Örömmel és boldogan jelentem, hogy megjelent a
#gasztrocsajok magazinom, pontosabban bookazine-om, már megtaláljátok az
újságárusoknál és a Libri könyvesboltokban, ahol három hónapig lesz a standokon.
(Ár: 1490 Ft, Bookline-on is rendelhető, ott csak 1192 Ft)
Ennek a kiadványnak az első ötletcsírája kb. háromnegyed
évvel ezelőtt született meg, és nagyon büszke és boldog vagyok, hogy egy
fantasztikus csapattal megvalósítottuk. Ugyanakkor bevallom, kicsit izgulok is,
hogy vajon hogyan fogjátok fogadni, hiszen az eddigi könyveimtől ez jelentős
mértékben eltér, hiszen nem szakácskönyv. Akadnak benne nagyszerű receptek is, nem is kevés, de
nem azok dominálnak, hanem a számos, inspiráló emberi –női – történet és út.
Nagyon sokat dolgoztam, dolgoztunk rajta, és nagyon szeretném, ha
szeretnétek.
A kiadvány megírásának motivációja kettős volt: egyrészt
szerettem volna példákat és ihletet hozni arra, hogy mennyire érdemes a saját
utunkon járni, akkor is ha az talán elsőre rögösnek tűnik – és ha az a konyhán
és főzésen át visz, akkor azon. Másrészt szerettem volna bemutatni, hogy a
gasztronómiának –ennek a gyönyörű hivatásnak – milyen sokféle ága és szakmája
létezik, és ha például egy nő nem a kihívásoktól nem mentes éttermi pályát
választja, akkor is milyen sok irányba tud elindulni. Az interjúalanyok által
egyúttal kicsit valósabb képet is szeretnénk adni ezekről a pályákról,
rózsaszín köd és cukormáz nélkül.
Hogy mit tartalmaz a magazin?
Nemzetközi kitekintést, amelynek keretében a világ különböző
pontjain élő #gasztrocsajokkal készítettem interjúkat, amelyben a különleges
útjukról, életpályájukról, valamint az adott ország aktuális gasztronómiájáról
is mesélnek. Minden városhoz tartozik egy-egy olyan étteremajánló is, ami a
helyi gasztrobarátok és interjúalanyok javaslatai alapján készült, a helyeket
kivétel nélkül teszteltem is. Hová
menjünk enni Amszterdamban, Berlinben, Bécsben, Isztambulban, Tel Aviv-ban és
Varsóban.
Rengeteg csodás itthoni csaj is szerepel benne, két nagyinterjú
két Michelin-csillagos séfnővel: Palágyi Eszterrel, a Costes séfjével, és
Tischler Petrával, a Costes Downtown sous chefjével.
(Palágyi Eszter, a Costes séfje)
(Tischler Petra, a Costes Downtown sous chef-je)
Sikeres cukrászdák
tulajdonosai, akik elmesélik, hogy nemcsak abból áll a napjuk, hogy süteményt
díszítenek.
(Fahmi Szuzan/Dolcissima, Márk Szonja/Édesem, Szalai Dóri/Chez Dodo)
Éttermi cukrásznők, akik ritkán szerepelnek a médiában. Termelők, az
egészséges étrendet hirdető amazonok, koktélguru, kávékirálynő,
étteremtulajdonoscsajok, bloggerek, gasztromédiás főszerkesztők, producerek,
üzletasszonyok. A legnehezebb természetesen az volt, hogy ki maradjon ki a
kötetből, a magam részéről még legalább négy magazint meg tudtam volna tölteni,
bízom benne, hogy lesz még rá lehetőségem a későbbiekben.
Vagy az egyik kedvenc anyagom: a legsikeresebb séfjeink, étteremtulajdonosaink feleségei, élettársai. Csapody Balázs/Kistücsök, Ádám Csaba/Olimpia, Alabárdos, Rosenstein Robi/Rosenstein, Bicsár Attila/ex-Alabárdos, Bíró Lajos/Bock Bistro, Sárközi Ákos /Borkonyha, Nagy Zoltán/BoutiqBar társai - vajon felismeritek, ki kihez tartozik?
Abban, hogy ez a projekt és kiadvány ebben a formában
megvalósulhatott, nagyon sokan támogattak, mindenek előtt azok az együttműködő
partnerek, akik szívesen működtek közre abban, hogy a küldetésünk formát
nyerjen, és ez a magazin megszülethessen.
Nagyon szépen köszönöm az együttműködést:
Köszönöm szépen a kiemelt médiapartnereinknek is: NoSalty, WMN.
Egy nagyszerű csapat segítette a munkámat, akik nélkül ez a kiadvány nem jött volna létre, nekik is szívből köszönöm:
Egy nagyszerű csapat segítette a munkámat, akik nélkül ez a kiadvány nem jött volna létre, nekik is szívből köszönöm:
Hajós Szandra, producer
Lőrincz Anna, művészeti vezető
Trunkó Bálint, fotók
Gálfi Kinga, executive asszisztens
Szemere Kata, Nábelek Zsófi, Mikófalvy Gabi, Ágoston
Zsombor, Csőszi Balázs, Csibi Szilvi, Éger György, Milutinovits Panka,
Nemeslaki Dániel.
Végül, de nem utolsósorban köszönöm a Libri kiadónak, hogy
ismét bizalmat szavazott, ezúttal egy ilyen úttörő, és komfortzónán kívüli projektben.
Bookazin-kritika itt:
VálaszTörléshttps://gastroerous.wordpress.com/2016/04/26/gasztrocsajok-avagy-almok-megvalositasanak-tortenete-cukormaz-nelkul/