kedd, november 17, 2009

sok kicsi


A karácsonyi jótékonysági akciók sorába szeretnénk beállni mi, gasztrobloggerek is, "sok kicsi" névre keresztelt kezdeményezésünkkel, amelynek részletei a progamra létrehozott honlapon olvashatóak.

Dióhéjban: lesz 15 gasztroblogger és 15 szervezet (étterem, főzőiskola, ínyencbolt, stb.), akik különböző felajánlásokat tesznek, ajándékcsomagokat biztosítanak. A felajánlásokat november 16-30. között fokozatosan lehet megismerni, a honlapon minden nap megjelenik egy céges és egy blogos ajándék, november 30-án lesz tehát egy szép hosszú listánk, jobbnál jobb programokkal/csomagokkal. A 30 programra 1000 forint értékű sorsjegyeket lehet venni, mindenki célirányosan arra (azokra), amelyik leginkább felizgatta a fantáziáját. A sorsolásra december 18-án kerül sor. A teljes bevétel a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára megy.

Minden részlet az akció menetéről itt, három felajánlás már kint is van.

A személyes felajánlásom:

Az akció keretében egy dedikált Chili&Vanília szakácskönyvet szeretnék felajánlani (addigra tényleg egészen biztos megjelenik), valamint egy fűszermustrával egybekötött közös főzőestet a konyhámban, ahol akár a könyvből, akár a blogról kiválasztott, (vagy rám bízott) vacsorát készítünk el együtt. A főzésre a konyhámban kerül sor, a meghívás 2 személyre szól, az időpontot természetesen egyeztetjük.

Címkék:


 

 

13 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

éljen-éljen!
köszi neked/tek. így majd adventi időszakban nekem is lesz mire izgulnom. Tetszik nagyon.

8:50 du.  
Blogger Attila szerint...

számíts rám!

10:27 du.  
Anonymous dortimcsi szerint...

Hmm...azt hiszem erre a fűszermustrás főzőestre benevezek,de csak akkor ha vihetem dedikáltatni a szakácskönyved;)

2:35 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

De kár, hogy ez most nem licitálós, mint a Segítsüti... Szívesen megnyerném. :-)
Ed

5:37 du.  
Anonymous nemisbéka szerint...

Kedves Ed, hát tessék növelni majd esélyeidet azzal, hogy több sorsjegyet veszel erre a felajánlásra :).

6:05 du.  
Blogger Á la carte szerint...

Erre azt hiszem én is benevezek : ) Meglátjuk! Várom már a szakácskönyved. Remélem megkapom Karácsonyra! Férjuramra enyhe nyomást helyeztem az ügy érdekében : )

9:18 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nemisbéka, fogok is ;-)
Csak sóhajtoztam egy cseppet...
Ed

10:44 de.  
Blogger Rozix szerint...

Zsófi, nekem az az álmom, hogy Veled főzhessek egyszer... Úgyhogy veszek sorsjegyet!

10:51 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ez egy nagyon szép és nemes kezdeményezés! Köszönet előre is mindenkinek, aki részt vesz benne!

8:21 du.  
Anonymous Judit szerint...

Én is benevezek :-)
Van egy offtopic kérdésem is, jobb ötlet híján ide teszem fel: jövő hétvégén utazom Brüsszelbe, merre érdemes gasztro ügyben szétnéznem? (Pl. valami Culinaris szerű boltra gondoltam.) Csokoládé ügyben már olvastam a bejegyzéseket, összeállítottam a listámat, a halak és egyéb tengeri herkentyűk engem nem hoznak lázba, minden másra viszont nyitott vagyok. Előre is köszi

10:50 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Mi lesz azokkal akik külföldröl szeretnenek sorsjegyet venni? Eddigi felajanlasok csak Magyarorszagra szolnak!

5:19 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Judit,
rengeteg kicsi bolt van mindenfelé, nem tudom, milyen napon mész, ha szerdán, akkor feltétlenül ajánlom a Chatelain téren lévő piacot, ott a környéken is sok ínyenc bolt van. Ha meg sok időd van, akkor egy bolt kihagyhatatlan: ROB gourmet market. kicsit kiesik, de fantasztikus. Nem messze van tőle a Cook&Book üzlet, aminek élteveszélyes szakácskönyvrészlege van, meg egyébként is klassz.


külföld: lesznek tárgynyereményre vonatkozó felhívások is, akkor célszerű ezekre jegyet venni. De azt is itthon kell majd szerintem felvenni, a szállítást nem tudjuk megoldani

11:49 du.  
Anonymous Judit szerint...

Köszönöm, Rob boltját nem fogom kihagyni, igazi paradicsomnak tűnik!

9:30 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal