A pandanlevél története

Amikor a Dolce Voce gasztrokoncertre felkértem Segal Viktort, hogy kreáljon desszertfalatot az indonéz zenére, nagyjából gondolkozás nélkül rávágta, hogy ő már tudja is, mit fog készíteni: kuih dadart, azaz indonéz kókuszos palacsintát. Mondta még azt is, hogy az nagyon zöld. Almazöld. És hogy pandanlevél kivonat kell hozzá.

Dél-Kelet Ázsiában gyakran használják a csavarpálma zöld színű levelét (pandan, vagy pandanusz levél). A hosszúkás levelek édes, virágos illattal és élénk zöld színnel ruházzák fel a desszerteket. Folyadékot infuzionálnak vele, vagy a levelekbe csomagolnak gőzölt édességeket. Leggyakrabban kivonat, vagy paszta formájában használják. A thai, a maláj és az indonéz konyha is sokszor él vele.

Innentől a történet korántsem folytatódik olyan egyszerűen, ahogy gondolnánk. Hosszas utánajárás és telefonálgatás után kiderül, hogy a pandanlevél beszerzése lesz a gyenge láncszem. A Culinaristól, az Ázsián át, a Thai Shop-ig mindenhol végig kérdezzük, sehol semmi. A Parázs Presszóban kihívatjuk a tulajdonosnőt, hátha megoldást ad a kezünkbe. Közben az is kiderül, hogy thai nyelven nem pandan, így nem is érti, mit akarunk. Viszont nagyon kedves. Nézzük meg az Ázsiában, esetleg Bécsből próbáljunk hozatni. Indonéz Nagykövetség. Nem elérhető. Indonéz Kereskedelmi Központ. Elérhető. Végtelenül kedves hölgy a vonal túlsó végén, azonnal fogja, mi a kérdés. Nem, pandanlevél, az Budapesten sehol nincs, amikor rendezvény van a követségen, ők is mindig Indonéziából hozatják. De használjunk nyugodtan zöld ételfestéket, kint is mindenki azzal készíti, semmi különbség nincs, a pandannak nincs sok íze. Egyébként pedig, ha van kedvünk, jöjjünk el a Néprajzi Múzeumba, a Múzeumok Éjszakáján indonéz est lesz, szép táncokkal, jön a nagykövetség séfje is, készít autentikus ételeket, lesz palacsinta is, kóstoljuk meg. Ott a helyünk. Így hát, ott tolongunk a Múzeumok Éjszakáján, ha jól sejtem, rajtunk kívül nemigen érkezik senki ennyire célirányosan. Séf van, palacsinta is, nagyon jó. Megkonzultáljuk vele, it’s food coloring. OK. A Szalay cukrászdában kunyerálok és kis zöld ételfestéket és elkezdjük tesztfőzni a palacsintát. A tölteléke pálmacukorszirupos, karamellás kókusz, szép barna, ehhez tényleg kell a zöld. A palacsinta tésztájába csöpögtetjük a festéket, semmi. Még. Semmi. Elkezdjük sütni. A hő hatására a szín bedurran, és azonnal kékes hupizöldre (van ilyen??) vált. Állunk fölötte, szótlanul bámuljuk, aztán győzködjük egymást, hogy nem olyan rossz ez így (de tudjuk, hogy igen), másnap majd kevesebbet teszünk bele, a szín fontos lesz az összhatás szempontjából, nem állunk el a zöldtől. A második estére új adag tészta készül, ehhez viszont szerzünk egy másik, jobb minőségű festéket (röhej, de van ilyen). A végeredmény tökéletes, almazöld szín. Mint a pandanlevél.

Itt a vége, fuss el véle, minden jó, ha vége jó, a palacsinta isteni, remélem, Segal Viktor hamarosan elkészíti valamelyik élményvacsoráján.

PS. Pár napja összefutottam a Culinaris tulajdonosával, mondtam neki, hozzon pandanlevél kivonatot. Azt mondja, mások is keresték már, de úgy néz ki, hogy valami lehet benne, ami nem teljesen ok, ugyanis több országban visszavonták a forgalomból.

PS2: Gratulálok az idei Goldenblog győzteseinek és nagyon köszönöm, hogy az én „öreg”, szégyenszemre lelassult blogom, ilyen sok év után is a legtöbb közönségszavazatot kapta.