kedd, május 21, 2013

Kókusztejes sárgarépakrémleves spárgával és rizstésztával (laksa)



A laksa tartalmas, fűszeres, tésztás leves, amely elsősorban Malajziában és Szingapúrban népszerű, ahol a legjellemzőbb és legkedveltebb hétköznapi utcai ételek között tartják számon. Eredetileg a 15-16. században Malájziába, illetve indonéz szigetvilágra bevándorló kínaiak kultúrájából származik. A nemzetközi gasztronómiában is egyre elterjedtebb, ami leginkább intenzív, összetett ízeinek köszönhető. Ez a nagyszerű leves igazi ízorgia! Millió változata létezik, két leggyakoribb a curry laksa (kókusztejes, fűszeres) és az ún. asam laksa (savanyú, pikáns, hallal készül). 


Az alább ajánlott verziót előbbi ihlette, azonban egyáltalán nem autentikus, a piac jelenlegi kínálatához igazítottam, főszereplője az új sárgarépa és a zöldspárga. Kétségtelen, hogy el kell baktatni hozzá egy kis bevásárlókörútra, szükség van hozzá ugyanis néhány különlegesebb hozzávalóra, amely nem biztos, hogy minden háztartásban megtalálható. Aggodalomra azonban semmi ok, olyan hozzávaló egy sincs benne, ami ne lenne párszáz forintért megatalálható akár egy nagyobb hipermarket “nemzetközi” részlegén, akár valamelyik delikáteszüzletben (Culinaris, Ázsia, Szép Kis India).  

Kókusztejes sárgarépakrémleves spárgával és rizstésztával
Hozzávalók (4 adag)

1,2 liter leszűrt zöldségleves, vagy víz
60 dkg (4db) nagy új sárgarépa, lereszelve
1 narancs héja és leve
só, bors
4 dl (1 doboz) kókusztej
1 csomag (50 dkg zöldspárga), feldarabolva
10 dkg rizstészta (cérna-, vagy szélesmetélt) (lehet más tészta is)
Fűszerpaszta:
5 szál újhagyma, felkarikázva
1 csokor koriander, finomra aprítva
4 cm friss gyömbér, felaprítva
2 gerezd fokhagyma, felaprítva
1 teáskanál vörös currypaszta
1 teáskanál őrölt kurkuma
1 evőkanál mogyoróvaj
2 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál szezámolaj
Ízesítéshez: szójaszósz, citrom-, vagy limelé, barnacukor
Tálaláshoz: újhagymazöld, koriander, chiliolaj

A leszűrt zöldséglevest (alaplevet) feltesszük főni. Hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, a narancs két-három darabban lehámozott héját, valamint a kifacsart levét. Sózzuk, borsozzuk, fedő alatt kb. 20 perc alatt teljesen puhára főzzük. Miközben fő, elkészítjük a fűszerpasztát: az aprítógépbe, vagy robotgépbe tesszük a felkarikázott újhagymát, a friss koriandert (a szárával együtt), a finomra aprított friss gyömbért és fokhagymát, a currypasztát, a kurkumát, a mogyoróvajat, a szójaszószt, és a szezámolajat. Pürésítjük. Amikor teljesen megpuhult a sárgarépa, robotgépben, vagy botmixerrel teljesen simára pürésítjük. Hozzáadjuk a kókusztejet, valamint a fűszerpasztát, elkeverjük, 5 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a 3-4 cm-es darabokra vágott spárgát, valamint a rizstésztát. Ezekkel további 5-10 percig főzzük. Levesszük a tűzről, és az ízeket ízlés szerint kiigazítjuk szójaszósszal, citromlével és kevés barnacukorral. Felkarikázott újhagymazölddel, friss korianderrel megszórva, chiliolajjal meglocsolva tálaljuk. 

 

 

9 hozzászólás:

Blogger nagypapi szerint...

Izgalmas!

1:35 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Köszönöm a receptet:)
Végre a kókusztejet is felhasználom, ami hónapok óta ácsorog a kamraszekrényben. Csak vörös currypasztát kell hozzá vennem, minden más van otthon:)

barrix

1:43 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves chili& vanília, amióta közzétettek ezt a receptet, arr készültem, hogy elkészítsem ezt a leves. Ma reggel be is szereztem minden hozzavalot es minden előírást pontosan betartva elkészítettem , de sajnos ehetetlen lett. Nagyon csalódott vagyok, mert elég sok időmet beletettem es nagyon hittem, hogy valami isteni újdonsággal lepem meg a páromat. Sajnos ki kell dobom az egészet. Olyan szinten fűszeres es durván pikáns,(pedig en imádom az intenzív ízeket es rengeteg azsiai etelt fogyasztok) hogy az egyetlen dolog amire gondolni tudok, hogy el lettek írva az arányok.Ez igy, ilyen arányokban egy vesegyilkos , nagyon sűrű meregnek tűnő lőtty lett. Adrienn

5:07 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Kedves Adrienn, sajnálom, hogy nem sikerült. Nagyon nehéz ilyenkor távolról megmondani, mi mehetett félre, többen megcsinálták ezt a levest, és mindenki dicsérte (fb-on jöttek visszajelzések, fotóval is). Az arányok helyesek, én is sokszor készítem. El nem tudom képzelni, mitől lett ennyire fűszeres, hiszen 1,6 liter folyadékhoz kerül nem is igazán túl sok fűszer. Fogalmam sincs, tényleg (friss zöldek/curry/gyömbér stb. helyett por??) sajnos nem látok be a konyhákba, így nem tudom, mi megy félre, de az is lehet, hogy egyszerűen valakinek ízlik, másnak meg nem

6:54 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Adrienn, én is megfőztem, nagyon jó lett. Nekem sajnos csak üvegtésztám volt itthon, az egy kissé magába szívta, úgyhogy utána is kellett még fűszereznem, és folyadékot adnom hozzá, de mennyei lett. Köszönöm a receptet!

barrix

11:57 du.  
Blogger almárium szerint...

Kedves chili&vanilia! Én is megcsináltam, remek lett. A sok hozzávaló ellenére könnyű az elkészítése, és ami fő, nem időigényes. Az egyetlen gond, hogy pillanatok alatt elfogyott. Bekerült a kedvenc leveseim közé.

5:17 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én most meg nem készítettem el, de jelenleg élvezem a bali ez gasztronómia rejtelmeit nem kis örömömre. Otthon viszont ki próbálom.

7:02 du.  
Blogger orsi szerint...

ez egy nagyon jó recept

1:09 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Mar sokszor csinaltam, mindig remek lett. Kicsik es nagyok is szeretik - a nem lehet eleg koran elkezdeni az egzotikus izekkel valo ismerkedes jegyeben :)

12:48 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal