Parmezános-kukoricás sült puding

Mai napig családi legendák, és találós kérdések tárgya, hogy vajon hogy a csudába létezik, hogy míg az egyik- a vidéki- Nagymama, végeláthatatlan órákon át főzte a hatalmas lábasban (a nyári konyhában) a csöves kukoricát, addig a másik –a pesti- úgy tanította, hogy mindössze forrástól számítva tíz perc, és már kész is (természetesen hajával együtt főzzük, csillagom). A módszer tekintetében persze az utóbbit honosítottam meg konyhámban, ilyenkor, amikor dúl a szezonja, pedig legszívesebben végigfőzném vele a nyarat. De nem ragadnék ám le a sima, főtt változatánál -bár milyen jó is az, a Balaton partján, görögdinnyés uzsonna részeként!

Salátákba, salsákba, levesekbe (kínai, thai) csempészném, és kipróbálnék néhány extrémebb felhasználási módot is. A tengerentúlon mostanság például nagy divat fagylaltot készíteni belőle. A krémes, édes szemeket pürésítve, tejszínes-tojásos, főzött fagylalt alapba keverik, és desszertként, esetleg extravagáns, komplex fogások részeként tálalják. Talán már ez is a latin-amerikai ízek jellemző térhódításának jele, hiszen ott (főleg Mexikóban) a csöves kukorica a legnépszerűbb utcai snack (elote-nek hívják, faszénen grillezve, chiliszósszal, zöldcitrommal, tejföllel, vagy majonézzel megkenve szeretik.)

A friss, zsenge kukorica fantasztikus egy étel tud lenni, szezonjában például az alábbi módon: érett paradicsommal, petrezselyemmel, esetleg feta sajttal kevert saláta társaságában, az egyik legfinomabb nyári vacsora, amelyet még a nagy húsevők is garantáltan szívesen fogadnak majd. Amennyiben valaki számára netán elvi kérdés, „feldobható” némi kockázott, pirított füstölt császárral. Mindkét Nagymamám rácsodálkozna, de ízlene nekik, tudom.

Recept

Hozzávalók (4 személyre)
2 cső friss, zsenge kukorica, leszemezve (kb. 20dg)
½ hagyma, felaprítva
1 csomag (4-5 szál) újhagyma, felkarikázva
2,5dkg vaj
2 tojás
1,5dl tejszín
1,2dl tej
3,5dkg reszelt parmezán (vagy füstölt sajt)
3,5dkg kukoricadara
csipet cayenne bors, frissen reszelt szerecsendió
só, bors

A sütőt előmelegítjük 180C-ra.
A nyers csöves kukoricát egy éles késsel leszemezzük: úgy a legegyszerűbb, ha függőlegesen vágódeszkára állítjuk, és körbe forgatva, négy-öt szeletben levágjuk a szemeket. (A deszka legyen nagy méretű, vagy tegyünk alá alufóliát, mert a szemek ilyenkor nagyon gurulnak.) Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, a felaprított hagymát és a felkarikázott újhagymát üvegesre pároljuk benne. Rádobjuk a kukoricát, átforgatjuk, és néhány percig főzzük. Sózzuk, borsozzuk. Közben egy edényben kézi habverővel simára keverjük a két tojást, a tejszínt, tejet, reszelt parmezánt és a kukoricadarát. Sózzuk (óvatosan, mert a parmezán is sós), végül cayenne borssal és frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük. A masszához adjuk a hagymás kukoricát, összeforgatjuk. Egy kivajazott, 18cm átmérőjű kapcsos tortaformába (vagy megfelelő méretű jénaiba, vagy tepsibe) öntjük. 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük. Langyosan, salátával, esetleg pirospaprikával megszórva tálaljuk.

Hull a szilva a fáról...

Bálint gazda honlapján olvasom, hogy a szilva "hazánkban a legelterjedtebb gyümölcs; gyümölcsfaállományunkból minden magyar állampolgárra két szilvafa jut". Szégyen, hogy ehhez képest a kedvencek toplistáján talán még a tízbe sem kerülne be. Hallott már valaki olyan ínyencről, aki egy nyári napon pár szem hamvas szilva után sóvárog? Pedig miért ne?

A gourmet-dobogó tetejére nálam mindenképpen a falun, üstben főzött, sűrű, szinte fekete, savanykás-füstös ízű szilvalekvár kerülne - házi derelyében, papucsban vagy akár csak egy szelet kenyéren. Jöhetnek annak német, osztrák, cseh változatai (Pflaumenmus, Powidl, povidlo), amelyek teljesen cukor nélkül vagy egész kevéssel készülnek, és bukták, táskák, kalácsok töltelékeként tarolnak. Az ezüstérmet megosztva a két legfinomabb deszszertszilva: a Reine Claude és a Mirabella kapják - előbbi kerek, zöld ringlót Claudia királynéról, I. Ferenc francia király feleségéről nevezték el, utóbbi lotaringiai fajta. Mindkettő édes, lédús, zamatos. Harmadik helyezést pedig aszalt formájában érdemel - így az ageni szilva a legfinomabb - vörösborban párolva, marokkói fűszeres ragukban vagy Armagnac-kal kevert fagylaltban.

Számos különleges elkészítési mód is létezik: az umebosi számunkra valószínűleg idegen ízű, de hazájában, Japánban rendkívül népszerű, sós, savanyú, eltett japán szilvaféle; a kínai szilvaszószt tavaszi tekercs vagy sült oldalas mellé adják. A Cock-a-leekie pedig hagyományos skót, póréhagymás csirkeleves, aszalt szilvával. (Bár levesért nem kell olyan messzire mennünk, hiszen némely hazai vidékeken ma is készül a savanykás cibere). Csak egész csöndben jegyzem meg, hogy természetesen nem feledkeztem meg a slivovicák és pálinkák világáról sem. Alábbi mártás viszont kiváló grillezett húsokon, sülteken, füstölt sonka mellé, vagy akár szendvicsben is.

Csípős-fűszeres barbecue-mártás szilvából

Hozzávalók (3 dl-hez):
1/2 kg meghámozott, kimagozott, jó minőségű, illatos, érett, lédús szilva
1 nagy hagyma
2 gerezd fokhagyma
fél hegyes, csípős chilipaprika
1 ek. sűrített paradicsom
2 tk. csípős mustár
3 ek. barnacukor
3 ek. méz
3 ek. szójaszósz
1 kk. cayenne bors (vagy őrölt chilipaprika)
1 kk. őrölt fahéj
só, bors
3 ek. olaj

A szilvát meghámozzuk, kimagozzuk és kis darabokra vágjuk. A hagymát, fokhagymát felaprítjuk, és 3 ek. olajon üvegesre pirítjuk a kimagozott chilipaprikával együtt. Ekkor rádobjuk a szilvát, és 5-10 percig főzzük, amíg a gyümölcs meg nem puhul. Ha esetleg nem enged elég levet, pici vizet önthetünk alá. Robotgépben vagy botmixerrel simára pürésítjük. Átpasszírozzuk, visszaöntjük a lábasba, majd hozzákeverjük a többi hozzávalót és a fűszereket. Megkóstoljuk, és ízlés szerint édesebbre vagy csípősebbre ízesítjük (a cukor mennyisége a szilva édességétől is függ!). Pár percig főzzük, végül kihűtjük. Sült és grillezett húsok mellé adjuk, vagy sütés közben kenegetjük vele a szeleteket (csak a sütési idő vége felé, nehogy a cukortartalom miatt odakapjon).

Thai gazpacho á la jgvmtbdchv

Apropó, kókusztej. Alábbiakban egyik legújabb felfedezésemet szeretném megosztani. Valamilyen oknál fogva csak az utóbbi hetekben találtam meg, hogy a bűvösszakácsék honlapján egy külön rovatban 138 recept is található. Mégpedig igen komolyak, csak győzzük főzéssel. Ezek között jött szembe az alábbi klasszikus fúziós leves, amely akkora sikert aratott a konyhámban, hogy azóta vagy háromszor készült (egészen pontosan 10 perc alatt készül el!)

Thai gazpacho Jean-Georges Vongerichten alapján.

A receptet néhány apróbb eltéréstől eltekintve szinte szó szerint követtem: az olívaolajon megpároltam a finomra vágott hagymát és fokhagymát (plusz egy kis felaprított, kimagozott friss zöld chilit), rádobtam a kimagozott, meghámozott (a recept nem írja, hogy a héja lekerülne, de én így tettem) kígyóuborkát, sóztam, borsoztam, felöntöttem a 3dl húslevessel, puhára főztem a zöldséget, végül hozzáadtam a 2,5dl kókusztejet, és pürésítettem. Szerintem már így is tökéletes ízű, némi halszósz és pár csepp zöldcitromlé már csak kikerekíti az ízeket. A mentát én elhagytam, korianderrel és felkarikázott újhagymával tálaltam.

Ha pedig fúzió, akkor én még tovább fuzionáltam: a leves kiegészítőjeként a következőt kínáltam: zöldséghámozóval lefejtett hajszálvékony uborkacsíkra helyeztem egy pont ugyanakkora szelet füstölt lazacot, és ezt harmónikaszerűen felhajtogattam, majd fogpiszkálóval átszúrtam. A füstölt lazac szerintem kiválóan illett ehhez az édeskés-savanykás leveshez.

A megjegyzéseim: 1. Az én botmixerem nem vitte az uborkát, csak robotgép tudta pürésíteni. 2. Nekünk langyosan ízlett a legjobban. 3. Házi húsleves nélkül ennek az ételnek a gondolatába sem kezdjen bele senki, ettől lesz „telt” íze. (A kígyóuborka megfőve leginkább talán a zsenge nyári tökre hasonlít).

Szavannák, fekete nők, kókuszdió

Kék az ég, türkiz a víz, hawaii mintás az ing, a fehér homokba süppedő nyugágy körül pedig fűszoknyás fiúk/ lányok (ízlés szerint) szolgálják fel a jéghideg Piña Coladát. A világ ránk eső részén ez a paradicsomi kép jut eszünkbe a kókuszdió láttán. Arra ritkábban gondolunk, hogy a Föld távolabbi szegleteiben milyen komoly gazdasági, kulturális, kulináris jelentősége van. Gyakorlatilag a pálmafa minden egyes részét felhasználják: levelét, szárát, de a diót fedő kókuszháncsot is - utóbbival például a legdrágább biomatracok töltelékeként is találkozhatunk. A virág nektárjából cukor, a dió kemény héjából konyhai eszközök, ékszerek, de akár hangszerek is készülnek. Szüretelése kifejezetten problémás: a lepottyanó kókusz nem csak veszélyes a súlya miatt, de ezek a példányok nem is a legjobbak, mert gyakran sérülnek. A termelő országokban sokszor speciális, hónapokon át képzett, értékes majmokkal (pl. makákóval) végeztetik el a munkát, ezek naponta több száz gyümölcsöt is tudnak szedni a magas, szúrós pálmákról. A legjelentősebb termelők: Indonézia, a Fülöp-szigetek és India.

A gasztronómiában leggyakrabban kókusztejként találkozunk vele - ami azonban nem a gyümölcs belsejében található folyadék (az egy átlátszó, vízszerű, édeskés lé), hanem a húsából nyert kivonat. Úgy készül, hogy a lereszelt kókuszra forró vizet öntenek, állni hagyják, és azt nyomkodják ki. Ázsiai, afrikai, dél-amerikai piacokon kilóra kapható a friss forgács, az asszonyok itt szerzik be és készítenek belőle házi kókusztejet. Levesek, csípős-fűszeres, sűrű curryk elképzelhetetlenek nélküle, az alábbi receptben pedig egzotikus salátaöntetként ajánlom.

Saláta zöldbabbal, pirított mogyoróval és kókusztejes öntettel

Hozzávalók (2 adag):
20 dkg ceruzabab
néhány salátalevél
fél lilahagyma, vékonyra szeletelve
4-5 szál újhagyma, karikákra vágva
5 dkg natúr, sózatlan földimogyoró
friss korianderzöld (opcionális)
2 dl kókusztej
1 cm-es friss gyömbér
1 gerezd fokhagyma
1-1 ek. zöldcitromlé és reszelt héja
1 tk. cukor
késhegynyi chilipaszta (vagy erős paprikakrém)
2 ek. halszósz*

* ázsiai hozzávalókat áruló üzletekben kapható, ha nincs, kevés világos szójaszósszal helyettesítsük
A natúr földimogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk. A zöldbabot falatnyi darabokra vágjuk. Forrásban lévő sós vízben néhány percig blansírozzuk, épp csak annyira, amíg valamelyest megpuhul, de még roppanós marad. Azonnal jeges vízbe tesszük, hogy megőrizze szép színét. Elkészítjük az öntetet: a gyömbért és a fokhagymát megpucoljuk, lereszeljük. Egy tálban összekeverjük a zöldcitrom levével és héjával (sima citrommal picit más ízű, ha ezt használunk, kóstoljunk, mert ez savanyúbb), a csípős paprikakrémmel, a halszósszal és a cukorral. Hozzáadjuk a kókusztejet. Összeállítjuk a salátát: a tányért kirakjuk néhány salátalevéllel. Ráhalmozzuk a zöldbabot, a kétfajta hagymát, meglocsoljuk az öntettel, végül megszórjuk friss korianderrel és a mogyoróval. Ha van rá lehetőségünk, koronázzuk meg néhány grillezett garnélarákkal.

PINK: ribizlikrémes szelet

Van úgy, hogy az ember fejben megfőz valamit, vizualizálja, hogy hogy fog kinézni a végeredmény, aztán valóban kipróbálja, és a látvány részben, vagy egészében távolról sem hasonlít az elképzelt ételre. Leggyakrabban talán a színeket becsüljük túl, sokszor feldolgozás alatt elhalványulnak, vagy átalakulnak - a pisztácia nem annyira lesz zöld, a málna sem mindig olyan rózsaszínű és a narancssárga vöröslencse is végül inkább drappá válik. A ribizliben még soha nem csalódtam. Valami olyan elképesztő erős színanyag van benne, hogy nincs az a tejtermék/tojás/főzés, ami letompítaná. Olyan intenzív, élénk pink árnyalatot produkál, hogy valami elképesztő.

Ezt a süteményt pontosan ilyennek képzeltem el, amikor megálmodtam. Ízre, kinézetre, állagra. Vékony, omlós, vajas, édes tésztarétegen savanykás, rózsaszínű krém...A recept nem más, mint az amerikai citromos szelet újított változata. Az/ez a süti amúgy is főnyeremény: a világ legegyszerűbb dolga összedobni, nem kell tésztát gyúrogatni, ráadásul egyetlen keverőtál és egy tepsi az összesen az elhasznált edény, tehát igen mosogatás-kímélő. Többféle gyümölccsel kísérletezgettem, gyakran vagy túl édes (málna), vagy nem elég karakteres (barack). Egyértelműen a leves, savanykás gyümölcsök (egres, áfonya, feketeribizli, vörösáfonya) a nyerők. Nem tudom, otthon van-e most ribizli (friss híján mélyhűtöttel is lehet próbálkozni), itt úgy tűnik, most érett be (ilyen komoly nyár van ám itt..).

Hozzávalók

(kb. 20, 4x4cm-es kockához)

12,5dkg jéghideg vaj

12,5dkg liszt

5dkg porcukor

csipet só

30dkg ribizli, leszemezve, pürésítve (kb. 1dl püré)

1 citrom leve

12,5dkg cukor

2 tojás

2,5dkg liszt

1/2tk sütőpor

csipet só

A sütőt előmelegítem 170C-ra.

A jéghideg vajat (ez nagyon fontos, különben nem lesz jó a tészta!Érdemes 1-2 órára a fagyasztóba tenni) a reszelő nagy lyukán lereszelem. Hozzáadom a lisztet, cukrot, sót, és kézzel nagyon gyorsan összemorzsolom, hogy a liszt egyenletesen befedje a vajat, és finom morzsa állagú legyen. Egy kb. 18x25cm-es tepsit kibélelek sütőpapírral, és beleszórom a morzsát. Kézzel (ill. pohár oldalával) teljesen belenyomkodom, hogy egy tömör, egyenletes réteget kapjak. Beteszem a sütőbe, és 20-25 percig sütöm, amíg világosra sül. Amíg sül, kikeverem a tetejét: a tojást kézi habverővel sűrűre, fehéredésig keverem a cukorral. Hozzáadom a citromlevet, a ribizlipürét (amelyet előzőleg átpaszíroztam, hogy ne legyen benne mag és héj), végül a lisztet, sütőport, csipet sót, és teljesen csomómentesre keverem. Amikor a tészta megsült, megkenegetem kevés tojásfehérjével, amit a tojásból loptam (ezzel "leszigetelem", hogy a meleg tészta ne szívja be a krém alját), és ráöntöm a masszát. Visszateszem a sütőbe és 20 percig sütöm, amíg a krém megszilárdul. A sütit teljesen kihűtöm, rombuszokra, vagy kockákra vágom, porcukorral megszórva, ribizlivel megrakva kínálom.

Nem a szőlő savanyú, hanem a citrom

Gondolkoztatok már valaha azon, hogy ha egyetlen alapanyagot kellene megneveznünk a konyhában, amelyet képtelenek lennénk nélkülözni, vajon melyik lenne az? Nekem a citrom. Néhány csepp citromlé és némi reszelt citromhéj egészen új személyiséggel ruház fel fogásokat, függetlenül attól, hogy éppen 40 fokos hőségriadóval vagy télvízzel küzdünk. És mi történne akkor, ha a nekünk hagyományos citromon illetve az alkalomadtán felbukkanó zöld testvérén kívül piacainkon megjelennének azok az egzotikus fajták, amelyekkel legfeljebb utazásaink során találkozhattunk!

Először a mexikói törpecitromból kérnék néhány tucattal. A diónyi méretű, vékony héjú, rendkívül intenzív aromájú zöldcitrom az egyik legfinomabb fajta. Mexikón és Közép-Amerikán kívül egyik legjelentősebb termelője a floridai Key-szigetek. Levéből cukrozott, sűrített tejjel kevert édes-savanyú töltelékkel készített citromos süteményt csinálnak, ami 2006. július 1. óta rendeletbe foglaltan Florida állam hivatalos desszertje (ez a Key lime pie). Lesnénk még, hogy hátha találunk néhány szem Meyer-citromot, ezt az eredetileg Kínából származó, édeskés verziót, az amerikai ínyencek kedvencét, továbbá feltankolnánk pár kaffir zöldcitromot is, amely a délkelet-ázsiai curryk kifinomult aromájának egyik titka (csak a héját és levelét használják.) A bennünk lakó cukrász pedig homályos tekintettel nyúlna a cédrátcitrom méretes, göcsörtös példányaiért, hogy vastag, édeskés héjából kandírozott darabokat gyártson. Utóbbi egyébként kultikus szerepű a zsidó vallásban: ősszel a sátrak ünnepén (sukkot) az úgynevezett ünnepi csokor része a pálmaág, mirtusz és fűzfaág mellett (és így néz ki).

Még sokáig lehetne folytatni a sort, de azért ne irigykedjünk, ha mi csak az egyféle citromunkhoz jutunk hozzá, ez is csodákra képes. Például a következő ételekben:

Kapros citromleves: Felforralunk 6 dl húslevest. Simára keverünk 3 ek. tejfölt, egy tojássárgáját és 1 tk. étkezési keményítőt. Csomómentesre keverjük néhány ek. levessel, visszaöntjük a lábosba, épp hogy összefőzzük, nem forraljuk. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk fél citrom reszelt héját, 3 ek. citromlevet, friss kaprot, és kockázott, kimagozott paradicsomot.

Chermoula öntet: Aprítsunk fel egy-egy csokor friss petrezselymet és koriandert, valamint 1-2 gerezd fokhagymát. Keverjük össze 1-1 tk. pirospaprikával, őrölt római köménnyel, sóval, borssal. Végül adjunk hozzá 1/2 dl olívaolajat és fél citrom levét. Forgassuk össze sült csirkével, vagy zöldségekkel, de akár adhatjuk pita mellé is.

Citromos jégkása: 1/2 l vizet és 10 dkg cukrot egy kis lábasban összeforralunk, hogy a cukor teljesen felolvadjon. Hozzáadunk 1 dl citromlevet, 2-3 ek. reszelt citromhéjat, és lehűtjük. Átszűrjük, majd nagy, lapos műanyag edénybe töltjük és a mélyhűtőbe tesszük. Kb. 1,5 óra múlva kivesszük, és egy villával jégszilánkokra, kásásra kapargatjuk. Ezt megismételjük még néhányszor egy-két óránként.

Orecchiette zöldborsóval, szárított paradicsommal, zsályás húsgombóccal

A 2007-es első adag (félig) szárított paradicsomom ezennel el is fogyott, jöhet a következő. Múlt héten látógatóim voltak, ők is részesültek belőle különböző formákban. Legnagyobb sikere talán ennek az egyszerű tésztaételnek volt. Nem vagyok egy nagy tésztás, de az orecchiette (a „kisfül”) igazán levett a lábamról. Ez a hagyományos pugliai tésztaféle kb. 2-3cm átmérőjű, és olyan jó kis vaskos, harapható állaga van (ami a durumlisztnek köszönhető, amiből készül). Arra még nem vetemedtem, hogy magam készítsem, egyrészt mert nagyon fontos a liszt minősége és típusa (nehezen szerezhető itt be), másrészt nincs hozzá türelmem és kézügyességem. Ha jól látom, otthon a Culinaris-ban kapható DeCecco száraz orecchiette. Az egyik tradicionális elkészítési mód szerint a tésztára brokkoli, szardella, chili, esetleg valami mi jó kis olasz friss kolbász kerülne.

Helyette az éppen rendelkezésre álló alapanyagokat használtam: (saját szedésű) friss, egész zsenge zöldborsót, félig szárított paradicsomot, sok parmezánt, pirított fenyőmagot. Mivel az egyik vendég számára nem étel az étel hús nélkül, 10dkg darált marhahúst összekevertem sóval, borssal, fokhagymával és friss zsályával, majd az orecchiette-vel azonos méretű kis húsgolyókat gyártottam belőle. Amíg főtt a tészta, fokhagymás olívaolajon megsütöttem. (A zöldborsót csak a tészta mellé dobtam az utolsó pár percben).

Olaszosoknak az orecchiette készítéséről

Még egy saját készítésű (deliciousdays)

A magyar blogokon csak két „majdnem orecchiette receptet találtam, Mammánál ás Loriennél)

Alaszkai jeges kaland: sült fagylalt

Ismét olyan fogás, ami attól vált igazán nemzetközi klaszszikussá, hogy frappáns elnevezést kapott, és az amerikaiak megszerették. A sült fagylalt Charles Ranhoffer, francia származású, de New Yorkban alkotó konyhafőnöknek rebeghet hálaszavakat. Persze azon nem lepődünk meg, hogy a legtöbb forrás szerint a francia konyhaművészetben már jóval korábban előfordult ez a desszert - úgyis mindig minden ételről előbb-utóbb kiderül, hogy ők találták fel -, ha meg nem, akkor bizonyára a kínaiak. A franciáknál omelette á la norvégienne, azaz norvég omlett fedőnéven fut, ám nem a norvégoktól lesték. A történet szerint sokkal inkább egy Párizsba látogató kínai delegáció séfjétől. Aztán itt van még Benjamin Thompson amerikai fizikus-feltaláló és a konyhai tudományok szerelmese is, aki "meglepetésomlettként" (omelette surprise) kápráztatja vele közönségét a bemutatóin, amelyeken a tojásfehérjével folytatott kísérletei eredményeként prezentálja.

A forró-jeges édesség akkor emelkedik ki a tumultusból, amikor Charles Ranhoffer 1867-ben a Sült Alaszka fantázianévvel illeti, és ezt kínálja az amerikaiak által Oroszországtól megvásárolt Alaszka megünneplése alkalmából. Ranhoffer 34 éven át volt a neves New York-i Delmonico étterem séfje, és olyan híres ételek megalkotója, mint a tengerentúli reggelikhez elengedhetetlen, hollandi mártással leöntött posírozott tojás (Eggs Benedict), vagy a Madeirával gazdagított, tejszínes mártásban tálalt homár (Newberg módra).

Az ízeket fantáziánk szerint variálhatjuk; az alábbi recept Péche Melba ihletésű - málnás, őszibarackos kehely mintájára készült, de a fagylalt lehet vanília, citrom vagy csokoládé is; bármelyik remekül illik a málnás habhoz.

Málnás-őszibarackos sült fagylalt

Hozzávalók (4 adag)
4 db 6 cm átmérőjű, 2 cm vékony piskótalap
(ideális esetben házi)
4 gombóc őszibarackfagylalt, teljesen fagyott
állapotban
2 tojásfehérje, szobahőmérsékletű
8 dkg cukor
csipet só
5-6 szem málna (+ a díszítéshez)

A sütőt előmelegítjük 250 °C-ra vagy a lehető legmagasabb fokozatra. A piskótalapból pogácsaszaggatóval korongokat vágunk, és egy-egy gombóc fagylaltot helyezünk rájuk. Fóliával fedett tálcán mélyhűtőbe tesszük, amíg a sütő melegszik. A tojásfehérjéket elektromos habverővel félig felverjük, ekkor hozzáadjuk a csipet sót és fokozatosan a cukrot. Sűrű, fényes, teljesen szilárd habbá verjük. A habhoz adjuk a pár szem málnát, és röviden beledolgozzuk a géppel, hogy szép, egyenletes rózsaszínű legyen a végeredmény. Kivesszük a mélyhűtőből a fagylaltos, piskótás alapot. Abba az edénybe helyezzük, amelyben tálalni fogjuk a desszertet. (Tapasztalatom szerint otthoni körülmények között célszerűbb abban a tálkában sütni, amelyben asztalra kerül, sütőlapról ugyanis szinte lehetetlen mozgatni). A málnás habot ráhalmozzuk, úgy, hogy a tésztát és a fagyit is teljesen befedje - ez habzsák segítségével a legegyszerűbb. A forró sütőbe tesszük 3-4 percre, hogy némi színt kapjon. Azonnal tálaljuk.