csütörtök, szeptember 21, 2006

Spaghetti pirított kelkáposztával, bacon-nel és gorgonzolával

Valljuk be, a kelkáposzta nem tartozik a legszexibb ételek közé. Sem a kelkáposztafőzelék (fú de ennék..), sem a rakott kel, sem a frankfurti leves. Itt az ideje, hogy kezdjünk vele valami mást is. Egyébiránt eszméletlenül egészséges vitaminbomba, rengeteg kálciumot tartalmaz, tehát jót tesz a csontjainknak, továbbá nagyon alacsony az energiatartalma. Európában már több mint ezer éve termesztik, valószínűleg Savoyából származik (angolul savoy cabbage). A jellegzetes, kellemetlen szaga, amely miatt nem olyan népszerű, állítólag egy bizonyos főzési ponton bontakozik ki, mégpedig amikor elkezd puhulni. Azaz, ha ennél sokkal rövidebb ideig főzzük, akkor ez nincs, tehát kulturáltan készíthető.

Többek között ezért is egyik nagy kedvencem a pirított kelkáposzta. Ez kb. 3 perc alatt elkészül, és olyan változatosan variálható, hogy hangulattól és kedvtől függően lehet belőle a végén akár ázsiai ízvilág (jó sok fokhagymával, gyömbérrel és osztrigaszósszal –amely utóbbinak csak a neve ijesztő, egyébként olyan, mint egy sűrű, füstös ízű szójaszósz), akár teljesen lelkesen ehető, szinte nullkalóriás vacsora (petrezselyemmel, fokhagymával), akár ilyen laktató, szofisztikált, egyáltalán nem nullkalóriás tésztaétel. A Nők Lapja Café wok-os anyagához készítettem ezt a bacon-os, diós fogást, amely akár magában, akár sültekhez köretként is kiváló. Ennek továbbgondolt változata ez a tészta –a bacon, gorgonzola, dió klasszik trió, a kelkáposztával csodálatos. Teljes kiőrlésű tésztát használok hozzá, mert szerintem az nagyon finom.

Remek kis őszi fogás egy finom pohár borral. Mondjuk itt most vénasszonyok nyara van és 30 fok, de who cares. Utána lehet enni fagyit.

Recept

Hozzávalók (2 személyre)

15dkg spaghetti (teljes kiőrlésű)
negyed fej kelkáposzta (kb. 25dkg), vékonyra szeletelve, vagy gyalulva
fél fej közepes vöröshagyma, vékonyra szeletelve
5dkg húsos, jó minőségű bacon, vagy füstölt császár
5dkg gorgonzola (vagy más kékpenészes sajt), morzsolva
egy marék durvára vágott pirított dió
marék friss petrezselyem
só, bors, olaj

Felteszem főni a tésztát, és al dente-re főzöm. Amíg fő, elkészítem a többit. Teljesen forróra felhevítem a serpenyőt (vagy wok-ot) Amikor szinte füstöl, zsiradék nélkül rádobom a baconkockákat, ropogós pirosra sütöm, kivesszem. Az edénybe 2-3 ek. olajat öntök, és amikor forró, rádobom a hagymát és kelkáposztát. Néhány percig rázogatva pirítom, amíg kicsit összeesik, és a széle megpirul. Bőven sózom, borsozom. A kész tésztát leszűröm, hozzákeverem a pirított kelkáposztát, és amíg forró, rádobom a gorgonzolát, amely ráolvad, a bacon-t, a petrezselymet és a pirított diót. Összeforgatom, és azonnal tálalom.

Címkék:


 

 

4 hozzászólás:

Anonymous kisrumpf szerint...

Kelkáposzta, ó, nálunk kedvenc. Angolos "sausage meat"-tel rétegelve, esetleg hagymaszeletekkel, sóval-borssal, vajjal, "Cabbage Troo style" néven fut, talán hallottál róla. Szintén kiadós téli kaja. De pirítva... ez új.

5:22 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

hasonlót szoktam előadni kínai kellel. fokhagyma, chilli, só, bors, bacon. a tetejére, kőkemény juhsajt reszelve. világbajnok. mire mindenki kezet mos, átöltözik vásárlás után, már készen is van:-))) üdv. timi

1:22 du.  
Anonymous kiselek szerint...

Pirított kelkáposztát a Bajor Sarok nevű helyen ettem először, és azóta rendszeresen készítem. Ott szűzérérméből készült flekkent adtak a baconos kelkáposztához (vagy fordítva?).
Viszont ez a spagettis-gorgonzolás változatot sürgősen ki kell próbálnom..:)

3:15 du.  
Anonymous dia szerint...

Kipróbáltam, épp most lapátolom befele. Elsőrendű - mind látványra, mind ízre (o;

2:08 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal