csütörtök, szeptember 14, 2006

Húskrumpli: Sült burgonya friss spenóttal és sült parikával, Boursin-nel töltött csirkemell

Annyira, de annyira szeretek vendégeknek főzni, és mostanság nem panaszkodhatok, igazán kiélhetem magam, jövés-menés van folyamatosan. Kedden kedves barátaimat vendégeltem meg, a menü pedig a hétfő esti sport alatt alakult ki (hm, valóban kissé bizarr, hogy a taposógépen cikáznak a gondolataimban a pástétomok és sütemények, de hát szerencsére senki nem lát a fejembe, és így legalább nem arra koncentrálok, hogy még hány perc van hátra). A végeredmény:

Avokádó lazacpástétommal
Boursin-nel töltött csirkemell, sült burgonya friss spenóttal és sült paprikával
Zöldsaláta
Friss mangó, joghurtfagyi&mangógranita

Ez azért is jó menü, mert a főételen kívül mindent előző este megcsináltam, így munka után csak a köretet és a csirkét kellett összedobni. A krumpli elsüldögél magában, azzal semmi tennivaló, a csirkét még reggel előkészítettem, viszont utolsó percben érdemes megsütni, mert úgy a legfinomabb. A csirkemellhez négy csirkemellfilét (á 15dkg) egy-egy fólia közé helyeztem, egész vékonyra klopfoltam. Sóztam, borsoztam és szerecsendiót reszeltem rá. Nagyvonalúan megkentem Boursin sajttal (az az igazi, de helyettesíthető más fokhagymás, fűszeres krémsajttal), a fólia segítségével szorosan henger alakúra göngyöltem, kívülről is fűszereztem, és bekentem olívaolajjal. Fogpiszkálóval összetűztem a két végét, majd fóliástul a hűtőbe tettem. Este vajban pirosra körbepirítottam magas lángon, majd levettem közepesre, kis fehérbort öntöttem alá és fedő alatt 15 perc alatt puhára sütöttem. A Boursin istenien elolvad benne, mintegy szószt képezve a csirkegöngyölegben. A köret pedig:

Recept:

Hozzávalók (4-6 személyre)

1kg apró szemű burgonya
1 egész fej fokhagyma
1 piros kaliforniai sült paprika, apró kockára vágva
30dkg friss spenótlevél
1 salottahagyma, v. fél fej hagyma, apró kockára vágva
fél citrom reszelt héja
fél csokor petrezselyem
8-10 levél bazsalikom
olívaolaj, só, bors

A sütöt előmelegítem 200C-ra.
A krumplit megmosom, megszárítom, és héjastul vastagabb karikákra szeletelem. Egy zacskóba dobom, meglocsolom olívaolajjal, bőségesen sózom, borsozom, összerázom, hogy az olaj egyenletesen befedje, majd kiborítom egy alufóliával bélelt tepsire. A fokhagymát gerezdekre szedem, és héjastul a krumpli közé dobom. 50 perc alatt megsütöm. Közben felkockázom a sült paprikát. Közvetlenül tálalás előtt, felforrósított serpenyőben, pici olívaolajon megfuttatom a spenótleveleket, épp annyira, hogy csak összeessenek. Sózom, borsozom. Összeforgatom a krumplit, sült fokhagymát, spenótleveleket, felkockázott sült paprikát, hagymát, az apróra vágott petrezselymet, bazsalikomot és a reszelt citromhéjat. Ízlés szerint sózom, borsozom, pici olívaolajat locsolok rá. Langyosan tálalom köretként (vagy pl. feta sajttal önálló vegetáriánus fogásként).

Címkék: ,


 

 

8 hozzászólás:

Blogger kiskrumpli szerint...

Nem kifejezetten a mai bejegyzeshez, csak ugy altalaban annyit szeretnek mondani, hogy GRATULALOK ehhez a rendkivul szinvonalas, szemet-lelket-szellemet gyonyorkodteto blog-hoz. Tegnap este bukkantam ra es egy ejszaka alatt vegigolvastam az egy eves termest. Elmeny volt. Koszonom. Turelmetlenul varom a folytatast!

12:40 de.  
Anonymous viráxál szerint...

én is gyakran kapom magam azon a lépcsőzőn, h ilyesmi jár a fejemben :)

10:16 de.  
Anonymous malena szerint...

direkt neked szentelve, nagy önfeláldozóan benyomtam egy desszertet a 2 szerncsétlenben, pedig már vacsiból érkeztem. nos, hiába volt a neve a csodás 'epres mascarponekrém maple syrupban áztatott rétesen', sajna rossz volt. úgyhogy meg kell állapítanom: a hely továbbra is istenkirályság, de a szakács nem cukrász. evvan.

5:25 du.  
Anonymous imecseva szerint...

most már tényleg beruházok egy fagyigépre!

9:46 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

kiskrumpli, köszönöm!
malena, kösz az önfeláldozást:))ugyanezt mondta a barátnőm is, aki volt azóta. Mi is kóstoltunk desszertet, háromból egy nagyon jó volt (szedres túrótorta), kettő kevésbé (katalánkrém, madártej)
Éva, én ezt csak támogatni tudom!

6:59 du.  
Anonymous Házitündér szerint...

Hű, ez nagyon jól hangzik, így egészben, és külön külön is. Kipróbálom hamarosan.

Kérdés: nem próbáltad még a paprikakockákat a krumplival együtt megsütni? Szerintem működne. Mondjuk valószínűleg kevesebb idő kell neki, mint a krumplinak, úgyhogy később dobnám rá a tepsire.

11:21 du.  
Blogger gk szerint...

kipróbáltam, isteni, nálam is vendégváró recept lesz!
kösz.

8:18 du.  
Anonymous Kitti szerint...

köszi a receptet Zsófi(és nem csak ezt az egyet,az egész blogodat imádoom;) ma ebédre ezt csináltam azzal a különbséggel ,hogy a fűszeres,fokhagymás krémsajtot én alkottam és joghurtos spenótot is csináltam mellé. óriási sikert volt=) még egyszer kösziii

3:00 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal