Oldalak

hétfő, november 28, 2016

Golden mylk, azaz kurkumás latte


Íme, bemutatom 2016. legtrendibb italát, a kurkumás lattét. Kávé nincs benne. Az egészségtudatos táplálkozás jegyében folyamatosan számos divatirányzat jelenik meg a gasztronómiában, a szuperélelmiszerektől a vegán burgerekig, a zöld turmixoktól a matchás (kultikus japán zöld tea) és kurkumás latté-kig. Mi megy, mi marad. Jelentem, utóbbi napsárga forró ital kimondottan függőséget okoz, annyira finom, és olyan jól tud esni, valódi egészségbomba, simán visszarántja az embert a kezdődő meghűlésekből is, nátha- és gondűző. 


Sydney-től San Francisco-ig számos menő kávézó tartja itallapján, és más országokban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Itthoni kínálatban még nem láttam. Amerikai tanulmányok szerint, a kurkumára 2016-ban 56%-al kerestek rá többen az online keresőkben, mint egy évvel ezelőtt. Ebben pedig jelentős szerepe van a “golden milk”-nek (a mylk írásmód az alternatív gabona-, vagy magtejekre utal, amelyből általában készül). 

Az aranysárga ital kurkumából, mézből, esetleg más fűszerekből (gyömbér, bors, cayenne bors) áll, és leggyakrabban forró mandula-, vagy kókusztejjel öntik fel. A kurkuma maga igazi csodafűszer, Indiában, ahol őshonos és elterjedt, gyógyításhoz használják és az ajurvédikus orvoslás fontos eleme. A belőle készített tejes italt köhögés- és lázcsillapításra is bevetik. Antioxidáns, gyulladáscsökkentő, egyszóval tényleg csodaszer. Leginkább két tulajdonságáról ismert: egyrészt curryk és curryporok nélkülözhetetlen hozzávalójaként (ez adja a currypor sárga színét), másrészt arról, hogy nagy óvatossággal kell vele bánni, ugyanis annyira erősen színez, hogy ember legyen a talpán, aki könnyen lemossa a kezéről (ruhákról, konyharuhákról, fakanalakról, műanyag kancsókról, keverőtálakról nem is beszélve, amelyeken örök nyomot hagy a sárgasága). Frissen a gyömbérre hasonlít, csak vékonyabb, színe a sárgarépához áll a legközelebb, illata friss, fanyar. Ilyen formában ritkán kapható (a Culinaris-ban szokott lenni), száraz, őrölt formájában találkozik vele a többség.

A kurkumás lattét jószívvel ajánlom, nem fognak benne csalódni azok sem, akik elsőre kissé bizarrnak gondolják. Kóstolni kis kiszerelésben, csészényit érdemes, ha pedig bejön, akkor célszerű egy nagyobb adag kurkumás mézpasztát egy csatos üvegben tartani, amiben sokáig eláll.

Kurkumás latte
Hozzávalók (2 kis adaghoz)

A pasztához:
4 dkg méz (pl. hárs)
2 púpos teáskanál őrölt kurkuma, átszitálva
2 tekerésnyi frissen őrölt bors
1 késhegynyi cayenne bors
Az italhoz:
4 dl meleg, de nem tűzforró mandulatej


A mézet és a fűszereket kis habverővel, vagy kanállal alaposan eldolgozzuk. Két csészébe osztjuk. Ha nagyobb kiszerelést készítünk, csatos üvegbe töltjük, ebben tárolhatjuk. Amikor fogyasztjuk, egy-egy kis csészébe teszünk kb. egy evőkanálnyit a pasztából, majd felöntjük a forró mandulatejjel (vagy sima tejjel), amivek elkeverjük. Azonnal szürcsöljük. Izzasztó, náthaűző hatású.

1 megjegyzés:

  1. Köszi Zsófi a receptet! Eddig ugyanezt a mézes-kurkumás pasztát teaként, tej helyett forró vízzel felöntve ismertem, úgy is szuper.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.