hétfő, július 10, 2006

Killer strawberry cheesecake fagyi

Avagy hogyan éljük túl a tegnapi estét. Jól jöhetett még talán néhány Sex and the City dvd, esetleg Távol Afrikától tizenötödször, Indokína harmadjára, vagy hasonlók. De túléltük. (Na jó, az utolsó 15 percre átkapcsoltam). El sem hiszem, hogy már lehet úgy este telefonálni, hogy nem kell előtte tájékozódni a TV műsorból, hogy mikor szigorúan tilos (és értelmetlen). Hurráá. Sorry, fiúk..

A Häagen Dazs márka a világon az egyik legfinomabb bolti fagyi, iszonyú rosszat nem nagyon sikerült még tőlük ennem. A megtévesztő név ellenére a cég természetesen amerikai, és a 20-as években indult útjára Bronx-ban. A furcsán hangzó név pedig mindössze marketing-fogás, a wikipedia szerint azért kapta, hogy nagyon európaiasan hangozzék, és ezért jobban vegyék. Az umlaut-os "a" a német-skandináv vonalat képviseli, a "zs" pedig állítólag a magyart. Jé. (Persze, "zs"-nek nyilván az egész világon sehol nem ejtik. ) Eredetileg csak három ízben készítettek fagylaltot: vanília, csokoládé és kávé. A családi vállalkozást több generáció vitte, csak 1983-ban adták el, azóta viszont 54 országban kapható, a legkülönbözőbb ízekben (aktuális kedvencem ez a durva). Klasszik kedvencem pedig a strawberry cheesecake, azaz epres sajttorta ízű.

Egy nemrég felfedezett szakácskönyvemben találtam receptet, na nem mintha reprodukálni akartam volna, de kíváncsi voltam, hogy milyenre sikerül házilag. Hát, nagyon macerás, ám sajnos brutális. (Megjegyzem, azon kívül, hogy nagyon érezhető, hogy a könyv 1993-ban íródott, kifejezetten használható dolgok vannak benne.) Kicsit módosítottam a receptet, mind mennyiségben (feleztem –igazából egész adagot érdemes csinálni, csak nekem nem fér annyi a fagyigépembe), mind arányokban. Vigyázat, csak hardcore hedonisták kóstolják meg (bár, feltételezem, aki nem az, az nemigen jár errefele..). Fagyigép szükséges hozzá.

Recept (kb. 6dl fagyihoz)

A fagyihoz:
2 tojássárgája
5dkg cukor
20dkg Philadelphia krémsajt, szobahőmérsékleten
1dl tejszín
1dl tej
1tk vaníliakivonat, vagy 1 rúd vanília
fél citrom leve

Az epersziruphoz:
3 ek cukor
3 ek víz
10dkg eper

A kekszmorzsához:
2,5 dkg háztartási keksz
egy marék mogyoró, durvára vágva
2 púpos ek vaj, felolvasztva
Érdemes mindent előző este elkészíteni, mivel a fagyigép csak teljesen lehűtött masszát tud megfelelő állagúra keverni. A kekszmorzsának sem lesz semmi baja.
A kekszmorzsához a sütőt előmelegítem 190C-ra. Egy kis zacskóba teszem a kekszet és nyújtófával, vagy húsklopfolóval morzsaszerűre töröm, úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok. Összekeverem a durvára vágott mogyoróval és az olvasztott vajjal. Összenyomkodom és egy kis tepsiben pontosan 5 percig sütöm. Fóliába csomagolom és másnapig félreteszem.
A fagyialaphoz a tejszínt és a tejet forráspontig melegítem. (Ha vaníliarudat használok, a kikapart magjait beleteszem) Közben a tojássárgáját kikeverem a cukorral. Lassan ráöntöm a meleg tej/teszín keveréket, és simára keverem. Hozzáadom a vaníliát, visszaöntöm a lábasba, és sűrűre főzöm. Leveszem a tűzről, és teljesen kihűtöm. A krémsajtot csomómentesre keverem (szobahőmérsékleten legyen), majd hozzáadom a lehűtött vaníliamártást és a citromlevet.
Az epersziruphoz a vízet és a cukrot összeforralom, szirupot főzök belőle. Az eperre öntöm és botmixerrel, vagy robotgépben simára pürésítem.
A fagyialapot a fagyigépben előírás szerint elkészítem (az én gépemben 15 perc alatt készült el). Amikor elkészült, hozzákeverem az eperszirupot (elvileg csíkosnak kell lennie, nekem ez nem jött össze) és a kekszmorzsát. Dobozba teszem és néhány órát még fagyasztom (frissen is elég jó). Ennél a fagyinál különösen fontos, hogy tálalás előtt jó egy órával a rendes hűtőbe tegyük át, hogy a keksz is élvezhető állagúra olvadjon.

Megjegyzés: persze így eperrel teljes, de ha valakinek ez túl macerás, eper és keksz nélkül simán a sajtkrém fagyi is isteni.



Címkék: ,


 

 

8 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Szia!
De megörültem, amikor megláttam a Häagen Dazs-t, nekem is nagy kedvencem lett. A másik pedig - talán picit jobb is - a Ben&Jerry's. Frenetikus. Próbáld ki azt is. Habár pont'neked mondom? Biztos ismered azt is.
Mivel még soha nem szólaltam meg, csak mindig elolvasom, na és persze megfőzöm innen a nekem tetsző ételeket, hadd gratuláljak ehhez a fantasztikus bloghoz! Őszíntén lenyűgőző! Bravó, remélem még sok-sok évig olvashatjuk!

11:29 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

tényleg a H.D. a létező legjobb fagyi... én a legjobban a sima Strawberry Cream-et szeretem. és, ami a legjobb: már itthon is lehet kapni végre-végre - ha nem is a teljes választékot, de elég sokfélét, itt: www.culinaris.hu

10:29 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Zsófi!
Mi a gond az 1993-as szakácskönyvvel? Delia Smith nem szalonképes? Divatjamúltak a hozzávalók? Magas az alaptápanyagtartalom? Úgy általában? Kiváncsi lennék.
Zsuzsa
(aki élt már 1993-ban is)

4:16 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

arra nincs véletlenül valami ötletetd, hogy az igen kiváló mojitó szörpid után (hálás köszönetem érte) hogyan tudnék mojitó fagyit csinálni? előre is köszi!

4:45 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

varadit, köszönöm!

Zsuzsa, én is bőven éltem már 1993-ban:), a megjegyzés nem kritikai, hanem megállapító jellegű. Delia abszolút szalonképes, a könyvet kifejezetten jónak találom. Egyszerűen annyi, hogy érződik, hogy 13 év eltelt azóta, és változtak a gasztronómiai és szakácskönyv trendek. Nincs benne pl. annyi egzotikus recept, kevés ázsiai, az is sokkal kevésbé autentikus, mint manapság lenne, kevesebb különleges fűszer, néhány olyan recept, ami ma biztosan nem szerepelne szakácskönyvben (pl.rizssaláta, csőben sült tészta, "amerikai muffin",stb.)Írok majd róla valamikor részletesebben, sok minden eszembe jutott róla, ami nem fér ide. Köszi!

Chilii,mojito fagyit speciel még nem csináltam, de ez kvázi egy mentás lime sorbet lenne. Aminek így elsőre valószínűleg úgy ugranék neki, hogy főznék egy szirupot (mondjuk 2,5dl víz, 25dkg cukor),abban hagynék állni sok friss mentát meg zöldcitromhéjat. Mikor kihűlt, hozzáadnék 2,5dl zöldcitromlevet (6-8 lime talán?)és fagyigépben elkészíteném. Gondolom, citrommal is működik. Ha esetleg nekiesel, tudósíts!

6:30 du.  
Blogger Andreea szerint...

beautiful as always. if possible, could you translate the previous recipe (plum tart?)? looks delicious!

10:30 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Zsófi!
Többé kevésbé én is erre gondoltam, amikor a kérdéseimet feltettem. De Delia Smith két lábbal áll a földön, és a receptjeiből az tűnik ki, hogy tudja, a nők többsége azért főz, mert enni kell adnia a férjének és n+1 számú gyerekének.
Dicsértem már a blogodat az ízlésed, a választékosságod és a táplálkozástani tudatosságod miatt, és ezt fenn is tartom, de a receptjeid abban a körben érvényesek, ahol te mozogsz: az átlagnál nagyobb (beszerzési) lehetőségekkel és jövedelemmel rendelkező egyedülállók körében. El tudnék képzelni olyan helyzetet, amikor egy csőben sült tészta mennybe menesztene téged és még büszke is volnál rá.
Lehet, hogy nem vagyok éppen ugyanaz a célközönség, mint te, és az is lehet, hogy kritikusabb vagyok, de egyikünk sem az abszolútot képviseli (a főzésben sem).
Szia,
Zsuzsa

4:24 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Kedves Zsuzsa,
én ezekkel természetesen teljes mértékben tisztában vagyok, és egyetértek. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy bármilyen abszolútot képviselnék, nem is célom. Félreértés ne essék, én is szoktam csőben sült tésztát, vagy sült csirkét csinálni, csak arról nem írok. Nem "célközönségnek" írok, hanem saját örömömre, ha pedig másoknak is tetszik, az hab a tortán. Ezért jó a blog műfaj. De szerintem ugyanarról beszélünk:)

Andreea, thanks,actually it's not plum but cherry -it's a cherry crumble crostata (Recipe: for the pastry: 120gflour,30g ground almonds,100g cold butter,2-3tbsp icing sugar, pinch of salt, 4-5tbsp ice cold water -mix, chill. Roll, top w cherries, sprinkle w the crumble mixture (50g flour,50g brown sugar, 50gbutter, pinch of cinnamon) 20minutes in 180C oven.

5:52 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal