kedd, december 04, 2007

Török csirkeragu „Ciya módra” (birsalma, gesztenye)




Most, hogy így belejöttem a gesztenye pucolásába, nagyon élvezem, hogy micsoda ízeket hoz ki frissen. Bár kapható jó minőségű vákuum-csomagolt, de azért az nem teljesen ugyanazt a végeredményt produkálja. Persze, abban is biztos vagyok, hogy nem fogok mindig nekiállni a pucolási tortúrának, így ki kell tapasztalnom, hogy melyik előkészített változatokkal érdemes leginkább dolgozni (pl. mélyhűtött, vákuumos, vagy üveges).

Az isztambuli Ciya étteremben számos fogást végigkóstoltunk, nekem pedig az összes közül egy birsalmás, gesztenyés csirke maradt meg legintenzívebben az emlékezetemben. Olyan gyakran jutott eszembe, hogy a szép, meghámozott gesztenyékből gyorsan félretettem néhány szemet, és nekiálltam reprodukálni az ott érzett ízeket. Ha azt nyilván nem is állíthatom, hogy még jobb lett, mint az eredeti (ki vagyok én…), de az biztos, hogy különleges összhatású, harmonikus, hideg őszi és téli estékre való egytálétel kerekedett, amelyért bármennyi gesztenye pucolására hajlandó vagyok.

Recept

Hozzávalók (3-4 adag)

30dkg csirkecomb filé, falatnyi darabokra vágva
egy kisebb (vagy fél nagyobb) birsalma, falatnyi kockákra vágva
12 szem friss, hámozott gesztenye
3 közepes méretű, (nem szétfővő fajta) burgonya, meghámozva, falatnyi kockákra vágva
1 közepes vöröshagyma, vagy 2-3 salotta, közepesen finomra vágva
1tk kurkuma
1kk őrölt szegfűbors
6-7 szegfűszeg
3ek olívaolaj
só, bors

Az olívaolajon üvegesre pirítom a hagymát. Hozzáadom a csirkecombfilé darabokat (a mell túl száraz lenne), körbepirítom. Megszórom a kurkumával és az őrölt szegfűborssal, átforgatom. Felöntöm kb. 3 dl alaplével (vagy vízzel). Hozzáadom kicsumázott, felkockázott (héja maradhat) birsalmát, a gesztenyét (a nagyobbakat félbevágom) és a burgonyát. Sózom, borsozom, beledobom a szegfűszeget. Fedő alatt, lassú, alacsony tűzön, kb. 35-40 percig főzöm. Ez alatt minden szépen megpuhul, de nem fő szét. A végén leveszem a fedőt, és néhány percig erős lángon főzöm, hogy a leve kissé besűrűsödjön. Kuszkusz, vagy pita illik hozzá.

Címkék: , ,


 

 

9 hozzászólás:

Blogger Zsuzsa szerint...

Váratlanul birsalmához jutottam, rögtön megcsináltam ezt a receptet, mert amióta írtad, ácsingóztam rá. Annyit változtattam, hogy időhiány miatt nem filéztem ki és vágtam fel a csirkecombokat, de így is isteni. A fagyasztóban még volt is szerencsére egy pár török pitám.

Megcsináltam a soká párolt birsalmát is, de nem volt türelmem állandóan utána töltögetni, mert kb. két óra múlva teljesen elfőtt a leve. Nem lett olyan szép a színe, de finomnak finom volt.

9:06 du.  
Anonymous Fahmi Szuzan szerint...

ez akár azeri recept is lehetne...:) a mélyhűtött gesztenyét ajánlom, mi is abból készítjük! a vákumos gesztenye csipegetésre való:)

3:09 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

szuzan, tényleg, Ti sok gesztenyét használtok. Itt az ideje, hogy komolyabban megismerkedjek az azeri konyhával:)

10:12 du.  
Anonymous demano szerint...

Hol lehet kapni birsalma befőttet, ha épp nincs birsalma szezon? Vagy szerintetek lehet helyettesíteni valamivel?

2:34 du.  
Anonymous Fahmi Szuzan szerint...

erről jut eszembe: március 20. körül szervezi nagynénim Bp.-en az Azeri Napokat, ugyanebben az időpontban, vagy hasonló dátum körül lesznek a Török és Iráni Napok is megszervezve:) ha érdekel szólj! tudom, hogy Belgiumban vagy, de akkoris:)amúgy nemrég voltak a Russian Days is az ő szervezésében:)

7:29 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

demano, hát, ezek a receptek friss birsalmából az igaziak, a befőtt nem igazán jó hozzá, mert az egyrészt szétfőne, másrészt általában édes. Sajnos ezt az ételt csak a birsalma szezonjában érdemes készíteni.

Szuzan, nagyon is! Nem tudom még, akkor otthon leszek-e épp, de nagyon érdekel!

12:13 de.  
Anonymous Fanni szerint...

Nagyon fini ez a kaja, én hasonlót ettem egyszer Ankarában, csak ott volt benne török hürke is.. Isteni!

2:31 du.  
Blogger Andrea szerint...

Nekem kicsit túl kemény volt így a gesztenye. Előfőzzem vagy süssem legközelebb, ha puhábbat szeretnék bele?

12:44 du.  
Blogger PO szerint...

Én előfőztem, elősütöttem a gesztenyét. Az étel mennyei lett, azóta már többször megismételtem!
Különben a téli időszakban rendszerint lehet birsalmát kapni.

12:18 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal