kedd, június 04, 2013

Budapest-Baku járat – nyerjetek Wizzair repülőjegyet!





Amikor megláttam ezt a hírt, azonnal felcsigázta a kíváncsiságomat, ugyanis nagy rajongója vagyok az azeri gasztronómiának, amivel volt szerencsém néhányszor találkozni. Az érdeklődésnek tett lett a vége, így az első járaton ott leszek a Világevővel együtt, hogy felfedezzük az azeri kultúrát és konyhát.

A Wizzair-nek köszönhetően pedig arra van lehetőségem, hogy erre az induló járatra, azaz június 17-re kisorsoljak az olvasóim között néhány – összesen 5 darab kétszemélyes repülőjegyet. Tudom, ez igen közel van, a visszaút ráadásul június 25-re szól, de hátha vannak olyan kalandvágyó olvasóim, akiknek spontán módjában áll kihasználni ezt a szuper lehetőséget.

Kérlek Benneteket, hogy tényleg csak olyan jelentkezzen, aki reálisnak látja az utazást. Vegyétek figyelembe, hogy a nyeremény nem tartalmazza a szállást, a vízumot (aminek intézéséhez a wizzair szükség szerint ad majd segítséget, hogy a rövid idő ellenére is meglegyen, és amely egyébként a bakui reptéren is megvásárolható) és a poggyászt. Ezek szervezéséről és finanszírozásáról az utazónak magának kell gondoskodnia.

A teendő:

Két kérdésre kell válaszolni:

1.     Soroljatok fel legalább öt azeri ételt.
2.     Miért szeretnétek utazni?

A válaszokat holnap, azaz 2013. június 5-én, 24h óráig küldjétek el a chiliesvanilia (kukac) gmail.com címre. A válaszadók közül a Wizzair-rel közösen fogjuk kisorsolni a szerencsés nyerteseket.


Wizzair kiegészítő:

A nyertesek fejenként 2 darab retúr repülőjeggyel lesznek gazdagabbak. A repülőjegyek meghatározott járatokra vannak lefoglalva, így azok dátumai nem módosíthatók. Budapestről Bakuba a Wizz Air június 17-én 21.25 induló járatával utazhat el a két személy, míg a visszaútra június 25-én van lehetőség a Bakuból 4.45-kor induló járatával. A nyertesek két repülőjegyéhez egy foglalási kód tartozik, amelyet e-mailben küldünk majd el. A jegyek Ezzel a foglalási kóddal a nyerteseknek kell végrehajtaniuk az online check-in-t. Ennek menete a következő: a www.wizzair.com weboldalon az online check-in felületre kattintva jobb oldalon megjelenik egy mező, melynek az alján "continue check in" feliratra kattintva kell lépegetni. Ahol szükség van ott pedig meg kell adni a foglalási kódot. Az utazók nevét az online check-in során kell megadni, tehát addig minden nyertes szabadon dönthet arról, hogy ki lesz a két utazó. Ugyanakkor mivel Azerbajdzsánba vízum kell, amelynek kiadása akár 10 napot is igénybe vehet, érdemes időben elkezdeni a szervezést. A repülőjegyhez nem tartozik poggyászjegy, így aki a gépre felvihető kis kézipoggyászon felül is szeretne csomagot az az online check-in során megvásárolhatja ezt.

Addig is, íme egy kis kedvcsináló az azeri kultúrához –ezt a cikket az „Így főzünk mi” szakácskönyv azeri fejezetéhez írtam. 


 

 

9 hozzászólás:

Anonymous Varga Sonja szerint...

Azer ételek: dovga,plov, kutab, csucsu, azsabszanda, szabza-govurma,Lavash, Gutab, Soyutma
Pyty,Kyufta-Bozbash, Dushbara.

Még sose voltam Azerbajdzsánban! Imádok utazni és új kultúrákat felfedezni :)


1:02 du.  
Blogger nagypapi szerint...

Wazze...
pont az a hétvége nem jó...:)

1:13 du.  
Blogger Kata szerint...

Szia Zsófi, ez egy jó alkalom lenne, mivel még semmi konkrét nyaralós tervem nincs! Érdekel az a sokféle kultúra, ami Azerbajdzsán területén fellelhető, és persze a konyhájuk is, a kedvcsinálód alapján! :) (2)

Sebtében ezeket az ételeket találtam: dovga, düshbare (djusbara), kelem dolma, plov, csucsu, sabzi korma (1)

(mellesleg Romániában élek, remélem, ez nem akadály..)

1:20 du.  
Blogger Eszter szerint...

Kedves sonja és névtelen: szövegértés elégtelen, mailben kell elküldeni a választ, le van írva a postban, hahó. :)

Részemről nyáv, 19én államvizsgázom, pedig de mennék helyette...

1:40 du.  
Blogger olga szerint...

Zsófi! Végre megismerhetnélek! Veled ehetném végig Bakut./nem szoktam nyerni/
plov, dolma, dovga, gutab, lule kebab, dushbara,

1:47 du.  
Anonymous haissah szerint...

Szia!

Mikorra tervezed az eredményhirdetést?
Köszi!
Júlia

5:34 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Csütörtökön összesítünk, és ha minden jól megy, pénteken délelőtt lesz eredményhirdetés!

Aki jelentkezik, légyszi ne itt kommentben, hanem a megadott e-mail címen, másképp nem tudjuk nyilvántartani. Sok sikert mindenkinek! De izgi:)

12:49 de.  
Blogger Kemalpapa szerint...

amúgy a bakui reptéren nem lehet vízumot szerezni, és a wizzair pont tojik rá,h oldod meg. szóval ha 1 hét alatt leszervezel egy azeri vízumot, akkor jár a gratulációm. de elég szemfényvesztésnek tűnik.

11:19 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Kedves Kemal, való igaz, mindent lehet fenntartásokkal, vagy pozitívan szemlélni. Én alig várom a bakui utazást, és nagyon örülök, hogy a játék nyerteseinek is lehetőségük van utazni. A vízumok pedig meglesznek, köszönet a wizzairnek és a nagykövetségnek.

2:48 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal