hétfő, december 01, 2008

3 darab birsalma, 3 desszert

Nem panaszkodhatom, annyi idén a birsalma, hogy igazán kiélhetem a kísérletezési vágyaimat. Nemrégiben kaptam is megint egy nagy adaggal, még mindig van belőle, illata belengi a konyhát. Nemrégiben lassan főtt birsalmakompótot terveztem készíteni desszertként , az Élet azonban közbeszólt, a lassúból pedig így gyors lett. Olyannyira, hogy kb. negyed órám maradt nevezett desszert összeállítására. A birsalmát kuktában főztem meg, aminek köszönhetően természetesen még véletlenül sem lett szép rózsaszínű színe, ellenben napsárga. Így született az a döntés, hogy akkor megyek ebbe az irányba – a kompóthoz sáfrányt adtam – a birsalma-sáfrány párosítás pedig kiválónak bizonyult. A három darab birsalmából a következő desszertek születtek:

1. Sáfrányos birsalma mascarpone-vel
A tavalyi mintájára, csak sárgán.

2. Sáfrányos birsalmakompót keserűcsokoládé sorbet-val
Ez külön, másik alkalommal készült. A gyümölcs fele birsalma, fele Vilmos körte volt. egyenletes, apró kockákra szeleteltem a gyümölcsöket, sáfrányos szirupban megfőztem, kihűtöttem. Tetején csokoládésorbet.

3. Gőzölt birsalmapuding vaníliamártással
Borzasztóan frusztrál, hogy nem sikerül itthon elkészíteni ezt a desszertet, ahogy szeretném. Nemrégiben, egy külföldi étteremben olyan birsalmasüteményt ettem, amely nem sütve, hanem gőzölve volt. A sütemény valahol a szufflé és a piskóta között volt, bíbor színű, intenzív birsalma ízű. Az édességét és omlósságát a birsalma püré adja. A birsalmát másodjára már sütöttem, hátha úgy intenzívebb lesz az íze és a színe,mindhiába, ezen a recepten még dolgoznom kell.

Birsalmából aztán van elég ihlet, tessék mazsolázni:

Az összes birsalmás poszt a magyar blogokon
Közöttük pl: diós birstorta (grenadine), birsalmasorbet (zsófi foodbogja), birs tatin (gourmandula), birs curry, birses kacsamell (ízbolygó).

Az összes birsalmás írás a külföldi blogokon.

Rengeteg birses ötlet a Bűvös Szakácson.

Régi receptjeim:
Birsalmás csirkemell
Birsalmás-gesztenyés csirkeragu Ciya módra
Sült birsalma
Vörös áfonyás birsalma chutney
Lassan főtt birskompót mascarpone-vel
Birsalmás sütőtök krémleves
Fűszeres birsszufflé
Birsalmasajt 2007
Birsalmasajt 2005

Címkék: ,


 

 

7 hozzászólás:

Blogger Gyöngyi szerint...

De kár, hogy nem szeretjük a birsalmát... Olyan szépen néz pedig ki..

9:34 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Az a baj, hogy ha sokáig tároljuk, elillan a birs illata (illóolaja), szóval nem biztos, hogy a főzési metódusodban volt a hiba.

11:23 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Bíborítás:

http://www.davidlebovitz.com/archives/2008/11/rosy_poached_quince.html

Üdv,
LepkePillangó

12:23 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Úgy tűník a link fele lemaradt, ez a folytatás:
poached_quince.html


LP

12:29 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Mi a helyzet a macaron-nal? Pár hete butára zabáltuk magunkat Hermé-nél, azóta az asszony folyamatosan nyaggat, hogy csináljak. Elolvastam mindent, de félek... :)
Bocs, az offért...

5:31 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

re:macaron-engem is nyaggatnak:)háát, ott tartok, hogy gyűjtöm hozzá a bátorságot (meg a pihentetett tojásfehérjét). megvettem Hermé új macaron könyvét, amiben az a módszer van, aminek szerintem működnie kell (fehérje fele nyersen keverve mandulával, fele olasz meringue-ként).még karácsony előtt nekiveselkedek

10:23 du.  
Blogger Ebdette szerint...

Szia! Érdeklődnék, hogy nincs -e véletlenül egy olasz vajas meringue recepted?! Nagyon hálás lennék érte. Közelegnek a szülinapok, és egy videóban véltem felfedezni ezt a krémet, azonban -érthető módon- nem adják ki :(

Köszi, Betti

6:53 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal