Ecetes torma házilag. kicsit rózsaszín.

Otthon a Nagycsarnokban nagy lelkesedéssel vettem egy friss tormát. A beszerzést végigasszisztálta egy minimum tíztagúnak tűnő hangos olasz família (valójában azt hiszem, csak négyen voltak), melynek családfője érdeklődve kíváncsiskodott, hogy mi az. Néhány nyelven elmagyaráztam, hogy nem fehérrépa, hanem torma, de egyiken sem értette, végül az orrfújó és síró mutogatás segített. A felismerés örömében valószínűleg az egész piac osztozott. Nehezen tudom megmagyarázni, hogy egészen pontosan milyen megfontolásból kaptam hozzá kedvet (hacsak nem attól, hogy németeknél ettem egy isteni Tafelspitz-et, aminek a tetejére friss torma volt reszelve), mindenesetre a bőröndömben néhány más létszükségletű hozzávaló mellett ez is velem tartott Brüsszelbe. (Egyébként itt is láttam már, de csak speciális boltokban, pl. a Rob gourmet szupermarketben). Miután persze egy hete az égvilágon semmit nem kezdtem vele, és láttam, hogy kezd szottyadozni, úgy döntöttem, hogy ecetes torma kell, hogy legyen belőle. Soha nem csináltam még, hiszen ki az a marha, aki ezt házilag állítja elő, amikor egy mozdulattal leemelhető a polcról, és általában jó minőségű (persze, azért ezen belül is vannak különbségek).

Végigböngésztem néhány instrukciót, amelyeket követően némi félelemmel álltam neki a műveletnek, mivel kiderült, hogy a torma kérem szépen, tiszta kémia. Minden mindennel reakciózik, oxidálódik, enzimek szabadulnak fel itt és ott, stb. Kicsit gyanús volt, hogy kivétel nélkül mindegyik leírás azzal mondattal kezdődik, hogy a tormát nagyon jól szellőző helyiségben reszeljük, olyan erős. Hát, jó, kinyitottam a konyhaablakot. Meghámoztam a tormát, felszeleteltem, és mosolyogtam magamban, hogy ezek az érzékeny külföldiek nem tudják, mi az, hogy erős. Az illatát kifejezetten kellemesnek találtam. Na de aztán…azok a bizonyos enzimek, amelyektől csípős, azok bizony valóban idővel szabadulnak fel, és csak szabadulnak, szabadulnak….egy bizonyos ponton, már az aprítógép után, eljött az az egy perc, ami alatt szó szerint két csomag papírzsebkendőt használtam el, orrom, szemem ,mindenem folyt.. na, ez aztán tényleg tisztíccsa..Egy hagymavágásnál kb. tízszer brutálisabb az ereje. Ja, és a vérpezsdítő hatását Ilcsi néni is megirigyelné, csak attól, hogy belélegeztem, és kóstolgattam, olyan paprikavörösen égett a fejem, hogy tiszta szerencse, hogy épp nem készültem semmilyen jelenésre. A végeredmény persze remek, eszméletlen friss ízű, nagyon erős, de nagyon finom. A színe már csak az én szórakozásom, hozzáadtam egy kiskanálnyi céklalevet, hogy pink legyen, de persze maradhat hagyományos fehér. Egyelőre húslevesben főtt húshoz ettem, de alig várom, hogy ezzel készítsem a családi kedvencünket, a tormás almaszószt. Esetleg egy kis füstölt sonkával kóstolnám..

Így készült:

1.) Vettem egy közepes méretű (12,5dkg-os) friss tormát.
2.) Előkészítettem az ecetes keveréket: összekevertem bő ½ dl fehérborecetet, ½ dl vizet, 2kk sót és 2kk cukrot.
3.) A tormát zöldséghámozóval megpucoltam, és kis darabokra vágtam.
4.) Aprítógépbe tettem (vagy persze reszelni is lehet). Azonnal ráöntöttem az ecetes keveréket. A trükk ezen a ponton van. Az ecet az, ami megállítja azokat a bizonyos enzimeket, amitől a csípősség szabadul fel. A torma erősségének fokozata tehát attól függ, hogy az ecet mikor kerül bele. Minél később, annál erősebb. Ha nagyon erősre akarjuk, akkor először csak a sima vízzel kell aprítani, az ecetet csak később -3-4 perc után öntjük hozzá.
5.) Az aprítógépben a folyadékkal együtt pürésítem. Darabos lesz. Ha simábbra akarjuk, akkor még több vizet lehet hozzáönteni, ebben az esetben a végén le lehet szűrni.
6.) Szorosan záródó üvegben tároljuk. Ebből nekem 8dkg ecetes torma lett. A hűtőben kb. 2 hónapig őrzi meg a friss ízét.
7.) Opcionálisan hozzá lehet adni egy kiskanálnyi céklalevet, hogy ilyen szép színe legyen. Az íze nem változik. A céklaléhez vagy eltett céklából használok, vagy egy kis friss reszelt céklát kinyomkodok.

Közvetlenül tálalás előtt kis tejföllel, vagy tejszínnel lehet lágyítani.