csütörtök, július 12, 2007

Tárkonyos sült sárgarépa&zöldalma saláta mascarponés gorgonzolával

Kicsit túlvásároltam magam, kb. annyi sárgarépa, alma és szárzeller van itthon, hogy nagy valószínűséggel egy-két nagycsaládot tudnék belőle etetni. Már ha megennék a szárzellert ( a gyerekek biztos nem). Mindhárom hozzávalót szeretem, bár viszonylag ritkán főszereplők, többnyire főzéshez használom őket. A zellerből bármennyit meg tudok enni valami jó mártogatóssal. Maradék saláta született, sikerrel. A zellert viszont legközelebb elhagyom, ez volt az egyetlen, ami nem simult hozzá a többi ízhez, túlságosan kiugrott, valahogy ez a nagyon leves, picit kesernyés frissesség a többiek mellett, de nem velük karöltve, kullogott.

A mascarponét kikevertem a gorgonzolával (egy-egy arányban), pici sóval, fehér borssal, behűtöttem. A zsenge sárgarépát feldaraboltam, olívaolajjal, sóval, borssal és csipet barnacukorral összeforgattam. 220C-os sütőben 30 perc alatt megsütöttem. A zöldalmát vékonyra szeleteltem. Kevés almaecetből, pár csepp citromléből és dióolajból (1:3) öntetet kevertem. Összeforgattam a sült sárgarépával, almaszeletekkel (hajszálvékonyra forgácsolt szárzellerrel, de ezt legközelebb kihagyom), néhány szál friss tárkonnyal szórtam meg (ez nagyon jót tett vele) és pár szem dióval. A tetejére pedig a kikevert gorgonzola került, összességében elég kellemes.

Szárzeller még mindig van. Répa is.

Címkék:


 

 

2 hozzászólás:

Blogger nana szerint...

nagyon izgalmasan hangzik, dióolajat még úgysem próbáltam.. (mostanában a szezámolajra vagyok rákattanva!)

11:10 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

A minestrone levesbe én mindig sok szárzellert teszek, nem reszelve, hanem keresztben, ujjnyi vastagra felvágva. A gyerekeim pedig szeretik, mártogatósnak is, meg rágcsálni is..

12:04 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal