Van Kahvalti Evi, a reggelizőszalon

Egy héttel ezelőtt szakadó esőre ébredtünk Isztambulban. Az azt megelőző napokon kegyes volt az időjárás, miközben itthonról érkeztek a hírek a hirtelen beszökött télről, mi élveztük a tűző napsütést, a türkízkéz eget és a boszporuszi szellőt. Régen láttam a város esős arcát, azonban ismét bebizonyosodott, hogy nem ez a legelőnyösebb oldala. Így szürke, szomorkás, magába fordul, és mindenütt víz. Az egyetlen ok, amiért mégsem bántuk az volt, hogy aznap már a hazautazás miatt amúgy is csak néhány délelőtti óránk lett volna, ráadásul komoly program várt ránk: egy igazi török reggeli.

A török reggeli ugyanis zseniális. Törökországban igen erős a reggelizés kultúrája, a hétköznapokban néhány falat sajtot, uborkát, paradicsomot és olajbogyót fogyasztanak, ráérősebb napokon ez további fogásokkal bővül: kaymakkal (sűrű tejszín) és mézzel, tojásételekkel, lecsófélékkel, lepényekkel. Különösen nagy hagyománya van a reggelizésnek az ország keleti, kurdok által lakott részein, Van városa például kimondottan a reggelizésről híres. Az ún. reggelizőszalonok igen népszerűek, olyannyira, hogy a műfaj már Isztambulban is elterjedt. A Van Kahvalti Evi az egyik legkedveltebb reggeliző klub, amelynek specialitása, hogy Van-ból származó sajtokat, mézeket, házi dzsemmeket kínálnak. Már több üzletük nyílt, de a bohém és kozmopolita Cihangir negyedben található az egyik leghangulatosabb.

Szinte mindent megrendelünk, ami az étlapon található, de végtelenül kedves és igyekvő pincérünknek a szeme sem rebben, ide láthatóan nem egy tálka müzliért járnak a vendégek. Sorjában érkeznek a különböző sajtok, péksütemények, joghurtos uborka, különleges mézek, frissen sült lepények, gránátalmalé, érdekes állagú, édes diópaszta, isteni török tea és bűnrossz kávé. A tojásos ételeket úgy kapkodjuk szét, mintha három napja nem ettünk volna, legnagyobb sikert a menemen aratja. Gyakorlatilag egy krémes lecsós rántottáról, vagy tojásos lecsóról beszélünk, hiszen hagyma, paprika, paradicsom és tojás alkotja. Végre a pastirma is helyére kerül, a tojásban kellően háttérbe szorul, fűszerpasztás kérge pedig beleolvad a rántottába. Annyira ízlett, hogy hoztam haza, hogy itthon is lehessen menement reggelizni. El is készítettem azóta, annyi különbséggel, hogy reggel nem volt türelmem lecsót főzni, így csaltam, és alapnak zakuszkát használtam. Igazi gourmet étel egészen pontosan 4 perc alatt, már ha azt az egy percet is számítjuk, amíg elsétálunk a hűtőszekrényig, és kivesszük belőle a vékonyra szeletelt pastirmát.

Receptet erre mégsem írhatok, a következő történt: 2 evőkanál olívaolajon megfuttattam 3 evőkanál zakuszkát. Addig főztem, amíg a folyadék elpárolgott belőle, kissé besűrűsödött, és elkezdett enyhén odakapni (de nem kapott). Ekkor hozzáadtam 2 felvert tojást, sóztam, borsoztam, és folyamatos keverés mellett megsütöttem, úgy, hogy ne szilárduljon meg teljesen. Végül rátettem néhány darab pastirmát (lehetne sima levegőn szárított sonka). Értelemszerűen, ha a hagyományos verziót készítjük, akkor megdinszteljük a hagymát, a zöldpaprikát és a meghámozott paradicsomot, ehhez adjuk a tojást. Éljen a török reggeli!

Egyébként a Stahl magazin frissen megjelent, őszi számában többek között Isztambuli ajánlóm, abban is ajánlom a Van Kahvalti Evi reggeliző szalont.

Menemen itthon: