hétfő, február 01, 2010

Hófehér & fekete

Néhány hete egy étteremben azon morogtam valakinek, hogy miért nincs több zöldség a tányérokon. Mert rendben, hogy márciusig drámai a helyzet, de azért csak akad néhány féle, amivel lehet dolgozni. Aztán piacoztam, és megállapítottam, hogy nagy elvárásokat talán valóban nem kellene támasztani, már ami a zöldségeket illeti, a választék ugyanis több, mint gyér. Amiből viszont Dunát lehet rekeszteni, az a fekete retek. Vettem is néhány szemet, hogy majd kísérletezgetek vele, aztán megfeledkeztem róla.

Nálunk, a családban egyetlen módon került elő: lereszelve, besózva –majd így nyersen, forró húsleves mellé kanalazva (ezt más is ismeri, vagy ez valami bizarr családi hagyomány nálunk?). Ilyen formájában nagyon szeretem is, az egyetlen, ami mindig is elriasztott, az a borzalmas szag, ami ilyenkor az idilli vasárnapi ebéd körül terjengett. (Azt hiszem, ezt már csak az übereli, amikor Apukám télen megfázás és köhögés ellen mézes-szirupos feketeretket tart otthon). Az utóbbi hetek elfoglaltságainak „köszönhetően” a hűtőszekrényem gyakorlatilag üresen tátong. Miközben azon gondolkoztam, hogy a nagy ürességből mit főzzek, kibámultam a konyhaablakon.
Akkor megláttam a hófehéren beborított, kopár fekete ágakat, amelyekről abban a percben eszembe jutott az árválkodó fekete retek. Ahogy meghámoztam, pontosan úgy nézett ki, mint a faágak (a jobb felső kép a retek). Arra gondoltam, hogy nem találkoztam még olyan zöldséggel, amelynek a sütés ne tett volna jót, úgy képzeltem, hogy majd ez is elveszti az erős, csípős ízét és édeskésre, koncentrált ízűre sül. Hát, nem volt ehetetlen, főleg a zseniális bivalymozzarella és olívaolaj társaságában, de azért nem fogom egyhamar visszatapsolni. Talán kipróbálom rizsecetes lében pácolva, vagy savanyítva, ahogy a japánok a daikont készítik, netán hajszálvékonyra gyalulva, citromlével, olívaolajjal összeforgatva. (Na de, ki vágyik most egy kis frissítő salátára?) Körülnéztem a blogokon, hogy találok-e valami izgalmasat, találtam egy köretet, egy avokádós salátát és egy chipszet, ezekben talán van fantázia.

De egyébként, mit lehet készíteni fekete retekből (reszelt salátán kívül)???

Esetleg, Eszter, fekete reteknek befellegzett, mert nem kell se neked se nekem?

Teszem fel eme sejtelmemet hebegve Eszternek: remek eszperentenet fenegyereke (szerelemszerek tesztje egyenesen fergeteges!), nem mellesleg kedvenc sejtelmes ecsetmesterem menedzsere (egy megfestett remekbe beleszerettem, s megvettem).



Címkék: ,


 

 

21 hozzászólás:

Blogger chriesi szerint...

Mi is ettük reszelve húsleves mellé. :) Szerintem vajon pirítiva kevés szumákkal megér egy próbát! Én nyúl mellé tálaltam így, és nagyon megfogott pirítva. Gyorsan puhul és ízre kellemesen lágy, no és persze szaga sincs. Azért annyira nem gyér a zöldségfelhozatal, hiszen a brokkolinak, káposztának, zellernek, répának mind mind most van szezonja.

7:37 de.  
Anonymous Gren szerint...

Receptesek lelkemnek kedves fejedelme! Neved hegyes red pepper & csepp szemek egy fekete keskenyben, melyet fekete emberek termesztettek egy messze lenden. Thenx e jegyzetet, eszp nyelvezeted felfejlesztetted, respekt!
Gyermekfejjel rengetegszer ettem feketeretket leves mellett s szerettem. Sztem ez leend rendes helye, jelenleg rendszeresen nem szerkesztem eledelekbe. Fergeteges eszedben nem jelen meg esetleg reszelve desszertbe keverve?;)

7:53 de.  
Blogger zseniko szerint...

Addig, míg erdélyi barátaimat nem ismertem, soha nem hallottam a húsleves mellé tálalt fekete retekről. Náluk viszont gyakran kerül a vasárnapi asztalra, nem reszelve, hanem vékony szeletekre vágva, sózva, és úgy ropogtatják a leves mellé.
Őáltaluk ismertem meg még a kaporral és csomborral ízesített, sóskalevéllel savanyított, zölden nagyott töltött káposztát (ez itt a Duna mellett az Alföldön teljesen elképzelhetetlen, hogy valami nem paprikás), a zakuszkát, a vinyetát, a musdéjt (amit így mondanak, de nem tudom, valójában hogy kell írni), a pirított grízgaluska levest és még sok egyéb, számomra új ízt. És ezért szeretek barangolni a te oldaladon is, mert számos olyan dolgot fedezek fel, amit eddig nem ismertem.
Enikő

9:29 de.  
Blogger "saját levében" szerint...

Ezt nem sejtettem! Eszperente netet lesed rendszeresen? Ez remek!
Egy hete bementem egy helyre, melyben eledelt vehetek stexre. Kerek, fekete egyedet kerestem, melynek belseje veres (kezet megfest rendesen!), ecetben eltehetem s melyet keleten levesbe tesznek rendszeresen. Megleltem, de nem helyesen „fekete reteknek” lett neve jegyezve. Eledeles menedzsernek jeleztem, ez nem fekete retek, legyen helyesen elkeresztelve, de nem respektelte segedelmemet. :(

9:57 de.  
Blogger Kata szerint...

Ha esetleg mégis kipróbálnál egy salátát, nálam van egy, többször tesztelve, mi nagyon szeretjük.
http://katakonyha.blogspot.com/2009/01/feketeretek-salata.html

10:59 de.  
Blogger Cukroskata szerint...

Fekete retket rendszeresen ettem leveshez, de elfelejtettem :-)

11:24 de.  
Anonymous Polimer szerint...

Nemrég adtam én is salátának, mézes vinaigrettel, sütőtökkel és feta sajttal. Valamint amuse-nek grillezve, mángold veloutée-hez, aminek a tetejére tormás tejhabot adtunk.

12:03 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nagymamám bableves mellé rakott ki külön tányérra hajszálvékony karikára vágott feketeretket. Köszönöm hogy eszembe juttattad, azóta sem - 10 éve - ettem úgy. Szép napot, Szilvi

10:30 du.  
Anonymous nessima szerint...

Apukám mindig vékonyra szelve, sózva eszi, sűrű, házi tökmagolajjal meglocsolva. Isteni!

10:27 de.  
Anonymous félértelmiségi szerint...

Na, jól rákattintottál a témára:) Azt gugliztam ki, hogy a fekete retket leginkább tényleg savanyúságnak és salátának használják, de ez utóbbiból azért vannak télen is használható változatok, több helyen olvastam, hogy 20 percre beáztatják a meghámozott retket, nem tudom, ez mennyit lágyit az ízén, illetve ha nagyon erős, akkor besózzák, lemossák. Találtam majonézes (ha már tél van:), főtt tojásos, zelleres, almás salátát, zeller/retek fölkockázva, megpiritva, Meg volt egy mézzel sütős verzió is, azt is áztatták, aztán kockázva a serpenyőben pici olajon sütötték, fokozatosan adva hozzá 2 ek mézet.
Ha jól értem, a recepteknél a fehér retek irányába érdemes indulni, mert azzal rokon.
Találtam utalásokat pürére is, hús mellé, de ahhoz nagyon lágy ízű kell.

1:02 du.  
Blogger Gina szerint...

Mi is rendszeresen esszük a húsleves mellé,és a mézes retek is előkerül köhögéses időszakban.

6:00 du.  
Blogger Athene szerint...

Anyukám úgy készítette a minden évben rengeteg elvermelt fekete retket,hogy megreszelte, majd olíva olajban megpirította, sóval borssal ízesítette, imádtam. Ma már én is készítek magamnak, legtöbbször reggelire, pirítóssal nagyon finom.

3:33 du.  
Anonymous konyhaklub szerint...

A feketeretek "illata" az én salátámban még tovább fokozódik, de megéri eltekinteni tőle, mert a saláta nagyon finom. Ehhez a retket meghámozzuk, lereszeljük, majd nem túl apróra vágott lilahagymával összeforgatjuk. Sóval, frissen őrölt borssal, egy kevés ecettel vagy citromlével fűszerezzük,leheletnyi cukorral szelídítjük.Végül tejfölt öntünk rá, amivel jól összekeverjük. Ha 1-2 napig áll, az egész kellemesen rózsaszínű lesz, de az ízének ez nem árt.

8:28 de.  
Anonymous konyhaklub.blogspot.com szerint...

A feketeretek "illata" az én salátámban még tovább fokozódik, de megéri eltekinteni tőle, mert a saláta nagyon finom. Ehhez a retket meghámozzuk, lereszeljük, majd nem túl apróra vágott lilahagymával összeforgatjuk. Sóval, frissen őrölt borssal, egy kevés ecettel vagy citromlével fűszerezzük, leheletnyi cukorral szelídítjük.Végül jó sűrű tejfölt öntünk rá, amivel összekeverjük. Ha 1-2 napig áll, az egész kellemesen rózsaszínű lesz, de az ízének ez nem árt.

9:06 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

A fekete retket zsidó családokban volt szokás a húsleves mellé enni. Nem túl vékonyan felszeletelve (mondjuk 3mm) viszont jó erősen megsózva, amitől gyorsan ereszt is egy kis levet.

5:42 du.  
Blogger Macus szerint...

Én leggyakrabban ezt csinálom (sajnos nem emlékszem a netről honnan...)

Retekkrém

20 dkg fekete retket lereszelni, besózni, kb. 20 percig pihentetni, majd a levét kinyomkodni. Hozzáadni 3 ek tejfölt, 125 g natúr sajtkrémet, fél fej apróra vágott lilahagymát vagy maréknyi snidlinget (ha van én mindkettőt teszek bele). Őrölt borssal, sóval (mustárral, petrezselyemzölddel) ízesíteni.

Ennek a forrását sem tudom ...

Retek-mártogatós
Hozzávalók: 1 zsenge retek, 1 fej hagyma, 1-1 ágacska menta és koriander, chili
paprika, 2 csipet gyömbér, 2 dl tejföl, fél evőkanál cukor, ízlés szerint só.
Elkészítés: Mossuk meg, aprítsuk majd keverjük (például turmixoljuk) el az összetevőket.
Tegyük a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek, majd hidegen, zöldség vagy sült krumpli
mártásaként fogyasszuk.

9:24 du.  
Blogger Macus szerint...

Ezek pedig a Drótpostagalamb recepttára 21. Saláták könyvéből:

Olasz mustármártás

Hozzávalók: fél fej reszelt fekete retek, 1-2 ek. reszelt vöröshagyma 2 ek. borecet, 4-5 ek. olaj, só, őrölt bors, egy kevés szárított őrölt rozmaring, 2 dl ketchup, 2 kk. mustár.
Alaposan összeturmixoljuk a hozzávalókat, majd behűtjük.

Márványsajtos reteksaláta

25 perc
Nehézség: 1
Hozzávalók: 4 nagy fekete retek, 10 dkg reszelt márványsajt, 2 dl tejföl, 1 csokor snidling, 1 citrom leve, só, cukor, ízlés szerint
A fekete retket megtisztítom, majd almareszelőn lereszelem és megsózom. 30 percig hagyom a sóban. Közben a reszelt márványsajtot, a tejfölt, a citromlevet és a finomra vágott snidlinget összekeverem, kevés cukorral szelídítem, majd belekeverem a leszűrt retket. Lefedve, két órán át, érlelem a hűtőszekrényben. Csirkemellhez illik, de ha dupla mennyiségű nyersanyagból és almával készítem, vacsorasalátának is kiválóan alkalmas.

Tormás reszelt saláta

30 perc
Nehézség: 1
Hozzávalók: 1 doboz ecetes torma, 1 nagyobb fekete retek, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 sárgarépa, 2 savanyú alma, 2 dl kefir, citromlé, 1 mokkáskanálnyi őrölt fehér bors, só és cukor, ízlés szerint
Először elkészítem a saláta mártását. Az ecetes tormát összekeverem a kefirrel, a citromlével, a sóval, a cukorral, az őrölt fehér borssal. Belereszelem a megmosott, kicsumázott és héjas almát, a megtisztított sárgarépát és a fekete retket, és belekeverem a nagyon apróra vágott vöröshagymát. Jól lefedem, majd hűtőszekrényben érlelem néhány órán át. Sült vagy főtt kolbász remek kísérője.

Krumpli-saláta fekete retekkel

Hozzávalók: 2 közepes nagyságú fekete retek, 50 dkg héjában főtt burgonya, 3 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál törött fehér bors, fél mokkáskanál összetört koriandermag, 3 dl tejföl, fél citrom leve, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés cukor, 3 evőkanál olaj, 1 teáskanálnyi mustár.
A fekete retket megtisztítom, és az almareszelő durva fokán lereszelem, majd gyengén megsózom, és fél óráig állni hagyom. Közben az előzőleg megfőtt burgonyát meghámozom, és vékonyra karikázom. A tejfölben elkeverem a citromlevet, a tisztított, zúzott fokhagymát, a koriandermagot, a borsot, kevés cukrot és mustárt, majd beleforgatom a sós, reszelt retket, a finomra vágott petrezselyem zöldet, és a burgonyakarikákat. Jól összekeverem, ezután lefedem, és hűtőszekrényben érlelem néhány órán keresztül.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

9:26 du.  
Blogger Macus szerint...

...folytatás

Téli hússaláta

15 perc Nehézség: 1
Hozzávalók: 40 dkg friss disznósajt, 2 ecetes uborka, 1 nagyobb fekete retek, 1 nagy csokor snidling (vagy egy teáskanál reszelt vöröshagyma), másfél dl majonéz, ugyanennyi kefir, 2 gerezd fokhagyma, só, törött fekete bors
Az ecetes uborkát és a meghámozott fekete retket almareszelőn lereszeljük, az utóbbit jól megsózzuk. A disznósajtot vékony metéltre vágjuk. A majonézt elkeverjük a kefirrel, a finomra vágott snidlinggel, az összezúzott fokhagymával, majd belekeverjük a levéből gyengén kicsavart retket, az uborkát és a disznósajtot. Ezután a salátát kellemesen sós-borsosra ízesítjük, és jól behűtve kínáljuk.

Téli saláta (4 személyre)

Hozzávalók: 50 dkg fehér fejes káposzta, 2 közepes nagyságú fekete retek, 1 nagy fej lilahagyma, fél dl olaj, ízlés szerint bor- vagy gyümölcsecet, 1 mokkáskanál őrölt köménymag, késhegynyi törött fekete bors, ízlés szerint só és csipet cukor.
A megtisztított káposztát vagy legyaluljuk, vagy nagyon apróra vágjuk. Jól megsózzuk és összeforgatjuk. A megtisztított és megmosott retket az almareszelő durva fokán lereszeljük, és ugyancsak megsózzuk. A lilahagymát tisztítás után hajszálvékony karikákra metéljük, és kevés sóval meghintve, az összes zöldséggel együtt 20 percig hagyjuk állni, majd levéből kissé kicsavarva, nagy salátástálba rakjuk. A kicsavart sós levet összekeverjük az ecettel, az olajjal és a fűszerekkel, ezután az öntetet rácsorgatjuk a salátára, összekeverjük, és a tálat szorosan befedve, legalább fél napra hűtőszekrénybe rakjuk, hogy az ízei jól összeérjenek. Tálalás előtt átkeverjük. Húsféle mellé köret (vagy saláta), magában, egy pohár kefirrel leöntve vacsora. Elkészítési ideje: kb. 50 perc.

9:26 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

hű, Macus, köszönöm szépen, ezek nagyon jól hangzanak!

10:19 du.  
Blogger csuszta szerint...

fuhh, disznósajt majonézzel, kefírrel...? nem mondom, elég vad kombó :) (legalábbis nekem)

de ez a húsleves mellé-dolog jól hangzik, ki fogom próbálni!

9:16 de.  
Blogger  á la carte kulinaria szerint...

Nekem a következő ötlet jutott eszembe, de megfelelő szeletelő hiányában a kivitelezés elmaradt: Szakácsok könyve 347. oldal: cékla ravioli. Hasonlót lehetne készíteni a retekből valamilyen körözöttes krémmel töltve. Mit gondolsz? Vagy snidlinges juhtúrós krémmel töltve?

4:19 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal