vasárnap, április 29, 2012

Rétesbatyu fűszeres, aszalt szilvás csirkével



A mai Irán, azaz az egykori Perzsa Birodalom a világ egyik legsokszínűbb és legkifinomultabb konyháját tudhatja magáénak. Nem véletlen, hiszen a történelem során számos kulináris behatás épült be gasztronómiájába: Indiából a csodálatos basmati rizs, az araboktól a bárány, a datolya, vagy a füge változatos használata, a törököktől a joghurt és az aszalt gyümölcsök, no meg több irányból is a különböző, egzotikus fűszerek. Mindezek, az éghajlat adta adottságokkal, igazi gazdag, izgalmas és elegáns konyhaművészetet eredményeztek. Középpontjában az ún. khoresh-ek, vagyis fűszeres, lassan főtt egytálételek állnak, amelyekben gyakran párosítják a húsokat gyümölcsökkel. Például a kacsát gránátalmával (és dióval), a bárányt birsalmával (és spenóttal), a csirkét szilvával (Khoresh Aloo).

Az alábbi mozifalatot a Szilvás Csirke című francia film bemutatójára készítettem még néhány héttel ezelőtt. A film Iránban játszódik, és nyolc kis történetben meséli el Nasser Ali Khan hegedűművész életét és halálát. A batyuban fűszeres sült csirke töltelék, aszalt szilvával, sok sáfrányos karamellizált hagymával, és fűszerekkel. A batyut persze ebben az esetben a praktikus fogyaszthatóság kedvéért találtam ki, egyébként maga a szilvás csirke a lényeg, amely magában, vagy rizzsel az igazi. Így becsomagolva pedig kiváló vendégváró.

 Rétesbatyu fűszeres, aszalt szilvás csirkével
Hozzávalók (24 darabhoz)

Töltelék:
4 csirkecomb
só, bors
4+4 evőkanál olívaolaj
60 dkg hagyma, vékonyra szeletelve
1 evőkanál barnacukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt szegfűbors
frissen reszelt szerecsendió
¼ kávéskanál sáfrány, 4 evőkanál forró vízben kioldva
20 dkg aszalt szilva, forró vízbe áztatva, félbevágva
½ zöldalma, meghámozva, apró kockákra vágva

2 csomag 8 lapos (2x15 dkg) réteslap
10 dkg olvasztott vaj
1 tojás
Tetejére: szezámmag

A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, megkenjük 4 evőkanál olívaolajjal, és 190C fokos, előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt szaftosra sütjük. Közben karamellizált hagymát készítünk: 4 evőkanál olívaolajon először üvegesre dinszteljük a vékonyra szeletelt hagymát, majd lassú tűzön, kb. további 15 perc alatt arany színűre sütjük (a saját cukortartalmától eleve kissé karamellizálódik). A végén hozzáadjuk a barnacukrot, még néhány percig pirítjuk. A karamellizált hagymához adjuk a fahéjat, szegfűborsot, a frissen reszelt szerecsendiót, valamint a sáfrányt, amelyet előzőleg 4 evőkanál forró vízbe áztattunk. A forró vízbe áztatott, és félbevágott aszalt szilvát is a hagymához adjuk. A megsült csirkecombokról lefejtjük a húst (a bőrét is), és falatnyi darabokra aprítjuk. A szilvás-hagymás raguhoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk. Végül hozzákeverjük a felkockázott, nyers zöldalmát. A sütőt előmelegítjük 220C fokra. A réteslapokat kettéosztjuk (4 lap legyen egy réteg), megkenjük olvasztott vajjal, és mindegyikből 6 téglalapot vágunk. Egy-egy púpos evőkanálnyi tölteléket helyezünk rá, a két szélét behajtjuk, majd 5x11 cm-es batyukat hajtogatunk. Tetejét megkenjük tojással, és megszórjuk szezámmaggal. 15 perc alatt aranyszínűre sütjük. Langyosan tálaljuk.