Kifliburgonya

Ilyenkor, amikor néhány napra levonulok vidékre, hogy magam mögött hagyjam a felfokozott városi idegállapotot, ritmust váltok. A két óra, amíg levezetek, pont arra elegendő, hogy fejemből kiszellőztessem a felgyülemlett felesleget, és helyet csináljak a szabadgyököknek. Amikor leérek, kell még vagy egy óra, mire be tudom fogadni a csendet és nyugalmat. Másnap, mire felébredek, távolinak és szürreálisnak tűnik a város, annak minden valós, vagy mondvacsinált ügyével és problémájával. Tudom azonban, hogy pár nap múlva már hiányozni fog és jó lesz visszamenni.

Itt viszont addig kiveszek néhány nap szabadságot a saját életemből és megpróbálom a kavargó gondolatokat is a helyükre tenni. Rendkívül korán kelek, viszont későn fekszem le, napközben pedig teljesen elveszítem az időérzékemet, munka közben csak a folyamatosan érkező e-mailek emlékeztetnek rá, hogy nem lehet teljesen eltűnni. Itt írtam a könyvemet, az elsőtől az utolsó betűig. Ebben a percben is itt ülök, Nagyapám régi karosszékében a verandán, amely hűs menedék a száraz falusi forróság, vagy éppen a lezúduló haragos vihar elől. Előttem a laptop, egyel tovább a fel-fel libbenő függöny, mögötte a kert megnyugtató látványa, a néma csendben néha egy-egy áthaladó busz zaja.

Falun az ízlésem és az étkezési szokásaim is megváltoznak. Itt valahogy természetellenesnek érzem az egzotikumot és a finesse-t, egyáltalán nem vágyom kulináris izgalomra, jól esik kicsit kilépni az egyébként szeretett habok, fülek, zsük és karamellszálak világából. Egyszerű ételeket kívánok, amelyeket még ételnek is túlzás nevezni. Sűrű szilvalekváros kenyeret a reggeli kávé mellé, zöldséglevest, lecsót, paradicsomsalátát, krumplit magában. A bolt szombaton délelőtt 11h-kor bezár, utána kihal az összes utca. A boltban nincs vaj, csak margarin és minden egyes alkalommal mardos a bosszúság, amikor megfigyelem a kosarakban landoló mélyhűtött zöldségeket és nudlikat. A boltban kapható friss ananász, de nem kapható szép paradicsom, vagy friss zöldbab.

Egy közeli vidéki fesztiválon vettem szilvalekvárt, igazi juhgomolyát, és a fő attrakciót, ezt a csodálatos minőségű kifliburgonyát. Apró, göcsörtös, hámozása idegőrlő. Azt mondta a fiú, a nagybátyja termelte. Talán Kiskörén. Olyan mogyorós, intenzív az íze, hogy kár vele bármit is tenni, az állaga meg olyan tömör, hogy szinte villával sem lehet összetörni.

A burgonyát héjában megfőztem, meghámoztam. Meglocsoltam jó olívaolajjal. Giuseppe valamelyik olaját mindig hozom, akkor már nagy baj nem lehet. Kevés krémtúrót kikevertem sok petrezselyemmel, citromhéjjal és kevés lereszelt, kifacsart uborkával. Ezt a krumplira helyeztem. Először szépen a tetejéről kanalaztam hozzá, kulturáltan, aztán összekevertem, összeolvadt az olívaolajjal, és magától uborkás krumplisaláta keletkezett. Holnapra paradicsomos krumplit tervezek.