kedd, november 25, 2008

Kedvenc szakácskönyvek

Tiszta szerencse, hogy mielőtt elkezdtem összeszedni a szakácskönyvekkel kapcsolatos gondolataimat, elolvastam Dr.Pepper kérdését, amelyet kért, hogy válaszoljunk meg. Úgy rémlett, hogy kedvenc szakácskönyvekről kér beszámolót, de a kérdésben szerencsére elég jól meghatározta, hogy milyen kritériumok alapján. A kérdés így hangzott:

Nektek melyik az az 5 (vagy kevesebb, vagy több) kedvenc szakácskönyvetek, amelyet jószívvel ajánlanátok bárkinek….Kedvenc úgy, mint legjobban használható, legjobb recepteket tartalmazó, legérdekesebb, stb, stb. Szóval mindent összevetve, melyik az az 5 (vagy több), amit nem hagynál ki költözéskor a kézipogyódból”

Ilyen szemmel kicsit könnyebb volt átgondolni, öt abszolút kedvencet úgysem tudnék megnevezni. Az mindig hangulattól, aktuális mániától, érdeklődéstől, utazástól függ. Azokat a könyveket szeretem a legjobban, amelyekben valamilyen módon megvan az a bizonyos plusz. Aztán azokat, amelyek precízen, alaposan és maximalistán veséznek ki egy adott technológiát, vagy alapanyagot. Azokat is, amelyek az ételeken túl valami mást (pl. kultúrát, országot, személyt) is bemutatnak. Amelyek újszerűek, inspirálóak, és tele lehet ragasztgatni sárga post-it cetlikkel kipróbálásra. Végül azokat, amelyeket szívvel-lélekkel írnak.

Az alábbi ajánlóban külföldi könyvekre szorítkozom, és kifejezetten olyan megközelítésben gondoltam át, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket valóban nyugodt szívvek ajánlanék bárkinek, akár ajándékként. Olyan könyvek ezek, amelyek nem túl extrémek, nem rétegműfajok, hanem nagyon is használható recepteket tartalmaznak, olyanokat, amelyekről azt gondolom, hogy másoknak is nagyon tetszenének:

1. Jean-Georges Vongerichten: Simple to Spectacular
JGV elzászi származású new yorki-i séf, ez a könyve a legjobb. Telis tele jobbnál jobb receptekkel és ötletekkel. Egy-egy fejezetben egy-egy egyszerű alap recepttel indít, amelynek variációit később egyre kifinomultabb szintre emeli. A műfaj is jópofa, a receptek is kiválóak

2. Suzanne Goin: Lucques

Írtam róla részletesen, nekem ez az a könyv, amelynél úgy érzem, mintha a számból vették volna ki a szót. Minden évszakra négy-négy menü, sok zöldséggel és szép ételekkel.

3. Molly Stevens: All about braising
Ilyenkor télen az egyik kedvenc könyvem. A lassan sütés/párolás technikáját mutatja be nagyon alaposan (több alkalommal találkoztam már a “brezírozás” szakkifejezéssel, hurrá, ha ezt lehet használni. Húsok, halak, zöldségek, gyümölcsök.

4. Paul Gayler: pure Vegetarian
Szerintem a legjobb vegetáriánus szakácskönyv, és kész. Sok ételt ihletett: édes-savanyú cékla caponata-t, gőzölt kínai gombócot ötfűszeres gombatöltelékkel, töltött sült lilahagymát, lencse bouillabaisse-t.

5. Ingo Holland: Gewürze
Német fűszerguru gyönyörű könyve, fűszertörténelemmel, sztorikkal, tippekkel, különleges receptekkel.

Szeretnék még néhány olyan könyvet is ajánlani, amelyeket szerelemből vettem meg, mert nem lehetett nem megvenni. Ezek nem feltétlenül tartalmaznak a mindennapokban használható recepteket, de én ezeket szeretem a legjobban lapozgatni, ha ihletet keresek, vagy csak kikapcsolódni szeretnék:

Michel Richard: Happy in the kitchen
Haladóknak szóló séfszakácskönyv –kreatív zseni, akitől különleges technológiákat és eredeti ötleteket lehet ellesni (pl. carbonara hagymából, tagliatelle tintahalból, ropogós burgonyakosár krumpli spaghettiből, stb.)

Héléne Darrozze:
Personne ne me volera ce que j'ai dansé
Az egyik legszebb könyv. Egy szerelmes szakácsnő receptjei, aki egyszer jókedvű, máskor szomorú, néha féltékeny, néha bohókás. Héléne Darroze két Michelin-csillagos francia (baszk származású) szakácsnő, régóta készülök róla portrét készíteni, remélem, hamarosan sikerül.

Cornelia Poletto: Alles Poletto
Azt a könyvet azért szeretem, mert Cornelia Poletto-nál töltöttem el az idei év legjobb ebédjét. A könyv ráadásul kiváló, egy-egy fejezet a kedvenc alapanyagaira épül. A róla készített portré a Gusto-ban jelent meg.

Pichet Ong: The Sweet Spot
Ez a könyv is biztos azért szerepel a kedvencek között, mert volt szerencsém megkóstolni a thai származású new york-i cukrász desszertjeit, amelyek fenomenálisak. Ázsiai desszerteket pedig egyáltalán nem könnyű úgy interpretálni, hogy azok is értékelni tudják, akik nem ezekkel nőttek fel. Kiváló receptek.



A szakácskönyvek címke alatt számos könyvet ajánlok (és volt tavaly is egy szakácskönyves körkérdés)



Címkék: ,


 

 

11 hozzászólás:

Blogger Mamma szerint...

Vártam már a szakácskönyvajánlódat, kiváncsi voltam rá. Mindegyiket sorra meg is nézem, ahogy tehetem.

Feltűnt, hogy P.Gayler még mindig tartja magát, én csak a Hot-könyvét ismerem, de már annyian dícsérték ezt is...
C. Polettot én speciell a stílusa miatt nem kedvelem, de fantasztikusan főz, az már tény. Pár dolgot ellestem tőle. Mondjuk mindig kuncogok magamban, mert nehezen tudom elképzelni, ahogy a német és az olasz mentalitás egymásnak ütközik:)
Ingo Hollandról már beszéltünk:-)), a könyvére a boltja óta fáj a fogam, még nem szántam rá magam, egyelőre kielégítenek a fűszerei:-))
A Michel Richard könyvre pedig konkrétan felkeltetted az érdeklődésemet.
:-)

1:58 de.  
Blogger Andrea szerint...

Szia,

először is, gratuláok a blogodhoz, érédekes, sokszínű, igényes. A sütőtök-krémeleves recepted egyszerűen tökéletes, pint, amlyenre vágytam. Remélem, Te tudsz nekem segíteni, egy indiai leves receptjét keresem, csak ugye nem tudom, mi a hivatalos neve, Berlinben ettünk ilyet. Lencse, vagy csicseriborsó, korianderes, pikáns, vöröses színű leves. Minden indiai étteremben láttam, szóval elég gyakori lehet, tök gáz, hogy nem jegyeztem meg.
Köszi a segítséget, csakígytovább! :)

1:30 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

A., köszönöm. Talán a mulligatawny lehet?

12:25 de.  
Blogger Doctor Pepper szerint...

Hu, én is nagyon kíváncsi voltam! Nagyon köszönöm a választ! Igazán Chilis lett! És ebből megint lehet meríteni bőven! Köszi! (A Jézuska meg felkötheti:):)

8:24 de.  
Blogger Andrea szerint...

Köszi a választ, de nem tudom, mert vmi indiai neve volt, nincs esetleg vmi ilyesféle recepted?

3:34 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nagyon jo ez az ajanlo, koszonjuk szepen!

Helen Darroze-nak nemcsak a konyvei, hanem az ettermei is paratlanok. A legujabbat Londonban, a Connought szallodaban nyitotta (mar az epulet maga is meger egy latogatast) es az utobbi par honap egyik legemlekezetesebb ettermi elmenye volt. Melegen ajanlom a tervezett londoni ut reszekent! :-)

11:38 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Delicious,
már túl vagyok rajta, most jöttem haza, szuper volt. Ami végül belefért: barrafina (hiperszuper),fifteen (konkrét desszert miatt vittek, összességében jobbat vártunk),tayyabs (szerettem volna egy jó indiait, hát megkaptam, szuper hangulattal fűszerezve),river café (nagyon tetszett). Legközelebbre marad a többi, esetleg előtte konzultálnék Veled, ha lehet. HDarroze-ra annyira kíváncsi vagyok.

12:06 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szuper helyeket valasztottatok, orulok, hogy sok tetszett is. A Fifteen valoban nem egy gasztro-csucs, azonban kedves, szokatlan kezdemenyezes.

Mar elore orulunk a kodos Albion ihlette receptjeidnek (remelhetoleg lesznek ilyenek is kozel jovoben ;-)

Londoni "etterem-konzultaciora" barmikor nyitott vagyok (most epp La Trompette, egy kulvarosi, egyszeru megjelenesu ugyanakkor fantasztikus konyhaju, naponta valtozo menuju, Michelin-csillaggal honoralt etterem az unnepelt felfedezes); en viszont majd New York-i etterem temaban szeretnem a tanacsod kerni, ha lehet. (Decemberi utazas, szuletesnap a lathataron... ;-)

8:59 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

az a baj, hogy azok az ételek töbsége, amelyek a legjobbak voltak, olyan alapanyagoból készültek (=seafood), amit itthon nem kapok. highlight: razor clam (nem tudom magyarul) a barrafina-ban. NY témában nagyon szívesen, szólj majd előtte

10:22 du.  
Blogger Delicious szerint...

Elore is nagyon szepen koszonom.

2:22 de.  
Blogger Delicious szerint...

Razor clam: Lattam mar magyarul nemes egyszeruseggel "borotvakagylo"-kent esetleg "atlanti borotvakagylo"-kent hivatkozva. (Couteau, FR vagy Jackknife Clams, US - masok sem bonyolitjak tul az ugyet :-)

Ugy tudom, otthon "A Halas"-nal a Csarnokban kaphato, persze fagyasztva, azt meg ugye nem... ;-)

2:32 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal