A szervezők kérésére ezúttal én is részt veszek a Segítsüti őszi kampányában. Aki esetleg nem ismerné ezt az évek óta futó, nagyszerű akciót, egy olyan kezdeményezéséről van szó, amelynek keretében évente két alkalommal sok lelkes gasztroblogger csodás süteményére lehet licitálni, a befolyt összegből pedig mindig egy kiválasztott szervezetet támogatnak.
2016 őszén a Segítsüti támogatottja a Peter Cerny Alapítvány, az a koraszülött- és csecsemőmentő szolgálat, mely 27 éves múltra tekint vissza. A befolyt összegből a mentőautókban használatos gyógyszereket, felszereléseket fognak vásárolni.
Licitálni 2016. szeptember 12-én, hétfőtől ITT lehet, az árverés vége pedig 15-én csütörtökön 16.00 órakor lesz. Hétfőn reggel kezdenek el felkerülni a blogokba a süti felajánló posztok, nem sokkal később pedig a Segítsüti oldalán is láthatóak lesznek majd az egyes darabok, és ugyanitt tehetik meg a támogatók licitjeiket is. A sütiket és az információkat a Segítsüti Facebookon is érdemes figyelemmel kísérni.
A felajánlásom: egy 12 szeletes klasszikus, tökéletes New York cheesecake, apró meglepetésekkel
Azért ezt választottam, mert a a blog tizenegy éve óta a mai napig ez az egyik legnépszerűbb, és leggyakrabban készített receptem, és készíthetek bárhol, bármilyen desszertet, mindig ez tarolja a legnagyobbat.
Nagyon szépen köszönöm a liciteket, biztos vagyok benne, hogy a torta jó helyre kerül majd, abban meg még biztosabb, hogy az akcióban gyűjtött pénz is.
Egy kis információ a Peter Cerny Alapítvány hátteréről:
A ’80-as években a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika neonatológus szakorvosa, Dr. Somogyvári Zsolt kereste annak lehetőségét, hogy miként lehetne ezt a problémát megoldani. Ennek során találkozott egy osztrák üzletemberrel, Peter Cerny úrral, aki tevőlegesen szeretett volna segíteni a magyar gyermekegészségügy helyzetén, ezért vásárolt egy mentőautót, melyet más támogatók segítségével felszereltek a szükséges orvosi berendezésekkel, majd az 1988-ban megalapított Peter Cerny Alapítvány 1989. június 21-dikén beindította, és azóta is folyamatosan üzemelteti koraszülött mentőszolgálatát. Munkájukra országszerte óriási szükség van, hiszen az idő előtt született csecsemők jelentős részének ők jelentik az életben maradást, de jelentős szerepük van az időre, normál súllyal született gyerekek egészségügyi intézményeken belüli szállítására is. 2010-ben már 50 ezer csecsemő szállításában vettek részt.
Ezt a kiemelkedően fontos tevékenységet szeretnénk támogatni a Segítsüti 2016. őszi kampányával.
I was delighted to find this web site. I wanted to thank you for your time reading this wonderful! I really enjoyed every bit of it and I've marked to ensure that the blog post something new. Bus Back panel advertising in Bhopal gets consideration of countless. It is your running standard that gives enough space to promote your services and the chance to investigate additionally advertising alternatives.
VálaszTörlés