szerda, december 31, 2014

Lencse 2014.


Azoknak ajánlom az alábbi, ázsiai ihletésű lencsesalátát, akik idén a hagyományos lencsefőzelék, vagy lencseleves mellett szívesen kipróbálnak valami mást is. Esetleg azoknak, akik utolsó percre keresnek lencsés receptet, ez ugyanis  bár különleges – hamar elkészül és egyszerű.  A vöröslencse egyébként is nagyszerű alapanyag, mindig tartok itthon, egyetlen hátránya, hogy sajnos a főzés során elveszíti szép korall színét, és átvált kevésbé látványos és dekoratív okkersárgára. Ennél a salátánál az az egyetlen kihívás, hogy a lencse ne főjjön teljesen pürésre, ami kb. 2 percen múlik. Valamelyest mindenképpen fog, sajnos szinte lehetetlen teljesen egyben tartani a lencseszemeket, de ha odafigyelünk, el tudjuk kerülni, hogy teljesen szétessen. Szóval, ott kell állni mellette, és kb. a hetedik-kilencedik percnél nagyon résen kell lenni. 


Én a DM-ben kapható vöröslencsét használtam, de sok helyen lehet kapni. Friss koriander: Culinaris, Lumen zöldséges, Ági zöldséges (Tátra/Wallenberg sarok). Ezt a receptet egyik kedvenc női séfem, Tanja Grandits ihlette (csak nála ugyanez curry formában szerepel). Azok kedvéért, akik pedig mégis a hagyományos lencse mellett voksolnak, a saláta alatt található egy sütőben sült lencsefőzelék recept, azt a csodás cocotte-ban (vagy más, fedeles, sütőbe tehető edényben) kell készíteni, én már minden ilyesmit abban  főzni. Zseniális, mert egyáltalán nem kell ránézni sem + mivel kevés folyadékot kell hozzáadni, a lencse nem fő szét, és extra ízes lesz. Ahogy a leírásban is szerepel, ha esetleg elfelejtettétek előző este beáztatni, akkor főzzétek elő zubogó vízben a lencsét 15 percig, öntsétek le róla, és így kezdjétek a főzést.

A blogról még néhány régebbi lencsés recept:

Akinek megvan, a Főziskola Alapfok kötetemben szerepel klasszikus lencsefőzelék (háromféle módon: rántással, mustáros-tejfölös habarással, és önmagával sűrítve)

Főzelékes Ferinél és Fűszeres Eszternél is van jó lencse, ha még keresgéltek.


Köszönöm szépen, hogy 2014-ben is olvastatok, Boldog, egészségben és sikerekben gazdag Új Évet kívánok mindenkinek!

Csípős-édes vöröslencsesaláta mangóval
Hozzávalók (4 adag)

25 dkg vöröslencse, átöblítve
4 gerezd fokhagyma
fél fej hagyma
1 babérlevél, só
1 nagy lilahagyma, finomra aprítva
2 szárzeller, finomra aprítva
fél mangó, felkockázva
Öntet:
1,5 – 2 citrom leve
3 evőkanál szójaszósz
1,5 evőkanál nádcukor (vagy méz)
1 kis gerezd fokhagyma, lereszelve
3 cm friss gyömbér, reszelve
1 kávéskanál Tabasco, vagy más chiliszósz/csípős paprikakrém (vagy friss chili)
opcionális: 2 evőkanál szezámolaj

1 csokor friss koriander
1 csokor menta
10 dkg pirított mogyoró, vagy kesudió

A vöröslencsét dupla mennyiségű vízben feltesszük főzni. A vízhez adjuk az egész gerezd fokhagymákat (nem kell meghámozni), a fél hagymát, a babérlevelet, és sózzuk. Amikor elkezd forrni a víz, onnantól kezdve 7-9 percig főzzük. Puhuljon meg, de ne essen még szét teljesen pürésre. Azonnal leszűrjük, a hagymát. fokhagymát, babérlevelet eltávoltíjuk, majd szobahőmérsékletűre hűtjük. (Ebben a hidegben ez erkélyen kb. 5 perc). Miközben fő a lencse, elkészítjük az öntetet: egy keverőtálba tesszük a citromlevet (1,5 citrommal kezdjünk, mérettől és savanyúságtól függően adunk még hozzá többet, ha szükséges.) Hozzáadjuk a szójaszószt, a nádcukrot, reszelt fokhagymát és gyömbért (ha van: szezámolajat) és a chilit. A langyos lencséhez keverjük. Hozzáadjuk a lilahagymát, a szárzellert és a mangót, átforgatjuk. (Eddig korábban is el lehet készíteni, kimondottan jót tesz az ízeknek, ha áll egy kicsit hűtőben). Tálalás előtt hozzákeverjük a koriandert, mentát (ha nincs, snidling, petrezselyem helyettesítheti), végül megszórjuk a pirított mogyoróval, vagy kesuval.

Sütőben sült lencsefőzelék narancsos-mustáros sonkával
Hozzávalók ( 4-6 adag)

1 kg lencse, beáztatva
2 babérlevél
1 sárgarépa, meghámozva
1 szárzeller
4 gerezd fokhagyma
1 hagyma
só, bors
1 darab füstölt sonka (50-70 dkg)
4 szem szegfűszeg
1 evőkanál dijoni mustár
2 evőkanál almaecet
1 citrom leve
3 dkg nádcukor
A sonka mázához:
3 evőkanál narancslekvár
2 gerezd fokhagyma, reszelve
2 evőkanál dijoni mustár
1 narancs héja és leve
5 dkg nádcukor

A sütőt előmelegítjük 150C fokra. A beáztatott lencséről másnap leöntjük a vizet, friss vizet öntünk rá, annyit, hogy éppen ellepje. (Ha az áztatás esetleg elmaradt, zubogó vízben forralni kell a lencsét 15 percig, azt leszűrjük, és akkor jöhet rá a friss víz). Egy nagy, öntöttvas lábasban érdemes készíteni, amit be lehet tenni a sütőbe. A lencséhez tesszük a babérlevelet, az egész sárgarépát, a szárzellert, a fokhagymagerezdeket, a hagymát, sózzuk, borsozzuk. A füstölt sonkát megtűzdeljük a szegfűszeggel, és a lencsére ültetjük. A lábast fedővel együtt a sütőbe tesszük, és kb. 70 percig sütjük-pároljuk a lencsét és a sonkát.Amikor megpuhult, kiemeljük belőle a sonkát, és megkenjük a narancsos mázzal. Ehhez összekeverjük a narancslekvárt a fokhagymával, a mustárral, a narancs reszelt héjával és levével, valamint a nádcukorral. A sütőt a legmagasabb, vagy grillfokozatra kapcsoljuk, és a sonkát egy alufóliával bélelt tepsiben betesszük. Kb. 15 percig sütjük, amíg a máz rákaramellizálódik. Szeletelés előtt 15 percig pihentetjük. Közben befejezzük a lencsefőzeléket. A babérlevelet, a répát és a zellert eltávolítjuk. A lencse 1/3-át egy szűrőkanállal kivesszük, majd egy kevés főzőlével és a mustárral simára pürésítjük. Visszakeverjük a lencse másik részébe, ezzel sűrítjük. Ecettel, citromlével és nádcukorral ízesítjük. (A lencse maga olyan finom lesz, hogy a mustáros pürésítés el is hagyható. Azzal együtt viszont főzelékesebb jellegű).



 

 

1 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Lencse édes_csípős változatban:

kevés vízben, lassan puhára főzni a lecsét.
Fűszerek: fahéj, szegfűszeg, szegfűbors, rózsabors, szerecsendió, gyömbér, curry, kurkuma és sok mazsola.
(az arányokat ízlés szerint)
Köretnek, de akár önálló fogás is lehet

11:54 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal