Gözleme I.

Törökországban nemigen tudok olyan ételt mondani, ami ne ízlene (na jó, talán a csirkemelles puding (kazandibi) jutna eszembe így hirtelen, ami mondjuk úgy, „érdekes” volt), egyébként, úgy, ahogy van, mindenükre vevő vagyok. A tavaly őszi isztambuli látogatás alatt csak úgy tobzódtam a gasztronómiai élményekben. (Egyébként ezúton is szeretném elmondani, hogy mennyire örülök, hogy ilyen sokan elmentetek a Ciya étterembe, és hogy erről írtatok nekem!)

Az egyik kedvencemet szerettem volna most reprodukálni, viszonylag kevés sikerrel.
A gözleme az egyik legnépszerűbb török utcai gyorsétel: anatóliai specialitás – aki járt már Isztambulban, az biztos kóstolta, és látta, amint az asszonyok az éttermek kirakatában ülve gyártják a töltött palacsintákat. A vékony lepényt vaslapon sütik, tölteléke leggyakrabban spenót, sajt (ami lehet feta, vagy más), burgonya, vagy darált hús. A legkiválóbbat egy szuper nargile, vagyis vízipipa-bárban ettem, ahol a helyi tempót és hangulatot átvéve, egy egész délutánt töltöttünk, helyi egyetemistákkal beszélgetve, társasjátékozva (aminek most hirtelen nem jut eszembe a neve). Feltétlenül ajánlott program! Itt a néhány óra alatt nagyjából mindent végigkóstoltunk, ami kapható volt ( a pincérek kedvencét, a cappucino-s vízipipát is beleértve), a gözleme volt azonban a legemlékezetesebb. Nos, nekiálltam, de –bár a végeredmény nem volt rossz – azért jó messze volt a céltól. A hibát valószínűleg a tésztával követtem el. Legközelebb talán inkább megpróbálok yufka tésztát szerezni (a rétestésztánál vastagabb, zsírosabb tészta). A tészta, amit gyúrtam (liszt, olívaolaj, só, víz) túl kemény és száraz volt, valószínűleg túl hosszú ideig is sütöttem, így nem tudtam rendesen összehajtani. Szóval, végül inkább serpenyős pizza-szerű volt, annak viszont nem rossz. A töltelék (vajon párolt hagyma, spenót, feta, gruyere) ellenben remek, ez így ahogy van, maradhat.

Remélem, hamarosan használható recepttel is elő tudok állni.