szombat, november 11, 2006

Krumplipüré rukkolával, karamellizált hagymával és körtével

Rengeteg kedves e-mailt szoktam kapni, amelyeknek mindig nagyon örülök, és próbálom őket szorgalmasan megválaszolni (néha, amikor nagyon elsodornak az események nem sikerül -ezúton elnézést kérek mindenkitől, aki nem kapott tőlem választ). Sokszor konyhai ötleteket, tippeket kértek, gyakran konkrét recepteket.

Ezt a különleges krumplipürét számos alkalommal készítem, egyszer még régen megemlítettem egy írásban, amelyben egy akkori vacsoravendégség menüjét ecseteltem. Utána, és még a mai napig is, nagyon olyan e-mailt kaptam, amelyben ennek az elkészítési módja felől érdeklődtetek. Úgyhogy mivel nemrég főztem megint, úgy döntöttem, hogy most leírom.A krumplipüré összekeverése ezzel-azzal nem ritka trükk, a lehetőségek tárháza tényleg végtelen. Néhány országban kifejezetten nemzeti specialitás, pl. Angliában, ill. Írországban champ néven fut, ez a klasszikus változatban új-, vagy póréhagymával kikevert püré. De itt Belgiumban is az egyik helyi jellegzetesség, itt nálunk stoemp-nak hívják, és lehet benne póré, spenót, kelkáposzta, brokkoli, stb. Ezt a rukkolás változatot azután készítettem először, hogy egy blogos csomagcserebere alkalmával kaptam egy zseniális rukkolás-körtés rizottó receptet, amelybe annyira beleszerettem, hogy akkor egy ideig minden rukkolás-körtés volt a konyhámban. Ez a krumplipüré nagyon ízlik mindenkinek, remek köret sült csirkéhez, halhoz, nagyon el tudom képzelni füstölt dolgokhoz (pl. libamell, vagy nyelv), de szerintem önálló vega kajaként is simán megállja a helyét.

Recept


Hozzávalók (4 személyre)

1kg krumpli
5dkg rukkola
1 nagy körte
2 közepes hagyma (ha van, salotta)
2tk méz
5dkg+kb. 4dkg vaj
kb. 1,5dl tej (vagy tejszín)
só, bors, csipet szerecsendió

A krumplit meghámozom, felkockázom, sóval és egy babérlevéllel vízben puhára főzöm. Mialatt fő, elkészítem a hagymát és a körtét: A hagymát vékony szeletekre vágom. Kb. 2,5 dkg vajat egy serpenyőben felolvasztok, és a hagymát közepes lángon üvegesre párolom (kb. 10-15 perc). Amikor a hagyma puha, a hőt feljebb veszem és kavargatás mellett a hagymát addig pirítom, hogy karamellizálódjon. Erre rásegítek azzal, hogy rácsurgatok egy tk-nyi mézet, és szép pirosra pirítom. Félreteszem. A körtét meghámozom, kicsumázom, és apró kockákra vágom. Egy serpenyőt (lehet ugyanaz, mint amiben a hagyma készült) szárazon felhevítek. Rádobok kb. 1 ek-nyi vajat és a felkockázott körtét. Átforgatom, megpirítom. A körte piruljon meg, de ne puhuljon túl. A megfőtt krumplit leszűröm, összetöröm. Szokásos módon kikeverem vajjal, tejjel (vagy tejszínnel), majd hozzáforgatom a hagymát és a körtét. A rukkoláról lecsipkedem a vastagabb szárát, majd hozzáadom (nyersen) a krumplipüréhez. A hőtől magától összeesik, nem kell főzni. Jól átkeverem. Sóval, borssal és egy csipet frissen reszelt szerecsendióval ízesítem.

Címkék:


 

 

5 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Ez az étel tőled északkeletre, a protestáns Németalföldön stammpot névre hallgat, és nekem is nagy kedvencem. Nálunk a zöldbabos megy főleg, egy kevés kockára vágott kisütött bacon szalonnával, és persze jó sok hagymával.
Zsuzsa

7:58 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Hát.... Bevallom, nekem elsősorban a kép tetszett nagyon, de rukkolát se nagyon ettem még, gondoltam kipróbálom, hátha bejön. Véleményem szerint nem érdemes vele kísérletezgetni, annyira egyszerű és annyira finom, hogy..... Én a felét főztem meg, és együltő helyemben megettem az egészet, és ha vendégek jönnek, valsz a másfélszeresét fogom belőle elkészíteni. Egy biztos, tavasszal már rukkolát is fogok ültetni a kertembe.

12:49 du.  
Blogger HZsofi szerint...

Imádom a receptjeid, egyszerűen imádom! :-)
A rukkoláshagymáskörtés krumplipüré tökéletes köret lett a majorannás sült libamellemhez.

8:54 du.  
Blogger Mora szerint...

http://socfest.hu/gasztro/tipp-hopp/elorukkol

A Socfest heti gasztro rovatában szerepel az egyik rukkolás recepted és még pár finomság.

2:15 du.  
Blogger Mora szerint...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

2:16 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal