Csoda. Mirázs. Dióval töltött padlizsán.

Még nyáron egyszer totális csődbe fulladt a kísérletem, amikor hachapurit, azaz grúz sajtos kenyeret próbáltam sütni. Minden rossznak megvan a jó oldala (aszonygyák), ennek a tragédiának pl. az, hogy g. fedőnevű olvasó akkor hozzászólt, hogy Budapesten a Mirázs nevű grúz étteremben evett remek hachapurit, aminek a titka Marina szerint a kemence és a házi készítésű sajt. Ennek az információnak az elraktározásával nagyjából annyiban is maradt a hachapuri kísérletezésem.

Aztán persze csak nem hagyott nyugodni ez a hachapuri, úgyhogy amikor legutóbb Budapesten voltam, bepaliztam két barátomat, akik kedvesen viselik az aktuális gasztro-őrületeimet (már amennyiben azok kulturált keretek között mozognak), és kaphatóak az ilyesmire, hogy nézzük meg a Mirázst (Mirázs grúz étterem, Ürömi köz 2., tel: 326-1718). Megnéztük, végigettük, és én összességében igen pozitív véleménnyel távoztam. Az egyetlen oltári hiba, amit elkövettünk, hogy ebédelni mentünk, pedig ebben az étteremben vacsorázni kell. Mégpedig órákon át. És alkoholizálni. Szóval, nem az a hely, ahol egy gyors ebédre összefut az ember, persze ezt sejthettem volna, hiszen autentikus grúz konyháról van szó. A fiúk mindenesetre garantáltan nem dolgoztak már aznap egy kukkot sem, úgy kidőltünk. A berendezés napközben eléggé rideg, túl elegáns, túl fehérabroszos, nem meghitt. De el tudom képzelni, hogy talán este, ha sokan vannak, szól a zene, és félhomály van, akkor hangulatos. A konyha azonban ellensúlyozza ezt, és a kiszolgálás is kiváló (persze egyedüli vendégként még jó). Ide nem a hangulatért jön az ember. A konyha erős. Tényleg Marina, a grúz szakácsnő főz, láttuk őt személyesen. Az étlapjuk fantasztikus, csak győzzön választani az ember. Ha tudtuk volna előre, mi vár ránk, csak előételeket rendeltünk volna –eszméletlen laktatóak, és nekem ezek ízlettek legjobban. A főételek (báránysaslik, grúz fűszeres pörkölt, grúz gombás-tejfölös marha) korrektek voltak, de nem kiemelkedőek. Ellentétben az előételekkel, amelyek viszont remekek. Természetesen, naná –rendeltünk hachapurit. Fantasztikus, frissen sült, pizza méretű, isteni házi sajttal töltött lepény, a sajtokat állítólag házilag gyártják. Kb. egy cikket lehet belőle enni, annyira laktató. Hozzá fantasztikus csípős, ropogós savanyúság. Mindkettő olyan, amiért érdemes visszamenni. A diós zöldséges előételek közül (amelyekből menetközben vissza is mondtunk egyet, amikor rájöttünk, hogy túlrendeltük magunkat) a legfinomabb a dióval töltött padlizsán volt. Ez annyira ízlett, hogy készítettem valami hasonlót egy felhasználásra váró padlizsánból. Biztos nem autentikus, de nagyon finom. Majd legközelebb megkérdezem a Mirázsban, hogy náluk hogy készül.

Recept

Hozzávalók (2 személyre -10db)

1 nagy padlizsán
5dkg pirított dióbél
nagy marék koriander (esetleg helyette petrezselyem)
2 fokhagymagerezd
1 tk natúr krémsajt (esetleg vajkrém)
2tk olívaolaj
só, bors
olaj a padlizsán sütéséhez

A padlizsán keskenyebbik végéből levágok egy szeletet, függőlegesen felállítom egy vágódeszkán, és hosszában 10 hajszálvékony szeletet vágok belőle. Ez csak éles késsel megy. A szeleteket mindkét oldalon megkenem olajjal, majd egy serpenyőben pirosra sütöm (ezt több menetben kell, mert egyszerre csak kb. 3 fér el) Miközben sül a padlizsán, elkészítem a tölteléket: a padlizsán másik felét meghámozom, felkockázom, és 2-3 ek víz és egy egész gerezd fokhagyma hozzáadásával, fóliával lefedve a mikróban 8 perc alatt puhára párolom.
Amikor kész, az aprítógépbe dobom a puha padlizsánhúst, a diót, a koriandert, krémsajtot, olívaolajat, egy apróra vágott gerezd fokhagymát, sót, borsot. Egy tömör, de kezelhető masszát kell kapni. A megsütött vékony padlizsánszeletekről konyhai papírtörülközővel leitatom az olajat. Egyik végére kb. 2 kk-nyi tölteléket helyezek, majd feltekerem. (Ha esetleg van, rácsurgatok egy kis gránátalma sűrítményt, és megszórom gránátalmamagokkal.)