Szedd magad!

Micsoda szerencse, hogy az embernek vannak olyan barátai, akiket mindem marhaságra be lehet őrjíteni. Például, hogy koncert után üljünk be egy osztrák dokumentumfilmre, amely az élelmiszeripar globalizációjáról szól (nincs is kellemesebb szombat esti program, ugye. Egyébként kifejezetten érdekes, és utána nem éhes az ember). Vagy hogy keljünk fel hétvégén korán, és vezessünk le két órát azért, hogy epret és salátát szedjünk (szegény városlakók…). Egy észak-francia faluban landoltunk, ahol földeken, könyékig sárosan szedegettünk mindenfélét. A hálózat az egész országban működik, májustól szeptemberig a szezon zöldségeit, gyümölcseit lehet szedni. Most pl. epret, rebarbarát, salátát, spenótot. Továbbá krumplit, hagymát, zöldfűszereket, virágokat. A pultnál pedig vásárolhatóak dzsemmek, paték, bio-almalé, meg hasonlók. Az eper volt a főcél, amely azért még itt a földeken sem volt olyan igazi igazi eperízű, na de legalább nem Marokkóból, vagy spanyol üvegházakból érkezett. Egész hatékonyak voltunk, viszonylag gyorsan lebonyolítottuk az akciót, délután már a konyhámban vártak feldolgozásra a szerzemények. Estére befutott egy barátom, aki már részesült is a jóból.

A saláta elképesztően ropogós, friss – sima mustáros vinaigrette-et kapott, fantasztikus. Ez eredetileg előétel lett volna (mert olyan, akinek lehet ilyet adni), aztán kiderült, hogy nem éhes, úgyhogy egy hirtelen mozdulattal, tésztához előkészített (Nagycsarnokból származó) friss zöldborsó és pirított kolozsvári is rákerült, rámorzsoltam továbbá némi friss juhsajtot. Ez így eléggé mennyei volt. Mivel nem volt éhes, csak háromszor repetázott az édességből: epres rebarbarakompót –ehhez pár szem epret pürésítettem, átszűrtem, ebbe tettem a feldarabolt rebarbarát, cukrot, citromlevet, és puhára főztem. Végül friss epret vágtam bele. A tetején mentafagyi. Máskor is szedek.