hétfő, március 07, 2011

Boutiq’Bar, itt Budapesten

Nem igazán állt hozzám közel a koktélok világa.

Soha nem terveztem (most sem), hogy koktélbárt ajánljak. Amikor azonban olyan - jó értelemben vett- megszállottsággal, elhivatottsággal és professzionalizmussal találkozom, mint amilyen Nagy Zoltáné és Kocsis Lilláé és az ő belvárosi Boutiq’Bar-juk, rögtön viszketni kezd a tenyerem, hogy megoszthassam, hogy minél többen tudjanak róla, hogy micsoda helyek vannak a városunkban. A Toplistában található koktélbáros listán egyébként nem véletlenül őket illeti az első helyezés, koktélrajongók körében és a szakmában is jól ismertek, és elismertek, a legjobbként tartják őket számon, magam részéről késői felfedező és csatlakozó vagyok.
Érzetre pici, intim hely (csak másodjára tűnt fel, hogy az áttetsző üvegpadló alatt még egy komplett alsó szint is megbújik). Sötét, vörös plüss, fülledt bárhangulat uralkodik, a makulátlan külsejű, nyakkendős, (csinos) bártenderek töltik meg a teret személyességgel, a zene pedig csak pont annyira hangos, hogy normálisan beszélgetni is lehet. A bárpult mögött italok és kiegészítők végeláthatatlan sora. Nagyon tetszik az a finom (tudatos, vagy ösztönös?) arányérzék, ahogyan egyensúlyban van tartva az exkluzivitás és a közvetlenség, mindkettő úgy van jelen, hogy az ember nagyon jól érzi magát benne, és nagyon ki tud kapcsolni. Egy ilyen helynek, végső soron, nyilván ez a célja.
Nincs túl nagy összehasonlítási alapom, ritkán járok koktélbárokba, de abban szinte biztos vagyok, hogy a Boutiq’Bar abban különbözik bárkitől is leginkább, hogy legalább két évvel és két lépéssel a hazai piac előtt jár (és ennek viseli minden előnyét és hátrányát ). Mintha nem is Budapesten lennénk, hanem Londonban, vagy New York-ban. Mind Zoli, a tulaj, mind az egész csapat felkészültsége és karaktere egyedülálló, nehéz lehetett őket megtalálni. Létezik a bár irányzatát tekintve hivatalos terminológia is (neo speakeasy), mint műveletlen és laikus koktélfogyasztó azonban leginkább amolyan gourmet-, vagy csúcskoktélbárnak nevezném, amelyben egy csúcsétteremhez hasonlóan a minőségen, a kreativitáson és az arányokon van a hangsúly, és amelynek befogadásához némi nyitottság és felfedezőkedv is jól jön. Itt nincs gigaméretű, napernyős, tejszínes piña colada (de van rá alternatíva), csak a legjobb alapanyagokkal dolgoznak, és a koktélokat kifinomult, harmonikus ízek és elegáns, visszafogott tálalás jellemzi.
Nem igazán állt hozzám közel a koktélok világa.
Aztán Zoli szerényen a kezembe nyomott egy könyvet, amelynek a jelentőségét igazán csak később értettem meg, amikor otthon végiglapoztam. Aczél Miksa, American Bar, Útmutató az amerikai hűsítő és hevítő italok készítéséhez. Ez az első magyar koktélos szakirodalom, amely 1899-ből származik. A Boutiq’ Bar tulajdonosai pedig fogták magukat, az összes receptet újratesztelték, kiegészítették rövid megjegyzésükkel és tetszési indexükkel, és újra kiadták (a bárban kapható). Szép könyv, amelynek szépsége és hitelessége a részletekben rejlik (pl. abban a részben, amelyben leírják, hogy hogyan választották ki, hogy milyen márkájú hozzávalókkal teszteljék újra a receptúrákat). A könyv mellé egyébként CD is tartozik, rajta rengeteg recepttel és 30 fekete-fehér kisfilmmel, Gershwin zenéjével.

Nem igazán állt hozzám közel a koktélok világa.
Aztán elkezdtünk a bárban kóstolgatni –ki-ki a maga habitusának és tempójának megfelelően óvatosan, majd bevállalósabban, bátrabban. Jöttek sorjára az izgalmas ízpárosítások: kókusz és zeller; uborka és tőzegáfonya, passiógyümölcs és chili, lícium (goji bogyó) és bodza. Kikerültek az első körös kedvenceink is (Dry Pink, Absolute Budapest Múzsa, Polish Martini, Crazy, Cocktail with no name, stb.). Azóta pedig áttanulmányoztam a teljes Aczél Miksa könyvet, és abból is majd kóstolnék, pl. a Maiden Blush-t (málnaszörp, citrom, maraschino, gin), amely az egyetlen öt pontos, azaz nekik elvileg a legjobban tetsző ital.
Nem igazán állt hozzám közel a koktélok a világa. Csakhogy ez egy teljesen új világ.


Boutiq’Bar
Paulay Ede u.5.
Ny: kedd-szombat, 18h-hajnalig
nagyobb társasággal foglalás ajánlott
Itallap árakkal
London Academy of Bartenders
(A Boutiq’Bar mixeriskolája)

Címkék:


 

 

14 hozzászólás:

Blogger nagyzoli szerint...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

10:12 du.  
Anonymous Rea szerint...

koktelert a Negroba kell menni:-) szerintem.

4:54 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

miert negroban van kauffman es Gvine??

10:40 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

A barátnőmék a Doblo tulajával voltak ott egy késő este. Mivel a tulajdonosok ismerik egymást, vittek jó minőségű bort is, cserébe a kései óráért. Alig akarták kiszolgálni őket és a személyzet nagyon 'morcos' volt.
Amúgy a hely szép és 'trendi', csak a hozzáállás nem az.
Üdv,
D.

11:48 de.  
Anonymous LaBib szerint...

Tegnap este volt alkalmam személyesen is megismerni a helyet, és nagyon kellemes élménnyel gazdagodtam. A menü opcionális, ahogy ők mondják:), és szívesen segítettek nekem megtalálni a hozzám közel álló ízeket.. A nevét sajnos nem sikerült megjegyeznem, de a tequilas, fahéjas, virágos kombináció valami fantasztikus!!

2:21 du.  
Blogger boutiq szerint...

Kedves D.

A nevem Nagy Zoltán és én vagyok a Boutiq'Bar tulajdonosa.
Mivel itt voltam azon az ominózús estén, sajnálattal kellett konstatálnom, hogy az ö által leírt eset csak részben igaz.
A Doblo tulajdonosát nem ismerem jobban, mint bármelyik olyan vendégemet aki egyszer volt bent.

Ha valaki túl sokat iszik elveszti józan itélő képességét.Ez történt jelen esetben is.(Mi nem iszunk munka közben, főleg én nem.)

Szívesen járnék olyan helyekre ahol a személyzet ennyire morcos és ilyen a 'hozzáállás' mint nálunk.

A kedves barátnőjét meg üdvözlöm!!!:-(
Tisztelettel Nagy Zoltán

3:53 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Végre egy Boutiqos bejegyzés a ChV-n! Hozzám sem áll közel a koktélok világa, de a Boutiqba újra és újra visszatévedek... és még soha nem csalódtam. :) Ha a vendégnek bármire szüksége van, csak egy szavába kerül, s az urak amit lehet megtesznek érte. A vendéglátás legszebb példája a városban. Szóval igen,ez egy teljesen új világ.

4:24 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

A dobloban van kauffman, vagy vlmi minosegi ital?))
tudnak ott italt keverni?
van egyaltalan olyan magyar bar amit meg londonban is ismernek???
mert a boutiqBart ismerik

4:31 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

A Boutiq-nál minőségibb hely nincs a városban, a kiszolgálás pedig még erre is rátesz egy lapáttal, punktum. Az ilyen hiteltelen kommentek pedig szót sem érdemelnek, talán csak annyit, hogy butaság ilyesmivel próbálkozni, mert inkább visszefelé sül el a stuki...

5:56 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Mautner Zsofiaval ellentetben en szamos koktel barban jartam/kostoltam/dolgoztam szerte a vilagban, tobb kontinensen es azt kell hogy mondjam hogy velemenyem szerint A boutiq' akarhol megallna a helyet! Budapesten pedig valoszinuleg jocskan "megelozve korat" egyertelmuen a legjobb...

En lennek a legboldogabb ha lenne tobb ami akar csak megkozeliti...

Koktelert termesztesen a Negroba is lehet menni, bar sem az alkoholhoz valo hozzaertest, sem a kiszolgalas mimnoseget, se a vendegkort nem emlitenem egy lapon a Botiqueval..

Ami a szemelyzetet illeti bar torzsvendegnek nem neveznem magam, ennek ellenere "morcos" kiszolgalassal nem talalkoztam soha... mitobb a sracok neha fantasztikus profizmussal es kedvesseggel kezeltek a "megfaradt" vendeket..:)

Azt hiszem sokadmagam neveben koszonom Zolinak hogy megalkotta a Boutiq' bart, illetve Mautner Zsofianak hogy postot szentelt a helynek!!

ps. Rolinak, Gabornak es Ferinek pedig mind az eddig elkeszitett 12736 db chillis shotert!!! es a vegtelen turelmukert P. Ma

7:14 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Mautner Zsofiaval ellentetben en szamos koktel barban jartam/kostoltam/dolgoztam szerte a vilagban, tobb kontinensen es azt kell hogy mondjam hogy velemenyem szerint A boutiq' akarhol megallna a helyet! Budapesten pedig valoszinuleg jocskan "megelozve korat" egyertelmuen a legjobb...

En lennek a legboldogabb ha lenne tobb ami akar csak megkozeliti...

Koktelert termesztesen a Negroba is lehet menni, bar sem az alkoholhoz valo hozzaertest, sem a kiszolgalas mimnoseget, se a vendegkort nem emlitenem egy lapon a Botiqueval..

Ami a szemelyzetet illeti bar torzsvendegnek nem neveznem magam, ennek ellenere "morcos" kiszolgalassal nem talalkoztam soha... mitobb a sracok neha fantasztikus profizmussal es kedvesseggel kezeltek a "megfaradt" vendeket..:)

Azt hiszem sokadmagam neveben koszonom Zolinak hogy megalkotta a Boutiq' bart, illetve Mautner Zsofianak hogy postot szentelt a helynek!!

ps. Rolinak, Gabornak es Ferinek pedig mind az eddig elkeszitett 12736 db chillis shotert!!! es a vegtelen turelmukert P. Mate

7:16 du.  
Blogger Gábor szerint...

Hehe vannak primitiv névtelen emberek akik miután az alkohol elpárolog belölük nem merik levonni a konzekvenciát ,
de rágalmazni lejáratni szeretnének valakit valamit . NEM KELLENE
A DOBLO-ban játszadozni ? Avagy azt kritizálni ?
Ott még nem voltam , de lemerem fogadni ha lemennénk
találnánk sok hiányosságot . Vannak emberek akik a tökéletességet
és Profizmust nem tudják elfogadni (mert ök erre képtelenek)
Don Luka

8:56 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Boutiq? Második otthonom! Velem mindig kedvesek voltak... Lehet a "kedves" barátnődben volt a hiba?

Ja és a nevem Rozsnyói Krisztián, mert én vállalom! ;)

11:38 de.  
Blogger Dániel szerint...

Boutiq? Az elsodleges otthonom. Szanalmas-e vagyok?

11:49 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal