csütörtök, március 09, 2006

Cukkini & Rukkola krémleves

Tavasz még sehol. Ezt a vasárnapi budapesti havazást egyszerűen nem hiszem el. Úgyhogy még mindig leves időszak. Pedig milyen jó lenne, ha már végre jönnének a jó kis frriss tavaszi ropogós zöldségek. Mikor lesz már zöldborsó meg spárga, meg új karalábé..már alig várom..
Addig is marad ami most van. Ez a leves már olyan régen motoszkált a fejemben, ma végre kipróbáltam. A rukkolát imádom és amióta kipróbáltam Johanna gorgonzolás rukkolás rizottóját, amibe csak úgy bele van dobva a végén, azóta csomó mindent kísérletezek vele. Pl. nagyon bejött a rukkolás krumplipüré, amibe a rizottó mintájára csak úgy belehajítottam a végén egy marékkal. A levesben is jó volt, bár kicsit sajnáltam pürésíteni és az íze azért nem leves formában sokkal intenzívebb. A levesnél arra figyeltem, hogy nehogy agyonfőzött szürke trutyi legyen, így a cukkinit is rövid ideig főztem és a rukkolát is csak a legvégén adtam hozzá és rögtön pürésítettem. Így kb. 10 perc alatt kész is volt az egész. Ha vendégeknek csinálnám , akkor átpaszíroznám, hogy teljesen sima legyen, mivel azonban csak magamnak főztem, abszolút nem zavart, hogy kicsit darabos (a rukkolát nem viszi teljesen a mixer). Azért valami hiányzott hozzá. Konkrétan egy nagy szelet puha, friss kenyér, attól tartok. Szerencsére nem volt itthon..

Recept

Hozzávalók (2 adag)

1 közepes cukkini, lereszelve
egy nagy marék rukkola (egy 5dkg-os zacskó fele)
1 kicsi hagyma, apróra vágva
2 nagy gerezd fokhagyma, vékonyra szeletelve
5dl húsleves
1/2 dl tejszín
3-4 dkg pecorino, vagy parmezán, reszelve
só, bors, szerecsendió
2ek vaj, vagy olívaolaj

A vajon, vagy olívaolajon üvegesre pirítom a hagymát és fokhagymát. Rádobom a lereszelt (héjával együtt) cukkinit. Átforgatom, pár percig párolom. Felöntöm a húslevessel, pár percig főzöm, hogy a cukkini puha legyen, de még szép zöld legyen a színe. Beleszórom a reszelt sajtot és beledobom a rukkolát. A rukkola azonnal összeesik. Botmixerrel, vagy robotgépben pürésítem a levest. Beleöntöm a tejszínt (elhagyható, önmagával sürítve is jó lesz, de azért jobb a tejszínnel..), összerottyantom. Végül ízlés szerint sóval, borssal és szerecsendióval ízesítem.


Címkék:


 

 

6 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Ez a leves gyönyörű, a színe rendkívül divatos és ki is fogom próbálni, amint a hőmérséklet kültéren is eléri a plusz fokokat, addig azonban maradok a hétvégén ismét nagy sikert aratott, szivet-lelket melengető kókusztejes vöröslencsénél. Sok üdv, Eszter

11:11 de.  
Blogger szilagyir79 szerint...

Most fogom elkészíteni! Kiváncsi vagyok rá!

1:22 du.  
Blogger hedike szerint...

Kedves Chili, az lenne a kérdésem, hogy ennek a levesnek jót tesz-e, ha áll egy kicsit, vagy frissen jobb vagy teljesen mindegy? :)

12:19 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

frissen jobb, mert utána veszít a szép színéből

12:40 du.  
Blogger hedike szerint...

Köszönöm!! Elkészült, elfogyott, fantasztikus recept! (ez is!)

3:14 du.  
Blogger Niki szerint...

Tegnap este kipróbáltam és rögtön két tányérral ennem kellett belőle, pedig csak mai ebédnek szántam :) Isteni az íze - bár én a rukkolát kihagytam, mert nem szeretem.

9:24 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal