péntek, május 02, 2014

Rebarbara-alma-eper morzsasüti


A héten nagy baráti társaságnak főztem, ilyenkor természetesen a desszert sem maradhat el. Minden napra egy. Túrós rétes, lisztmentes máktorta, kuglóf. Egyszerű édességek, amelyeket viszonylag gyorsan el lehet készíteni nagyobb mennyiségben is (12-20 főre). Mivel a legközelebbi közért kb. harminc kilométerre volt, az is fontos szempont volt, hogy olyan hozzávalókból készüljön, amelyek az alapkamránkban megtalálhatóak. Néhány különlegesebb kiegészítőt vittem magammal Budapestről (vanília, fűszerek, csokichipsz, kandírozott gyömbér, stb), egyébként a közértből és a kertből gazdálkodtunk.

A morzsasüti egyik késői reggelink/brunchunk desszertje volt – ezt azért szeretem, mert bármilyen gyümölcsből lehet sütni, és recept szinte nem is szükséges  hozzá, mert a mennyiségeket könnyen meg lehet jegyezni. 1:1:1 – vagyis azonos mennyiségű liszt – cukor és vaj szükséges a morzsához. Az alábbi mennyiségből 12 kis adag jön ki (hat nagyobb). Mellé hideg vaníliás tejfölt adtam. A gyümölcsöket össze szoktam forgatni egy kis keményítővel, hogy kicsit megkösse a gyümölcsökből kisülő levet, de mivel most nem volt, ezt most elhagytam. Ez a desszert továbbá azért is praktikus, mert ha esetleg van a társaságban valamilyen speciális étrendet tartó barát (nálunk van), akkor ahhoz is lehet alkalmazkodni. Gluténérzékeny barátnőmnek egyszerűen a gyümölcsökből kivettem külön egy adagot, és azt a nagy tepsi mellett sütöttem, ő gluténmentes kekszet szórt a tetejére magának.



Rebarbara-alma-eper morzsasüti
Hozzávalók (12 kis adag)

1,5 kg rebarbara
4 alma
25 dkg eper
15 dkg nádcukor
2 citrom leve
20 dkg hideg vaj (+kevés a tepsi kikenéséhez)
20 dkg liszt (fele lehet teljes kiőrlésű, vagy zabpehely)
20 dkg cukor (lehet xilit)


A sütőt előmelegítjük 200C fokra. Egy nagy tepsit kissé kivajazunk. Az összes gyümölcsöt feldaraboljuk (a rebarbarát nem kell meghámozni, mert a héja kicsit segít tartani a gyümölcs formáját.) A tepsibe szórjuk, meghintjük a 15 dkg cukorral, hozzáadjuk a citromlevet, majd alaposan összeforgatjuk (kézzel a legkönnyebb). (Ilyenkor össze szoktam keverni 1-2 evőkanál keményítővel). Egy üvegtálba reszeljük a hideg vajat (vagy felkockázzuk), hozzáadjuk a lisztet és a cukrot, majd kézzel gyorsan összekeverjük, összedörzsöljük, hogy durva morzsa állagot kapjunk. Rászórjuk a gyümölcsök tetejére. Kb. 45-50 percig sütjük, amíg a teteje megpirul, és a gyümölcsök sziruposan bugyognak. A sütés idő gyümölcstől, sütőtől és mennyiségtől is függ –ez a nagyobb mennyiség bő 50 percig tartott. Vaníliás tejföllel tálaltam, de vaníliafagylalt, vagy öntet is kiváló hozzá.

 

 

3 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Szia, vaníliás tejfölt hogy készíted?
Köszönöm,
Ági

4:25 du.  
Blogger Szil szerint...

Szia,

alig várom, hogy legyen fél órám, hogy elkészíthessem! Hány fokon sütötted?

Köszi!

9:13 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szia,

Még forró meggyes morzsasütire joghurt-porcukor-citromlé keverékét szoktam önteni. Nagyon megy hozzá :-)
Ildó

1:33 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal