Kínai omlós csirke

„ Belélegezte a felszálló aromákat. „Finom illata van”.
„Még nincs kész.”
Közelebb hajolt. „De hát ez nincs is egyben. Azt hittem. Fel van darabolva.” És tökéletesen összeillesztve.
„ Igen” mondta. Ez a kuai, falatnyi darabokból áll.
„Hogy készült?”
„Az utolsó kínai főszakács-ban van”. A csirkét forrásban lévő vízbe teszed...."
„Mennyi vízbe?"
„ Az a csirkétől függ. Ha egyszer, kétszer elkészíted, már könnyen eltalálod. Ismét felforralod, majd leveszed a tűzről. Lefeded, hagyod állni, amíg kihűl. Minden egyes alkalommal tökéletes.”
(Szabad fordítás Nicole Mones, The Last Chines Chef című könyvéből)

A párbeszéd a regény egyik legdrámaibb és legmeghatóbb jelenete alatt hangzik el. Maggie, a hirtelen megözvegyült újságíró Pekingbe utazik, mert férje tragikus halálát követően egy kínai nő apasági pert indít, és azt állítja, hogy egy ötéves gyermeke van tőle. A nehéz küldetést megkönnyítendő, Maggie kiadója megbízza, hogy készítsen portrét Sam Liang-ról, az utolsó kínai császári főszakács unokájáról, aki éttermet nyit, és az olimpiai nemzeti szakácsválogatott tagjait kiválasztó versenyre készül. Persze, szerelem, dráma, minden jön, közben pedig rengeteget tudunk meg a kínai gasztronómiai kultúráról, annak változásairól, filozófiájáról, emblematikus, szimbolikus ételeiről, és sokat főznek.

Nicole Mones (Lost in Translation) könyve női könyv, férfiaknak, azt hiszem nem tetszene. Bár a komoly kutatásokon alapuló gasztronómiai vonulat tartalmas és érdekfeszítő, azért a romantikus, drámai történet a meghatározóbb. Utazásra való, kellemes olvasmány, de ebből a műfajból nagyon hatásos (remélem, valaki kiadja majd magyarul). Ha nem is illeti irodalmi Nobel-díj, az biztos, hogy elolvasása után, 1. azonnal Kínába vágyik az ember, 2. bonyolult, kifinomult, autentikus kínai ételek után sóvárog hiába. Az a bizonyos csirkés jelenet pedig olyan intenzív, hogy napokig csak erre bírtam gondolni, annyira kívántam. Hogy azért mégsem egy romantikus regény instrukcióira bízzam magam, utánanéztem, hogy valóban létezik-e ilyen – bizony, ez az egyik leghagyományosabb elkészítési mód. A receptek némileg eltérnek, de úgysem az a lényeg, hanem a metódus. A csirke gyakorlatilag nem a tűzön fő meg, hanem csak lefedve, a forró vízben áll. Ugyan tudom, hogy szokták ezt a főzési módszert alkalmazni pl. tojás esetében is, de hússal nem próbáltam még, nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyiben fog eltérni az állaga. Hát, bevallom, ilyen finom főtt csirkehúst életemben nem ettem még, egészen különlegesen puha, omlós, átható hús íz jellemzi, amelyet finoman átjár a fűszerek aromája. Egyszerűen semmi nem kell mellé.

Az elkészítés módja:
Egy egész csirkét megmosunk, papírtörlővel megszárogatunk. Kívül, belül bedörzsöljük sóval. Egy nagy lábasban feltesszük főni a vizet, amelybe karikára vágott gyömbért, újhagymát, esetleg néhány szem csillagánizst, valamint sót teszünk (kb. literenként egy púpos ek-t). Felforraljuk. Amikor forr, belehelyezzük a csirkét. Annyi legyen a víz, hogy a csirkét teljesen ellepje. A csirke lehűti a vizet, a forrás megszűnik. Ekkor ismét felforraljuk, közben lehabozzuk. 10 percig főzzük. Ekkor levesszük a tűzről, lefedjük, és állni hagyjuk, amíg langyosra hűl. Néhány instrukció 1 órát ír, másik 3 órát. Én egy 80dkg-os csirkét főztem, és egy és negyed óráig hagytam, tökéletes lett. Ha egy 1,5 kg csirkét főzünk, akkor valószínűleg 1,5-2 óra lehet, ha késsel beleszúrunk, lehet érezni, hogy kész-e. Serpenyőben, vagy wokban olajat hevítünk, amelyben röviden, egész apróra vágott gyömbért és újhagymát átforgatunk. A csirkét feldaraboljuk, meglocsoljuk az illatos olajjal, opcionálisan megszórjuk friss korianderrel. A maradék főtt húst fel lehet használni salátákhoz, a főzőlevet pedig leveshez.