E.R.- Vészhelyzet
Főzés híjján...de nem minden az ám aminek látszik..Ez például nem AZ.Címkék: édesség
MAUTNER ZSÓFI GASZTROBLOGJA - alapítva: 2005-ben
Főzés híjján...de nem minden az ám aminek látszik..Ez például nem AZ.Címkék: édesség


Hű, a vietnámi konyha, az aztán valami. Teljesen beleszerelmesedtem. Ugyan már valamennyire ismertem, mert sok vietnámi étteremben voltam, főleg Amerikában, meg főzögettem is már, de hát természetesen azért autentikus környezetben látja az ember igazán, hogy mi az eredeti. Sajnos csak nagyon kevés időt töltöttünk itt, ami épp arra volt elég, hogy beleszagoljunk a vietnámi levegőbe. Ebbe belefért egy nap kirándulás a Mekong Delta-ban, ahol a folyó mentén rengeteg érdekes dolgot láttunk, úszópiacokat, ahol csónakból zajlik a görögdinnye, zöld papaya-t, kókuszdió adás-vétele, magas cölöpökön álló fakunyhókat, haltenyészetet, édes puffasztott rizs szeletet és kókuszkaramellt készítő üzemet (az üzem kifejezés persze enyhe túlzás, minden az itt dolgozó emberek kétkezi munkájának eredménye) és sok-sok rizsszedőkalapot viselő vietnámi embert. Két nap jutott Saigon-ra, azaz Ho Chi Minh City-re, erre a nyüzsgő, izgalmas, teljesen modern, ázsiai és francia hangulatú nagyvárosra, amely a szakértők szerint a világ egyik gasztronómiai fővárosa. Szerintem is. Itt egyébként részt vettem egy félnapos főzőtanfolyamon, erről majd részletes élménybeszámolót írok.

Két igencsak élménygazdag és izgalmas hét után ismét a brüsszeli bázisról jelentkezem, ahol kétségbeesetten próbálkozom visszaaklimmatizálódni a szürke, kosztümös, hivatali környezetbe. (és sikeresen az ottani szaunás 42fokos trópusokhoz képest nagyon emberbarát klímába). Tekintettel arra, hogy ez egy szigorúan tematikus blog, az élménybeszámolóm rendkívül korlátozott. Nem írok Angkor-ról, a lélegzetelállító ősi khmer templomvárosról (Bayon és a Banteay Srei tetszett a legjobban), sem tuk-tuk-ról (helyi motoros taxi), sem a falakon rohangáló gekko gyíkokról (első szállásunk egyébként a magyar tulajdonban lévő Gekko Hostel volt), Phnom Penh-ről (ejtsd phnom –nem f- peny), a Vörös Khmer uralom borzasztó nyomairól, sem az impozáns Silver Pagoda-ról, meg a sok kis mosolygó kambodzsairól, a zabálnivaló, bár turistákra igencsak betrenírozott gyerekekről (már értem, hogy az ország sztárbálványa Angelina Jolie miért innen vitt haza egy édes kis bébit..). Szuper magyar nyelvű kambodzsai élménybeszámoló olvasható egyébként számos helyen (pl. itt és itt Szindbádéknál, vagy a National Geographic több oldalán. Írnék viszont amok-ról, prahok-ról, khmer haute cuisine-ről. Címkék: utazás

Ilyenkor tavasszal az egyik nagy kedvencem a friss spenót. Nagy létszámú vendégségre soha nem csinálok, mert 1. csomóan nem szeretik, 2. kinek van kedve zsáknyi spenótot hurcolni és pucolni. Tényleg az a legnagyobb hátránya, hogy annyira hihetetlenül összeesik, hogy döbbenet, tehát hatalmas mennyiségeket kellene beszerezni, ha több emberre készül belőle valami. Viszont egy-két személyre szuper dolgokat lehet belőle produkálni. Itt van például ez a saláta. Ismét kedvenc könyv bemutatása következik, erről majd még valamikor fogok részletesebben is írni. Nina Simonds: Spices of Life című szakácskönyvéből származik ez a recept. A könyv azon túl, hogy tele van zseniális, egészséges – főleg vegetáriánus – receptekkel, rengetek tudnivalót és tudományos információt tartalmaz a különböző hozzávalók tulajdonságairól – mit tartalmaznak, mit tudnak, mire jók, mire nem. A recepteket kiegészítik további tudományos kutatások eredményeit bemutató nagyon érdekes cikkek. A spenót kapcsán például egy David Heber nevű amerikai táplálkozástudományi kutató elméletét mutatja be. A „Seven colors of Health” (Az egészség hét színe) elmélet a zöldségeket és gyümölcsöket hét színkategóriába sorolja. Az elmélet szerint nagyon egészségesen étkezünk és megelőzünk mindenféle betegséget, ha mind a hét csoportból fogyasztunk egy nap egy-egy adagot. Hurrá. Meg mindenféle hasonló érdekes dolgok vannak a könyvben. De ha valakit ez nem annyira hatná meg, a jó hír az, hogy remek receptek vannak benne. Ez a saláta például határozottan világbajnok. Lehet a hozzávalókkal variálni, én például a csicseriborsót fűszerekkel megsütöttem, úgy tettem hozzá. A sült paprika készítésének módszere itt. Speciell volt maradékom, úgyhogy azt használtam hozzá. Ja, és az öntet a legeslegjobb. A spenótot nem mindenki szereti nyersen, azt nyugodtan lehet helyettesíteni például rukkolával, vagy akár sima zöldsalátával.
Más: egy kis internacionális update: a finn Anna New York-ban pörköltöt főz, Kontroll-t néz és Dobos tortát eszik. Hát nem isteni?
Recept
Hozzávalók (2 adag)
20 dkg friss bébispenót (helyettesíthető más zölddel)
1 doboz (40dkg) konzerv csicseriborsó
10 dkg feta sajt
1 sült kaliforniai paprika (héja nélkül, csíkokra vágva)
1kk őrölt koriander
1kk cayenne bors
2 ek olívaolaj
Öntet:
½ dl olívaolaj
2 ek balzsamecet
5 szem szárított paradicsom
2 nagy gerezd fokhagyma
só, bors
A sütőt grillfokozatra melegítem (vagy a legmagasabb hőfokra). A konzerv csicseriborsót lecsöpögtetem, összekeverem 2 ek olívaolajjal, a korianderrel és cayenne borssal. Egy fóliával bélelt tepsibe szórom és 5 perc alatt ropogósra sütöm (sütőtől függően ez több/kevesebb lehet. Kívülről legyen egy kis színe, de belülről még legyen puha). Amí sül, elkészítem az öntetet: a szárított paradicsomokat vékony csíkokra, a fokhagymát hajszálvékony szeletekre vágom. Az olívaolajat egy kis lábasban felmelegítem, hozzáadom a paradicsomot, fokhagymát, pár percig megfuttatom benne, amíg a fokhagyma átpirul és a paradicsom illatozik. Összeállítom a salátát: a spenótleveleket megmosom, megszárítom. Egy tálba helyezem, rászórom a meleg fűszeres csicseriborsót, a csíkokra vágott sült paprikát, rámorzsolom a fetasajtot. Az egészre rálocsolom a meleg öntetet és átforgatom. Azonnal tálalom.
Ez az egyik legkedvesebb receptem. Rengetegszer csináltam már és még soha nem hagyott cserben. Egyrészt azért szeretem, mert mindig mindenki szereti, akinek készül, másrészt azért, mert egy olyan szakácskönyvből van, amely a külföldi gasztronómiai könyvgyűjteményemnek egyik első darabja volt és ettől valahogy olyan szimbolikus jelentőséget tulajdonítok neki, és amelynek szerzőnője mindig is nagyon közel állt a szívemhez. Ina Garten az egyik legismertebbb és legnépszerűbb amerikai főzőszemélyiség , könyvei folyamatosan az amerikai szakácskönyvlisták élén vannak. Gasztronómiai karrierje előtt évekig a Fehér Házban dolgozott és az amerikai nukleáris energiapolitikával kapcsolatos büdzsé előterjesztéseket készítette. Gasztronómiai karrierje akkor kezdődött 1978-ban, amikor egy spontán döntést követően (és hát egy államtitkár és későbbi Yale egyetemi dékán férj birtokában) megvett egy Long Island-i gourmet üzletet, amelynek 20 évig volt tulajdonosa. Az üzlet a Barefoot Contessa nevet kapta, az 50-es évek híres filmje címéről (Mezítlábas grófnő). Ez a márkanév tette Ina-t híressé, és a név annál is inkább passzol, mert remekül jellemzi a főzési stílusát –nagyon elegáns, de mégis egyszerű és földhöz ragadt. Ilyenek a receptjei. Nem kifejezetten újszerűek, nem egzotikusak, leginkább klasszikus franciás és amerikai ételek, olyanok, amelyeket többnyire mindenki szeret. Az üzletet a 90-es évek végén eladta két alkalmazottjának, ezt követően a könyvkiadás felé fordult (ill. ma már igen magas nézettségű főzőműsora van az amerikai gasztrocsatornán). Négy könyve van a piacon, egyik jobb mint a másik. Rengeteg receptjét próbáltam már, nem volt még olyan, amely ne működött volna. Ha a négyből egyet kellene választani, talán az első a legeredetibb és legjobb. (Mivel csak amerikai kiadás létezik, amerikai mértékegységekben van minden megadva, azonban szerintem ez egy cup készlet beszerzésével, ill. a konvertáló programok segítségével leküzdhető probléma).Címkék: édesség, szakácskönyv