szombat, március 31, 2007

Parmezános keksz, kecskesajtkrém, VKF III.

A Vigyázz, kész, főzz! gasztroblogos játék III. kiadásának témája „vendégváró falatok”. A mostani forduló házigazdája, kicsivú igen praktikus megközelítéssel határozta meg a tematikát - húsvét táján biztosan sokan nézegetnek majd ilyen receptek után. (Apropó, húsvét, miért kereste múlt héten annyi ember, hogy „mi az a tengeri makk??)

Hogy valami csavar is legyen a feladatban, magam számára annyiban nehezítettem, hogy ugyanazt a vendégváró falatot többféle tálalásban készítettem el. A parmezános kekszet már máskor is sütöttem, még a stockholmi Anne blogján vadásztam az eredeti receptet. A kecskesajtkrémhez pedig egyszerűen kikevertem a sajtot tejszínnel és fűszerekkel. (az egyik adaghoz felvertem a habot, de úgy túl lágy). Ez a keksz azért is kiváló húsvétra, mert olyan laktató és erős ízű, hogy reeengeeteg alkoholnak ágyaz meg. Már ha ez valakinek esetleg véletlenül szempont lenne

Az eredmény:

1. Tölcsér
Nagyon mutatós. Speciális felszerelés (tölcsér alakú fémforma) szükséges hozzá. Mindenképpen ajánlom, amennyiben rendelkezésünkre áll ilyen forma, tengernyi idő, egy kerámikus kézügyessége, türelem, zen típusú idegállapot, valamint egy házi inas, akit ugráltatni lehet, de legalábbis lelki támaszt nyújt a tevékenységhez. Pepecs a köbön.
2. Basic
Természetesen ez a legegyszerűbb –sok újdonság nincs benne, de gyors, finom, praktikus. Én nem is nyújtom a tésztát (nehéz), hanem hengerré formálom, és ebből szeletelem a kerek lapokat. Meg lehet belőle csinálni előre egy nagy adagot, és fémdobozban tárolni.
3. Mini muffin kapszlikban
Abszolút kellemes meglepetés –mivel a tészta egy omlós, morzsálódós keksz, amit nehéz formázni, nem gondoltam, hogy ilyen szépen sül majd –simán ki lehet szedni a papírból, gyönyörűen tölthető –remek.
3. kép –Téglalap
(Tetején paradicsom concassé, parmezánforgács és balzsamecet szirup)
Ennek hátránya, hogy a téglalap alakú formákat viszonylag nehéz beszerezni, továbbá mi ezt túl nagy falatnak tartottuk –szerintem az ilyen vendégváró katonák akkor jók, ha egy-két harapásra bekaphatóak (és ezzel talán minimalizálni lehet a szőnyegbe taposott tojássárga és kekszmorzsa mennyiséget)

Összességében: a nyerő forma a 3., azaz a kapszlik.




Recept

Hozzávalók (kb.30db)

12dkg reszelt parmezán*
12dkg liszt
9dkg jéghideg vaj
2tk apróra vágott friss rozmaring
csipet só, bors, cayenne bors (v.chili)

A krémhez:
15dkg friss kecskesajt (vagy krém)**
1dl tejszín
só, bors, csipet szerecsendió
1kk reszelt citromhéj

­*a parmezánt lehet más, markáns ízű, jó minőségű kemény sajttal helyettesíteni (ill. csak ha muszáj)
**pl. az otthon is kapható Chavroux márkájú

A reszelt sajtot, lisztet, sót, borsot, cayenne borsot, rozmaringot és a kockákra vágott nagyon hideg vajat az aprítógépbe teszem. Finom morzsa állagúra aprítom. Egy tálba (vagy nyújtódeszkára) öntöm, néhány ek jéghideg víz hozzáadásával omlós tésztává gyúrom. Kettéosztom, két 12cm hosszú hengert formálok belőle (fóliában könnyebb), majd fóliába csomagolva 30percre a hűtőbe teszem. A tálalási formától függően dolgozom vele tovább: ha lapocskák lesznek, akkor a hengerből egyszerűen max. 1cm vastagságú lapokat vágok. Ha kapszliban készül, akkor egy-egy papírban egyenletesen körbenyomkodom a tésztát. Ismét 30percre a hűtőbe megy. Előmelegítem a sütőt 180C-ra. A keksz (sütőtől, formától függően) kb. 15-16 perc alatt sül aranybarnára. A sajtkrémhez (előző nap is elkészíthető) simára keverem a sajtot a tejszínnel, citromhéjjal, szerecsendióval, sóval, borssal. Töltés előtt teljesen le kell hűteni a kekszeket. Mind a keksz, mind a töltelék akár 1-2 nappal előre elkészíthető.

(forrás: Annes food, parmesan shortbread)

Variációk:

A keksz ezerféleképpen variálható ízléstől, pénztárcától, fantáziától függően. Tésztájába mehet pl. fekete olívabogyó, szárított paradicsom, dió. A krémbe is lehet ezeket keverni, ill. további zöldfűszereket, snidlinget, rukkolát. A sajt a kecske helyett lehet gorgonzola, márványsajt, sima krémsajt, Boursin, juhtúró, stb. zöldfűszerek. A tetejére kerülhet sült paprika, paradicsomlekvár, balzsamecetszirup, szárított paradicsom, stb.

Címkék: ,


 

 

2 hozzászólás:

Anonymous Tea szerint...

Szia Chili!

A nyers tésztát mennyire lehet fagyasztani? Fontos lenne!:) Köszi

1:35 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

abszolút lehet, semmi baja nem lesz! annyi, hogy a sütési idő (már ha félig fagyottan szeleteled mondjuk) egy 3-4 perccel biztosan megnő

2:12 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal