hétfő, április 06, 2015

Édesem - új családi cukrászda Budán



Akik többé-kevésbé követik a gasztroblogokat, az elmúlt években nagy valószínűséggel találkoztak Márk Szonja desszertes blogjával, az Édesem-mel. Nagyszerű, házias receptek, ízléses fotók. Szonja is pályaváltó, ő bölcsész-újságíróból lett hivatásos cukrásszá, és most már cukrászdatulajdonossá. 

Szívből gratulálok neki és férjének, családjának, hogy végre beteljesedett az álmuk, és a Millenáris mellett, a Kis Rókus utcában megnyitották hangulatos, apró cukrászdájukat. Azt mondták, minden szempontból most jött el ennek az ideje, és jó is, hogy nem korábban történt. Szonja “kortárs-háziasnak” nevezi a cukrászdát, ez, ahogy látom, desszertkínálatban leginkább azt jelenti, hogy főleg a klasszikus amerikai sütemények vannak túlnyomó többségben – cheesecake, brownie, citrompite (csattos üvegben), cupcake - ezen kívül azonban bármi előfordulhat a naponta változó választékban – gluténmentes, vegán, pohárdesszertek – amihez Szonjának éppen kedve van. A hangulat csodás, családias, olyan érzése van az embernek, mintha valakinek a konyhájában traccsolna. Közben még ezt is megkóstolja, azt is kipróbálja, na jó, még egy kávé is legyen. Minden, amit kóstoltunk, remek volt, és éppen olyan, amilyennek a nagykönyvben meg van írva. 


Panna cotta rózsás málnaszósszal –tökéletes, pont olyan, amilyennek lennie kell. Panna cotta állaga lágy, krémes, rózsa arány elegáns.



A hűtőpultban “citromos pite”, amiben a tészta csak egy ropogós, omlós, vajas morzsa a csatos üveg alján, rajta egy abbahagyhatatlan citromkrém, végül némi tojásfehérjehab, karamellizált csúcsokkal.



Szonja műhelye, konyhája az üzletben található, nagyon jó érzés és látvány, hogy a desszertek gyakorlatilag azonnal a sütőből kerülnek a pultra. A falon a Dobos szakácskönyv lapjai, régi receptekkel, formarajzokkal.



 Cuki design, mindenben rengeteg szív és kedvesség. A tányérok Hitka Viktória művei. Egy szelet tökéletes cheesecake volt rajta.




Az Édesem kutya- és gyerekbarát, ezt ottlétünk alatt is tapasztaltuk. Ő itt például Fűszeres Eszter kislánya, Záli, aki éppen egy sós karamellás brownie-t falatoz.


Még a hangulatról, kínálatról, sztoriról például a Házisáfrány blogon.

Menjetek, kóstoljátok, szeressétek, vigyétek a jóhírüket!

PS. Szonja férje, Rafi szuper kávét főz, úgyhogy az is rendben van.


Kis Rókus – Tizedes u. sarok
Nyitvatartás: Szerda- Vasárnap, 9-18.00 óráig

(de a héten kivételesen csak csütörtökön nyitnak)

 

 

4 hozzászólás:

Blogger almárium szerint...

Kedves Zsófi!
Máris kedvet kaptam, hogy megnézzem ezt a jó kis cukrászdát.
Más:
Apró hiba, de elcsúfítja ezt a remek blogot: nem csattos üveg, hanem csatos üveg. Bocs, de nagyon bántja a szemem.

4:44 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Köszönöm, bocsánat, javítva!:)

12:34 de.  
Blogger nikimanó szerint...

Szerencsére itt dolgozom közel, úgyhogy végigeszem a kínálatot. a meggyes jég pop, a sós karamelles brownie, a habcsók mind nyamm nyamm. nagyon különlegesek!

8:04 de.  
Blogger kisrumpf szerint...

Remek hely. A málnás lisztmentes csokitorta...!

6:39 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal