Savanyú, de nem ecet: verjus

Egy új, izgalmas hozzávaló nagy felfordulást okozhat az ember konyhájában. Véletlenül, vagy tudatosan szembejön velünk, majd egy-két kísérletet követően levesz a lábunkról. Már maga a felfedezés folyamata is örömteli: kíváncsian nézegeti az ember, szaglássza, kóstolja, főz vele – majd egyes esetekben úgy le van nyűgözve, hogy az őskorig visszamenően beleássa magát a kultúrtörténetébe.

A verjus (ejtsd. verzsü) nem más, mint az éretlen szőlő préselt és szűrt leve, amely a középkorban a legelterjedtebb savanyítószernek számított. (Eredetileg nemcsak szőlőből, hanem sóskából, vagy éretlen szilvából is készült). Az akkori szakácskönyvek hemzsegnek tőle, alig akadt étel, amely elkészítéséhez ne használtak volna - személyenként évente, hét liternyi fogyasztást számoltak belőle. Jean Louis Flandrin, neves francia történész tanulmánya szerint, az egyik legrégibb és legjelentősebb 14. századi francia szakácskönyvben a receptek 42%-ban szerepelt, mint hozzávaló, ez az arány azonban az évszázadok során folyamatosan csökkent, a 17. századi könyvekben már mindössze a receptek 13%-a említi. Ekkorra vezető pozíciójából ugyanis kiütötte az addig kevésbé elterjedt citrom. A híres dijoni mustár is ennek köszönheti kiugrását – bár már a 14. században készítették, áttörő sikere és világhíre csak akkor indult útjára, amikor 1752-ben, Jean Naigeon változtatott a recepten, és az ecetet verjus-re váltotta. Legtöbbet Dél-nyugat Franciaországban használták, nem ismeretlen azonban más mediterrán vidékeken sem. Régi olasz szakácskönyvekben agresto néven találkozni vele (mandulával, vagy mogyoróval keverték, nyers zöldséget mártogatnak bele, és „aceto ebraico”-nak is nevezték, mivel főleg az olasz zsidók főztek vele. Németországban Agrest, vagy Agraz néven volt ismert. Törökországban, elsősorban Kelet-Anatóliában ma is hétköznapi hozzávaló (Koruk Suyu ), ugyanígy Iránban (abe goureh) és Libanonban (hosrum)

Ma számos országban reneszánszát éli, először a csúcsgasztronómia kedvelte meg, később a hobbiszakácsok körében is egyre népszerűbb lett. Otthon tudomásom szerint még csak egy borpincészet terméke kapható. Citrom, vagy ecet helyett használható, gyümölcsös, zamatos, kevésbé agresszív íze azonban egészen különleges jelleget ad az ételeknek. Izgalmas mártásokhoz, édes-savanyú pácokhoz, sült zöldségekkel, gyümölcskompótokban, salátaöntetben, vagy akár frissítő üdítőitalként (1/2 dl-t öntsünk fel 2dl ásványvízzel).

Remek édes-savanyú öntetben, amelyet sült csirkére, vagy halhoz adhatunk: ehhez 2 személyre, 3-4ek olívaolajon átforgatunk egy fél, vékony karikákra szeletelt lilahagymát és egy gerezd fokhagymát. Felöntjük 1/2dl verjus-vel, majd hozzáadunk 1dl zöldség-alaplevet (vagy vizet), egy felkarikázott, kisebb sárgarépát, egy-egy babérlevelet és kakukkfű ágat, 1 tk cukrot, sót, borsot, néhány percig főzzük, amíg kissé besűrűsödik (a répa maradjon roppanós). A közben megsütött halra (vagy csirkére) öntjük, köretnek, pl. pirított kelkáposztát kínálunk.

Egyéb:

Otthon a Weninger pincészet terméke kapható, én a Bortársaság üzletében vettem, egy üveg 990Ft.

A legátfogóbb információ, receptekkel, készítőkkel, itt található (németül):

http://www.elmar-lorey.de/Agrest/

Még:

http://en.wikipedia.org/wiki/Verjuice

http://18thccuisine.blogspot.com/2005/01/verjus.html

New York Times cikk

Néhány érdekes recept (angolul):

Mentás verjus sorbet

Verjus-ben párolt báránycsülök

Verjus-ben posírozott lazac