szombat, április 28, 2007

The big fagyi post

Nagy fagyirajongó vagyok (ha még nem derül volna ki). Sorbet, szorbet, sörbet, szörbet, gelato, semifreddo, parfé, who cares, bármelyik jöhet. Csak jó legyen. Már tavaly is készült itt elég sok, most pedig a szezon elején lobbihadjáratot szeretnék indítani, hogy aki még véletlenül nem tette, feltétlenül szerezzen be nyárra (és egyébként is) egy fagyigépet. Ehhez néhány gondolat:

* a piacon lévő gépek nagy részét (az egész tálat) használat előtt 24 órán át a mélyhűtőben kell tartani. Vagyis nyáron gyakorlatilag folyamatosan. Ezért mindenképpen célszerű egyrészt ellenőrizni, hogy méretileg befér-e, másrészt, hogy szokott-e annyi szabad hely lenni, hogy állandóan foglalhassa a helyet a készülék Létezik olyan is, ami hűtőmotorral felszerelt, és nem kell mélyhűteni, de ezek általában igen költségesek+ méretesek.

*Size matters -Űrtartalom –szerintem a kis házi gépeknek ez a legnagyobb hátránya –ha van helyetek, érdemesebb minél nagyobbat venni (pl.1,5l-es), mert a fagyiknak mindig hatalmas sikere van, hamar elfogynak. Az én kis gépemben összesen kb.1/2-3/4-nyi fagyi készül, és ez mindig túl kevésnek bizonyul.

*Lányok, a használati utasítást kivételesen tényleg el kell olvasni (tapasztalat, tapasztalat..)

Itt egy tavalyi fagyigép-guide az aktuális fagyigurutól, David Lebovitz-tól. Ő erre a darabra esküszik, nem egy olcsó mulatság. Ha valakinek van komoly robotgépe, ahhoz beszerezhető fagyigép alkatrész, (pl. ilyen), ez valószínűleg hatékony megoldás. Egyébként most jelent meg a fagylaltokról szóló szakácskönyve, csupa dicshimnusz. Interjú itt.

A fagyialapot minél hidegebbre kell hűteni, így jobb lesz a végeredmény. Ez azt jelenti, hogy az alapot érdemes előző este elkészíteni.
Az alapot kancsóban célszerű tárolni, abból ugyanis sokkal könnyebb a gépbe önteni, mint tálból (bár ez biztos géptől függ)

A házi fagyi állaga soha nem lesz annyira krémes, mint bolti, mert azokba kerül mindenféle állagjavító, viszont kontrollálható az alapanyag, és különleges ízekkel lehet kísérletezni. Meg egyébként is.

Tálalás előtt legalább 30 perccel hamarabb ki kell venni, én mindig elfelejtem, ezért csalok, és a mikróba teszem pár percre a kiolvasztó fokoztra.

Nekem egy Kenwood IM200 márkájú gépem van, amivel nagyon meg vagyok elégedve, csak hát a méret..

Nem tudom, ez otthon kapható-e, ha valakinek más márkákkal van jó tapasztalata, azt légyszi ossza meg, ezzel biztos segít azoknak, akik vacilálnak.
És még néhány érv:

Fagyiterminológia


A jövő héten csönd lesz nálam, addig csináljatok sok fagyit!

Címkék: ,


 

 

17 hozzászólás:

Blogger Dolce Vita szerint...

én már beszereztem : ), a hely tényleg döntő. Első és ezidáig egyetlen próbálkozás egy étcsokis narancsos fagyi volt, hmmmmmm úgy elfogyott, hogy nem tudtam lefotózni. A kancsós betöltés jó ötlet, nem is tudom a használati utasítás miért nem írja??? Úgy az oldalára fagyott a cucc, hogy el sem indultak a lapátok kezdetben, aztán jött a kézi kaparászás.

12:14 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én Anánál (hedonism.freeblog) már olvastam a tippet, hogy a fagyásveszély miatt úgy kell beleönteni a forgó lapátra, ezért a kancsó nekem magától értetdődő volt. Az első próbálkozásnak - karamellfagyi, mindjárt írok róla dicshimnuszt - még a szomszéd is csodájára járt, pedig nem sok maradt neki :))

6:18 du.  
Blogger Unknown szerint...

Én hatásodra halásztam elő a Kenwood-om fagyis alkatrészét.
A sós karamellt csináltam meg,SZENZÁCIÓS lett.
Gyorsan csináltam még citromot meg csokit aszalt meggyel.Nem összehasonlitható a gyári fagyikkal.
A használati irja hogy menjen a lapát és aztán kell acuccot beönteni.

6:46 du.  
Blogger Dolce Vita szerint...

az én használatim (delonghi) buta, nemírt ilyesmit

12:09 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

ez a sors keze. tegnap este olvastam a ricotta-receptet, és ma, amikor a tejet forraltam (házitej, nem merem forralatlanul inni), összeugrott. mit volt mit tenni, gyorsan ricottát csináltam belőle :)
épp csipkebogyólekvárral eszem :)

3:08 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

nekem Bosch robotgépem van, ahoz lehet kapni külön fagyikészítőt. Elsőre sikerült a fagyi, alig tudtuk kivárni, hogy kész legyen! Ennek a használati utasításában is az volt, hogy mielőtt beleöntöd az alapot el kell indítani a lapátokat.

9:37 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Jajajaj, akkor nincs más hátra, mint a mélyhűtőben helyet csinálni. Reménytelenebb, mint a fogyókúra!

10:24 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

ó hát engem már tavaly meg tetszett győzni! :)
dolcevita: tessék figyelmesebben olvasni :) benne van, hogy előbb elindít aztán tölt! (az enyém is delonghi :)

1:29 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Cuisinart termékeket hol lehet beszerezni? Vagy honnan lehet rendelni, de olyat mondjatok ahol kiszállítják Magyarországra is!

8:34 du.  
Blogger Unknown szerint...

pl itt:
http://www.akciohaz.hu/SearchResults.aspx?txtSearch=Cuisinart&page=2

8:45 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Köszönöm a linket, de:
1. Nincs itt az a termék, amit én keresek.
2. Szerintem ha lenne akkor sem evenném meg, mert mondjuk a 70$-os mixert (~13.000 HUF) akciósan 30.000 HUF-ért adják. Mennyi lenne ha nem akciós. Szeretem ezt a magyar mentalitást!

11:27 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Valaki segítsen már nekem, külföldről honnan tudok rendelni Cuisinart terméket. Arórl már letettem, hogy Magyarországon veszem meg. Eddig nem találtam olyan oldalt, ahonnan lehetne rendelni Magyarországra.
Előre is köszönöm a segítséget!

1:59 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

ez a fagyigép nagyon jól néz ki.

7:11 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én egyszer egy tök fagyit ettem (kétszer átturmixolva ecowax-al) és madár begy-gyel díszítve!
Eleinte fura volt- de maradandó élmény!
üdv.
Erasko

12:15 de.  
Blogger marcsi szerint...

Én is az idén vettem fagyigépet. Hosszas gondolkodás után találtam egy fontos információt, amit azonnal segített dönteni. Ez pedig a gép teljesítménye.
Így a már meglevő Bosch gépemhez vettem kiegészítőként a fagyigépet.

Nem bántam meg idáig.

Azzal nem értek egyet, "A házi fagyi állaga soha nem lesz annyira krémes, mint bolti, mert azokba kerül mindenféle állagjavító"

Giogio Locatelli receptjeit használom és kizárólag minőségi alapanyagokkal dolgozom. A receptet grammra betartom. A tejet, tejszínt is grammra mérem és a tojást is.
Teszek belel tejport, szőlőcukrot, teljes tejet és minőségi tejszínt, invertcukrot és egy kis kristálycukrot.
Így az állaggal tökéletesen elégedett vagyok és a család valamint a barátok is.

Ezeket készítettem:
tejfagylalt (Fior di Latte)
Macarpone fagylalt
Katalánkrém fagylalt
Vaníliafagylalt

Még mogyorót fogok recept alapján alapján készíteni, utána kísérletezek a tapasztalatok alapján.

Van, aki megveszi a gépet és sose használja.
Nekem mindig a fagyasztóban van, nagyon örülök, hogy végre megvettem. Kb. 20 éve szerettem volna fagyigépet. :-)

11:10 du.  
Blogger marcsi szerint...

....bocsánat
Giorgio Locatelli

11:11 du.  
Blogger Unknown szerint...

chilii! Nekem van delonghy gépem, de nincs hozzá utasítás. Azt már itt olvastam, hogy 24 órára hűtőbe tenni, összeszerelni, elindítani, beleönteni az anyagot,kb 30 percig forgatni. Kész? Gondolom, kikanalazni, dobozolni, hűteni, kivenni, enni. Van még valami? Nem sok a 30 perc? Fagylaltport is lehet használni? (Több éve megvan a gép, 1-szer próbálkoztam, azóta a helyén áll. Most az unokáim elővetették velem.

4:46 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal