nem szoktam közzétenni ilyen eseményeket, ez alól most azért teszek kivételt, mert a szervezők nagyvonalúan felajánlottak egy kétszemélyes vacsorát, amelyet 150 közgázos egyetemista között fogok kisorsolni holnap egy előadásomon.)

Címkék: ,


 

 

hétfő, február 06, 2012

Lokanta Maya, Isztambul



Úgy tűnik , az isztambuli éttermekbe is betört az újhullám. A hagyományos vendéglőkön , családi kifőzdéken, kebab-házakon és egyszerű büféken túl néhány év alatt az őrült fejlődésben lévő, prosperáló városban a gasztronómiai paletta is virágzásnak indult. Felnőtt egy új séfgeneráció, amelynek képviselői világhírű szakácsiskolákban sajátították el a konyhaművészet tudományát, és akik neves külföldi éttermekben szereztek tapasztalatot, hogy aztán saját városukban tegyék le az alapjait egy modern, kreatív –de szigorúan a regionális török (sőt ottomán) konyha gyökereihez visszanyúló- kulináris irányzatnak. 

Egyik jeles képviselője Didem Senol –a 33 éves hölgy 2010-ben számos rangot zsebelt be, többek között az év séfje címet. A dzsentrifikálódó karaköy-i kikötő egyik csendes utcájában található a Lokanta Maya névre keresztelt vendéglője, amely modern, mégis meghitt beltérrel, érdekes design-elemekkel (tonnányi dió a falban) és kitűnő, modernizált, elegáns és vagány fogásokkal nyűgözi le közönségét. Az étlap naponta változik, mindig az évszaknak és a hangulatnak megfelelő. 

Látogatásunkkor az előételekben tobzódunk: ropogósra sütött szardella (azaz hamsi, aminek szezonja van) citromos aiolival, cukkinitócsni (mücver) kapros joghurttal, pikáns gránátalmasaláta, fantasztikus, krémes lóbab-püré marinált füstölt makrélával, házi tarama (majonéz-szerű halikrakrém), grillezett kecskesajt datolyaszilvával (utóbbit el is készítettem, isteni, gyors). A Lokanta Maya-ban a a desszertek lélegzetelállítóak -ha valaki netán eljutna ide, rendelje meg az összeset, ami étlapon van. Rubintvörösre sült birsalma kecsketejfagylalttal, bódító rózsafagylalt, krémes, kámforos-édesgyökeres ízeket idéző masztikás puding, valamint tejfagylalt, fűszeres keksz és a dzsem-szerűre főzött datolyaszilva tökéletes triójára épülő kompozíció. Egyszóval kihagyhatatlan gasztronómiai élmény, a desszertek egyenesen kötelezőek.

A legtöbb fogás olyan inspiráló volt, és olyan mély nyomott hagyott, hogy valamilyen formájukban szinte kivétel nélkül megjelent már azóta a konyhámban. A képen látható előéetel például tökéletes kezdése lehet egy elegáns menüsornak, de akár gyors vacsorának is megteszi. Receptnek nem is nevezném, mindössze a következő történt: néhány szelet füstölt halra került kevés olívaolajjal és citromhéjjal összekevert szójabab, olajbogyó és finomra aprított lilahagyma, valamint ropogósra sütött pármai sonka

Címkék: , ,