Recept: Hogyan lettem hivatásos?

Olyan régóta készülök erre az írásra. Az elmúlt időszakban rengetegen kerestek meg, hogy tanácsot kérjenek arról, hogyan tudnának hozzám hasonló utat bejárni –és ez alatt most egyfelől a hivatásos gasztronómiához való vezető utat értjük, másfelől –ha jól értem- a totális pályaváltásét és az álmok megvalósításáét. Ezúton is szeretnék elnézést kérni, hogy nem állt módomban mindenkinek személyre szabottan válaszolni, remélem, hogy az alábbi gondolatokkal ezt valamelyest pótolom.

Habár visszamenőleg végiggondolva, az út során leginkább ösztönösen –de mindig megfontoltan – hoztam döntéseket, azt hiszem, utólag valamelyest talán modellezhető a folyamat. Amelyet azért osztok meg különösen szívesen, mert azt hiszem, mintapéldája annak, hogy Magyarországon is bármi lehetséges, ha az ember kellő odaadással, kitartással és szorgalommal dolgozik. Mert ingyen azért semmi nincs, maximum az álmok. Ezúttal nincs konyhakész, bombabiztosan működő receptem. Mégpedig azért, mert bár, saját tapasztalataim alapján tudok tippeket adni, hogy szerintem mi a fűszer, a köret és az elkészítési technológia, a végeredmény alapvetően a legfontosabbtól, az alapanyagtól függ. Ez pedig maga az adott személy. Annak habitusa, személyisége, élethelyzete, lelkiállapota, ereje, bátorsága, tartása és kitartása.

Amiket alább próbálok részben csapongóan, részben strukturáltan (és remélem, egyáltalán nem nagyképűen) összefoglalni, azt elsősorban a gasztroblogoláshoz és gasztronómiához kapcsolom, bár szerintem sok olyan szempont van közötte, amely az élet más területeire is érvényes. Ez az én utam - másnak, máshol, máskor, lehet, hogy valami egészen más kerekedne.

A kiindulópont: öt évvel ezelőtt nem azért kezdtem bele a Chili&Vanília írásába, mert tervem volt, hanem azért, mert erős belső késztetésem és mondanivalóm, és ez véleményem szerint az egész folyamatot meghatározta.

Megtalálni
A nulladik lépés mindenképpen az, hogy az ember rátaláljon arra az egy területre, ill. elfoglaltságra, ami a legnagyobb örömöt okozza számára. Ez egyszerűnek tűnik, bár pontosan tudom, hogy nem az, sőt, azt hiszem, nagy luxus, ha megtaláljuk. A gasztronómia esetében, az nem elég, ha valaki szeret főzni és enni. Fel kell kutatni valami olyan mély, elsöprő megszállottságot, érdeklődést, ami elsodorja az embert, és ami annyira erős, hogy olyan energiákat termel, amelyek tettvággyá formálódnak. Hogy ez a főzés, írás, cukrászat, tortasütés, hús, hal, bonbonkészítés, kínai konyha, veganizmus, stb., az egyénfüggő.

Elkezdeni
Ha megvan, akkor egy ideig lehet álmodozni, utána viszont egyszerűen bele kell vágni, kis lépésekkel. A blog csodálatos és kényelmes műfaj, hiszen semmi kötelezettséggel nem jár, belefér, hogy az ember hibázzon. A blogolással kapcsolatban az az egyetlen tanácsom, hogy le kell ülni és el kell kezdeni. Nincs tétje, viszont remek rutint ad és segít felfedezni a saját erősségeinket és gyengéinket, beazonosítani és megfogalmazni a céljainkat (és olcsóbb, mint egy pszichológus, vagy életvezetési tanácsadóJ). Nagyon jó ujjgyakorlat, megtanít megtalálni a saját stílust és hangnemet, élesben meg tudjuk tapasztalni, hogy hogyan viszonyulunk a kritikához és a visszajelzésekhez, ha nincs kedvünk/ihletünk, akkor is tudunk-e írni (a profizmushoz vezető út!), kitartóak tudunk-e lenni. Nem érdemes világmegváltó célokat kitűzni, és a látogatókat számolgatni, sokkal inkább magára a tevékenységre összpontosítani. Ha jó, akkor úgyis gyorsan terjed. Egyébként, ha mai fejjel (és konkrét céllal) kezdeném, nagy valószínűséggel a blog.hu szolgáltatónál indítanék blogot, a nagy portál gyorsabban hoz ismertséget és olvasókat, akik hamar odaszoknak, ha jó a tartalom.

Egy újabb gasztroblog?
Belátom, manapság, 600 gasztroblog között nehezebb érvényesülni, mint öt évvel ezelőtt néhány között. (Már ha ezt egyáltalán ambicionálja valaki, hiszen ne feledjük, hogy a blogok nagyobb részét ma is pusztán hobbiként írják). Úgy látom, most már igazán csak az tud kitűnni, aki vagy olyan eredeti, hiánypótló témát fog meg, vagy olyan hangot üt meg, amely valami pluszt tud nyújtani, vagy olyan akcióval, ötlettel rukkol elő, amivel fel tudja magára hívni a figyelmet. Magamon is tapasztalom, hogy nincs időm és kapacitásom több száz blogot böngészni, mai napig azt a néhányat olvasom rendszeresen, akiket megszoktam, és akikhez „hazajárok”, közben néha felfedezek olyan színvonalas újakat, hogy magam is elámulok. Pedig egyébként pont a blogok sokszínűségét szeretem, azt, hogy mindenki megtalálja közöttük azt, amelyik a saját ízléséhez és világához leginkább közel áll.

Megjegyzem, működhet a dolog persze úgy is, hogy valaki pontosan felméri a piacot, keres magának egy piaci rést, és hosszú távú üzleti terv alapján kezd el blogolni (mint pl. a Malackaraj), de ebben az esetben is csak akkor működik a dolog, ha az „ügyszerelem” átsugárzik rajta. Talán nem túl sokat, de azért látok egy-két olyan rést, amelyben abszolút lenne helye egy-egy eredeti hangú, színvonalas blognak (nem akarok ötleteket adni, de számomra ilyen lenne pl. egy a vega/vegán téma, a gyerekekkel való főzés, vagy a vidéki élettel, tájjellegű gasztronómiával, vagy helyi alapanyagokkal foglalkozó blog)

Gasztronómiai szakíró szeretnék lenni
Jó tollú szakírókra mindig van kereslet. Egy gasztroblog ebből a szempontból jó indulás, mert később kiváló névjegyként, referenciaként tud szolgálni, amely alapján gyorsan és hatékonyan tud bárki tájékozódni az illető íráskészségéről, ízléséről, felkészültségi szintjéről, eredetiségéről. Minden szerkesztőségbe be lehet küldeni cikkeket, abból még baj soha nem kerekedett. Ha jó, akkor előbb-utóbb valaki rá fog harapni. Ezzel együtt, én most úgy látom, hogy ez a terület kezd telítődni. A hazai piac nagyon kicsi, a lehetőségek korlátozottak, egy médium sem tud eltartani egy egész szakírót (mint mondjuk egy New York Times), tehát mindenki sokfelé ír. A profi újságírók (én nem vagyok az) is szívesen kalandoznak erre a területre, tehát gyakran az egyébként is rendelkezésre álló stáb kap megbízásokat. Nem véletlenül hangoztatják külföldi szakírók, hogy aki ezzel szeretne foglalkozni, annak legyen vagy egy jól fizető főállása, vagy egy gazdag férje/felesége. Egyetértek. Publikálni itt-ott mindig lehet, de csak ebből nehezen lehet megélni.

Annál inkább úgy látom, hogy a következő időszakban az eredeti és alternatív gasztronómiai szolgáltatásoké, vagy termékeké lesz a jövő. Lehet ez akármilyen pici és családi, sőt. Az emberek annyira ki vannak éhezve minden olyanra, ami mögött arcot, elkötelezett személyt látnak, hogy ami egy kicsit is jó, vagy eltér a megszokottól, az hihetetlen gyorsan (néha túlságosan is), a figyelem középpontjába kerülhet. Ilyenkor még a hibáktól is könnyebben eltekintünk. Nem véletlen, hogy virágoznak a kicsi és színvonalas házhozszállítók, lakáséttermek, kis üzletek. Persze, nem árt, ha ezek valóban jók, amit kizárólag a pénzszerzés motivál, az átjön, és hosszú távon nehezebben számíthat sikerre.

De hogyan leszek profi?
Gyakran kérdezik, hogy profinak tartom-e magam, és befogad-e a szakma. Mi a profi definíciója? Ha az, hogy hivatásszerűen foglalkozom gasztronómiával, és csak ebből élek meg, akkor igen, most már hivatásos vagyok. De nem vagyok sem profi szakács, sem profi újságíró és ezt soha nem is ambicionáltam, pontosan tudom a helyemet. Azt hiszem, éppen ezért tudok sok profival is együtt dolgozni. Éppen hogy a különböző készségek (kommunikáció, írás, ételismeret- és elemzés, ízlés, nemzetközi tapasztalatok, stb.) ötvözete a keresett. Majdnem 15 éve képzem magam autodidakta módon, és ez mindent tartalmaz: a szakirodalom és a teljes nemzetközi szaksajtó olvasását, célirányos kóstolást, főzést, rendszeres étteremlátogatást, utazást, tanfolyamokat, stb. Megjegyzem, annál nincs sok jobb iskola, mintha az ember sokat és tudatosan tervszerűen főz, abból szisztematikusan mindent meg lehet tanulni. Némi nyelvtudás sem árt, de nincs annál jobb nyelvlecke, mint ha az ember azért szótároz, mert annyira érdekli, hogy mi a csuda az a réglisse, Bibernellen, vagy savory.

Hogyan lesz belőle pénz és megélhetés?
Természetesen ez a legnehezebb része. Nekem például négy év alatt lett olyan bevételem, amiből meg tudok élni. Ami az elmúlt egy évben végül is sikerült, az mind az azt megelőző 4-5 év munkájának a beérett gyümölcse. Nagyon sok energiát és időt fektettem a blogba, de soha nem kényszerű ráfordításnak éltem meg, ugyanezt amúgy is ráfordítottam volna, akkor is, ha mai napig hobbinak marad. Mindenképpen több lábon kell állni és rengeteget kell dolgozni, másképp nem megy. Magából a blogból csak akkor lehet (hirdetési) bevételt produkálni, ha az hosszú távon magas, több ezres látogatottságot ér el (minimum napi három-négyezret), de nagyságrendileg ez is csak kiegészítő összeg. A másik út (én ezt választottam), hogy az ember a blog által jött lehetőségeknek köszönhetően tesz eleget megkereséseknek. Szóval, számolni kell azzal, hogy az ember sok hónapig, inkább évig, sok-sok ingyen munkát végez és vállal el, bár szerintem ma úgy fel van gyorsulva és virágzik a gasztronómiai szakma, hogy annak, aki igazán elkötelezett, ez az időszak már sokkal rövidebb, érzésem szerint egy-két év.

Mi a siker titka?
Éppen nemrégiben, a Kreatív márkaszavazásához kapcsolódóan (nagyon köszönöm utólag is a szavazást, amely már lezárult, benne vagyok a tízben, most mehetek előadni:) ) tették fel a fenti kérdést, amelynek megválaszolásán valójában nem sokat kellett gondolkoznom, szerintem ugyanis ezek:

Szerelem, hitelesség, szorgalom, kitartás, nyitottság, alázat, stílus

Végül az sem árt, ha az ember úgy dolgozik, él és kommunikál, mintha egy normális világban élnénk. Nem foglalkozom az irigységgel, intrikákkal, gonoszkodókkal (mindezekből meglepő módon szerencsére minimális jut, és azt hiszem, ez is pozitív értelemben az olvasóközönségemet minősíti, köszönöm!), csak a saját munkámra fókuszálok és közben megpróbálom magam jól érezni és élvezni az Életet.

***

Mindezekkel együtt, nem tartom magam tökéletes, überszuperbloggernek, én is emberből vagyok, vannak problémáim, rossz pillanataim, kételyeim, mint például az, hogy biztos, hogy jó ötlet volt-e Rátok/Önökre zúdítani mindezt…