szombat, május 20, 2006

David Lebovitz joghurtos eperfagyija

A múlt heti vendégségre sok mindent előre elkészítettem. Mivel az volt az otthonról érkező ukáz, hogy édességben fogjam vissza magam, ebben a témában nem tudtam teljes mértékben kibontakozni. Visszafogtam magam, de természetesen azért minden eshetőségre (hátha mégis…) felkészültem. Egyébként is majdnem nyár van, úgyhogy már legálisan lehet fagyizni, így kétfajtát megcsináltam és besuvasztottam a mélyhűtőbe.

A házi készítésű fagyi egyáltalán nem akkora ördöngösség. Viszont bevallom, szerintem fagyigép nagyon kell hozzá. Aki igazán bele akar vágni a témába, annak mindenképpen ajánlom, hogy szerezzen be egyet. Azonban kizárólag akkor, ha tudja, hogy tényleg esélyes, hogy fogja használni, továbbá ha van helye a mélyhűtőben, ugyanis a legtöbb gép akkuját ott kell tartani. (Én tavaly nyáron vettem egy Kenwood IM200 márkájút (50Euro) és nagyon meg vagyok vele elégedve.) A kétóránként kevergetős módszerben nem nagyon hiszek, szerintem úgy soha nem lesz igazán jó állagú fagyi. Még a géppel sem lesz soha annyira krémes, lágy, mint a bolti, mivel az tele van mindenféle stabilizátorral és állagjavítóval, viszont a házi készítésű íze mindenért kárpótol, ráadásul kontrollálható, hogy miből készül. Például egy eperfagyi eperből.

Persze van néhány olyan parfé, vagy semifreddo recept, amihez nem szükséges fagyigép, úgyhogy annak hiányában inkább azokat készíteném. Fagyi téren egyébként sorbet párti vagyok, viszont abból tényleg még nehezebb házilag a tökéletes állagot elérni, ráadásul itt Brüsszelben annyira finomak vannak bolti verzióban (brüsszeliek: Delhaize saját márkájú lime sorbet elképesztő, utánozhatatlan!), hogy azzal még a házi sem versenyez. A tejszínes és tejes, joghurtos fagyiknál viszont eddig mindegyik házi készítésű kenterbe verte az egyébként nagyon jó minőségű boltiakat (jó, azért egy Haagen Dazs bármikor jöhet). Fagylaltnál kulcsfontosságú, hogy jó 20 perccel tálalás előtt kivegyük a fagyasztóból, hogy ne legyen kőkemény, picit felolvadjon (sőt, néha azzal a trükkel élek, hogy beteszem a mikró kiolvasztó fokozatára egy percre)

Ezt a receptet David Lebovitz blogján olvastam és olyan sokan dicsérték, hogy ki akartam próbálni. Nagyon nagyon finom. David Lebovitz az egyik legnevesebb amerikai cukrászmester, a csokoládé a fő szakterülete és jelenleg Párizsban él (egyébként az ő blogja lett 2005 legjobb” city-gasztroblogja”. A honlapján pedig vannak szuper receptek ). Neves amerikai étterem ex- pastry chef-jeként valamint kiváló desszertes szakácskönyvek szerzőjeként igen nagy szakmai renoméja van. És remek humora.

Recept:
(fordítás David Lebovitz: Strawberry frozen yoghurt receptjéből)
Hozzávalók:

45 dkg eper
13 dkg cukor (eper édességétől függően esetleg több)
1 tk citromlé
2 tk vodka, vagy eperlikőr
24 dkg natúr joghurt

Az epret kisebb darabokra vágom. Egy tálban összekeverem a cukorral (én porcukrot használtam) és a vodkával, amíg a cukor olvadni kezd. Fóliával letakarom és kb. 2 órát szobahőmérsékleten állni hagyom, néha megkeverem. Aprítógépbe öntöm az epret a levével együtt, hozzáadom a joghurtot és a citromlevet. Simára pürésítem. (Botmixerrel is lehet). Aki akarja, átpaszírozhatja, hogy a gyümölcs magjai ne kerüljenek bele. (Én nem tettem). 1 órára hűtőszekrényben lehűtöm a keveréket, majd a fagyigépben az utasítás szerint elkészítem.
Azonnal is fogyasztható, a mélyhűtőben pedig hetekig eláll.
Nekem ebből a mennyiségből 7,5 dl fagyi lett.

Címkék:


 

 

6 hozzászólás:

Anonymous chilii szerint...

na de most kezdtem a fogyókúrát! :o(!
neked milyen fagyigéped van? régóta tervezem a beszerzést, de eddig nem tudtam tanácsot kérni senkitől, a környezetemben nincs senkinek.

3:25 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

ez egy nagyon lájtos fagyi, kvázi eperjoghurt:)
nekem egy Kenwood IM200 márkájú gépem van és nagyon meg vagyok vele elégedve.

5:07 du.  
Blogger Via szerint...

Szia! Én hasonlót csináltam (joghurt, méz, eper), és ilyen formába töltöttem, mivel fagyigépem nincs, és egyelőre nem is tervezem a vásárlását (helyem és pénzem sincs rá :D) Ez így nagyon bevált, hideg, gyümölcsös, finom lett, és nem sok macera. Az a kérdésem, hogy szerinted más gyümölcsök használatán kívül még milyen ízekkel érdemes próbálkozni? Valami csokisat lehet ilyen "magától fagyós" verzióban elkészíteni? Étcsokiból vagy édesítetlen kakaóporból jobb? A sima tojásos, tejszínes verziót is le lehet esetleg fagyasztani ilyen nyalókába, vagy az mindenképp fagyigépes? Előre is köszönöm, szép nyarat! :)

11:14 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Szia Via, elnézést a késői válaszért. Szerintem ezekben a formákban a gyümölcsösök e legjobbak. Csokoládéból az étcsokoládés gazdagabb, de az elég tömény, nem nagyon tudom így elképzelni ("csokoládé parfé néven van nálam recept). a csokoládésorbet esetleg jó lehet. A tejszínesek szerintem gépben jobbak.

7:58 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Sziasztok!

Segítsetek nekem,mert megőrülök!
Tegnap vettem egy HAUSER fagyigépet,majdnem 24 órát volt a fagyasztóba.Elmentem a piacra,vettem friss epret,kiwit,limot,citromot,tejszínt megcsináltam a krémet ,beraktam a gépbe a használatija szerint és egy nagy SEMMI lett.Olyan idegesítő,40 percig kevertem,hátha történik valami de semmi.
Ugyanolyan folyékony maradt az anyag mint volt.
Vagy fölkell verni előbb a tejszínt?Mert én csak beleöntöttem a keverékbe.
Mellesleg a citrom fagyit már úgy csináltam,hogy felvert tejszínbe raktam mindent,de úgy meg visszaváltozott persze folyékonnyá az egész.
Megettük az egészet jégkásaként,amikor a frigóba kicsit megfagyott.
Dehát nagyon csalódott vagyok,nem ezt vártam.
Visszavigyem holnap?Vagy mit csináltam rosszul?
Egyébként a fagyasztóba az edénynek kb. milyen hőmérséklet kell?Met olvastam a használatijában a gépnek,hogy -19 fok legalább,hát a miénkben biztos nincsen annyi.Akkor az egész nem ér annyit,hogy dupla villanyszámlánk legyen.
Segítsetek legyetek szívesek!

7:58 du.  
Blogger zsuzsi szerint...

Megcsinaltam, egytalas Cuisinart geppel, fele joghurt, fele fullzsiros hazi tejfollel, nagyon finom lett. Legkozelebb varialom mezzel cukor helyett es masfelszeresre veszem az adagot, ez NAGYON keves ;)

12:45 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal