szerda, január 27, 2016

Szívsaláta lazaccal és csípős-édes öntettel


Amióta a szupermarketekben rendszeresen lehet kapni szívsalátát, ráadásul teljesen jó áron (párszáz forint egy hármas csomag), teljesen megváltoztak a salátafogyasztási szokásaim. Eddig is óriási salátarajongó voltam, de a szívsaláta könnyű beszerezhetősége új fejezetet nyitott. Így gyakorlatilag szinte mindenhez fogyasztunk, és napi szinten. A szívsaláta simán napokig eláll a hűtőben, fel szoktam egyszerre több csomaggal tankolni. Nem esik össze, mindig egyformán ropogós, jól tartja magát mind a hűtőben mind a salátákban, imádom. További mérföldkő a hétköznapi főzésemben, hogy a Belvárosi Piacon (Hold utca) a Vörös Homárban mindig tudok venni friss halat és herkentyűt, anélkül, hogy Budára, vagy Budaörsre kéne bumlizni. Most már megjegyeztem, hogy hétfőn, szerdán és pénteken délután érkezik mindig friss áru, és olyankor csodás a pult. Az alábbi salátához két személyre összesen egy kb. 20 dkg-os lazacilé és egy csomag szívsaláta kell. Különlegesnek tűnik, pedig valójában mind ár-érték arányban mind elkészítési időben (15 perc) abszolút vihető, és tökéletes hétköznapi vacsora.
További bejegyzések »

 

 

Könyvajánló - Steiner Kristóf: Kristóf konyhája


Végül valahogy mégiscsak mindig kiderül, hogy azok a szakácskönyvek a legátütőbbek, amelyekben a legtöbb mondanivaló, munka és ezáltal hitelesség kerül. Erre nagyszerű bizonyíték Steiner Kristóf könyve. Igen, a Kristóf Konyhája egy vegán receptgyűjtemény. Kristóf azonban annyi energiával, szeretetettel személyességgel és gondolattal töltötte meg ezt a kötetet, hogy az egészen más dimenzióba emeli. Számomra a szezon legszerethetőbb és leghitelesebb szakácskönyve.

További bejegyzések »

 

 

vasárnap, január 17, 2016

Ottolenghi - II. Az első magyar nyelvű szakácskönyve





A borzalmas címtől rögtön tekintsünk el, megpróbálok ezen egy rövid bekezdésben felülkerekedni. A “finomságok” szó az én tiltólistámon igen előkelő helyen szerepel, futkos tőle a hideg a hátamon, de ez maradjon az én magánproblémám. Azt is belátom, hogy óriási kihívás az eredeti címet (Plenty) igazán jól visszaadni. Ennél több kreativitást, elhivatottságot és ötletet azért azonban egy ennyire fontos könyv megérdemelt volna. Nemcsak azért, mert ez a cím egyszerűen nem tükrözi a “Plenty” kifejezés (kb. bőség) által remekül képviselt, és a könyv belsejét meghatározó tartalmat és mondanivalót. Hanem elsősorban azért, mert  egyszerűen pont az a többlet töltetet heréli ki belőle, amitől a könvy (és a cím) más, mint bármi és bárki más a piacon. A hardcore Ottolenghi rajongókat persze szerencsére ezzel sem lehet elriasztani, ez a semmitmondó, lebutított cím viszont azokat egyáltalán nem szóllítja meg, akik nem ismerik, ez pedig szerintem nem csak üzletileg kihagyott lehetőség, hanem felelőtlenség is. Az Ottolenghi ugyanis nem pusztán egy könyv a sok közül, hanem az OTTOLENGHI, intézmény.

További bejegyzések »

 

 

szombat, január 16, 2016

Ottolenghi – I. az ikon



2002-ben nyitotta meg London Notting Hill negyedében első apró, hófehér falú üzletét, amelyben az óriási tálalótálakra halmozott, buja, színes ételei csak úgy harsognak. Pontosan tíz évvel később, 2012-ben a The New Yorker magazin tízoldalas, átfogó portrét közölt róla (angolul tudóknak érdemes rászánni egy órát, fenomenális cikk!) – az izraeli származású filozófusról, aki szép csendben megváloztatta a britek főzési és étkezési szokásait.

További bejegyzések »

 

 

csütörtök, január 14, 2016

Sült csirkeszárnyleves rizstésztával


Ezt a leves fejben már hetek óta megfőztem, és ma végre sikerült tesztelnem, és pontosítanom a receptet –annyira jó, hogy már azonnal meg is osztom veletek. Amikor megérkeznek ezek az igazi téli mínuszok, akkor esőben, hóban átfagyva semmi nem esik jobban, mint egy nagy tál forró leves. Én nagy levesrajongó vagyok, bármilyen jöhet, de akad legalább három, aminek fagyban szinte sosem tudok ellenállni: a csípős, kókusztejes thai levesek, a vietnami pho leves –vagy legalábbis valami hasonló, és a francia hagymaleves (az igazi, ami sok karamellizált hagymával és erős húslével készül). Utóbbi kettő találkozik ebben a levesben.

További bejegyzések »

 

 

hétfő, január 04, 2016

Szardellás, fokhagymás, chilis vajban párolt kelkáposzta


Január első hétfőjén a világ nőinek 90%-a fogyókúrába, és/vagy életmódváltásba kezd. Jöhetnek a könnyebb, egészséges ételek és sok-sok zöldség. Utóbbi számomra egyáltalán nem kihívás (na, más mondjuk, annál inkább), imádom a zöldségeket, bármikor, bármelyik évszakban, bármilyen formában és mennyiségben, nyersen, sütve, főzve, ahogy éppen adódik. Óriási salátarajongó vagyok, de ki az, aki mínusz hét fokban és zuhogó hóban hideg, nyers zöldségre vágyik?? Az alábbi étel csak egy gyors, hétköznapi, itthoni munkaebédnek indult, de annyira finom, hogy megosztott recept lesz végül belőle. Nem kell megijedni a szerény külsejétől, az ugyanis szenzációs ízeket rejt.
További bejegyzések »

 

 

szombat, január 02, 2016

Alaprecept: enchiladas (mexikói töltött palacsinta)


Nem mintha január elején óriási lenne az igény laktató, húsos ételekre. Az itt ajánlott enchiladas, vagyis mexikói töltött palacsinta két dolog miatt kap itt most mégis helyet: egyrészt az egyik legjobb módja a maradék sültek újrafelhasználásának, ha tehát netán maradt a szilveszteri malacból, akkor szerintem ez legyen a sorsa. Másrészt az egyik kedvenc alapreceptem, nálam nagyon gyakran készül, igazi alapdarab. Minimális munka, garantált siker. Előnyei: a paradicsomszószt még főzni sem kell, egyszerűen össze kell botmixerrel pürésíteni a natúr szószt hagymával, fokhagymával, fűszerekkel. Továbbá töltelékként bármit fel lehet használni, bármilyen maradék sült, vagy főtt húst, akár a húslevesből megmaradt főtt csirkét is. Ha ilyen nincs kéznél, akkor darált húsból szoktam egy gyors tölteléket készíteni. Lehet vega változata is, még azt sem tartom rossz ötletnek, ha a maradék lencsefőzeléket töltjük a tortillákba. Egyébként a tortilla az egyetlen különlegesebb alapanyag, ami kell hozzá, de az már szerencsére azért könnyen beszerezhető, érdemes otthon tartani. Előre is össze lehet állítani, ami szintén nem egy utolsó szempont. Íme:

További bejegyzések »