Ricottás-áfonyás mini palacsinta

Azt hiszem, az akkut konyha- és főzéshiányomat az elmúlt egy-két hét után a hétvégén, jobban mondva konkrétan egy péntek délután sikerült csillapítani. Szombaton csupa partytime – évadnyitó brunch és lakásavató – mindkettőhöz természetesen vállaltam némi gasztronómiai hozzájárulást. (A két party egy nap picit logisztikai kihívás volt, de annál jobb) A brunch-ra (erre vittem múltkor a narancsos-csokis sütit) a sült paprika salátát rendelték, de édesség téren szerencsére engedélyezték az újítást, úgyhogy ezt a ricottás-áfonyás mini palacsintát vittem. Elfogyott.

A lakásavatóra, amely véletlenül pont ugyanaznap volt, csak este (és 250 km-el odébb) olyat kellett vinni, ami túlél egy 2,5 órás autóutat. (Végig azon izgultam, nehogy pont most történjen valami, vizualizáltam, amint party szerelésben a rendőröknek kinyitom a kolbász szagú csomagtartót…) A lakás avatója kapott sok szeretettel egy hatalmas „Ungarische Salami” tálat, tálastól, celofánnal, nagy piros masnival átkötve. Otthonról hoztam természetesen mindent, úgyhogy téliszalámi, kétfajta kolbász (Hartai és csípős mangalica) és füstölt libamell volt rajta. Német vendéglátóm nagyon örült, de előrevetítette, hogy a többségben francia nemzetiségű hímnemű vendégei szerinte hozzá sem fognak nyúlni, mert annyira vigyáznak a vonalaikra, hogy kizárólag a felszeletelt sárgarépát fogják fogyasztani. (pedig a libamellen nem is mertem rajtahagyni a zsíros részt..). Természetesen utolsó morzsáig elfogyott minden. Kaptak még egy nagy adag diókrémes palacsintát (20 palacsintát sütöttem, megtöltöttem, majd mindegyiket három azonos darabra vágtam), amelyből szintén nem maradt egy darab sem.

A délelőtti brunch-ra pedig ricottás-áfonyás mini palacsinta. Ez hasonló, mint egy amerikai palacsinta, csak sokkal, de sokkal finomabb. Bevallom, azért egyáltalán nem rajongok, túl nehéz, túl pufók, túl semmilyen, soha nem szoktam csinálni. Ez a ricottás változat ellenben isteni, a túrótól könnyű, krémes a tésztája, a narancshéjtól pikáns, a pont az „i”-n pedig természetesen az áfonya. Mélyhűtöttet használtam, ez biztosította, hogy a gyümölcs nem folyt szét kékre, hanem megtartotta a formáját és színét. Tudom, hogy otthon nem nagyon kapható áfonya, ott mélyhűtött málnával készíteném, szerintem azzal is zseniális lehet. Mellé zöldcitrommal, mézzel és vaníliával kikevert joghurt volt. Receptből milliónyi van, én Petra receptjét vettem alapul, aki az Olive magazinból vadászta, továbbá hasonló recept megtalálható a Good Food szeptemberi számában is. Picit azért módosítottam. A korrektséghez hozzátartozik, hogy a kisütése rendkívül idegőrlő, mivel nem lehet normálisan megfordítani, annyira lágy a tészta. Kizárólag stabil idegállapotban javasolt nekikezdeni. Főleg a dupla adagnak. A kulcsszó bátorság. Merjünk. Hirtelen mozdulattal (és lehetőleg egy széles késsel, vagy lapáttal) kell megfordítani, így is folyik, de másképp nem megy.

Recept

Hozzávalók (kb. 16db)

35dkg ricotta, szobahőmérsékleten
2dl tej
4 tojás, szétválasztva
14dkg liszt
10dkg cukor
1tk sütőpor
fél narancs reszelt héja
fél vaníliarúd kikapart magja, vagy 1tk vaníliakivonat
25dkg mélyhűtött áfonya, vagy málna (fagyott állapotban)

A ricottát simára keverem a tejjel és a tojássárgájával. Beleszitálom a lisztet, hozzáadom a sütőport és a cukrot, ill. a csipet sót. Belekeverem a narancs reszelt héját és a vaníliát. A tojás fehérjét kemény habbá verem, majd óvatosan beleforgatom a masszába. Hozzáadom a fagyott áfonyát (vagy málnát) –ez a sütés alatt pont jó állagú lesz, nem kell előtte felolvasztani. Serpenyőben olajat hevítek, majd 2-2 evőkanálnyi adagokat teszek bele. Amikor látszik, hogy az alja pirul, a teteje pedig kezd szilárdulni (mindig folyós marad egy picit), hirtelen mozdulattal megfordítom és a másik oldalát is aranybarnára sütöm (végig közepes lángon). Kikevert joghurttal tálalom (vagy ha desszert, akkor vaníliafagyival).