vasárnap, szeptember 09, 2007

Ízlések és pofonok

Fotó forrása: a film hivatalos honlapja
Nna, az a rossz hírem, hogy Aaron Eckhart a gyenge láncszem. Épp moziból érkeztem: Ízlések és pofonok. Ha minden igaz, otthon a héten mutatják be úgyhogy csak néhány apróság frissiben. Tehát: az eredeti változat (Bella Martha) férfi főszereplőjével kapcsolatban - Sergio Castellito-ilag tavaly már kibontakoztam itt, és ennek megfelelő szörnyű előítéletekkel ültem be a filmre. Az első mondatból gondolom látszik, mennyire sikerült ezeket leépíteni. Aaron Eckhart (barátnőm szerint Cserhalmi György:) sajnos a nyomába sem ér az olasz Castellitonak, semmilyen értelemben. Mondjuk az is igaz, hogy a film után nagy derülések közepette azon gondolkoztunk, hogy melyik amerikai színészt tudtuk volna végül is elképzelni erre a szerepre, aki nem túl nyálas, nem túl öreg, nem túl jó, és jelentem, Kovac doktorban (Goran Visnjic, mint echte amerikai, ugye) maradtunk.

A gasztronómiai vonalon vannak érdekességek: néhány ételt és hozzávalót módosították az amerikai ízlés szerint, ami az eredetiben pl. lazac és bárányborda, azt itt leginkább Szt. Jakab kagylóra és homárra turbózták fel, szarvasgomba meg az eredetiben egyáltalán nem szerepel, itt pedig több jelentben is előfordul. Apropó, szarvasgomba - nagy csalódás: a fő szerelmi jelenetben (hajnali szembekötős kóstolgatós) a kitalálandó hozzávalók között, az eredeti filmben a csókból csillagánizs következik -ez olyan szép, dallamos ott, hogy szó szerint emlékszem rá (még meg is emlékeztem róla), vártam, hogy itt mi lesz. Na, itt szarvasgomba. A magyarban is azt mondja CZJ a legromantikusabb pillanatban, hogy szarvasgomba? Kérnék szépen beszámolót.

A filmből nagyjából kimarad az olasz és a drámai vonal, így ebben a formában egy kellemes, egyszer nézhető, light-os, inkább vidám mozi lett.

Ecet és olaj phzs értékelése itt.

Befejeztem, megyek vissza a tűzhelyhez.
Kapcsolódó: tavaly Kispadon a legjobb evős filmek


Címkék:


 

 

7 hozzászólás:

Blogger dolcevita szerint...

Régen láttam az eredetit, de nem volt egy olyan jelenet, hogy a kisgyerek ki akarta dobni azt a koszos, rohadt, büdös vmit? Azaz a szarvasgombát? De lehet, hogy másik film volt.
Nekem az első film is a könnyed 1x nézhető kategória volt. A másodikat ezek után nem is biztos, hogy megnézem.

9:18 de.  
Blogger phzs szerint...

Én is láttam.
http://ecet-es-olaj.freeblog.hu/archives/2007/08/31/No_Reservations/#comments

9:24 du.  
Blogger piszke szerint...

Én nem is sorolnám az evős filmek közé, a romantikusak közé sem, a viccesek közé sem.Az eredetihez nem volt szerencsém, ez itt tuti amerikai lett. Nekem nem is a két hiteltelen felnőtt színészről szólt, hanem a kislányról. ő lejátszotta a másik kettőt, és folyton a férjem zsebkendőkét kéregettem el. Szóval nekem ez a kislány drámája volt, mert az volt egyedül (mégha hollywood-i stílben is előadva) - a játék miatt - hiteles.

11:35 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Még nem láttam de az igazat megvallva nem is nagyon akarom. Kimarad az olasz vonal???!!! Csillagánizs helyett szarvasgomba??

9:15 du.  
Blogger Mrs. Lear szerint...

I have not seen this version but I LOVED the German movie, Mostly Martha and am afraid this won't be as good! What did you think of it? Ann

8:35 de.  
Anonymous pirikenagyi szerint...

Nem láttam a filmet, de olvastam, hogy Douglas napjai meg vannak számlálva. Addig főzőcskéztek, Zeta és Aaron, míg jól egymásba szerettek, és már csak a házassági szerződés áll az útjukban. Gondolom majd csak kifőzik, hogy lehet ezen is túljutni.

4:56 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Na jó, nem olyan rossz ez az Aaron, de azért Sergio Castellito-hoz képest azért labdába sem rúghat, ugye..

Hi Ann, I really loved Mostly Martha which is a very European movie I guess. This is just Ok but without any special moments

10:00 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal