hétfő, november 01, 2010

Olívaszüret, Morro d’Oro

Október-november az olívatermelők nagy részénél brutális nagyüzem. Ilyenkor préselik az olívaolajak jelentős hányadát, az időszak időjárástól függően kettő, vagy több hónapig tart, sokat ilyenkor nem alszik a családfő. Múlt hétvégén abban a csodálatos élményben volt részem, hogy egy napot eltölthettem a Montecchia család olívabirtokán. Morro d’Oro a Rómától keletre fekvő Abruzzo tartományban található, Teramo-tól néhány kilométerre. A család olívaolaját már ismertem és kóstoltam, de így még inkább értékelni fogom minden egyes cseppjét. Jobb és hozzáértőbb társaságom nem is lehetett volna, mint Giuseppe barátom, a hazai olajguru („az olajdíler”), aki a legjobb éttermeinket látja el csúcsminőségű olajakkal és egyéb olasz termékekkel, és aki éppen a torinói Salone del Gusto-n tartózkodott, innen már csak egy „ugrás” volt Teramo, a szülővárosa. Lépésről lépésre végignéztük, hogy hogyan készül az olaj, számomra a legemlékezetesebb mégis az olívaolaj kultúrája és tisztelete, valamint az emberek arca volt. Az élménybeszámolóhoz megkértem Giuseppét, hogy egészítse ki a gondolataimat az övéivel.

Giuseppe:
Szeptember végén, amikor "érzem", hogy lassan ideje van a szedésnek, erősen kezd viszketni a kezem, és legszívesebben azonnal beülnék a kocsiba, hogy megtegyem azt a 1250 km távolságot, amely szülővárosom és Budapest között van. De ez persze nem mindig megoldható, "csak úgy" (valakinek dolgoznia is kell...ugye?). Így, amikor a Salone del Gusto-n kimondtam, hogy szívesebben lennék olajszüreten, mint abban az irgalmatlan nagy tömegben... (bár a kiállítás megér egy misét), nem kellett kétszer felajánlani, és máris indultunk. Végül is "csak" 500 km-t kellett megtennünk... ;-). Zsófi jól mondta: utána más szemmel nézi az ember az olívaolajat, és annak értékét.

Az olívabogyó leszedése
A titok a leszedés időpontjában rejlik. Az olaj minőségét nagyon komolyan befolyásolja, hogy sikerül-e eltalálni a tökéletes momentumot. Az optimális az, amikor félig zöld, félig fekete a bogyó, de még többségben vannak a zöldek. A szüretelés részben manuálisan, részben gépesítve történik, előbbi esetében az ágakról egy motoros „fésűvel” szedik le a bogyókat, és azokat a fa alá terített hálóban gyűjtik. Az erősebb fák törzsét géppel rázzák, így hullik le a bogyó. A következő titok a leszedés és a feldolgozás között eltelt idő. Minél rövidebb, annál jobb. Ha ugyanis nem kezdik el azonnal, 24 órán belül feldolgozni, akkor elkezd bomlani, és savak képződnek, ez pedig nem tesz jót az olajnak. Számomra meglepő volt, hogy milyen magas az olajbogyó víztartalma, ha az ember nyersen összenyomja, leves, és hihetetlen erős illata van.

Giuseppe:
Ami talán még megdöbbentőbb, az az, hogy ez a tudás már a római kórban megvolt. Így tehát valójában csak azt kell tenni, amit az őseink is tudtak: jól előkészíteni és gyorsan dolgozni. Amit egy nap alatt teszünk, az befolyásolhatja egy egész évnek a munkáját
.

Az olívabogyó tisztítása, darálása
A bogyókat először rácson át egy verembe öntik, az ágak és a levelek egy része fennakad. Aztán egy gépen keresztül tovább tisztítják, vízzel átmossák, majd elkezdődik a tényleges feldolgozási folyamat: magostól ledarálják, préselik, centrifugálják (hogy kiválasszák a vizet).

Giuseppe:
A régi romantikus kőmalom már nyugdíjba ment. Az évek során, komoly kutatások eredményeként, teljesen automatizált berendezések születtek. A fő szempontok: magas tisztaság, gyors feldolgozás, szakszerű tárolás. És meg egy kuriózum: minden maradék/hulladék további felhasználásra kerül.

Érkeznek a családok
A legtöbb nagyobb olajprés bérpréselést is vállal, azaz a saját olíváján kívül a környékbeli kisebbvállalkozásoknak, illetve családoknak is préseli az olaját. Ez úgy történik, hogy ők elhozzák az üzembe az (aznap) leszüretelt olajbogyót és szigorú időbeosztás szerint várják a sorukat, amikor az ő olajuk következik. Egészen elképesztő élmény volt látni, ahogy megjelent egy-egy család (kizárólag annak férfitagjai!), gyakran három generációja is, és teljes extázisban várták, hogy az ő olajuk kerüljön sorra. Ahány család, annyiféle olaj, hiszen más a bogyó, az érettségi fok, stb.

Giuseppe:
Egy olajprés gyakorlatilag elsősorban bérmunkából él meg. Egy-egy tétel feldolgozása kb. 1 órát vesz igénybe. Mindenki szépen nyugodtan megvárja a sorát. Én is sokat csodálkoztam, hogy hány család hozta el a gyerekeit egy nap alatt. Örömmel konstatáltam, hogy ez a hagyomány nem fog könnyen kihalni!

Jön az olaj
A préselési folyamat végén egyszer csak az utolsó csapból megjelenik a friss olívaolaj, amelyet nagy kannákban gyűjtenek össze, ezekből később átöntik fém tároló kannákba, Itt is szépen sorakoztak, felcímkézve a család nevével, ill. hogy hány kg bogyóból készült. Egy külön helyiségben szűrik, palackozzák és címkézik. A friss olívaolajnak átható, intenzív, elképesztő illata van, még ma is az orromban érzem, és kívánom, hogy egyszer mindenki bele tudjon szagolni az ilyen levegőbe.

Giuseppe:
Ez az az illat, amelyet nem lehet elmesélni. Maga az "olajforrás" elképesztő látvány, de az illat... Gennaro, a családfő, azt is elmagyarázta, hogy olajbogyó típusok között is van eltérés az illatban: "ha tudnád milyen a Peranzana illata amikor feldolgozzuk...". Nagyszerű, mondom én: most már tudom, hogy egyszer ez lesz az ürügy, hogy elmehessek szüretet nézni: meg kell tudnom, milyen ez a "Peranzana variáció"!

Ebéd
Nem közvetlenül kapcsolódik az olíva feldolgozáshoz, de mégis. A családfő felesége minden nap meleg ebédet főz a 8-10 fős csapatnak, akik dél körül együtt leülnek az asztal köré, és elfogyasztják nem akármilyen ebédjüket. Gondolhatnám, hogy a mi tiszteletünkre készült a számos fogás, de azt hiszem, ez mindig így zajlik. Jobbnál jobb ételek, a részleteket csak azért nem osztom meg, mert külön írást érdemel majd. Bor és olaj természetesen mindig van, utóbbiból azt kaptuk, amelyet éppen abban az órában préseltek.

Giuseppe:
Mi egy vasárnapi ebédet fogyasztottunk, így nem kizárt, hogy egy-egy ételt tényleg a mi kedvünkért csináltak. De... ha azt nézzük, hogy maga a csarnokba építettek egy komplett konyhát, egyértelművé válik, hogy ezt minden nap használják, amikor szüret van.
Többször ettem náluk, de mindig a közelben lévő lakásukban, a mindennapi kosztot, és a minőség mindig ez volt. Egyszerűen adnak az étkezésnek, és annak, hogy a család ilyenkor egy asztalnál ül. Én is ezt szeretném átadni majd a gyerekeimnek
.

Hajszálon múlott, hogy végül el tudtam „lopni” ezt az egy napot, de életem végéig bántam volna, ha nem így teszem. A szüret, az érkező családok látványa, az emberek, az ebéd, a frissen préselt olaj átható illata, mind egyszer s mindenkorra megváltoztatták az olívaolajhoz fűződő viszonyomat. És azt sem felejtem el, hogy Giuseppe milyen extázisba került - gyakorlatilag attól a perctől kezdve, hogy beléptünk az üzembe, nem lehetett hozzászólni, és ő csak figyelt és fotózott, figyelt és fotózott, a végén már minden egyes olajbogyót:) (ezért most meg fog ölni)

Giuseppe:
Egy olajszüretet megtekinteni katartikust élmény. Van benne valami ősi, meg egyben mindennapi, amit nehezen tudok elmagyarázni. Egyszer el kell menni, és megnézni, más szavakkal nem tudom leírni.

Fotók: Giuseppe
Végül, annak, aki végig olvasta ezt a hosszú írást, JÁTÉK! A kommentelők között kisorsolunk egy üveg friss, szűretlen Frantoio Montecchia olívaolajat, amelyet a szüretről hoztunk. Mindössze azt írjátok meg csütörtök éjfélig komnentben, hogy hol szoktatok olívaolajat vásárolni. A sehol is válasz:)
Update: a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk a határidőt, szombat (november 6.) reggel 9h óráig még lehet kommentelni, a sorsolást élő műsorban, a Radio Café Gasztrománia című műsorában ejtjük meg 11h-12h között!

 

 

319 hozzászólás:

Anonymous Makovits Gábor szerint...

Intersparban vagy Lidlben!

10:09 du.  
Blogger Sajgó Anikó Józsa szerint...

"édesség és illatszer" rózsaszín bolt körút ;)

10:11 du.  
Blogger Ilona szerint...

Corában.

10:17 du.  
Blogger Monika szerint...

Általában a Pennyben,a Profiban vagy a Coopban veszünk olívaolajat.

10:20 du.  
Blogger norka szerint...

Sajnos hiperben :(

10:22 du.  
Blogger gmx szerint...

Culinaris és Spar.

10:23 du.  
Blogger David Beres szerint...

intersparban szoktam venni, mert az van közel hozzám.
klassz cikk!

10:23 du.  
Blogger Reni szerint...

Hála az égnek még mindig tart az Olaszországban vásárolt adagom :)
Ha nem sikerül egyenesen Olaszországból, vagy Görögországból szereznem, akkor Metroban, vagy az Intersparban szoktam venni.

10:27 du.  
Anonymous Roszol János szerint...

Cora, Penny, Lidl

10:31 du.  
Blogger miou szerint...

culinaris, kaisers.

10:33 du.  
Blogger kata szerint...

Sparban, de egyszer itt jártunk, és vettünk, hát az valami felejthetetlen...:
http://www.museodellolivo.com/

10:34 du.  
Blogger Lila Füge szerint...

Utazások során mindig, Culinaris, Spar

10:34 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Külföldön. általában piacokon. Amerre járok, mindenhol olívaolajat veszek. és kérek is. Most horvát, portugál és francia várakozik sorára a polcon...

Lidi

10:36 du.  
Blogger Unknown szerint...

Gorogorszagbol kaptunk legutobb, de hiperben is, kisebb boltokban is szoktam vasarolni. De a szuper cikk - es a fotok - utan most mar nagyon meg fogom nezni, hogy mit vasarolok... :)

10:36 du.  
Blogger Puszedli szerint...

Interspar,Cora.

10:39 du.  
Blogger Orsi szerint...

sparban

10:46 du.  
Blogger Romika szerint...

Lidlben

10:48 du.  
Anonymous Réka szerint...

Hipermarketben, általában: Carrefour,Géant Casino.

10:57 du.  
Blogger Unknown szerint...

Culinaris, Kaisers, Metro, Spanyolország, de onnan is Katalúniából, a Siuranából származót

10:57 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én is szívesen vásárolnék Giuseppetől. :) Eddig Interspar, és más üzletek. Sajnos még nem vettem közvetlen a termelőtől, de majd annak is eljön az ideje. :)Borbély Anita

10:59 du.  
Blogger Viktoria Gyorgy szerint...

Culinaris

11:01 du.  
Anonymous Tünde szerint...

Auchan, Culinaris, és egyszer már eljutottunk Giu. üzletébe is

11:06 du.  
Blogger Borbás Ági szerint...

Két fajta van itthon: Olaszországból hoztuk az egyiket, a másik viszont Spar termék.

11:17 du.  
Anonymous Gica szerint...

A Herbaházban Levante nevűt

11:44 du.  
Anonymous ivett szerint...

ha lehet olaszországból,most a szüretlen a kedvenc

11:49 du.  
Blogger gjuci szerint...

Mióta Delphiben olívaolajat kóstoltam, megpróbálok mindig görögöt venni. Eddig bevált. Egyre több helyen kapni. De most a sáfrányolajra kattantam rá.

11:56 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

biobolt, Kaiser's. Korábban a corki piacon:-). Ott volt egy bolt, ahol ők palackoztak nagyon jó minőségű olasz, spanyol, görög, portugál olajakat. Visszasírom ezt a pultot az olajbogyókkal, buffallo mozzarellával, fetával, fenyőmaggal, kapribogyóval, szardellával stb. ;-)
Kata

12:16 de.  
Anonymous Zsizsu szerint...

Corában. De legszívesebben valahol a Costa Bravan venném :)

12:25 de.  
Blogger Tengelic szerint...

Legutóbb Horvátországban (Rovinj, kis zugárus-termelő:).
Általában azért marad a Spar. Mindennapi használatra (pl. sütés) olívamaradék-olaj (ez már eretnekség?), hidegen igazi, szűz.
Tényleg köszi a beszámolót! Talán egyszer én is megszagolom azt a friss olívaolajat... :)

12:33 de.  
Anonymous Tényi Géza szerint...

Culinaris és Tesco. A cikk éjjel egykor is elég volt, hogy magamévá tegyek egy tányér olivát :)

1:02 de.  
Anonymous Kronikas szerint...

A fozeshez hasznalt oliva olajat a tesco/aldi polcairol veszem le, viszont amiota eloetelnek Amsterdamban valami hihetetlen izu es illatu olajat ettem, azota vadaszok egy minosegi forrasra, aminek rabjava valhatok.

1:04 de.  
Anonymous Rea szerint...

leendo aposom sajat termelesu toszkan olivaolajat hasznaljuk

3:29 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Jelenleg az Aldi-ban vásárolok. A legtöbb étel elkészítéséhez olivaolajat használok.
Momo

6:22 de.  
Anonymous Agatha szerint...

Hiperben, Tesco volt a legutóbbi beszerzési pont.

6:35 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Az Aldiban vagy a Lidlben.

6:35 de.  
Anonymous Benenn szerint...

Főleg külföldön. Ha messzebb nem lehet, Ausztriában.

6:36 de.  
Anonymous Jucó szerint...

Nagyszerű volt a cikk, régebbi olvasmányaiban is ez volt az amit leírtak egy szüretről, a csodálat és tisztelet az új olaj iránt!
Vásárolni sajnos csak itthon-Profi és Carrefour.

7:16 de.  
Anonymous Alexandra szerint...

Sparban, Metro-ban, de most nyílt egy keleti fűszeres nem messze tőlünk, megnézem ott is hátha van.

7:22 de.  
Blogger Unknown szerint...

Egyedülálló helyzetem révén én Giuseppetől vásárolok, isteni olaj és ecet felhozatala van.

7:30 de.  
Blogger micka szerint...

hipermarketekben

7:34 de.  
Blogger Dolce Vita szerint...

Giuseppétől : )

7:51 de.  
Blogger Tóth Gréta szerint...

A Kisjános alt. utcai gourmandériában.

7:52 de.  
Blogger Frau Paprika szerint...

Most még tart az olaszországi beszerzés, egyébként spar és hasonlók.

7:57 de.  
Anonymous andrea szerint...

culinaris, interspar

8:01 de.  
Blogger tekatana szerint...

sarki kis bolt, metro, spar

8:32 de.  
Anonymous certaldo szerint...

Giuseppétől, természetesen. :)

8:51 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

A sarki közertben.
Anita

9:02 de.  
Blogger petpet szerint...

Ha Budapesten járok: a Culinarisban szoktam feltankolni. :)

9:04 de.  
Blogger knoi szerint...

külföld, metro, culinaris, legutóbb szerencsémre Giuseppe

9:07 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

A Lidlben, mert luccese olajat tartanak, és Puccini is Lucca-ban született!

9:12 de.  
Blogger duende szerint...

A Lidl-ben. :)

9:16 de.  
Blogger Giza szerint...

Culinarisban

9:28 de.  
Anonymous Vargáné csapó Ágnes szerint...

Az élménybeszámolót nagyon jó volt olvasni.És hipermarketben vásárolok

9:46 de.  
Blogger makka szerint...

Intersparban. :)

9:51 de.  
Anonymous Horasz szerint...

Eddig jellemzően PDO minősítésű olajakat vásároltam általában Kréta Sitia részéről, Ázsia Bt-nél. Mostanában viszont Giuseppenél vettem két adag olajat is.

Horasz

9:57 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Herbaházban, a Százados úton. Üdv, Betti

9:57 de.  
Blogger Moklin szerint...

Hát ezt nem lehet kihagyni. :) Sokfelé szoktam olíva olajat vásárolni, ha valaki megy Olaszországba, akkor onnan hozunk, ha nem, akkor az itthoni üzletek közül a Spar, ami legkönnyebben elérhető számomra.
Nagyon élvezetes írás volt ez, köszönöm.

10:00 de.  
Blogger Unknown szerint...

Aldi, Spar, Merkur-Ausztria,ha van mód kimenni a sógorokhoz.

10:05 de.  
Blogger Anzsi szerint...

természetesen Giuseppetől :)

10:13 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szuperguszta cikk, gratula!!!
Én mindig ott veszem, ahol épp ér a vásárlás:)Viki

10:17 de.  
Anonymous ZboroKrisz szerint...

Jellemzően Interspar, TESCO, néha biobolt (Mediline) és évente egyszer sógorasszonyék hoznak Horvátországból házit. Ez utóbbi a legjobb...

10:26 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Olaszorszagbol, kostolgatas utan. Bor, sajt, szalami, olaj. Visszahozzak a nyar emleket.
CsKata

10:33 de.  
Blogger kétnyulak szerint...

Lidl vagy Tesco

10:38 de.  
Blogger Unknown szerint...

Külföldi utazások során. (legutóbb: Görögország, Olaszország, Belgium)

10:40 de.  
Blogger audrez szerint...

Giuseppétől csakis! :)

10:41 de.  
Blogger Gabojsza szerint...

Amióta ismerem Giuseppet, természetesen Tőle:-) előtte főleg horvát házi olívaolajat, tizenéven kersztül, mindig ugyanattól a családtól, néha vomFass.

10:45 de.  
Blogger Németh szerint...

általában külföldön, ha tehetem :o)
Zsofi

10:45 de.  
Anonymous Ildikó szerint...

Sparban vagy a budai borszalonból Guiseppe féle olajat.

10:50 de.  
Blogger Csupa(sz)épség szerint...

Kaisers, Spar, Tesco vagy Metro, de mindig ugyanazt az extra szűz olasz márkát. Olasz barátnőm szerint az egy jó kompromisszum ár-érték arányban. :)

10:54 de.  
Anonymous Orsi szerint...

Giuseppétől! (Ha esetleg külföldön járok, akkor mindig hozok 1-1 üveggel a helyi fajtákból.)

11:05 de.  
Anonymous We Are Europeans szerint...

Itt Hollandiában én a supermarketben szoktam venni.

11:14 de.  
Blogger Nóri szerint...

Aradi utcai arabnál, többször viszont kaptam, nem tudom, melyik boltból. :) Ezek után már igazán ki kell próbálnom az olasz-magyar olajnagykövet barátodat.

11:20 de.  
Blogger Alexandra szerint...

Olasz delikben vagy a bio beszállítónktól rendelek.

11:39 de.  
Blogger Unknown szerint...

Standard élelmiszer boltban.

11:45 de.  
Blogger Sallai szerint...

A "Bertolli extra vergine" az asztalunk mindennapi vendége. A férjem nagy kedvence. Fogyasztásra csak a zöld színűt használjuk, mert a többi nagyon kaparja a torkunkat. Ott vásároljuk, ahol éppen megfordulunk, általában a Sparban (volt Kaiser's), az Auchanban (nemrég akciós volt, egy egész kartonnal vettünk). Külföldön is vásároljuk, mindenhol megnézzük, de általában a piacon (Horvátországban, Madridban) :-)

11:48 de.  
Blogger csippcsupp szerint...

Lidl-ben

11:51 de.  
Blogger Unknown szerint...

Ha tehetem akkor mindig veszek vagy hozatok, amikor Krétán járok. Szerintem annak nincs párja.

11:56 de.  
Blogger Millie szerint...

Külföldi utazások során piacokon, expokon, ahol meglátok valami jót.
Itthon legtöbbször kommersz üzletláncokban :-(

11:58 de.  
Blogger Mónika szerint...

Nagyon tetszett a beszámoló!
Megnézem ezt a Giuseppe-t én is!
Egyébként a hypermarketekben szoktam venni.

12:07 du.  
Blogger Mindennapi Manna szerint...

Külföldről mindig hozok. Itthon általában Aldi.

12:08 du.  
Anonymous pogacem szerint...

www.oleologie.com
2 éve élőben kóstoltam és vettem, azóta a neten rendelek náluk.

12:12 du.  
Blogger Konyhatündér szerint...

Horvátországból szintén frisset, novemberben:

http://gasztromami.blogspot.com/2009/11/friss-olivaolaj.html


Illetve Provence-ból, innen:

http://www.moulinducalanquet.fr/

12:16 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Culinaris vagy Herbahaz

12:28 du.  
Anonymous Mariann szerint...

De jó olvasni erről ilyen bennfentestől! Általában szupermarketekben veszem az olajat, de külföldről mindig hozok néhány flakonnal. Jelenlegi olajamat pl a valbonne-i (Franciao.) piacon szereztem be egy őstermelőtől, 5l-es kiszerelésben.

12:48 du.  
Blogger Mária szerint...

Aldiban. Meglepően jó minőségű.
Marcsi

12:49 du.  
Blogger Unknown szerint...

Mammut I. földszintjén nyílt egy kis bolt, ahol olajokat és eceteket lehet kimérve vásárolni. Rengeteg fajta van és kézzel írott üvegben adják őket. :) Nagyon szeretem. :)

1:02 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Külföldön, itthon Culinaris és a Mammutban egy olasz boltban. P. Zsuzsa

1:36 du.  
Blogger BIRSKÖRTE szerint...

CBA, ALDI

1:38 du.  
Blogger Unknown szerint...

Sajnos a Corában. Szívesebben vásárolnék közvetlenül termelőtől...

1:43 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Csakis Giuseppe-nél!

1:43 du.  
Anonymous dóra szerint...

Utazásokon piacon, itthon Cora, Sarki Fűszeres

2:14 du.  
Blogger zemintzoli szerint...

leginkább cora, vagy külföld

2:28 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Azon kevés mázlisták egyike vagyok,akinek görög barátai egy egész hordó olajat adtak. 20 liter volt. A fiúknak aki Mo-on tanult hozták autóval de az nem főz neki nem kellett és nem akarták már hazavinni. friss fetát több kilónyit és olivaolajat is igy kaptam egy alkalommal. Sajnos elfogyott ebben közrejátszottak a kérően néző olivaolaj imádó ismerősök is. Igy tudom milyen a családi olajligetben szedett frissen préselt olaj és a teszkós közti különbség. Ott Görögországban albánok,bolgárok szedik bérmunkában és szintén bérpréselőben préselteti ki a család.

2:30 du.  
Anonymous Ly / indapass szerint...

Mi csak bioboltban vagy Lidl-ben vásárolt extra szűz olívaolajat használunk. Az elsőt nem kell magyarázni szerintem, a második meg a legolcsóbb, főleg, ha akciós, mégis jó.

Mindegyiket szeretjük, bár sejtjük, hogy van jobb is.

Szívesen kóstolnánk, ha nyernénk. :-)

Régi álmunk Toscana újralátogatása bor/táj/ételek szempontjából; úgy tűnik az olajat is külön kiemeltté kell tennünk, ha sikerül kijutni. Micsoda probléma. ;-)

2:31 du.  
Anonymous . szerint...

Kaisers-ben

2:47 du.  
Blogger Yavanna szerint...

Itthon Spar, Kaiser's, de ha olívatermelő országba utazunk, hozunk kóstolót.

2:52 du.  
Blogger Zsófi szerint...

spéci: culinaris vagy külföld
everyday: Spar vagy Aldi

3:00 du.  
Blogger Unknown szerint...

Életem első olivaolaját Görögországban vettem. Azóta ahol éppen megfordulok hipermarketban,kisebb boltban. Írásodat olvasva egy kicsit ábrándoztam,:) sok mindent megadnék azért, ha egyszer én is tanúja lehetnék a szüretnek.:)

3:32 du.  
Blogger Judy szerint...

A Cora-ba vásárolom.

3:41 du.  
Blogger biba szerint...

A legszimpatikusabb sarki vegyesboltban, vagy az Autogrillben hazafelé. :)

3:42 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Herbaházban

4:16 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Herbaházban

4:17 du.  
Blogger csicseriborsó szerint...

Otthon olasz olivaolajat az Auchanban; itt meg franciat vagy kretait a Carrefourban.

4:19 du.  
Blogger K.Katalin szerint...

Én már az utazásainkat is úgy tervezem, hogy be tudjam szerezni az éves készlet nagy részét. Most épp a kamrában sorakozik abruzzoi és korculai olaj is, de van egy állandó olasz forrásunk is. /ez kb. lidl-s, spáros minőség/

4:28 du.  
Anonymous Giuseppe szerint...

Tejóságoség! Ez itt már tömegnek számit :)))))

Ok, akkor emeljük a tétet: 3 üveg szüretlen olívaolajat fogunk kisorsolni, biztos ami biztos :)))

4:28 du.  
Blogger Unknown szerint...

Ha valaki jár külföldön és van helye a táskában, akkor megkérem, hogy hozzon.
Egyébként pedig Interspar-ban.

4:33 du.  
Blogger norka szerint...

(: Giuseppe for President! :)

4:36 du.  
Anonymous Sabry-Zundel Rita szerint...

Corában, és most kaptam egy nagy üveg görög olivaolajat. És ritkán a Ligur tengerpart mellett szedett olivaolajhoz is hozzájutok.

4:37 du.  
Anonymous Marmalade szerint...

Bevallom, én már több mint 10 éve csak a görög Kalamatát használom, görög utazásokról beszerezve. De a Culinarisban és nagyobb szupermarketekben is kapható.
Nagyon hangulatos beszámoló volt az olivaszüretről, élmény volt olvasni. Köszönöm!

4:38 du.  
Blogger Szilvi szerint...

Metro áruházban szoktam, vagy lidlben, ha nagyon elfogy.

4:39 du.  
Anonymous Sabry-Zundel Rita szerint...

Akarom mondani Ligur tengerpart mellett szedett olajbogyóból préselt olivaolaj.... :)

4:40 du.  
Blogger Unknown szerint...

Jó kis írás!
Külföldről mindig, egyébként a sarki fűszeresnél vagy hiperben.

F.Barbara

4:52 du.  
Anonymous Málics Nóra szerint...

Mindig hozunk külföldről, itthon pedig az Intersparban szoktunk vásárolni

4:54 du.  
Blogger Babarczy Veronika szerint...

G-Roby, de egyszer kaptam Olaszországból, egyszer meg Horvátországból családit, utóbbi manuális préselésből. Már ez hatalmas élmény volt, és akkor még nem is voltam szüreten.
Remek beszámolót írtatok!

4:55 du.  
Anonymous Vica0616 szerint...

Interspar, de ha Görögországból is hoztam.

4:58 du.  
Blogger Unknown szerint...

Csakis olasz vagy francia preseles a Culinaris-bol vagy a Sarki fuszeres-tol!!

5:04 du.  
Anonymous réka szerint...

Volt akkora mákom, hogy legutóbb a Garda-tónál vettem és abból az adagból még mindig van.

5:05 du.  
Blogger jeeka szerint...

culinarisban, a sarki szírnél, és alantasabb feladatokhoz (befőzéshez, konfitáláshoz stb.) a spárban, sőt, újabban a cba-nak van saját márkás extra szűz olaja, ami nem űberjó, de elfogadható.

5:11 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

kisebb boltokban, vagy Lidl.
Az írás és a képek szinte odavarázsoltak. Kár, hogy az illat nem jön át. :)
Anikó

5:15 du.  
Blogger dortimcsi szerint...

Cora, Tesco, Lidl...de kaptam már olasz olívaolajat ajándékba:)

5:19 du.  
Blogger Babramegy szerint...

Vom Fass-ban (vesz az anyukám, mert nekem általában nincs ennyi pénzem :D)

5:20 du.  
Blogger Limara szerint...

Fantasztikus élmény lehetett! Sok-sok évvel ezelőtt palesztín szomszédaimtól kaptam igazi, házi olívaolajat. Micsoda színe, illa volt..azóta sajnos én is multiban veszem, bár most van még Giuseppétől kapottból:)

5:26 du.  
Blogger ginger szerint...

vom fass

5:29 du.  
Blogger amazsola szerint...

Tesco :( vagy arab fűszeres.

5:52 du.  
Blogger wedding design szerint...

Főzéshez Lidlben, ízesítéshez/fűszerként Culinarisban.

5:56 du.  
Blogger Turák Kinga szerint...

mikor járok Olaszországban, akkor mindig veszek kint, de most már egyre ritkábban így a köv. helyeken: Lidl, Spar

6:00 du.  
Anonymous Klári szerint...

Aldiban

6:00 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Köszönjük a beszámolót, nagyon érdekes volt!
Én nyáron Toszkánából hoztam jó pár üveggel és Horvátországból is. De ez már majdnem elfogyott, sajnos.
Igyekszem jó minőséget választani, itthon a bevásárlóközpontokban szoktam megvenni.

6:11 du.  
Blogger Bach Virág szerint...

Herbaház vagy Mediline

6:23 du.  
Anonymous rekacs szerint...

Itt: http://www.epicesdecru.com/fr/

mert meg lehet kóstolni őket, és mert akkora áhítattal mesélik el az eladók, hogy mit mihez használjak, hogy képes vagyok három üveggel is venni... :-)

6:29 du.  
Blogger Unknown szerint...

Görögország, Olaszország, Spanyolország ... ahogy kijön a lépés :) és lehetőleg piacon

6:37 du.  
Blogger Sili szerint...

Itthon hiperekben veszem amit főzéshez használok, külföldi utakon pedig meglepem magunkat jó minőségű olajakkal, vagy fűszerezett változatokkal, amiket finom kenyérrel tunkolunk magunkba... Nyamm, nyamm... Szűretlent még nem kóstoltam...

6:59 du.  
Blogger Unknown szerint...

Minden nyáron olívaolajjal feltankolva jövünk haza Görögországból. Ez kb. februárig szokott kitartani... A legfinomabb olívaolajat eddig Kos szigetéről egy turistáktól mentes kis faluban sikerült beszerezni.
Itthon Culinaris vagy Lidl a beszerzési forrás.

7:03 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Itthon a Culinaris-ban vagy a Sarki Fűszeresnél, külföldön jártamban-keltemben, pl. O&Co boltokban, termelőktől piacokon vagy saját üzletükben, helyi specialitásokat árusító boltokban.

boglya

7:04 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Vom Faß vagy Spar

7:05 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Interspar :)

sz.

7:14 du.  
Blogger Alma szerint...

Nagyon érdekes volt a cikk!Olivaolajat Lidlben,Tescoban,Kaisersben,Intersparban,Matchban,DM-ben(bio) vásárolok.Érdekelne, hogy milyen az olajpogácsa színe.

7:28 du.  
Blogger transzmoha szerint...

tuti kis bejegyzés. igazi kedvcsináló. én nem túl extra helyeken vásárolok: spar, tesco, néha culinaris.

7:32 du.  
Anonymous giuseppe szerint...

Aki nevtelenul ir, ot is megkernem, hogy mindekepp jelentkezzen valami azonositoval (akar uj irassal), mert kulonben nem tudjuk kisorsolni :)))

Egy dolognak viszont orulok: nagyon sokan hasznalnak vegre olivaolajat :)))

7:34 du.  
Anonymous kabala szerint...

Culinaris

7:37 du.  
Blogger Focaccia szerint...

Hiperben, de szívesen vennék nem tömegcuccot is.
Hétvégén Puglia-ban járva megcsodáltam a sos-sok olajfát az alájuk terített hálóval, valóban óriási munkában voltak. Fasanoban pedig egy utcai pisztácia/dió/olivaárus olyan olivabogyót kóstoltatott, hogy csak! Side éreztem ilyen ízt. Friss, nagyon lédús, csupa aroma. A klementin is most érik.

8:01 du.  
Anonymous Judit szerint...

Sajnos hipermarketben, és nem ilyen családoknál:-(

8:04 du.  
Blogger bagymilla szerint...

interspar

8:05 du.  
Blogger bagymilla szerint...

interspar

8:06 du.  
Blogger Unknown szerint...

Intersparban.

8:06 du.  
Anonymous roll. szerint...

biobolt

8:08 du.  
Anonymous V. Andrea szerint...

Spar, Tesco, Lidl. Régebben márkahűen egy négyszögletes üvegű görög olajat.

8:16 du.  
Blogger Homokvár szerint...

Tescoban vagy Sparban

8:16 du.  
Blogger zsófi, gábor szerint...

sparban, ha van Carapelli, akkor az auchanban.

8:19 du.  
Blogger Anita szerint...

Legutóbb a Sarki Fűszeresnél vettem egy ilyent: Frantoio Montecchia olio extra vergine d’oliva 250 ml

A Granditalia.hu-ról találtam Rájuk. :)

Ismét el kell hozzájuk látogatnom, mert nagyon hamar elfogyott kenyérre kenve, milánói szalámival, parmezánsajttal, rukkolával. Nyam.

8:23 du.  
Anonymous jj szerint...

Tavaly pont olajszüret idején voltam Toszkánában, akkor friss házi olajat vettem a vendéglátónk birtokán, isteni volt és méregzöld! Azóta sajnos elfogyott, legutóbb a csarnokban vettem. Tavasszal pedig Spanyolországban laktam, ott nem volt gond (:

8:27 du.  
Blogger nana szerint...

mostanában culinaris

8:28 du.  
Blogger Csanádi Dávid Flanagan szerint...

Mindig máshol vásárolok. Van, hogy kell, de van, hogy csak meglátom a polcon, és érzem, hogy azonnal szükségem van rá :)

8:28 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

külföldön vagy a culinarisban
néha a sparban

8:30 du.  
Blogger addisz szerint...

Intersparban és Culinarisban.

8:37 du.  
Blogger Admin szerint...

Itthon Cora, külföldről mindenképpen hozunk, ha "olivaolajas" helyen járunk.

8:55 du.  
Anonymous nadivereb szerint...

A sarki Albert Heijnben (Velp, Hollandia).

8:59 du.  
Anonymous Anga szerint...

Sparban. Anga

9:16 du.  
Blogger szonja szerint...

Culinaris, Cora, Spar, Biopiac

9:23 du.  
Blogger Morzsa szerint...

Corában.
Főzéshez sima Moninit, de salátához egy toszkán, pont olivaszüretre eső utazás után csak szűretlen extra szüzet (szintén Cora, Il Grezzo a márka vagy egy francia, aminek a neve nem jut eszembe).
Mielőtt ez utóbbi kapható volt, a Pomo d`oro boltjában vettük csapolva a szűretlent. Persze, meg sem közelíti azt, amit előző nap sajtoltak, és olyan volt az íze, mintha csípős, zöld füvet ennénk...

9:24 du.  
Blogger strawberry szerint...

Egy ismerős lány hozza olaszországból (különféle isteni sajtok és sonkák társaságában..:)))

9:25 du.  
Anonymous Helix szerint...

Általában Aldiban vagy Cora-ban.

9:43 du.  
Blogger Zsuzsa szerint...

Culinarisban, hiperekben.

9:46 du.  
Anonymous Norci szerint...

Culinaris vagy Giuseppe, ha elfogy az Olaszországban vásárolt adag :-)

9:59 du.  
Blogger Anais szerint...

Kaiser's, vagy sarki kisbolt

10:18 du.  
Blogger Piszke szerint...

Ez ugyan nagyon nem passzol ide az olaszos poszthoz :)de Borges vagy krétai... Borgesitthon bárhol, krétait lehet az Aldiban kapni.

Viszont van egy borzasztó gagyi című, de nagyon élvezetes könyv, az a címe, hogy Extra szűz - angol lányok, olasz konyha. A rémes címmel ellentétben nem a modern-lányok-romantikáznak-a Mediterráneumban giccses sorba illik, hanem klassz angol humorral átitatott önironikus és szatirikus félig önéletrajz, a liguriai olivatermesztésről rengeteg érdekes dolgot elmesél a 90-es évek elejétől majdnem mostanáig.

Bocs a hosszúságért...

10:19 du.  
Blogger Elpidzo szerint...

Sarki fűszeres, Lidl, Metro áruházakban.De megkóstolnám a felajánlottat is!Minderre vevő vagyok! :D

10:19 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Lenyűgöző beszámoló volt! (Először naivan azt hittem, hogy a kommentek is ennek szólnak:-)) Olajdíler elnevezésen nagyon nevettem.
LepkePillangó

10:24 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ja, és nehogy kimaradjak: utazások során mindig gyűjtök. Némi aggodalommal, hogy nem tudom olyan ütemben felhasználni, hogy ne avasodjon rám. Itthon felhasználástól függően: cora, culinaris, egyéb delik, de kísérletező típus vagyok (bátornak kell lenni!). Majd ismét aggódok, hogy a felhalmozás avasodáshoz vezet, bár biztosan szakszerűen tárolom:-))), mert sosem. LepkePillangó

10:42 du.  
Anonymous Viktor szerint...

Coraban/Aldiban.

10:43 du.  
Blogger Mum szerint...

Culinarisban...

10:48 du.  
Blogger Grani szerint...

Metroban vagy az Auchanban

11:00 du.  
Blogger Unknown szerint...

Pécsett a jemeni fűszeresnél, a Ferencesek utcájában, arab vagy török olajat.

11:01 du.  
Anonymous málnamanó szerint...

Legutóbb a CBA-ban :(
A felajánlás nagyon megmozgatta az írói vénákat! Jelentem én is nagyon régi olvasód vagyok, de először írok - hátha.

11:07 du.  
Blogger Művelt Kert szerint...

Ahol éppen bevásárolunk, amikor elfogyott. Gyakran kapunk ajándékba.

11:13 du.  
Blogger Unknown szerint...

Culinaris, Spar.

11:14 du.  
Anonymous kojudi szerint...

Nagyon jó volt a cikk,köszönöm!

Lidlbe.

Jóéjt,Judit

11:18 du.  
Blogger Delish szerint...

Spar, kulfold

11:21 du.  
Anonymous nemisbéka szerint...

Dille&Kamille :)

11:27 du.  
Blogger herb. szerint...

Angliaban a Morrisonsban.

11:41 du.  
Blogger edina szerint...

itthon a Culinarisban, de mindig hozok,ha utazom valahová

12:12 de.  
Blogger Unknown szerint...

Liverpool Marketen Londonban

12:57 de.  
Blogger  á la carte kulinaria szerint...

Utazások során + Lidl-ben, főleg ha vannak jobb minőségüek az olasz napokon.

5:48 de.  
Anonymous Merci szerint...

sparban vagy lidlben

7:08 de.  
Anonymous Henci szerint...

Spar, Lidl

8:15 de.  
Anonymous Timcsi szerint...

Jellemzően az aquincumi Auchan-ban, de szívesen feltankolnék Olaszországban belőle. :-)

8:19 de.  
Blogger Unknown szerint...

Én Athénban Kalamatai olajat vagy Sarki Fűszeres,de az Aldiban is finom Olasz olaj kapható!!

8:32 de.  
Blogger Kikka szerint...

Leginkább Interspar, Tesco - de szívesen kipróbálnánk más forrást is...

8:48 de.  
Anonymous yschrullig szerint...

Tescoban, Sparban, bioboltban - mikor mire futja ;)

9:14 de.  
Blogger vasastimi szerint...

Ezerfűszer bolt a Fény utcai piacnál, vagy Aldi/Lidl/Tesco, akciók esetén.

9:32 de.  
Blogger Asipike szerint...

Olaszországban :)

9:38 de.  
Anonymous sophie. szerint...

vinitaly oliva szekció, vagy Mo. metróban szokott jó lenni.

10:00 de.  
Blogger starfi szerint...

jobb minőségűt, általában metro-ban. inkább többet áldozok rá, mert a gyengébbek (amik szokszor jóval olcsóbbak) nagyon silányak tudnak lenni.

10:10 de.  
Blogger pelogi szerint...

CBA, Aldi, Lidl, Metro.

10:14 de.  
Anonymous boglya szerint...

Itthon a Culinaris-ban vagy a Sarki Fűszeresnél, külföldön jártamban-keltemben, pl. O&Co boltokban, termelőktől piacokon vagy saját üzletükben, helyi specialitásokat árusító boltokban.

boglya

12:21 du.  
Blogger 藤 / Merry szerint...

Ausztria. Hogy hol, változó, régebben Bécs, mostanában Stájerország, Billa, Spar, mikor hogy.

12:55 du.  
Blogger fortee szerint...

múzeum körúti bioboltban

1:19 du.  
Blogger Sweet and Crazy szerint...

Tipikusan a Tescoban.

S. Kinga

1:58 du.  
Anonymous Monka szerint...

Hozzám közeli lelőhelyeken, tehát Sparban vagy Lidlben.

2:49 du.  
Blogger azAnyja szerint...

Budapest, II. ker., Fény utcai piac alagsorában, a fűszeres boltban vagy a mellette levő boltban, ahol csak csupa olasz csodát árulnak -meg persze némi bóvlit is :)

3:14 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal