Pesti gasztrosznob fanyalgás, de nemcsak

Mivel külföldi vendégeim voltak, nem mertem új helyekkel kísérletezni.

Costes – Róluk lelkesedtem már eleget, nem kell őket állandóan dicsérni. Állandó, magabiztos, magas színvonal, nem ettem még náluk soha rosszat. Imádok idejönni. Ők bárhol a világon megállnák a helyüket (csak ott sokkal drágább lenne) Hangulat, kiszolgálás, tálalás csillagos ötös, kaja szintén, a magyaros vonal is kiváló (bár kivételesen a desszertfronton találtam kifogást –a créme brulée most nem volt az igazi..)

Cafe Kör – Nagy kedvenc, bármikor, bárkivel szívesen ebédelek itt. Én házit meghazudtolóan kiváló csirkeszárnyas zöldborsólevest ettem, a külföldieknek pedig itt ízlett legjobban a pörkölt. A Gundel palacsinta feledhető.

Menza –hm, hm, ez most jóindulattal is csak nagyon átlagosra sikerült. Langyos leves, hideg mákos guba, a kiszolgálás viszont csúcsszuper, mint mindig.

Gerlóczy Kávéház – bevallom, az első látogatáskor egyszer már teljesen leírtam őket, mind a kiszolgálás, mind az étel épphogy csak megütötte az alsó küszöböt. (Na jó, még azt sem) De mostanában hallottam róluk jókat is +valljuk be, a lokáció fantasztikus. És van reggeli. Meg szódásüveg. Lesújtó ítélet: nem győztek meg, továbbra is alsó közepes. A foglalásunk nem volt meg. Pincérek felkészületlenek („ A citrom-mousse-ban van zselatin? Ezt én meg nem mondom, nem mi készítjük….). Reggelire totális teltház – továbbá komoly kapacitás- és tempógondok –valami nagyon nem stimmel a logisztika körül, egy tejeskávé 50 perc alatt érkezett meg. A bundáskenyér is – jéghidegen. Milyen kár egy ilyen helyért.
Noir et L’or (ez kísérlet volt, második nekifutásra, külföldiek nélkül) – külön post-ot kap, mert komplex élmény. Ha nem trendi akarna lenni, hanem egyszerűen csak jó, a séf állandóan ott lenne, és mernének bátor döntéseket hozni, akkor akár lehetne egyszer még jó is.


Két Szerecsen – régen rengeteget jártam hozzájuk, nagyon szerettem. Aztán valahogy elmaradt, vagy két éve nem voltam. A felújítás után véletlenül keveredtünk most ide, szintén a külföldiekkel.
A nagy helyzet: jelentem, meglepetésszerűen lefőzte az összes fent említett éttermet. Egyszerű, fakszni nélküli, nem túlragozott, letisztult, magabiztosan érett étlap, amelyen le mernek csak annyit írni, hogy mondjuk lazac citrommártással. Vagy, hogy grillezett vajhal zöldbabbal és paradicsommal. Ez utóbbit ettem, és olyan volt, hogy egyszerűen nem hittem a számnak. Pedig Pesten jó halat enni nem annyira egyszerű. A vajhal vajhal ízű volt, a zöldbab zöldbab, a paradicsom paradicsom. Semmi felesleges fűszerezés, semmi elsózás, semmi túlsütés. Ez maga a megtestesült tökély volt, totális gasztrokatarzis. Hozzá a legfrissebb, legropogósabb kevert saláta, kifogástalan vinaigrette-tel. Egyik külföldi vacsorapartnerem kacsamellet rendelt, medium –azt mondta, hogy soha nem evett még ennyire tökéletesen elkészített kacsát. Másik csípős, padlizsános csuszát, amely igazi(!) paradicsommártással készült, harmadik pedig salátát és egy zseniális köretet: apró sült burgonyát, blansírozott, friss spenótlevelekkel.
Teljesen kétségbeestem, hogy nem tudok semmibe belekötni. Alig várom, hogy megint menjek, és végigkóstoljam az étlapot.

Na jó, most már itt vagyok ismét a saját konyhámban, úgyhogy elég a dumából, jövök főzni.