csütörtök, november 16, 2006

egzotik: datolyaszilva

Mennyire klassz lenne, ha Magyarországon is lenne olyan piac, ahol a zseniális, fantasztikus magyar zöldségek és gyümölcsök mellett lehetne normális áron, nagyobb mennyiségben vásárolni mindenféle, a világ különböző tájain éppen beérő egzotikus gyümölcsöket! Úgy értem, persze, tudom, hogy mindent lehet kapni speciális boltokban, de azért az nem ugyanaz, ha az ember csillagászati áron megveszi azt az egy darabot (ami vagy jó érettségű, vagy nem), és áhítattal elfogyasztja, mintha megveszi azt az egy darabot, és ha ízlik, akkor legközelebb vesz belőle tizet. Netán süt/főz vele valami különlegeset.

Annyira el vagyunk itt kényeztetve: a brüsszeli piacon hétről hétre jelennek meg a világ különböző részeiről érkező aktuális hatalmas gyümölcs-szállítmányok, leginkább a mediterrán országokból, azon belül is Spanyolországból, továbbá Észak-Afrikából (Marokkó, Tunézia), Törökországból, vagy éppen Izraelből. Kartonszámra árulják néhány euróért a szezon (számomra gyakran) egzotikus gyümölcseit.

Ezekben a hetekben (és mindig novemberben) éppen datolyaszilva őrület van (10db/3eur), és ez engem teljesen, nagy lendülettel magával ragadott. Nem tudom miért, de úgy emlékeztem, hogy én ezt a gyümölcsöt nem szeretem. Mígnem idén ismét megkóstoltam, és rá kellett jönnöm, hogy ez a világ egyik legistenibb gyümölcse. Most már azt is tudom, miért lehetett róla ilyen emlékem: annyira az érettségi fokán múlik az élvezhetősége, hogy ha egy kicsit is rossz pillanatában kapja el az ember, akkor egy Életre meggyűlölheti.

A datolyaszilva / kakigyümölcs/ hurma/ sharon-gyümölcs (angolul persimmon) mind egy gyümölcs különböző fajtái és elnevezései. A gyümölcs eredetileg Ázsiában őshonos, azon belül is leginkább Kínában és Japánban termesztették. Ahogy a képen is látszik, úgy néz ki, mint egy hatalmas, narancssárga, kicsit tojásalakú paradicsom. Fényes, feszes a héja, állaga érzésre mondjuk egy érett ringlóhoz hasonlít. Már amennyiben megfelelően érett. Az a baj, hogy ha nem elég érett, akkor annyira fanyar, hogy utána kb. fele méretűre csökken az ember szája, ha meg túlérett, akkor a belseje zselés, szottyos, élvezhetetlen. Amikor pont jó, akkor viszont fantasztikus, zamatos, mézédes, leves, leginkább talán úgy lehetne jellemezni az ízét, hogy kicsit sárgabarack, kicsit ringló, kicsit körte.

A különböző elnevezésekkel kapcsolatban, ha jól értem, a kakigyümölcs (diospyros kaki –nem kekinek kell ejteni) a legelterjedtebb, ez Kínában őshonos, és az 1800-as években került Európába. A datolyaszilva (diospyros lotus) alapvetően ugyanaz, csak egy másik fajta–ez Dél-Kelet Ázsiában, valamint Dél-Kelet Európában őshonos, ez az, amelyet Spanyolországban és Olaszországban is termesztenek. Ez utóbbit említi az Odüsszeia is, mint az Istenek gyümölcsét, amely annyira finom volt, hogy akik ettek belőle, nem akartak többé hazatérni. A Sharon-gyümölcs pedig egy nemesített fajta, amelyet kizárólag Izraelben termesztenek. A hurma névről nem találtam semmit.
Ezt az egészséges, igen magas béta-karotin tartalmú gyümölcsöt leginkább nyersen, felszeletelve a legfinomabb fogyasztani. Ázsiában, arab országokban nagy mennyiségben aszalják. Ezen kívül a gyümölcspépet lehet használni sütemények készítéséhez is, Amerikában pl. az egyik leghagyományosabb édesség a belőle készült édesség: persimmon pudding.

A legjobb magyar összefoglaló: Terebess
Wikipedia angolul
Wikipedia németül

Receptek:
Datolyaszilvás sütemény (Elise)

Címkék:


 

 

14 hozzászólás:

Anonymous t3v szerint...

A többé-kevésbé autentikus Borhidi-féle növényrendszertan szerint a Diospyros kaki a kakiszilva, ez kelet-ázsiai eredetű, a D. lotus pedig Afrikából származik, magyarul datolyaszilva. Legközelebbi rokonaik az ébenfák (Ceylonon a D. ebenum, amerikában a D. virginiana, Nyugat-Indiában a D. caribaeum). Hátha valakit érdekel :-)

A kakiszilva Maon különben rendszeresen előfordul a Plusban, de nem szeretik kiírni, mi az, egyszer pedig tanúja voltam, hogy valaki paradicsomnak mérte le (ne kérdezzétek, hogy sikerült neki, mert eleve nem piros, és még a levele is rajta volt).

2:38 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Annak idején édesapám rendszeresen hozott külföldről, és érettségi foka szerint más-más hangsúllyal mondtuk, hogy "hurma jó". :-)

Azért a helyzet nem annyira elkeserítő, ha jól emléxem, a gyümölcs hajlandó az utóérésre, ha érettlennek bizonyult, akkor pár nap múlva újrapróbálkoztunk.

3:24 du.  
Anonymous Eszter szerint...

Ma a Fény utcai piacon 150 Ft-ert adtak 1 db-ot, vettem harmat, mindegyik mas es mas lelkiallapotban leledzik, a kovetkezo napok arrol fognak szolni, mikor talaljuk el azt a bizonyos legjobb napot. Egyebkent Ilva (Lucullian Delights)az utobbi napokban mar elnezest is kert, hogy annyi hurma/kaki recepttel traktalta a kozonseget.

11:16 du.  
Anonymous Gia szerint...

Kakiszilva??? :D
Jajj,istenem,muszáj éretlenkednem.Mi anno a ringlót hívtuk fosókaszilvának :D .Ezek a nevek...
Ilyesmit itthon amúgy sem veszek,néha próbálkoztam mangóval (pocsék volt,mint az alma,olyan kemény) aztán most kiwivel jártam szépen,dettó kemény,mint a kó,de újabban a banán,narancs,grapefruit is sokszor zöld a Kaisersban.Mi történt? :( Nem ezt a színvonalat szoktam meg :((( .Már inkább nem veszek gyümölcsöt,mert mind ecetsavanyú,és a kukában landol.Egyik nap vettem narancsot,mert az volt ráírva,hogy marokkói,és eszembe jutott a naris recept.Na,vettem két darabot,belekerült 312 forintba :(((. Azt már csak zárójelben jegyzem meg,olyan vastag héja volt,hogy mire kifiléztem,a fél fogamra nem volt elég,akár dinnyének is elment volna ezzel a héjvastagsággal.De legalább édes volt-bár ennyiért az a három falat akár aranyból is lehetett volna.Kiváncsiságból megmértem,15 dkg maradt belőle.Eredetileg úgy terveztem,egyiket kifacsarom,másikat kifilézem,de végül a kettő filéje együtt is kevésnek bizonyult,a mártást meg dobozos narancsléből csináltam.
Viszont van jó hír is :) .Dohány utcához járok suliba,megnéztem a boltot,és SZUPPPER.Imádom a baklavát,és csak 150 forintért adják.Lassan összedobhattok nekem egy doboz narancsbőr elleni krémre,mert szerintem igen-igen megkérdőjelezhető dolog 3 darab baklavát enni reggelire :DDDDDDDDD

3:59 du.  
Anonymous t3v szerint...

aside
Sosem értettem, hogy bizonyos emberek miért találják viccesnek a láthatóan egzotikus gyümölcsök adott esetben hülye nevét, a homárra is időről időre beküldenek valami rém kacagtatót. mondjuk én csak nézek kifelé az elefántcsonttornyomból :)

9:19 du.  
Anonymous viráxál szerint...

az izraeli (sharon-völgyi)datolyaszilva a legfinomabb szerintem. nincs magja, és ami az élvezhetőségét nagyban fokozza, nem tartalmaz csersavat.

11:19 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

A datolyaszilva/hurma/kákó/kakiszilva/sharon ugyanaz a gyümölcs (diospyros kaki) aki pedig sokallja az árát, Magyarország szinte egész területén is minden probléma nélkül megél, néhány év alatt hatalmas lombhullató fa lesz belőle, a legkeményebb fagy sem károsítja. Néhány helyen lehet kapni csemetét, a Rappai kertészetnél és Bene László orchidea és egzótakertésznél. Kaphatóak magos és partenokarp (magnélküli) fajták is.

2:53 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Hetek óta szemezek vele a Lehel piacon, több standnál is láttam, szóval jelentem Budapesten is van hurma. Most talán már ki is merem próbálni.

9:41 du.  
Blogger Herbák szerint...

Ohó, lehet kapni a Ferenciek terén is a zöldségesnél, meg mindenfelé, kb. 80 Ft. egy darab, általában igen méretes példányok.

10:52 du.  
Anonymous hdodi szerint...

Lehet kapni pld. a Ferenciek terén, az aluljáróban lévő zöldségesnél. Ha csak leugrok valamiért, mindig odamegyek, nem a csarnokba. Egész rendes áruja van a férfiúnak. Egyébként 80 Ft. körül van egy termetes példány.

10:54 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Soha ne edd keményen, mert az íze sem jó és ráragad a fogadra.Viszont néha a Pluszban 69 Ft-ért lehet kapni. Akkor érdemes vásárolni és akár 3 hétig is eláll, közben beérik.Amikor kicsit puha vagy tottyadt akkor a legízesebb.

1:05 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

A Budapest környéki kertemben ültettem, 3. évben kezdett teremni, évről évre egyre többen. 6. évben már több száz db termett rajta. Akinek van kertje érdemes ülteni.
Érlelési javaslat: be kell tenne egy nejlonba almák közé, napok alatt finom puha érett lesz.

10:50 du.  
Blogger kodo ildiko szerint...

!

11:41 du.  
Blogger kodo ildiko szerint...

:) !

11:42 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal