Oldalak

csütörtök, január 11, 2007

Vöröslencsekrémleves joghurttal és chili-olajjal

Egy olyan gyors levest dobtam össze tegnap, amelyikben az égvilágon semmi extra nincs, viszont a chili-olaj fantasztikusan feldobja. 2 adaghoz üvegesre pároltam egy közepes felaprított hagymát, két gerezd fokhagymát, ujjnyi friss gyömbért. Megszórtam egy kk őrölt római köménnyel. Felöntöttem 6dl húslevessel, beleszórtam 10dkg átöblített vöröslencsét (nagyon érdemes otthon tartani!), 12 perc alatt puhára főztem, pürésítettem. Miközben főtt a leves, elkészítettem a chili-olajat: 4ek mogyoróolajat (lehet napraforgóolaj is, de semmiképpen nem olívaolaj) felhevítettem. Egy szárított chilipaprikát kimagoztam, darabokra vágtam. A forró olajat ráöntöttem, és amíg puhult a lencse, állni hagytam. A sűrű krémlevest joghurttal és rácsöpögtetett chili-olajjal tálaltam (ami nagyon csípős!). Az olajból kis adagot érdemes csak készíteni, mert a hűtőben is csak 1-2 hétig áll el. Másik fajta vöröslencseleves kókusztejjel.

Más:

1. A játék kapcsán felmerült, hogy esetleg hasznos lenne egy gasztroblogos gyűjtősite, amelyen közérdekű információkat lehetne megosztani. A projekt koordinálását (=piszkos munkát) Domestic Goddess-ünk vállalta be, úgyhogy őt lehet vegzálni az ötletekkel.

2. Mától elindult a mini-rovatom a Magyar Narancs-ban. A Snoblesse Oblige részben, a programajánlók között található, fogadjátok szeretettel. Ja, gasztronómiai.

13 megjegyzés:

  1. a mancs-os cikkeidet ide nem teszed fel?
    [vagy nem szabad?]

    VálaszTörlés
  2. de, de majd mindig csak utólag

    VálaszTörlés
  3. Névtelen11:44 du.

    Ha ez csak fele olyan isteni, mint a kókusztejes sárgarépás vöröslencse leves, ami ilyenkor télen sok bajra gyógyír, és azok közül csak egyetlen az éhség, akkor ez is bevonul az állandó repertoáromba.

    VálaszTörlés
  4. Névtelen9:19 de.

    A török lencselevest is érdemes kipróbálni, én vmi pesti török vendéglőben láttam-kóstoltam, és a mindmegettén találtam receptet hozzá.

    VálaszTörlés
  5. gratulálok a Mancshoz!

    VálaszTörlés
  6. Névtelen2:20 du.

    Árulnak picikapszulás olajokat, biztosan ismeritek őket. Szerintem nagyon jól használható, és sokkal tovább eláll, mintha az ember magának csinálja, érdemes használni őket. Tökmagos, chilis, fokhagymás, stb, borzasztó sokféle van. Persze a háziban nincs adalékanyag, meg ilyenek, szóval döntés kérdése. A recept amúgy tök jó.

    VálaszTörlés
  7. gratula a mancshoz! éttermeket fogsz ajánlani?

    VálaszTörlés
  8. Zsófi, nem, nem éttermi ajánló,kaják lesznek, úgy, mint itt.

    VálaszTörlés
  9. Névtelen10:50 de.

    Tegnap megfőztük ezt a receptet (valójában GombaLány) és isteni lett!!! Az adaggal mondjuk úgy jártunk, hogy dupla adagot főztünk, mégis megettük ketten együltő helyünkben ;)

    Köszi!

    VálaszTörlés
  10. Névtelen12:19 du.

    Már másodszor csinálom ezt a levest, most hozzátettem két szem krumplit és a chilis olaj helyett belefőztem az erőspaprikát.
    Turmixolás előtt beledobtam még 2 gerezd nyers fokhagymát, turmixolás után pedig hozzálöttyintettem kb 1 dl tejszínt és fél dl whisky-t (csak azt találtam, de gondolom, konyakkal, vagy bármi hasonlóval is jó lenne) és kapott még egy kis sót és 1 teáskanál barna nádcukrot.
    Elég szépen elzavarta a kezdődő náthámat.Ildi.

    VálaszTörlés
  11. jelzem, tenyleg isteni a leves! viszont a chili-olajat friss chilibol keszitettem, mert nem volt itthon szaraz, es nem igazan mukodott a dolog: nem lett piros, mint a kepen, es mintha az olaj nem is vette volna at a chili csiposseget - csak az a falat csipett, amiben ott volt maga a chili drabka is. ez normalis, vagy en csinaltam vmit rosszul?

    VálaszTörlés
  12. Névtelen2:19 du.

    köszi a receptet, finom lett. Klassz az oldalad, már máskor is főztem innen. sok sikert!

    VálaszTörlés
  13. Névtelen8:50 de.

    Szia! Tegnap megcsináltam ezt a levest a Nők Lapja könyhájhából, nagyon finom lett! Az újságban megjelent receptben 1,2dl húslé szerepel. Úgy azért sűrű?!
    Biztony nyomtatási hiba.
    Bora

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.